Mesetakaró

http://www.blogger.com/blogger.g?blogID=1482445504334034055#editor/target=post;postID=3178259493816499286

 

Itt látható a címben szereplő darab... Miután nagyon szerencsésen karácsony előtt egy nappal szánkózás közben elveszítettem az amúgy teljesen új fényképezőgépemet- csak így tudom megjeleníteni, mivel visszamentve valahogy fájl lett belőle- na mindegy, van még mit tanulnom.

 

Szóval az történt, hogy tegnap este blogokat nézegettem, és nagyon megtetszettek azok, amelyek valami olyan dolgot mutattak be, amit a szerző  hozott létre, mondhatni teremtett- és rájöttem, hogy mivel én is szoktam csinálni ilyesmit, itt fogom ezeket is bemutatni, egyrészt büszkélkedni, másrészt  eltenni az öröklétnek.:)

Na persze azért nem lesz gyakran, egyrészt, mert most még le sem tudom őket fényképezni- másrészt meg egyre kevesebb időm van ilyesmire.

 

Szóval ez a takaró minden koncepció nélkül készült- pontosabban annyi koncepcióval, hogy nem ágytakaró lesz, hanem sima takaró, ha pl. majd  egyszer a saját lakásomban ücsörögve könyvet olvasok téli estéken:)- ebbe fogok burkolózni és így tovább. Azt sem tudtam mekkora lesz, és igazából még most is nyugodtan lehetne tovább alkotni- és nincs kizárva, hogy egyszer folytatni is fogom. A jó benne, hogy bármikor lehet öt- tíz percig csinálni egy kockát, és bármikor abba lehet hagyni- nekem egy kicsit a kockák megkötése olyan volt, mint régen, mikor elszívtam egy cigit- azaz pl. munka után hazatérve, tavaly, amíg csak félállásom volt, amíg Emma fel nem ébredt- fél órácskát kötöttem, vagy annyit sem. Így aztán nagy munkának tűnik, de ha az ember nem köti határidőhöz, napi egy kockával, fél év alatt már  iszonyú nagyot lehet készíteni, hiszen az mondjuk 180 db körül is lehet. Ez talán nincs annyi, de pontosan soha nem sikerült megszámolni.És a fonalak vétele is olyan kis napi öröm- ha rossz kedvem volt, és fel akartam magam dobni- hopp, beugrottam a fonal boltba és vettem egy gombolyagot.... Szóval jó szórakozás volt, de nekem csak így volt érdekes, hogy semmi féle kötöttsége, határideje, koncepciója nem volt.

Aztán persze az ágyneműt kezdtem vele letakarni, mert bár van ágyneműtartónk, de minden reggel ledobni az ágyról a sok  plüssállatot nagy strapa lenne,  na meg este is, tehát úgy döntöttem, hogy jobb ez így, ráadásul a tarkasága miatt igazán feldobta a szobát.

Aztán egyik este mondtam Emmának- nyilván én voltam az, aki fázott- hogy bújjunk már alá, és úgy meséljünk, mert ez a mesetakaró, és így kell mesélni. és annyira bírom a gyerekekbe, hogy  mindent készpénznek vesznek, mindent elhisznek- Emma is telejsen elfogadta, hogy ez kérem a Mesetakaró, és azóta is mindig alábújunk, bár ő amúgy zsákban alszik.

Aztán rájöttem, hogy -szerintem ezek a klassz dolgok a gyerekkorban, én is úgy örülök, ha megtalálok valamit vagy eszembe jut valami nagyon személyes dolog, ami csak az enyém volt, nekem szólt- szóval most már örülök, hogy annyit dolgoztam vele, és a végén még  egy jó kis funkciót is találtam neki.

Advent és szülinap

Mint látható, Emmának- már már szokás szerint:)- három tortája is volt. Itt az advent, megint minden alkalmat megragadunk, hogy sétálhassunk a belvárosi adventi sokadalomban, igazán hangulatos- mint mindig. Eddig minden hétvégén bementünk, és most is fogunk .Voltunk koncerten, Emmának van egy kedvenc kajája, ezért, ha arra járunk, ott is ebédel- vacsorázik, mikor mit-

 

Amúgy régebben mindig csak ilyentájt- 20-a körül kezdtem rájönni, hogy mindjár itt a karácsony- és ez - a város díszbe öltöztetése- azért is olyan jó, mert már hetekkel előtte el lehet készülni ráhangolódni- és a karácsony este  meg a két utána következő nap már tényleg a csúcspont és nem a kezdet- mint ahogy én sokáig megéltem.

 

Szóval megvettem az ajándékokat, sőt, be is csomagoltam őket,  ma sütöttünk mézeskalácsot,  szombaton korcsolyázni megyünk, és vasárnap is adventi gyerekprogramra- kézműves foglalkozásra és vásárra. Már csak pihenni kellene elkezdeni valamikor.

A szülinap meglepően jól sikerült- a szerb család részvételével. Az első alkalom volt, amikor minden rendben ment, sem ők nem csináltak semmi hülyeséget, sem én nem húztam fel magam- továbbá kedves mama nem dödögött semmit, és minden jó volt neki úgy, ahogy én csináltam- terveztem. Nem is igazán értettem miért. Egyetlen gondolatom  az volt-hogy mivel megszületett a lányánál is a kisbaba, most szembesült vele- mert ugye az anyák nagymama korukra azért eléggé elfelejtik, milyen strapa is egy gyerek- hogy esetleg ott anyuka és apuka ki van mint a liba, úgy is, hogy nekik két nagymama is csatasorba állítható bármikor- és, hogy mekkora parasztság is volt részükről engem annnak idején teljesen magamra hagyni. Na ja, meg esetleg látja, hogy négyszáz -hatszáz  euró egy  normális  babakocsi, mennyi a pelenka, az egyéb cuccok... Na, nem is sorolom, de valószínű, hogy elszégyellte magát, hogy idejött félévente, aztán dödögött meg elégedetlenkedett, ahelyett, hogy értékelte volna azt, amit mi itt anyámmal teszünk. A barátnőim szerint azonban csak egyszerűen  most végre kidödögi magát ott, a lányánál.... Az is lehet, hogy ő is leállítja, és most látta be, hogy felesleges bármit is mondani, mert az anyák úgy is azt teszik, amit ők jónak látnak.

Szóval nem tudom, de most kevesebb pénzt is kaptam, lehet, hogy eddig amiatt volt akkora szája- úgy gondolta, ha pénzt adnak, belehuhogni is lehet, most, meg hogy alig csordogál a lé- mert hogy rossz évet zártak- hát csendesebb lett. Bármi is volt, ebből is látszik, hogy elég primitív szegény- ha ezt előbb tudom, lehet, hogy nem is fogadtam volna el régebben  pénzt- ha csak ennyi kellett volna,  hogy békén hagyjon.

Na, a lényeg, hogy most béke volt és nyugalom- ami nagyon kellett, mert mostanában- főleg mióta Emma ovis lett- nagyon szervezetten élek-rengeteg a dolgom, feladatom,  és nem igazán esett volna jól, ha annyi szervezkedés, készülődés na, meg költekezés után rosszul sült volna  el a dolog.

Első hét

Az első hetet egész jól megúsztuk, jelen pillanatban orrfújás és sípoló levegővétel van, de amúgy jókedvűen, lelkesen lett vége a hétnek. Pénteken azt mondta Emma, hogy ' nagyon jól' érezte magát. Kérdeztem, hogy  M. néni és Á. néni szigorúak -e, mondta, hogy igen, és hogy egyformán szigorúak. Aztán kérdeztem, hogy a Mama szerinte szigorú- e. Mondta, hogy nem. És én? Anya? ' Te sem.'- Szóval  ez van- ez a két óvónő ilyen igazi vaskalapos, régivágású pedagógus, aki kussba tartja a hároméveseket, meg mindenért szól. Nem lehet a galéria lépcsőjére ülni, nem lehet akármelyik játékkal játszani stb. Ugyanakkor persze mindig kettőn áll a vásár, az én gyerekem minden nap az udvaron elesik, beleesik, beleakad valamibe és aztán visít- persze, hogy jobban rajta tartják a szemüket. Vagy állítólag fogta, és elhajította a felvágottat a zsemléről, majd mikor mondták neki, hogy akkor egye csak margarinosan, azt is odébb hajította. Akkor kérdezték tőle, hogy magában megeszi e, és akkor közölte, hogy igen, úgy jó lesz. Szóval erre nem lehet felkészülni, itthon- velem nem nagyon esik bele semmibe- még motorral is csak néha töröl- és nem kap semmi olyant, amit nem szeret, tehát nem is vagdalózik vele.Nyilván éhes volt, és ingerült lett, hogy nincs mit enni.

Csütörtökön jött a Mikulás- na, az nagyon bejött Emmának- állítólag annyira felpörgött, hogy alig bírt délután elaludni. Szóval nagyon izgalmas hete volt- óvodákkal, Mikulásokkal és ajándékcsomaggal, több kiló édességgel ,havazással , mínusz öt fokkal- múlt hétvégén Apával Dananával meg szülinapi kényeztetéssel, tortával- ezen a hétvégén meg ugyanez papáéknál. Szóval nem csoda, hogy kicsit ki van fordulva magából még úgy is, hogy egész héten nem nézhetett laptopot- meglátom  a következő két hétben hogyan alakul az ovihelyzet.

Első nap az óvodában

Már a reggel viccesen indult. Óvodás- kiáltottam Emmának- és jól megpuszilgattam, mire ő gyengéden megsimogatott, és lágy hangon azt mondta:  ' Anya, ugye Te is jól megnőttél, anya, ugye???' Hát igen, az elmúlt három év rajtam is öregített egy kicsit, asszem.

Öltözésnél azért volt egy kis birkózás, mivel pisiléskor levette a bugyit, amit ráadtam, de nem találtam sehol, ezért egy másikat kerestem. Na, és ekkor jött a hiszti, hogy ne azt, hanem az előzőt. Na, mondok, ez nem fogja velem ezt csinálni, mikor mostantól fogva nekem is kevesebb időm jut a készülődésre- én ugye nem mosok hajat, alig reggelizek stb- ő meg majd itt végigcirkuszol minden ruhadarabot. Ettől eltekintve azonban szépen, ügyesen összekészülődtünk, és még Mama is velünk jött, hogy ebéd után betaláljon a csoportba.

Nagy műgonddal készülődtem, rengeteg ruha, cucc, egyéb bevásárolnivaló .és bevinnivaló  volt, oviszsák,  mesepárna, festőkötény, vizesüveg, tornazsák, kiskutyafüle - még nagyítót és fogkrémet nem is vittem.... Ráadásul a jelet is mindenre rá kellett írni, rajzolni stb.

Emma rögtön becsatlakozott, reggeli torna volt-   játékosan persze, de néma csöndben- szóval elég gáz. Ő egyelőre nagyon élvezi, hogy mindent szabályosan kell csinálni- élvezi a kis vécét és hogy mindenki egyszerre nyomul- a torna is tetszett neki- szóval egyelőre tetszik neki  még a szófogadás is. Kérdeztem, hogy rendet kellett e rakni a játékoknál játék után, és mondta, hogy bizony, igen.

