Összes oldalmegjelenítés

2012. november 18., vasárnap

Vendégségben voltunk...


 
Emma természetesen nagyon jól érezte magát, mint mindig, ha társaságban van. Nekem pedig az volt nagy élmény, hogy most játszott először társaságban a volt osztálytársaim gyerekeivel , azaz, hogy nem egy anyuka plusz gyerekek, ,hanem több anyuka és még több gyerek volt. Ez csak azért izgi, mert annak idején én igencsak lemaradtam a gyerekszülésben, és lám, lám, most úgy éreztem, utolértem őket!!!:)))))))Persze nem mintha ez verseny volna, de egy  meg két éve, míg az ő gyerekeik szaladgáltak, meg teljesen leszakadtak a felnőtt társaságtól és egyedül örjöngtek, az enyémet még hurcolni kellett, pelenkázni kellett,  így ugye beszélgetni sem volt egyszerű- most meg már ő is odacsapódott a többiekhez, és nem is láttam. Szóval ez nagyon jó érzés volt.

2012. november 11., vasárnap

Ima

Mivel Emma evangélikus bölcsibe jár:)- már többször kérdeztem tőle, szoktak e imádkozni, de mindig azt válaszolta, hogy nem. Aztán egyik nap imára kulcsolt kézzel ült a fürdőkádban- szóval így megint  előjött a téma.
Emma, szoktatok imádkozni a bölcsiben?  -Nem.
Mikor esztek.... -Nem..
Mit szoktatok mondani  ebéd előtt? Meg nem szoktátok így tenni a kezeteket?- Na, ez beindított benne valamit, mert összetette a kezét és elkezdte: " Jézus, légy vendégünk, áldd meg amit adtál nékünk Ámen."
Na, felvilágosítottam, hogy ez az imádkozás- majd mindenkinek nagy büszkén bemutattattam vele, hogy mit tud.
A hétvégére már hibátlanul tudta-  ma már az ' édest' sem felejti le-  és papa váltig állította, hogy nem azt mondja, hogy áldd meg, hanem ,hogy 'edd meg...'- Na, Emmát ismerve tényleg ez lenne a logikus. edd is meg amit főztél- de nem.... Szépen, helyesen mondja, még ha nem is érti.

2012. november 5., hétfő

Remekek

Emma egyfolytában remekel,  de már tanultam az előzőekből, és egyből leírom- mert annyit elfelejtettem azzal a nagy magabiztossággal, hogy áááá, ez annyira jó, ezt soha...



Szóval:

-Anya, a Minnie autójából kimerült az áram.
- Az áram, vagy az elem?
- Az áramból az elem. ( vagy : Az elemből az áram... már nem tudom.)


A kakik bementek az alagútba, és ott nagyon jól érezték magukat. Jól érezték őket.


Anya, felébredtél! Nahát! Nahát, hogy felébredtél!!!!

( Mindezt egy heti őszi szünet után, mikor általában fél tízkor jöttem elő, ma meg már fél nyolckor!!!)

Elment a Mama... Hiányozni fogok neki. Úgy érzem, hogy hiányozni fogok neki.

Tegnap a játszótéren összefutottunk egy volt osztálytársammal, és jól eldumáltunk- többek között Emma apukájáról érdeklődőtt- én meg meséltem. Elmondtam, hogy pár napig bírja általában, hogy az van, amit én akarok, aztán rájön, hogy -a hagyományos szerb családban- a férfi az úr, és elkezd nekem hőbörögni- ezt úgy szoktam utánozni, hogy 'öböböböböbö'- szóval, hogy hogyan próbál okos-abb lenni, miközben ugye semmihez semmi köze, ami itt velünk a hétköznapokban történik. És ilyenkor aztán persze csomagol és hazamegy, és én vagyok az, akivel nem lehet konfliktus mentesen meglenni. Velem nagyon jól meg lehet lenni- csak úgy kell csinálni mindent, ahogy mi szoktuk, ahogy ez nálunk kialakult.:)- egy három éves - vagy annál kisebb -gyereknél  legalább is tanácsos. Aztán ezt a történetet majdnem ugyanígy- elmeséltem a nagyénéméknek is, akikkel apáméknál futottunk össze- mert persze minden ismerősünk, akikkel csak ritkán találkozunk, mindig ez iránt érdeklődik. Persze többnyire figyelek, hogy Emma ezeket ne hallja, és azt is hittem, hogy nem hallotta.
 Erre ma a kádban a szájához vett egy poharat, és így csinált: ' öböböböböbö'- az apa így csinál mindig, hogy öböböböbö'- szóval ezzel szórakozott...:))) El is kelllett neki magyarázni, hogy igazából apa nem csinál így, és anya csak viccelt .
De most amúgy is sokat kérdezi, hogy kell zsörtölődni, hőbörögni, nyüsszögni, dödögni, suttogni stb- szóval ezeket a hangutánzó szavakat- most legal,ább kapott belőle egy kis ízelítőt:)))))))