Aztán persze én ott hagytam, és csak a mama mesélte itthon, hogy sikerült belefeküdnie egy pocsolyába rögvest az első napon- mindkét nadrágja vizes lett- és az egyiket meg is szárították. Na, képzelem a két óvónénit- akik ugye folyton fegyelmeznek meg néma csöndben tartják ezeket a piciket- hogy ki lehettek akadva az én lányomon. Igazából nem derült ki hogy volt, mint volt, csak annyi, hogy valaki föl akarta segíteni Emmát, és akkor feküdt bele, lehet, hogy visszaengedte, vagy visszacsúszott, nem tudom. Én persze mentem a bőröndnyi holmival, és nadrágból nem vittem pótot, mert volt ugye az utcai, meg a benti , na és még harisnya is alatta- erre ezek ráadták a farmer alá a benti gatyát, oszt jól vizes lett mind a kettő. harmadik meg ugye nem volt. Este a kádban azért játszott valami 'ez a cica nagyon rossz volt, és a Margit néni megszidta....' jellegű játékot, meg most este is elég nehezen aludt el, ráadásul az volt, amitől féltem, hogy itthon volt olyan, mint a zsizsik, nem bírt magával, mert persze egy gyerek, ha lefojtják az óvodában az energiáit, otthon lesz hülye. Ráadásul tél van, még kint sem lehet eleget rohangálni.

Minden esetre most este Emma azt mondta, hogy 'menjünk megint a Margitnénises  oviba'- bár gondolom, főleg a játékok csábítják- mert hát neki az mind új, és gondolom, napi fél órát, ha játszhat velük- miután mindig csinálnak valamit- tornásznak, udvarra mennek- esznek- és ő ebéd után jön haza.

Ebédre megetették valami ' Kókuszpók' gombóccal- nem tudom, mi lehetett, de  meg - és bekajálta, az a lényeg. És megtudtuk, hogy van egy kislány, akit Milánkának hívnak.  Ja, az óvónénik mindenkit becézgetnek, így aztán délután, mikor ő is sorba tette a plüsseit, akik óvodások voltak, ő pedig az óvónénianyukájuk- akkor így beszélt hozzájuk ' Tádécska, idefigyelj rám Tádécska....'

Szóval ez volt az első nap, kíváncsian várom a folytatást.:)

 

Vendégségben voltunk...

 

Emma természetesen nagyon jól érezte magát, mint mindig, ha társaságban van. Nekem pedig az volt nagy élmény, hogy most játszott először társaságban a volt osztálytársaim gyerekeivel , azaz, hogy nem egy anyuka plusz gyerekek, ,hanem több anyuka és még több gyerek volt. Ez csak azért izgi, mert annak idején én igencsak lemaradtam a gyerekszülésben, és lám, lám, most úgy éreztem, utolértem őket!!!:)))))))Persze nem mintha ez verseny volna, de egy  meg két éve, míg az ő gyerekeik szaladgáltak, meg teljesen leszakadtak a felnőtt társaságtól és egyedül örjöngtek, az enyémet még hurcolni kellett, pelenkázni kellett,  így ugye beszélgetni sem volt egyszerű- most meg már ő is odacsapódott a többiekhez, és nem is láttam. Szóval ez nagyon jó érzés volt.

Ima

Mivel Emma evangélikus bölcsibe jár:)- már többször kérdeztem tőle, szoktak e imádkozni, de mindig azt válaszolta, hogy nem. Aztán egyik nap imára kulcsolt kézzel ült a fürdőkádban- szóval így megint  előjött a téma.
Emma, szoktatok imádkozni a bölcsiben?  -Nem.
Mikor esztek.... -Nem..
Mit szoktatok mondani  ebéd előtt? Meg nem szoktátok így tenni a kezeteket?- Na, ez beindított benne valamit, mert összetette a kezét és elkezdte: " Jézus, légy vendégünk, áldd meg amit adtál nékünk Ámen."
Na, felvilágosítottam, hogy ez az imádkozás- majd mindenkinek nagy büszkén bemutattattam vele, hogy mit tud.
A hétvégére már hibátlanul tudta-  ma már az ' édest' sem felejti le-  és papa váltig állította, hogy nem azt mondja, hogy áldd meg, hanem ,hogy 'edd meg...'- Na, Emmát ismerve tényleg ez lenne a logikus. edd is meg amit főztél- de nem.... Szépen, helyesen mondja, még ha nem is érti.

Remekek

Emma egyfolytában remekel,  de már tanultam az előzőekből, és egyből leírom- mert annyit elfelejtettem azzal a nagy magabiztossággal, hogy áááá, ez annyira jó, ezt soha...

Szóval:

-Anya, a Minnie autójából kimerült az áram.
- Az áram, vagy az elem?
- Az áramból az elem. ( vagy : Az elemből az áram... már nem tudom.)


A kakik bementek az alagútba, és ott nagyon jól érezték magukat. Jól érezték őket.


Anya, felébredtél! Nahát! Nahát, hogy felébredtél!!!!

( Mindezt egy heti őszi szünet után, mikor általában fél tízkor jöttem elő, ma meg már fél nyolckor!!!)

Elment a Mama... Hiányozni fogok neki. Úgy érzem, hogy hiányozni fogok neki.

Tegnap a játszótéren összefutottunk egy volt osztálytársammal, és jól eldumáltunk- többek között Emma apukájáról érdeklődőtt- én meg meséltem. Elmondtam, hogy pár napig bírja általában, hogy az van, amit én akarok, aztán rájön, hogy -a hagyományos szerb családban- a férfi az úr, és elkezd nekem hőbörögni- ezt úgy szoktam utánozni, hogy 'öböböböböbö'- szóval, hogy hogyan próbál okos-abb lenni, miközben ugye semmihez semmi köze, ami itt velünk a hétköznapokban történik. És ilyenkor aztán persze csomagol és hazamegy, és én vagyok az, akivel nem lehet konfliktus mentesen meglenni. Velem nagyon jól meg lehet lenni- csak úgy kell csinálni mindent, ahogy mi szoktuk, ahogy ez nálunk kialakult.:)- egy három éves - vagy annál kisebb -gyereknél  legalább is tanácsos. Aztán ezt a történetet majdnem ugyanígy- elmeséltem a nagyénéméknek is, akikkel apáméknál futottunk össze- mert persze minden ismerősünk, akikkel csak ritkán találkozunk, mindig ez iránt érdeklődik. Persze többnyire figyelek, hogy Emma ezeket ne hallja, és azt is hittem, hogy nem hallotta.

 Erre ma a kádban a szájához vett egy poharat, és így csinált: ' öböböböböbö'- az apa így csinál mindig, hogy öböböböbö'- szóval ezzel szórakozott...:))) El is kelllett neki magyarázni, hogy igazából apa nem csinál így, és anya csak viccelt .

De most amúgy is sokat kérdezi, hogy kell zsörtölődni, hőbörögni, nyüsszögni, dödögni, suttogni stb- szóval ezeket a hangutánzó szavakat- most legal,ább kapott belőle egy kis ízelítőt:)))))))

Levelezés

Hát persze, hogy írtam a listára, és itt a kedvenc válaszom- főleg, mert ma vendégségben voltunk, és ott is pontosan ezt- a levélben említett ovit - javasolták- Szóval igazam van. Szóval tényleg jól láttam. És tényleg lehet máshogy. Most pedig nekiállok reménykedni.:)

Szia,

Biztos, hogy sokféle ovi van, sokféle elvet alkalmaznak, van
egészen kötött szabályokkal dolgozó intézmény is. Több szülőtől hallottam,
hogy itt az összes gyerek például csak egyszerre kezdheti meg a tízórait,
uzsonnát, sőt egyszerre mehet vécére alvás után, magyarul amelyik gyerek már
fent van, valahogy ki kell várnia a többit, amíg felébrednek, addig
"tartogatja" (ezt aztán végképp nem is értem)... A legmegdöbbentőbb számomra
az volt, hogy voltak szülők, akik kifejezetten örömmel mesélték ezeket, hogy
így legalább "rendet tanul a gyerek"...
Sz tavaly novemberben kezdte az óvodát, a B--ban, nagyon szeretjük,
elsősorban családias, szeretetteljes hangulata miatt. Persze, nyilván itt is
vannak kötöttségek az intézmény jellegéből, a rá vonatkozó szabályozásból
adódóan, de kifejezetten ésszerűen történnek a dolgok. Pl. ahogy reggel a
gyerekek érkeznek, a tízóraizás folyamatos, hiszen van, aki korábban kelt,
van, aki reggel otthon nem bír még enni, már hamarabb éhes, a később érkező
vagy otthon jól bereggeliző meg még nem. Aki akar, odaül az asztalhoz és
eszik, vagy később csatlakozik. Uzsonnával ugyanez a helyzet. A délutáni
alvásból a kelés folyamatos, aki felébredt, felkel, s ha éhes, eheti az
uzsonnát, az álomszuszékok (pl. az én fiam is) meg még van, hogy akkor is
alszanak (pedig a többiek ott játszanak-esznek mellettük), amikor már jön a
szülő értük. Ilyenkor kelés és a dajka néni elcsomagolja az uzsonnát, ha a
szülő nem akarja/tudja megvárni, amíg a gyerek asztalhoz ül és megeszi.
Sz egy ideje csinálja például, hogy nem mindig kér tízórait, de nem
aggódom ezen, mert ebédig mindig van előttük gyümölcs vagy nyers zöldség (ha
udvaron vannak, oda is viszik nekik), és akkor azt eszi. Egyébként sokszor
látom délutánonként most, hogy rosszabb idő van és alvás után újra nem
vitték ki őket, hogy a gyerekek ülnek a szőnyegen, óvó néni mesél és közben
mindenki a középre tett nagy tál almából/répából eszeget.
Félreértések elkerülése végett itt is vannak szabályok, ebédelni pl.
egyszerre ülnek le stb. Szóval ezek szerint ez egy szabadabb szellemű ovi?
Én úgy gondolom, h ez így normális, meg hogy nagyon szerencsések vagyunk,
hogy megtaláltuk ezt az óvodát és ezeket a pedagógusokat, akikről csak a
maximális megbecsülés hangján tudnék mesélni, bocs, hogy az evés-alvás
témára hegyeztem ki, de úgy tűnt, hirtelen ezek tűntek fel leginkább.
Amúgy nem egyszerű az ovikezdés se gyereknek se óvónőknek, és egyetértek az
előttem szólókkal, hogy néhány hónap után sokkal gyorsabban fog menni a
rendrakás, az öltözés, s talán azok a dolgok, amik most Neked szemet
szúrtak, elsimulnak majd, mire Emma ovis lesz.

Szép óvodás napokat, kevés aggódást kívánok

Sziasztok,

A tanácsotokat szeretném kérni óvoda -üggyel kapcsolatban. Emma decemberben
megy óvodába, és az óvó nénik mondták, hogy nézzünk be néha, hogy már előre
hangolódjon Emma az ovira. Na, ma benéztünk, és egy kicsit ki vagyok akadva.
Pont rosszkor mentünk mondjuk, mert éppen befejezték a gyerekek a délelőtti
játékot, és jött a tízórai, meg a kinti levegőzés, szóval annyit láttam,
hogy olyan 10 percig pakolták el a játékokat a gyerekek, aztán le kellett
ülniük a szőnyegre, majd jött a tízórai, aztán vagy 20 percig öltöztették
őket- pedig hárman voltak 11 gyerekre- majd kint voltak mindösszesen 25
percet. De mindeközben folyton utasítgatták őket, mit csináljanak, mit ne,
volt egy kisfiú, aki néha elsikoltotta magát- folyton csesztették, hogy
hagyja már abba- és általában is öt perce votunk ott, de már Emma is
legalább öt- de inkább tíz tiltást- utasítást, nem szabadot kapott- nem
lehetett akárhová vinni a játékokat, mindenki tök csöndbe volt, csendben is
ettek- minden gyerek - egy-két kivétellel- olyan engedelmes, bamba, olyan
megadó volt- az a helyzet, hogy az én gyerekem nem ilyen, és nem is akarom,
hogy ilyen legyen. Az rendben van, hogy kellenek a szabályok meg
alkalmazkodjanak egymáshoz, legyen rendszer- csak nekem ez így túl sok volt
hároméveseknek.
Ráadásul Emma még cumizik alváskor- és már a családlátogatáskor utalgattak
rá, hogy ott majd nem lehet, és hogy addig még van bőven időm leszoktatni-
de én nem is akarom- majd leteszi magától, csak nem fog még 10 évesen is
cumizni.

Szóval azt szeretném kérdezni- hogy mindenhol ez megy e, ez e a normális és
általánosan elfogadott - ekkora e a szervezettség, az irányítás, vagy ez
kivétel, hogy vannak e ennél jóval szabad szelleműbb vagy egyszerűen csak
lazább ovik, melyek azok, vagy tényleg kell e ez, jó e ez a gyereknek- bár
erről nehéz meggyőzni:) Én emlékszem a saját ovis éveimre, és én csak a nagy
szabadságra emlékszem, pedig nyilván ott sem csinálhattam azt folyton, amit
akartam, de semmiféle állandó utasítgatásra nem emlékszem, meg néma csendre
sem- mondjuk szerintem ezt itt sem ők várták el, csak szegény gyerekek
annyira el voltak már anyátlanodva, szóval, hogy nem volt bennük élet.:)
Mivel nem vagyunk bejelentett  lakosok, örültem, hogy ide is
felvették, és igazán nem hiszem, hogy tudnánk ugrálni, csak tényleg érdekel,
hogy mi a helyzet- mert ismerem a gyerekem, és úgy érzem, hogy neki ez sok.

Üdvözlettel és előre is köszönöm a válaszokat.

Óvodalátogatás

Amikor itt voltak az óvó nénik augusztusban, mondták, hogy menjünk be majd időnként, hogy megmaradjon Emmának az emlék. Na, mi be is mentünk vagy kétszer, de mindig olyan fél öt körül, ovis már nem volt a teremben, így aztán Emma  szaladgált egy kicsit kint az udvaron, meg látta az óvónénit, a helyet, ennyi. Ez is hasznos volt persze, de ma megint bementünk- őszi szünet révén délelőtt- és áldom az eszemet, hogy bementünk, mert igazán hasznos volt.

Mikor megérkeztünk, egy óvó néni kísért el minket- Emma a folyosón meg akart állni játszani valami alagútszerűségben, de ez a néni közölte vele, hogy most ne másszon be abba, majd csak tavasszal. Aztán elértünk a csoportig, itt ugye csak úgy lehetett bemenni, ha először levetkőzik. Emma el is kezdett játszani rögtön egy kis műanyag bevásárlókocsival, de amikor fel akarta vinni a galériára- közölték vele, hogy nem lehet a galériára semmit felvinni, sem lehozni róla- szóval a játékokkal csak azon az emeleten lehet játszani, ahol a helyük van. Ráadásul sajnos rosszkor is érkeztünk, mert éppen pakoltak el  a játékokat, hogy egyenek, ezért Emma még kb két percig tologathatott egy kis babakocsit, de aztán le kellett parkolnunk, mert a gyerekeknek a szőnyegre kellett ülni, gondolom, ez ilyen jelzés értékű dolog volt, hogy most vége a játéknak, tízórai jön, majd ki az udvarra. Na, itt már Emma nem akart odaülni, pedig vagy tízszer kértük. Aztán az asztalhoz sem akart odaülni enni, azaz öt percnyi óvodai tartózkodás után- miközben olyan kb tíz vagy tizenöt db tiltás illetve utasítás hangzott el, az én gyerekem bedurcizott, és odaült az ölembe. Szívem mélyén igazat adtam neki, ha nem így képzelte el az óvodát, hanem a családi napközihez és a játszóházhoz hasonlóan valami olyan helynek, ahol szabadon lehet mozogni meg lélegezni. A gyerekek tök csöndben megették az almát és banánt- majd kb fél óráig tartott, amíg hárman- a két óvónéni és  a dajka felöltöztette őket- icipicit még én is segítettem- és összesen 11 gyerek volt!!!  Természetesen Emma halálra unta magát ezalatt, és amikor jött egy másik csoport, akik már nagyobbak voltak, tehát pillanatok alatt kicsörtettek az udvarra- Emma utánuk slisszolt.  A csoportbeli gyerekek- akik közül már páran készen voltak, és a fal mellett kellett nekik sorakozni, várni a többieket- döbbenten kérdezgették, hogy hová lett Emma? Mondtam, nekik, hogy ő bizony már kiment- hát persze, délelőtt ő minden nap játszóterezik, már alig várta, hogy kint rohangálhasson az udvaron- mire az óvó néni fennhangon kioktatta a többieket, hogy bizony, Emma nagyon nagy rosszaságot csinált, és eszébe se jusson senkinek őt utánozni. Jó, persze, megértem az ő szempontját, nem hagyhatja, hogy a gyerekek azt csinálják amit akarnak, de könyörgöm, ketten 11 gyerekre csak tudnak már figyelni, vagy éppen az egyikük kimehetne előbb azzal a négy- öttel, aki először van kész.- A dinamizmus teljesen hiányzott belőlük- az, hogy itt energiától duzzadó háromévesekről van szó, akiknek baromira nem mindegy, hogy 25 vagy 35 percet lehetnek kint- mert kb ennyiről volt szó- de ők a maguk szemével nézték- az ő munkaidejük ha sietnek, ha nem, ugyanannyi ideig tart, hát akkor minek sietni.

Még az udvaron is megpróbálták őket beszabályozni az elején, de aztán lelazultak- persze azt is megértem, hogy azon a hatalmas udvaron kijelölnek egy helyet, ahol kb a gyerekeknek lenni kell, de az most megmondom, hogy az én gyerekem nem fog ott maradni. Majd talán, ha nagyobb lesz, és már csoportban játszanak.  De szerintem ez sem gond, elszaladt majd öt perc múlva- mikor már mindent kipróbált- visszajött.

Szóval azért közben az is kiderült, hogy Emma a kajálást egyfajta hatalommal való visszaélésnek tekinti- azaz itt most konkrétan  bosszúból -dacból nem evett- és valószínűleg annak idején nálam is erre fejlesztette ki a nem evést.

Az egész óvódában számomra az volt a döbbenetes, hogy mennyire múködik az, amit kultúrális antropológiából tanultam- hogy az intézmények nevelik, idomítják hosszú éveken át  az engedelmes állampolgárokat - hogy két hónap alatt mit sikerül ' varázsolni' -az olyan kis szabad lelkekből, mint Emma az állandó utasítással, tiltással, adott esetben megszégyenítéssel, nem tudok jobb szót rá, de ' csesztetéssel.' Volt ott egy halál édes dundi kislány, Merci, aki ma volt először- na ők ketten Emmával  még ugye a 'normális' rekaciókkal rendelkeztek, a többiek pedig már abszolút idomultak, pedig mindegyik legkorábban szeptemberben kezdte. Jó példa volt rá az a döbbenet, ahogy teljesen értetlenül álltak azelőtt, hogy Emma ÖNÁLLÓ DÖNTÉST HOZOTT-azaz kiment egyedül, miután negyed órája várt arra, hogy elinduljunk. Merci volt az egyetlen, aki amikor megérkeztünk, odapenderült az ajtóhoz, és csevegni kezdett velük- belőle még nem ölték ki a természetes kíváncsiságot- benne még nem merült fel az, ami nyilván a többiekben már folytonosan, hogy ' ezt vajon szabad?' A bölcsiben is mindig az van, ha megérkezünk- a gyerekek odatódulnak, mert érdekli őket ki jön, a másik ember - itt   a többiek már csak lassan oldódtak.

Ezzel a dologgal igazán még nem tudok mit kezdeni, fogalmam sincs, hogy Emmának ez jót fog e tenni- vagy írjak a levelelzőlistára, kérdezzem meg ,hogy más oviban is ekkora  e a fegyelem, és ha azt mondják, hogy nem, akkor kezdjek e másik helyet keresni neki.

Ami biztosan jót tesz neki az az, ha  megtanulja, hogy ha mondanak neki valamit, akkor nem csak az ötödikre kell elkezdeni a füle botját mozgatni, hanem esetleg már előbb. Az is jó, hogy kicsit rendszeresebb lesz,  pl. az tetszett,  hogy együtt kell elpakolni a játékokat-ezt esténként mi is bevezetjük itthon-  bár nálunk tutira emlékszem, semmi ilyesmi nem volt az oviban. Az is jó, hogy pl már elkezdtünk ma kapásból egyedül öltözni, vetkőzni- ahogy az ovisok- meg arra is tanítom, hogy wc-zésnél tanulja meg le és felhúzni a ruháját- egy hónap elég lesz rá szerintem. És az is jó, ha megtanulnak egymásra figyelni, együtt mozogni, végül is a közösségi létnek az alkalmazkodás a feltétele, és arra, hogy ezt megtanulja, egy ilyen kis ovis csoport tökéletesen alkalmas. Ami viszont nem tetszik az az, hogy biztosan kell e három éveseket ilyen szigorúan fogni, biztos, hogy basztatni kell azért egy kisfiút, mert sikongat- tiszta jókedvéből meg gondolom feszültséglevezetésből- hogy néma csöndben kell e enniük , hogy naponta kétszer muszáj e 10-15 percig játékot pakolniuk, szóval, hogy én azt hittem, hogy az oviban egész nap játszanak a gyerekek és ma arra kellett rájönnöm, hogy baromira nem. Mondjuk -ha egyszer mennek ki egy nap- akkor ki és bejövetellel együtt legalább 30 perc az öltözés- a kajálás ha háromszor van az mondjuk  legyen összesen 45 perc, pisilés, kézmosás 30  perc, játékpakolás 20 perc, alvás két óra, ez összesen négy óra, tehát ha én reggel fél kilencre viszem és  délután fél négykor megyek érte, az hét óra, és ebből ő játszhatott- jó esetben hármat- de ebből is biztos van irányított, amikor mondjuk közösen gyurmáznak stb- tehát amikor igazán szintén nem azt csinálja, amit lehet, hogy magától szeretne. Míg itthon ugye ez úgy néz ki, hogy két óra alvás, max fél óra kaja, és a többi mind játék, mert lehet játszani öltözködés közben és tk bármi közben. És azt csinál amit akar, és  senki nem mondja neki, hogy most inkább ne ezt, hanem azt, és beteszem neki az összevágott gyümölcsöt a szőnyegre, ha jól játszik, és nem kell tízórai előtt összepakolnia a játékait.:)

Szóval jó is ez részben, másrészt meg elkeserítő, hogy már ilyen pici korban  idomulni kell, egyenné kell válni, egyformává,  hogy aki kilóg azt megszégyenítik- ' freaks stand out-'-   az rossz és csúnyán néznek rá.

 

 

 

 

 

 

Tévézés

Csak a mostani tv ellenességemhez egy kis adalék:
http://csaladhalo.hu/cikk/hatter/kisgyerekeket-pusztit-kepernyo

Ehhez még annyit, hogy Emmát már napok óta alig engedem ide a laptophoz, mert úgy éreztem, az a napi fél óra is sok volt, amit legálisan itt tölthetett- illetve sokszor lett belőle akár egy is -mert nem lehetett elrángatni, cirkuszolt, mindig vita volt belőle stb- szóval rájöttem, hogy egyrészt azt kell neki mondani, hogy 1 dolgot nézhet, és  ezt szépen, szájbarágósan elmagyaráztam neki- ez egész jó bejött, mert ezt jobban megérti, mint azt, hogy fél óra- illetve amit már írtam, hogy nagyon le kell őt kötni, hogy ne is akarjon nézni - és ez is bejön.

Ám ehhez képest ma úgy indult a -vasárnap - reggel, hogy Emma fél hatkor felébredt, és ment volna szokás szerint Mamához- amit nem engedtem, odabújt mellém,és magyaráztam neki, hogy

még éjszaka van, aludni kell. Persze egyikünk sem aludt, és ő olyan öt percenként megkérdezte, hogy mikor lesz már reggel. Mikor láttam, hogy már dereng- montam neki, hogy most már mehetsz mamához- mert anyám 100 éve, ha esik, ha fúj, reggel fél hétkor felébred.  Na, ittentől fogva nem sok mindenre emlékszem- én kb fél tízig aludtam- és persze ezalatt Emma elérte, hogy anyám bekapcsolja neki a tv-t- mert hogy azt a fél órát reggelente nézte eddig is a laptopon-  szóval arra ébredtem, hogy a gyerek már egy órája japán animákat vagy mi a tepertőt néz, amiből semmit sem ért, de azért lelkesen bámulja. Délután meg apáméknál voltunk, ahol apám az egyik tv-n meccset nézett, a feleség a másikon teniszt, és Emma időről időre mindkettőjüket rávette, hogy kapcsolgassák neki, és mutassanak neki mesét. A papát amúgy is rendszeresen terrorizálja, hogy ' Papa, nyomjál mesét.'- és akkor a papa ugye nyom,- szóval azért nem gondolom, hogy szélmalom harcot folytatok a tévézés ellen, mert   még így is azt hiszem, az én gyerekem viszonylag keveset találkozik a klasszikus tévézéssel- de lehetne még kicsit finomítani. Az egyetleg kivétel a reggeli - hétvégi tévénézés lesz- illetve film nézés-  a gyerekszülés óta most először jutottam el oda, hogy képes vagyok  9-fél tízig is aludni- és ennek én nagyon örülök, három évnyi állandó éjszakai kelés,  felébredés, hajnali kelés és idegbaj után- szóval itt a cél szentesíti az eszközt- de amúgy szigorú vagyok.:)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kipp-Kopp

Újfent bábszinházban voltunk, és nagy örömmel jelenthetem, hogy a gyerek megérett rá. Annak idején a Mazsolát végigrohangálta, és amikor a végén megkérdeztem, hogy kivonuláskor megsimogatja e a Mazsola bábot, nagyon határozottan rávágta, hogy ' NEM'!- most viszont végignézte az egészet. A felét az ölemben, a másik felét egyenesen a színpadra helyezve az állát- ké-három másik kisgyerekkel. Sőt, még azt is megértette nagyrészt hogy miről szólt- bár persze azért nem teljesen.  A végén pedig nyomult a tömegben, és percekig simogatta a bábokat- különösen a kislány gesztenyelány tetszett neki.

Ami viszont furcsa volt, hogy mekkora zaj volt. A Mazsola annak idején egy sokkal kisebb színházteremben volt, ahol tök sötét volt- a rohangáló gyereket alig láttam, mindig kúsznom kellett utána- és nagyrészt csönd. Nem mondom, hogy némaság, de teljesen normális halk neszezés- itt viszont majdnem hogy folyamatos ordibálás, zaj, akkora, hogy majdnem megfájdult a fejem a végére. Csak azért nem lettem ideges, mert jön az őszi szünet, és már lelazultam rá.:) De nem csak a zaj volt érdekes, hanem, hogy senki nem szisszegett, pisszegett- senkit nem zavart- legalább is azon a felén, ahonnan a zaj jött. Szóval igazából büszke is voltam Emmára ,hogy előre ment a színpadhoz ,mert lehet, hogy ő sem tudta úgy élvezni onnan távolról, ahol ültünk, a zaj miatt.

A jegyirodás pasi mondta amúgy- amikor mondtam neki, hogy nem baj, ha nem egymás mellé hanem egymás elé szól a jegyünk, mert Emma úgyis közlekedni fog közben- hogy a mai gyerekeknek nagyon magas az ingerküszöbjük, és nehéz áttörni. Most egy kicsit meg is sajnáltam a bábszínházat, mert tényleg nagyon népszerű- mi, szülők lelkesen visszük a gyereket, hiszen nekünk is nagyon jó élmény volt annak idején- de a mai gyerekeket már alig köti le. Talán majd a kőszínházakban, ahol lehet komoly díszleteket csinálni, meg baromi nagy bábokat és effekteket- megmarad, de ezek a kis vándorbábosok, aki egyedül vagy kétszeméllyel mennek a kis hagyományos bábjaikkal  majdnem, hogy ugyanúgy pusztulásra vannak ítélve- mint a vándorcirkusz- a rajzfilmek, az animációk megölik őket- már persze, ha hagyjuk.

 Bekeményítettem amúgy megint a  filmnézéssel- rájöttem, hogy még szigorúbbnak kell lennem- pont emiatt az ingerküszöb-dolog miatt. Napok óta alig nézhetett Emma bármit is- talán ennek is köszönhető, hogy úgy bámulta a bábelőadást- mert észrevettem, hogy egyre rövidebb ideig köti pl. le egy-egy könyv- míg régebben két hétig is néztünk egyet- egyet, ma-mióta könyvtárba járunk-  három nap után megunja- ugyanígy van a játékokkal is- mondjuk ott annyival jobb, hogy kis szünet után később megint élvezi.

Szóval, hogy ha sok újdonság éri- újabb és újabb kis filmek, könyvek, játékok, egyre rövidebb ideig tart a varázs. - A két hete börzézett nagypónival már jóformán nem is játszik- mondjuk azért, mert mütyürözni szeret inkább- ugyanez a helyzet a Fifi babával, de pl a puzzle-okat ugyanúg kirakja minden nap- mert abból csak kb négy van, és nem kap hetente újat . Tehát azokkal játszik, ami van.

Szóval, most meg is nyugodtam egy kicsit, mert látom, hogy míg egyrészt kellenek az ingerek bizonyos szempontból a fejlődéshez- ugyanakkor bizonyos mennyiségű inger meg már visszavet- legalább is egy háromévest. Tegnap tehát szétvágtam apróra egy csomó szívószálat, és abból csináltunk kígyót , hétvégén meg egy papírfarmot hajtogattam neki állatokkal- ezzel egész héten játszott- és csak 350 Ft volt.:) Csináltunk képeket színes levelekből meg rózsasziromból- amit együtt szedtünk- és így tovább- most kezdek ilyen jellegú játékokra ' hajtani'- és a gyermekem ingerküszöbét a való világban található dolgokhoz igazítani-a virtuális helyett.Persze annak azért örülök, hogy a kedvenc filmjei a Vuk és a Szilaj.:) -

 

 

 

Dumál, énekel...

' Most megyek indulni valahová....'

és a Vuk ( azaz Buk ) nálunk így hangzik: ' Fenn vagyok az égen, felkiáltok én is, hip hopp, jön Vuk!!!'

Mai szövegek

Mai dumák:

1.  Emma befészkelődik az ölembe, majd közli: ' anyafotel.'

2. Hol voltatok ma a mamával?  ' A Teszkoópba.'

3. 'Anya, te most cica vagy, megmarókázom a fejed, úgy... '  Majd nagyon elgondolkodik ,és rám néz: ' 'Neked van farkad?'
Mesélem ezt a sztorit Mamának, mire jön a folytatás... 'Anya, neked van farkad? ' Nincs...'
'Semmi baaaj, majd kinőőő.'

4. Emma telefonál a dvd távirányítóval. ' Maradj csendbe, a béjjőm hív.' Ki hív?  ' A béjjőm. Vele telefonálok.'   Ebből is látszik, hogy a gázbojler cseréje egy hét alatt  elég sok telefonba került...:)))

Mikulásosdi

A lakásban tettem vettem, amikor egyszer csak égett szagra lettem figyelmes. Néztem a konyhában- de ott nem sokkal előtte zártam le valamit. Anyám füstölőzött- szóval igazán nem volt egyértelmű a dolog, de mégis idegesített. Én, az örök pesszimista- rögvest elkezdtem szagolgatni a laptop-ot, mint az egyetlen elektronikus készüléket,  ami az időtájt használatban volt- semmi. Na, és akkor - hirtelen  felfedeztem a turpisságot, az Ikea állólámpánkban égett valami. Az a valami egy nyúl volt, egy plüss nyúl. Szépen felnyársalódott az égőre, és kiégett belőle egy darab, belül persze műanyag volt- rá is égett rendesen . Éppen véletlenül amúgy a nyúl is ikeás volt. " Emma, te bedugtál valamit ide a lámpába?' " Igen, bedugtam"-közölte a gyerek a legnagyobb természetességgel. Persze mikor kihúztam a nyulat, meg látta az én ideges arcomat, már megijedt, a végén nekem kellett még őt nyugtatgatni . Szóval kiderült, hogy ő Télapósat játszott. Felmászott az emeletes ágyára- amin amúgy nem alszik- és amit ezért sok plüssállatot, figurát tartunk, azaz tárolóhelyként szolgál, és onnan a lámpán keresztül dobott le dolgokat, mert azt játszotta, hogy ő a Mikulás, aki a kéményen keresztül osztja a játékokat- Így jár, aki már október közepén ilyen meséket olvas a gyereknek. Szóval elmesélte, hogy  a  Hello Kitty kijön, a Tádé is kijön, de a nyúl, az nem.

Én meg persze szépen felkapcsoltam a villanyt, nyilván nem figyeltem, van e benne nyúl vagy sem- és ez lett a vége. Amúgy annyira megijedt, hogy végül ki kellett dobni a nyulat, és fél óráig kellett mesélni, hogy minek volt égett szaga, hol volt égett szag, és mi történt. Mivel láttam rajta, hogy tényleg be van rezelve, megnyugtattam, hogy jól van, nem történt semmi baj, megtaláltuk, megoldottuk, holnap veszek új égőt, csak többet ne csináljon ilyent - végül annyira megnyugodott, hogy utána már úgy mesélte az egészet a Mamának, mint valami baromi jó sztorit, mint ha valami nagyon jó dolog történt volna.... Na ja, nem sok kellett, hogy ne gyulladjon ki a szoba, a műanyag belsejű nyúl és az ikeás rizspapír kombináció lámpa--- még szerencse, hogy jó az orrom, továbbá utálom ha bármi szag terjeng a lakásban- mert így  viszonylag korán felfedeztem.

 

Családi napközi

Lassan egy éve jár Emma a családi napközibe, eleinte hetente kétszer, az utóbbi időkben már csak egyszer, június óta azonban ott is alszik. Ma jöttem rá, hogy már csak négyszer megy, és indul az óvoda, mivel a most következő két hétben- a szünetek miatt - nem fogom vinni- szóval még négy alkalom novemberben, és kész. Bár horror összeg, amit egy ilyen helyen- bármilyen konstrukcióban- ki kell fizetni, mégis, most olyan szomorú lettem, mintha az én életem egy korszaka zárulna le. Emlékszem, tavaly, amikor elkezdtem vinni, azért döntöttem úgy, mert besokalltam attól, hogy miután  gyerek és munka mellett befejeztem az egyetemet- folytathattam az esti tanulást- az alapfokú nyelvvizsgához. Csakhogy amíg egy  szakdolgozatot fél év alatt meg lehet írni a gyerek alvásidejében is,  egy nyelvet hullafáradtan, szivacs állagú aggyal este kilenckor már nem lehet megtanulni, nyelvtani szabályokat meg szavakat memorizálni egyszerűen képtelenség . Szóval elegem lett abból, hogy én akkor kezdek tanulni, mikor más elégedetten hátradől, és kinyit egy könyvet esti lazításként. Aztán hamar rájöttem, hogy ez neki legalább olyan jó, mint nekem, aki tanulhattam végre napközben.

Megtanult egy csomó  dolgot, amit itthon sokkal macerásabb lett volna- pl a kézmosás, ami ott rituálé szerűen működik, itthon meg úgy néz ki, hogy ötből ha egyszer megmossuk, amikor kellene, akkor jó. Azt, hogy szabályok vannak, amit mindenki elfogad- hogy ülünk szépen az asztalnál, hogy vannak nem-ek meg nem szabadok- és érdekes módon ezeket ott sokkal természetesebben fogadta el, mint itthon.

Mindig örültem, ha láttam, mennyire jól alkalmazkodik, milyen természetesen mozog, mennyire magabiztos, egyszerűen csodáltam, mert én felnőtt fejjel sem tudok ennyire feloldódni egy új helyen és beleilleszkedni ilyen pillanatok alatt. Gyerekkoromban is  az a típus voltam, aki leült hátrahúzódva a többiektől, és tök sokáig csak néztem őket, mire áttört a gát, és bemerészkedtem. Speciel a bölcsiben ezt minden egyes nap reggelén megtettem, később már csak az első napokon, de szerintem még akár a főiskolán is- már mindenki ismerte egymást a csoportunkból, egy csapatban ültek, én meg csak csodálkoztam, hogy ezek hogyan vannak már itten ilyen jóban, mikor még csak három napja járunk??

Az utóbbi időben sokat dicsérték is Emmát , hogy nyáron mekkorát nőtt, komoly lett, már nem rohangál össze vissza mint egy őrült, hanem leül, szépen eljátszik, mindent tud, mindent ért, és ahhoz képest, hogy csak heti egyszer jár, egyáltalán nem érezni rajta, hogy kivülálló lenne, tudja mindenkinek a nevét, és mindenkivel próbál játszogatni is. A legutóbb éppen azon röhögtünk, hogy a Zselykét irányítgatta egész nap- amikor a 3 éves dirigálja a 2 évest- ez igazán vicces- de mindketten úgy élték meg, hogy ez egy jó játék. Emma tolta a babakocsit pl, és Zselykének is oda kellett menni tolni, és akkor nagy boldogságban együtt tolták.

 

Szóval most összeszorult a szívem, mert egy szép időszakot zárunk le. Egyrészt reményteli volt már tavaly ilyenkor is,  mert tudtam, hogy lassan el kell kezdenem dolgozni, és nagy reményekkel voltam afelé, hogy találok munkát, hogy jót találok- aztán  úgy nagy általánosságban is hittem, hogy minden jól alakul- a nyelvvizsga, a pénzügyek, és persze azt is tudtam, hogy Emma minél nagyobb lesz, nekem ezek a dolgok- saját élet,  önálló élet, pénzkeresés is egyre könnyebb lesz. Ráadásul mindig, amikor olyasmit teszek, ami nem lenne feltétlenül kötelező- mint mondjuk magán bölcsibe járatni a  gyereket, akár csak heti egy napra is- mindig arra gondolok, hogy ez nekem is jó 'befektetés'- mert az az általános tapasztalatom, hogy minél többet feccölünk egy gyerekbe- és itt törődésre, gondoskodásra, foglalkozásra, jó nevelésre és jó élményekre gondolok- annál jobban meghálálja majd azzal, hogy sikeres életet fog élni, ami nyilván majd számomra is sikerélmény lesz. Tehát amikor el kell olvasnom este az ötödik mesét is, és reggel hajmosás helyett inkább egy puzzle-t rakok ki, vagy amikor leviszem inkább a játszótérre, amikor látom, hogy már tapadna oda a  laptophoz,  pedig nekem is sokkal kényelmesebb lenne az a variáció- mindig erre gondolok. A minap voltunk börzén, ahol láttunk egy gyereklaptopot, és megnézegettük, miközben az eladója elmesélte, hogy ez arra volt nekik, hogy amikor a gyerek már baromira elunta a tv-zést, akkor még ezzel- a nyomkodható műanyag csodával - elvolt egy darabig! Az hittem, nem hallok jól, mert ezt  minden lelkiismeretfurdalás nélkül  mondta, mintha a gyerekjáték egyetlen funkciója az lenne, hogy pásztorként megőrizze kussba a mi kis báránykáinkat.

Szóval ne áltassuk magunkat, azért ez a kis különbség- hogy a gyerek már három évesen is napi három órát tévézik- vagy ez idő alatt egy felnőtt foglalkozik, játszik, beszélget vele-  azért szépen ki fog jönni valahol a jövőben- és én, aki nem túl okos gyerekeket tanítok középiskolában, kb sejtem, is, hogy hol. Nem csak az iskolai eredményekben, de a motiváltságban, érdeklődésben, kreativitásban, nyitottságban,  ambícióban, lelkesedésben- és még sorolhatnám azt hiszem. Úgyhogy úgy érzem, jó befektetés volt ez az egy év- és nem utolsó sorban Emmának itt sikerült megismerkednie a férfi-női alapvető különbségekkel is. Egyik nap hazaindulás előtt még beszaladt kezet mosni a mosdóba. Jobbra tőle Ferike ült a vécén-pontosabban trónolt, fontos dolga volt. Emma elsuhantában odanézett, majd lazán odavette: ' Nekem puncim van.'- majd ment tovább dolgára.:))))))))

Óvónénik

Lassan tényleg itt az ősz, már hideg van, esik, de én még mindig a nyári sztorikon csámcsogok, még ott tartok. Szóval augusztus végén voltak nálunk az óvónénik családlátogatáson. Nagyon rákészültem, tulajdonképpen már júniusban rendet raktam a szobában, elpakoltam egy csomó felesleges dolgot stb, hogy a nagy nyaralás után már ezzel ne is kelljen foglalkozni. Így is lett, és ráadásul mivel előző nap jöttünk haza a Balatonról, még két bőröndöt ki sem pakoltam, annyival is levegősebb volt itt minálunk.

Gyereket szépen felöltöztettem, magam is kirittyentve- és csodák csodája tök pontosan megérkeztek az óvónénik. Nyilván a délutáni látogatást nálunk kezdték- na, meg már rutinos rókák, tényleg tudják, mennyi idő kell erre nekik. Ja, amúgy a felöltöztetésről annyit, hogy Emmát szó szerint le kellett tepernem, fognom és percekig rajta feküdnöm, mire megértettem vele, hogy márpedig azt veszi fel, amit én mondok. Még nyáron kaptunk Amerikából- haj- egy Calvin Klein ruhácskát, de persze nem sznoboskodásból akartam ráadni, hanem egyrészt mert a Balatonról hazahozott ruhák nagyrésze gyűrött és koszos volt- az ünneplők meg még szintén  piszkosak a júliusi családi buli után- másrészt meg ez a ruha pont jó volt rá, tehát jövő nyáron már úgyse lesz jó. Magyarul, a gyerek kb. ez egy alkalommal viselte életében, oszt kész, majd megkapja kis újonnan született unokatestvére.   És akkor kitalálta, hogy a nadrág része neki nem jó. Hozzáteszem, egyszer a felső már volt rajta, és akkor is rögtön közölte, hogy az alsó nem jó, mire- mivel éppen Alma koncertre mentünk, szabadtérre, - én rögvest ráhagytam, hogy ok, akkor veszünk hosszú nadrágot. És valószínűleg azért lázadt most ennyire, hogy mi az, hogy most meg nem mondhat nemet. Anyámat is ki kellett kergetni a szobából, mert ő meg huhogta, hogy' hagyjad, na, adjál rá valami mást és kész'- mert anyám élete legnagyobb parája az, hogy ' mit szólnak a szomszédok'- ennél nagyobb csak egy van, hogy a Fidesz csökkenti a nyugdíjakat. És persze  Emma visított, mint egy malac.  De nekem már annyira eldurrant addigra az agyam, hogy mondtam, hogy nem, ez a gyerek most, ha cigánygyerekek potyognak az égből, akkor is felveszi ezt a nadrágot. leizzadtam, szó szerint kiült rám a pára, mire rábirkóztam, de nekem lett igazam- és az egészet csak zért írtam le, mert ma jutott eszembe, hogy kb azóta van az, hogy azt adok rá, amit akarok. Persze azért meg szoktam kérdezni, de már lehet vele erről normálisan tárgyalni. Szóval tényleg igaz, hogy meg kell nekik néha szó szerint mutatni, hogy kinél van az erő, és biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok  egyedül az az anyuka, akinek így eldurrant az agya, mikor a dackorszakban lévő gyereke már kb 3-4 hónapja egrecéroztatja, meg jeleneteket csinál reggelente, hogy mit méltóztatik felvenni meg mit nem, szóval ki kellett mondani már végre,  hogy itt kérem azt történik, amit én, a felnőtt mondok, és erre pont az óvónők látogatása előtti 10 percben került sor.

Minden szépen és jól sikerült, persze nem is titkolták, hogy küldetésük is van, feladatuk- megtudni mindent a gyermek családi hátteréről-  ki apuka, hol van apuka, miért van ott ahol van, és  küld e pénzt stb-  én meg úgy gondoltam, végül is jó esetben négy évig ott lesz a gyerekem, most mit alakoskodjunk, szóval a lehető legtermészetesebb módon válaszolgattam.

Emmának is tetszettek a nénik, mondjuk igazán nem mutatta meg milyen szépen tud beszélni, természetesen sem énekelni, sem szavalni, semmit nem volt hajlandó, és még azt sem volt képes megmondani, hány éves- pedig tudta, de elbohóckodta. Mutogatta a játékait, aztán ennyi. A látogatás csúcspontján- amikor már agyondicsérték, és nem igazán tudta, hogy mivel fokozhatná még a hatást-  M. néni fejéhez vágott egy szilveszteri fújókát- de mondanom sem kell, ezzel azért nem aratott osztatlan sikert. Minden esetre még ez is jól jött nekem, mert M. néni rögtön mondta Emmának, hogy azt kell mondani, h ogy bocsánatot kérek- és azóta ezt mi is bevezettük- addig nem erőltettem, mert nem gondoltam, hogy értené, miről van szó. De hát egy óvónő csak tudja, hogy mikortól működik valami, szóval  legalább a gyerek már ezt is tudja,

Azóta voltunk kétszer az oviban, egyszer bent is, egyszer csak az udvaron- hogy nehogy elhalványuljon ez  szép emlék decemberig. De sajnos  mindig csak  későn tudunk menni, és így az ovistársakkal nem nagyon találkozik. Minden esetre van már oviszsákja, tornazsákja, mesepárnája és festőköténye- a többi még következik- de már nagyon készülünk.

Munkába állás

 Na, amúgy azt nem is említem, hogy hogyan élünk, mióta visszatértem a munka frontjára. Csak arról jutott eszembe, hogy ugye beteg vagyok kb egy hónapi meló után. Úgy le vagyok pukkanva, mint régebben olyan február körül- amikor egyébként minden rendes, becsületes tanár minimum egy tüdőgyulladással dől ki, aki nem, az nem is dolgozott rendesen. A kollégáim már meg is nyugtattak, hogy ez egész évben így lesz, ha három évig otthon voltam. Mondjuk nekem előtte már volt egy félállásom, de az nem volt túl strapás, ráadásul kint volt a friss, egészséges természetben, szó szerint -egy kis erdő szélén.

Szóval a gyerek hétkor kel azokon a napokon, amikor én hatkor- amikor pedig alhatnék tovább, akkor mondjuk negyed hétkor. Ezért aztán én esténként vagy szintén kidőlök tízkor, vagy nem- mint ma sem- és akkor ugye az ember néhány hétnyi  hat óra alvás után lebetegszik, mert hát feltöltődni is kellene valamikor.  Ha kidőlök este, akkor semmit nem csináltam- jó esetben nem is kell- ha nem dőlök ki, és csinálom amit kell vagy szeretnék, akkor másnap vagyok tiszta kóma. Ha hazajövök, anyám a kezembe nyomja a gyereket- ha akkor jövök haza, amikor még alszik, és arra gondolok, hogy esetleg ebédelhetek nyugodtan, vagy olvasgathatok egy kicsit- a gyerek tuti tíz percen belül felébred, vagy éppen aznap nem is aludt el. Ha nem jövök haza- mert bent maradok dolgozatot javítani vagy készülni- mivel azt itthon nem tudok- anyám nyávog, hogy ő meg nem tud lemenni a Spar-ba vagy egyéb tartalmas programot csinálni magának. Szóval kb annyi saját időm sincs, amennyit a Wc-n tölthetek, mert  Emma még oda is benéz, főleg, ha ugye munkanap van. Ilyenkor tényleg csak vele foglalkozom délután meg este- hiszen sokszor délután látom először- és este fél tízig mondjuk nem is bírom lerakni, és utána ugye meg már nem fogok leülni semmi komolyabb dolgot csinálni, vagy főzni vagy olvasni- kipakolok másnapra és kész. Az az igazság, hogy már halálosan depressziós lennék, ha nem tudnám, hogy hamarosan jön az óvoda. Akkor majd tényleg bent maradhatok  fél négyig javítani meg készülni, és úgy megyek érte- és semmi melót nem hozok haza, és délután meg hétvégén néha el tudok majd menni moziba vagy masszázsra vagy  bárhová, de nélküle- mert anyámnak akkor már lesz arra kapacitása. Persze, nem teljesen lesz akkor sem fenékig tejfel, hiszen ilyen remek fizetések mellett kell majd délután is dolgoznom, és akkor is ő fog majd Emmára vigyázni, vagy érte menni. De azért hetente egyszer talán tudok ilyesmit is csinálni, és ahhoz képest, hogy az elmúlt három évben évente kétszer sikerült, ez is nagyon nagy dolog lesz.

Igazából nekem gyerekkorom óta az volt a rémálmom- és nem is csoda, hogy csak ilyen későn lettem anyuka- hogy ebből fog állni az életem. Elmegyek dolgozni, aztán gyerekezés,  bevásárlás, vacsora, fürdés, tv-nézés, alvás, másnap  előlről. Ebből nyilván az is látszik, milyen színvonalas, tartalmas családi életet éltünk- meg az is, hogy a monotóniatűrésem már akkor is pocsék volt- ami azóta is meghatározza az életem. Szóval, hogy  nem lehet, hogy ennyi az élet.  Az amúgy érdekes, hogy azon is elgondolkoztam, hogy miért csinálja mégis mindenki, ha ez ennyire szarnak tűnik, de arra a döntésre jutottam, hogy nyilván a társadalmi konvenciók. a mintakövetés, mindenki ezt csinálja, miért, mit lehet még?
 És igazán ez is volt a baj, hogy ezt nem pontosítottam, hogy mi az, ami ezt kompenzálná. Természetesen -13 évesen- a szocializmus végnapjaon, amikor már lehet küldöldi magazinokhoz is jutni, sőt utazgatni is-  gondolhatjuk, hogy a gazdagság, esetleg sok külföldi út, világlátás- mondjuk ezekre a mai napig vágyom:)- a siker, pénz csillogás.... De ha ez nincs?
Persze, ma már látom, hogy az én családomról is szegénységi bizonyítványt állít ki  az, hogy 13 éves korom körül megállapítottam, hogy ez valami borzasztó, hogy ez vár rám: elvégzek egy főiskolát, férjhez megyek, szülök két gyereket, oszt csáó. Szóval, ebben az van feketén fehéren, hogy nem láttam, az ember mit kap azért cserébe, amit ad. Nem láttam, magam körül egymást szerető embereket, egymás társaságát öszintén  élvező embereket- mármint családilag, mert persze az osztálytársaimmal nagyon élveztük egymást. Én velem sem éreztette senki, hogy jó, hogy vagyok, jó az, amit csinálok, hogy jó velem együtt lenni, egy családban lenni. Nem tudtam,  hogy az életet, a családi életet, az emberi kapcsolatokat,de még az egyedüllétet is  meg lehet tölteni értelemmel, érzelmekkel, élményekkel, hogy az életnek van egy bizonyos sója, fúszere, amit ha jól tudunk adagolni, akkor a mindennapok is igazán élvezetesek lehetnek. Igazából ezt a mai napig tanulom, és próbálom gyakorolni, mém most is, ebben az egy hónapban, amikor tényleg néha gépnek érzem magam...
Szóval ez a " rémálom "- munka család, munka család,- ami persze már így benne élve egyáltalán nem is tűnik annak- egy hónapja része az életemnek, és amúgy még mindig csodálkozom, hogy hogyan tudják ezt emberek mondjuk évtizedeken át csinálni- de azért remélhetőleg  boldogulni fogok vele én is-legalább is ,amíg egy ilyen kis csodálatos Manóval kell a napjaimat megosztanom.

Elfelejtett nyári bejegyzés:)

Amikor a szomszéd lányok is itt voltak, egyszerre ugye háromfelé kellett figyelnem- érdekes tapasztalat volt. Sőt, inkább négy, mert ugye három gyerek, plusz amit éppen csinálok.  Egyszer csak jön Lili -  szomszéd két és fél éves, hogy menjek gyorsan, mert találtak a kertben egy kígyót. Közben én tettem vettem, Emma is bejött valamivel, és mondtam neki, hogy most várjon egy kicsit, mert  a Lili azt állítja, hogy a kertben talált egy kígyót, és ki kell mennem megnézni, bár szerintem nem az. Mire Emma, teljes vehemenciával: ’ De, tényleg, ott egy kígyó.’

Na, kimegyek, és először megijedtem, mert azt hittem, egy szardarab - ugye macskák mellett, meg kertben kakáló gyerek mellett ez nem lehetetlen - de aztán kiderült, hogy egy döglött meztelen csiga. Én amúgy a meztelen csigát utálom, de ez már kicsit ki volt száradva, inkább olyan hernyószerű volt. Magyaráztam nekik, hogy mi ez, de a két darab két és fél éves ragaszkodott hozzá, hogy márpedig az egy kígyó, és punktum, én tévedek, nekik pedig igazuk van. És ott támogatták egymást a hülyeségben velem szemben- meg kellett adnom magam, esélyem sem volt- aztán röhögtem csak szét magamat. Amúgy egy gyerekkel is sokat lehet nevetni, de ha többen  együtt vannak, az az igazán vidám- ahogy így társak lesznek a kis agyszüleményeikben, nagyon szórakoztató nézni, hogy működik a pici agyuk, és hogy imitálják a felnőttek világát meg beszélgetéseit.:)

Lecsófőzelék-fesztivál

' Én szeretem a lecsófőzeléket anya, szeretem...'- közölte Emma, miután a lecsófőző balhén senki nem kínálgatta lecsóval, mert én mondtam, hogy ő nem eszik, kár a gőzért.  Mindenki békésen falatozgatott körülötte, beszélgettünk, ő meg rágta a száraz kenyeret. Ilyenkor persze nagy a szája. De ha eléraknánk, rögtön bevallaná, hogy nem szeretni.

Amúgy a Lecsófesztivál külön érdekessége volt a háttérben egy árnyékrendezvény, gyönyörű környezetben az Órabörze. Míg ugye a fesztivál igazi prolivircsaft körhintával, kínai bóvlit áruló árusokkal, törökmézzel meg sok fröccsöző emberrel- és persze vagy 200 bográccsal- itt antikváriusok voltak kipakolva, órákkal, nagyi porcelánjával, egyéb régiségekkel, nagy  Magyarország térképekkel, ezzel- azzal, és maga a Püspök úr is idesétált   néhány reverendás kísérőjével- hátha sikerül valami szép darabra szert tenni- a saját fülemmel hallottam.  Hogy a rendezvény  az egészen jobboldali emberek és értékek őrzőinek  kis  finoman burkolt szombati találkája volt, azt leginkább csak onnan lehetett tudni, hogy  feltűnően sok embernek volt kackiás kihúzott bajsza, és két utcával arrébb Jobbikos  újságot osztogattak- szóval aknamunkát végeztek a Lecsófőző miatt a városba beszivárgott népesség között.:) Hangulatos volt minden esetre.:)

 

A fesztiválozásnál mi pedig eljutottunk oda-lévén a gyermek már lassan három éves- hogy ki kell alakítanunk a magunk kis szabályait, ha nem akarom, hogy állandó cirkusszal , ' Anya ezt is akarom meg azt is akarom' felkiáltásokkal és frusztrációkkal  teljenek ezek az események. Vagy hogy ne akarjak menni, mert a gyerekkel nem lehet bírni. Vagy hogy 5000 Ft-ot költsek alkalmanként hülyeségekre.

 

Van egy baráti család, akik azt csinálják, hogy elmennek az első wurstliig, az első édességesig és léggömbösig, mind a három gyerek választhat valamit, majd egy óra múlva távoznak a helyszínról, és az ilyen napokra- mint ugye pl. a május 1-je  - általában valami nagymama látogatást vagy hasonlót terveznek be, hogy a gyerekek még szerencsésnek is érezhessék magukat, hogy előtte egyáltalán kilátogattak. Így apuka laza 8000-ből megússza az egészet, és nincs nyafogás meg döntésképtelenség. Persze három gyereknél nyilván nem is megy máshogy, de nálunk ugye csak egy van, másrészt meg igazából én is élvezem az ilyen alkalmakat, főleg, ha kézműves vásár is van.

 

Szóval azt találtam ki, hogy az a szabály, hogy mindenből egyet lehet- tehát egy ugrálóvár vagy körhinta vagy egyéb - egy édesség, és egy ajándék- szerencsére elég sok lufit szoktak ilyenkor osztogatni, szóval remélem ezeket a 2000 Ft- os ezüstcsodákat megúszom. Ha nem, akkor az az ajándék.

Már most is így csináltuk- és teljesen jól jött ki- ajándékot is normálisat vettünk- egy kis Hello Kitty-s  posztótarisznyát, nagyon édes, és végre Emma odadugdoshatja a cumiját meg az egyéb feltétlenül magunkkal szállítandó  apró mütyürjeit. És egy hazai kézművestől vettük a sajátkészítésű dolgát, nem valami kínai csodát, és  drága sem volt.

 

Amúgy nagyon jól lehet már a gyerekkel  egyezkedni, ebben is sokat változott- mintha kezdene kilépni a dackorszakból- meg lehet vele ilyeneket dumcsizni- akár már előző este- egyre többet segít az összepakolásban, beteszi a ruháit a szennyesládába,  áthozza a cuccait a másik szobából. Mondjuk most kicsit beteg vagyok, és erre hivatkozva kértem meg, hogy segítsen, mert tényleg nincs erőm egész nap utána pakolni. És nagyon jó érzés, amikor látom, hogy  akkor most  tényleg fele annyi idő alatt leszünk készen, mert ő is rakodik.

 

Szóval nagyon jó kislány lett, ha szépen, türelmesen magyarázok neki, akkor csinálja is, néha azért rá kell szigorúan nézni, vagy éppen kiabálni,  de akkor is mondja, hogy ' jó leszek' meg ' többet nem csinálok ilyent' .- Amúgy nem megfélemlítve mondja, hanem kicsit színészkedve, szóval már tudja, hogy mi az, ami ' bejön.' És a mütyürjeivel is ilyent játszik- hogy az egyik mondja neki, hogy ne csinálja, de az csak csinálja, és akkor  az bizony rossz. Szóval egyik mütyürje neveli a másikat. ' Nem szabad a kakit megenni...' ' De én szeretem a kakit'- ' Nem szabad a kakit megenni, az egészségtelen, és megfájdul a pocikád...'

Amúgy az is észrevettem, hogy tényleg fontos, hogy ha van egy-két eseménydúsabb nap, akkor itthon is legyünk, meg ne történjen semmi, mert akkor dolgozza fel az élményeit, így, játszva, és azt olvastam, hogy azok a gyerekek lesznek figyelemzavarosak, akiknek nem adatik meg ez a feldolgozás.

Na, visszatérve a Lecsófőzésre, sikeresen lebonyolítottuk első olyan közös vásárunkat, amiben már ő is saját akarattal, komoly szókinccsel és elképzelésekkel vett részt, és sikerült mindenben ügyesen kompromisszumot kötnünk.

Szöveg....

Még nyáron Juju néni megkérdezte: ' és mondd csak, hol lehet ilyen gyönyörú szempillákat kapni?"

Emma rögvest rávágta: ' A bótban.'

És hogy a fogyasztói társadalom életformája mennyire nem marad hatástalan a gyermekre, egy másik példa: van a mama szobájában egy álarc a falon, a Velencei karneválról, amelyik természetesen könnyezik. Emmát mindig nagyon foglalkoztatja, ha valaki sír, könyvben is, képen is, tehát itt is megjegyzi: 'Sííír, mér síííír?' Mire én :' Szomorú, mert elhagyta  a szerelme. '

Mire Emma: ' Veszek neki új szerelmet, és akkor nem fog sírni.'

Na, ennyi. Tanulhatnánk a gyerekek probléma megoldási ötleteiből. Nem ám itt nyaffogni hónapokig vagy évekig egy elveszett pár után....

A plüssállatai is beülnek az autóba, aztán mennek pl. dolgozni vagy vásárolni. Egyik nap, pedig amikor megkérdeztem, hogy hová mennek, azt válaszolta: ' Hát Budapestre, vagy a bótba tejér, mert eeefogyott nekik, nincs itthon.

Ebből látszik, milyen érdekes és izgalmas is anya élete: vagy dolgozni megy, vagy a boltba tejért, vagy Budapestre. Mit mondjak, jobban örülnék, ha a plüssállatok wellnesshotelbe vagy Kubába mennének mondjuk talán:)

Ezeket a töltelék szavakat amúgy még mindig nem használja elég jól: ma is közölte, mikor kedvenc kutyáját meglátta a játszótéren: ' Egyáltalán itt van a Molly, egyáltalán anya!!!!

 

Mai termések

Emma a parkban átnyújt nekem egy követ: ' Boldogságban adom neked...'
.'

Tanítgatom: 'Piros, fehér zöld, ez a magyar...'.
       Emma: ' Ászló'.


Az a szörnyű, hogy volt ma még kettő nagyon aranyos, és máris elfelejtettem- persze, még eszembe juthat- de ha nem írom fel, egyszerűen kiesnek.

Írok még hozzá majd újabbakat:

' Induljunk, fél óra van.'

Nyáron a Balatonon Lili és Emma együtt esznek. Odateszem Emmának a ' tusigombócot'- Emma megpiszkálja, majd közli Lilivel: ' Ez még fojjó. ' Mire Lili nagy komolyan.: ' A tied még folló?

Igazából be lehet rajtuk tojni a röhögéstől

Emma szövegel

Azt hiszem, most van itt a legjobb dumák időszak-  Emma már jól beszél, választékosan, a világról viszont még finoman szólva - nincs teljes képe- ebből adódóan jön a napi öt vicces dolog, amiből jó, ha egyet megjegyzek ,vagy leírok. SZóval most részletenként közlöm, mert egyszerre soha nem lesz rá időm.

Aszongya tegnap Emma, nézzünk a laptopon Vikjammekkint.  Olyan ötször visszakellett kérdeznem, mire megvilágosodtam, hogy Villám McQueen -re utalt. És honnan az info?  Egyszer dvd-s bácsitól kapott egy ilyen papírt, aztán itthon megnéztünk egy öt perces részletet belőle, hogy tudja, miről volt szó. Ez amúgy nem volt rá hatással, a Balatonon az egyik szomszéd kislánynak azonban ilyen papucsa volt, és folyton ott hagyta nálunk, ezért napirendi téma volt a Villám McQueen-es papucs. És itthon egyik vacsora közben hirtelen eszébe jutott.... 

 

Azt mondja Emma egyszer a Balatonon, amikor éppen a teraszon ücsörögtünk, ő az én ölembe, hogy menjünk ki a teraszra. Mondom neki, hogy de hiszen kislányom a teraszon vagyunk. Nem, erőlködött tovább, a teraszra... Ezen elvitáztunk egy darabig, mire megmutatta a ház mögött a kertet, hogy ő arra gondolt.

Rájöttem, hogy én, rendes anya, mindig azt mondtan neki délutáni elalváskor, hogy anya kimegy a teraszra, és ott őrzi az ő álmát. Aztán szépen fogtam magam, és hátra, a kertbe ültem a nyugágyba. A terasz dolgot csak azért mondtam, hogy nehogy eszébe jusson félni, bár az is igaz, hogy ha elaludt, akkor mentem csak hátra. És ő szépen felébredt, kijött, megtalált engem hátul, és összekapcsolta a kis eszével, hogy akkor az a terasz, hiszen én ott őriztem az ő álmát....:)

 

' Fújjunk buborékot mondjuk talán'

 

' Azt hittem, hogy nekem nincs ilyen. De mindenképpen biztos egyáltalán van.' ( ezzel szerintem azt akarta mondani, hogy ' ezek szerint van"- és ezt  egy Mickey egeres melegítő alsóra mondta, amit még Szerbiában kapott, de mivel azóta folyamatosan 30 fok volt, még egyáltalán nem is volt rajta, és elfeledkezett róla.)

 

Megkötöttem valamit, mire Emma : ' Megkötelezted?'

 

Balatonon a boltba menvén mindig meg kellett állni egy bizonyos helyen ahol sok csiga volt - szerintem nagyrészt döglöttek. Egy nap arra mentünk oda, hogy lenyírták a füvet- csigákkal együtt. Megnézegettük a helyzetet, és elmagyaráztam neki, hogy a kerítésen belüli csigák jobban jártak, mert ott ugye nem járt az önkormányzati fűnyíró. Ez mély nyomot hagyhatott benne, mert másnap, mikor egy nő a kertje körül a kerítésen kívül nyírta füvet, Emma megszólalt: ' A néni megfűnyírózta a csigákat."

 

Anyám hol lejött, hol hazament , azzal párhuzamosan ,ahogy én közlekedtem- és ez leginkább a beteg, öreg macskámat viselte meg. Egyik reggel Emma sommásan meg is állapította a macskát elnézegetve: ' A Pipinek hiányzik a mama.'

 

 

Cirkusz és köszönés

                                                                      Egy balatoni reggel.......

Tegnap elmentünk cirkuszba- gondoltam, ha már ilyen eseménytelen ez a nyár, legalább ennyi legyen. Emmán időközben kitört a póni mánia is- vettem is neki négyet, amiből már egyet elhagytunk- szóval a cirkuszban voltak pónik meg kutyák, meg bohóc- egészen jó volt szerintem, és saját magához képest Emma is egész sokat ült- kb a felét- igaz, hogy keresztanyja ölében. Ahhoz képest, hogy annak idején a Mazsola és Tádét végigrohangálta, ebben is egész jól fejlődünk.

Na, kérdezem ma, Emma mi volt a legjobb a cirkuszban? Mire ő: ’ A vattacukor’.

Jó, utólag már azt mondta, hogy a lovacskák, de hát mindig az első válasz az őszinteJ- hozzáteszem, életében először evett ilyesmit, szóval tényleg nagy élmény volt neki.

Mostanában annyi jó dumája van, hogy már írni kell- de még így is sok elveszik- most mondjuk éppen nem találom a papírt sem, ahová felírtam, de ha meg lesz írok egy külön bejegyzést.

Most zárásképpen csak a tegnapit: Nevelem ugye a gyereket, és az állomáson, az újságostól kijőve, szóltam neki, köszönjön a néninek. Igazából kísérletnek szántam, mit fog mondani, mert ugye felváltva mondunk csókolomot meg sziát.  Mondott is valamit, de nem hallottam. Visszakérdeztem: ’ Emma köszöntél?’ – ’Igen.’ ’És mit mondtál? ’ ’Azt, hogy köszönöm szépen.’

Hát én is meg az újságos csaj is majd betojtunk a röhögéstől.

 

Nyár, szomszédolás és szobatisztaság

Lassan vége a nyaralásnak, és igazán most kezdem csak élvezni. Kissé idétlenre sikerült ebben az évben, mert minden héten valamiért el kellett mennem, ráadásul megint anyagi katasztrófa fenyeget. Ami ugye elég szar, ha pont a nyaralásra esik, ez nem a garasoskodás ideje. De már túltettem magam rajta lelkileg, próbálok arra koncentrálni, hogy más annak is örül, ha egy hétre eljut valahová.  Mondjuk mi nem is nyaralunk túl intenzíven, egy majdnem három éves mellett ezt nem is lehet. Egyrészt  ő nem azt igényli, hogy utazzunk, kis falvakat látogassunk meg vagy folyton kiránduljunk- ezt inkább én élvezném- másrészt meg ez is csak társasággal  jó, ami itt nekünk most itt nincs. Emma azt szereti, ha a strandon rohangálhat, a játszóházban lehet, a szomszédban lehet a kis újdonsült barátnőivel- pontosabban azok játékaival- a Pipacs utcában szaladgálhat, labdázhat, fogócskázhat.  Amúgy pont az e heti Nők lapjában volt, hogy a gyerek tényleg nem igényli a folytonos programokat- ez kell neki, a szabad rohangálás, tevékenykedés. Másrészt nekem itt is házimunka van- bár főzni igazából nem nagyon szoktam- de rendrakás, bevásárlás, mosogatás, mosás- szóval fél napot is el lehetne itt molyolni a házban, ha nem figyelnék arra, hogy ugyebár mi most tulajdonképpen nyaralunk. És a harmadik dolog, hogy Emmának még nagyon szüksége van a délutáni alvásra- ez pedig minden programot- még a strandolást is megnehezíti. Nem akarok nagyon negatív lenni- de ha délelőtt megyünk le- akkor befelhősödik, és délutánra kezd ragyogni a nap- amikor már nem érdemes lemenni, mert mondjuk Emma ötig alszik,  és utána még összeszedelőzködünk, a játszóház pedig hatkor zár. Ha délutánra tervezem a lemenetelt- akkor tuti délelőtt ragyog, és délutánra felhősödik be. Ha pedig egész nap ragyog- akkor én Budapestre vagy haza utazom- vagy éppen visszafelé-  Emmával vagy nélküle, de a strandolás mindenképpen kiesik. Ez a nyár ilyen volt.  Minden évben el szokott jönni az idő- amikor mondjuk a nyaralás felénél vagyunk vagy egy kicsit már túl rajta,- amikor egy reggel úgy kelek fel, hogy jaj de jó, ezer éve itt vagyunk összefolynak a napok, az események, és még egy csomó hátra van- na számomra ez az igazi nyár, és ez az igazi nyári élmény. Amikor kényelmesen reggelizünk, teszünk veszünk- pl virágot locsolunk- játszunk vagy olvasunk egy mesét  reggel is az ágyban - szóval ez az érzés, idén- még eddig kimaradt. Volt egy –két jobb nap, ilyen szétfolyós, pihenős,de ez a ’hú de hosszú még a nyár’- szóval ez elmaradt.

Emma összehaverkodott  szomszéd kislányokkal, ami igazán annak köszönhető, hogy két napra az apukájukra lettek bízva, aki úgy gondolta, hogy ha már a három lány ilyen jól érzi magát együtt, hát nyomuljunk együtt strandra le, fel stb- végül is így könnyebb. Jó is volt, de előfordult, hogy nálam az ő kettője játszott,festett, evett- nála meg az enyém- de legalább lesz min röhögni tíz év múlva. A strandon is persze egyszerre csináltak a gyerekek mindent- mentek trambulinozni- a második napon Emma apának szólította a szomszéd apukát, de csak azért, mert gondolom, a lányokat utánozta, akik kifelé ordibáltak neki az ugrálóból. Röhögtem, mondtam neki, na, ezt megnyerted- reméljük azért a gyereknél ez csak egy múló szeszély volt. A szomszédék egyébként sokkal rendszeresebbek meg rendesebbek, szabályosabbak mint mi, és ez jót tesz Emmának- pl. már  rá lehet beszélni néha, hogy kis copfot, frizurát csináljak neki reggelenként, aztán néha már cipőben is hajlandó járni- mióta itt vagyunk tk folyton mezítláb van-  hiszen a szomszéd csajokon is van szandi. A szobatisztasága is tényleg egyik napról a másikra kialakult- szerintem  ez is annak köszönhetően, hogy látta a két lányt folyton pisilni.

Mondjuk erről az ’ egyik napról a másikra’ dumáról meg van a véleményem, mert igaz, hogy nálunk is ez történt, de az kellett hozzá, hogy

1.       TAVASZ  óta ’ cseszegetem’ ezzel a gyereket, persze többnyire finoman, de napi szinten, hogy kellene már ezzel a pelenka dologgal valamit kezdeni, bilizünk, bugyikat kapott, és pl ugye szerbiai nagymama is biliztette, a családi napköziben biliztették, tehát látta, hogy ez egy természetes dolog, ami elől nincs kibújás és lassan kezdte annak is venni.

2.       Mutogatom neki a többi gyereket, aki ugye szintén szépen bilibe pisil és kakil.

3.       Hetek óta itt vagyunk, kertben, szabadban, strandon és semmi gond, ha  bepisilt, rengeteget volt meztelenül, oda pisilt és kakilt, ahová akart.

4.        Olvastam egy könyvet Vekerdytől, és ő írta, hogy ne zavarjon minket, ha néha becsurrant, bekakil, mert ha látja, hogy ezt is természetesen fogadjuk, egy idő után őt fogja zavarni, hogy csurog a cucc.

5.       És ezek után ugye a szomszéd kislányok példája már csak ráadás volt.

Ennek ellenére azért inkább a kertbe megy, és csak ritkábban ül a bilire- ez az igazi  élmény, kint a szabadban, leguggolvaJ- de a lényeg, hogy már magától szól, nem kell fél óránként megkérdezni. Ja, erről jut eszembe, voltak vendégeink, köztük Flóra, aki három hónappal fiatalabb Emmánál, és természetesen már hetek óta szobatiszta. A szüleivel minden évben egy napot töltünk itt együtt, dumálunk, kajálunk, mikor mit. Na, mit látok, hallok? Hogy Flórácskát olyan fél óránként megkérdezik, hogy ’ Nem kell pisilni?’- és apuka felemeli, és megpisilteti. ( Amúgy Emmára ez is nagy hatással volt. azóta jár a kertbeJ.) JA, mondok- és nálam tk ez törte át a gátat- így az én gyerekem is szobatiszta. Ha félóránként megkérdezem tőle, meg ráültetem a bilire, tuti ő sem fog bepisilni. Na, aztán ez lett tehát a vége- kb két hetet voltak itt- és Emma már csak alváshoz használ pelenkát, és szól, ha van valami történés, és már előtte, és nem utánaJ

Emma vásárol

Nos, az előző bejegyzéshez még csak annyit, hogy rájöttem, hogy tök büszke vagyok a gyerekre, hogy visszadumál, mert ez azt jelenti, hogy még soha senki nem mondta neki eddigi élete 32 hónapjában, hogy nem szabad bárkinek azt mondania, amit gondol. Erről ugye nem volt szó. És ez nagyon jó, mert hogy én amúgy is próbálom őt nagy szabadságban nevelni, hogy minél magabiztosabban és természetesebben,  mozogjon majd a világban,  próbálom nem folyton megfélemlíteni meg fenyegetni- ami amúgy nagyon nehéz úgy, hogy közben azt is szeretném, hogy alapvető dolgokat viszont megtanuljon, ami veszélyes, attól azért tényleg tartson, vagy pl pont, hogy illemtudó legyen. De igen is, merje elmondani a véleményét, bárhol, bárkinek a többin majd idővel finomítunk, de ez alapvető azt hiszem a sikeres élethez.

Na, a másik sztori, most Emma két napig a mamáékkal volt, mert nekem el kellett utaznom, és Mama elvitte a boltba, és közölte vele, hogy mutassa meg, anya mit szokott venni- na nem mintha otthon nem lett volna neki elég kajája, keksze, virslije, mélyhűtőben lefagyasztott dolga, de hát anyám már csak ilyen. Szóval Emma nagy bölcsen rámutatott egy doboz  almalére- ugyan 25%- os, mi meg 100%-osat szoktunk venni, mindig ugyanazt a márkát lasan másfél éve- de nem érdekes,  ő látott almát egy dobozon, az megtetszett neki, hát rámutatott. Aztán kapott túrós sütit, müzli szeletet, bepakolt még egy óriás Túrórudit is- na, és akkor itt vérszemet kaphatott. Én nem is tudtam róla, csak egy nap megyünk együtt a boltba, és rámutat egy rózsaszín hercegnős Chio chipsre, majd közli: " Mama vett nekem ilyent'. Nem akartam elhinni, de aztán megnéztem, hogy mi van benne- 86% kukoricadara- meg az ára sem volt húzós- szóval akkor már annyira nem zavart. De először nem értettem, mi üthetett anyámba, aztán jutott eszembe ez a sztori, Hogy ő megkérte a gyereket, mutassa meg, anya mit szokott venni.  És az én gyerekem két és fél évesen akkora disznó hogy így kihasználta a lehetőséget.:)

Amúgy tényleg ez van, anyuka megnézi- kukoricadara, igaz, hogy amúgy meg sós, meg a maradék 14 % tiszta ízfokozó meg ki tudja mi- az ára is normális, rá van írva, hogy nem tartalmaz ezt meg azt- amit ugye mi nem szeretünk- és már meg is van a beetetés. Mert a lényeg nem az, hogy ez most milyen, hanem. hogy ott van rajta a kis Chio jel, amit a gyermek így megismer, megkedvel, és majd bátran veszi meg az összes többi- ennél már valójában százszor egészségtelenebb termékét-meg mert ugye megszokta, hogy ilyent is szoktunk venni. Én amúgy is látom, hogy a személyes példa a legnagyobb tanítómester, hogy hiába mondom el százszor, hogy köszönje meg, ha én nem köszönök meg dolgokat és így tovább. Tehát a gyermek látja, hogy ilyesmit ' szokás ' venni, ott a példa, és ott is az engedelmes fogyasztó. Na persze éppen ezért, ha csak egyszer -egyszer kap, az úgysem számít.