Napjaink most, ahogy bejött a rossz idő, a szürkeség, az eső, elég egyhangúan telnek, s a fő program továbbra is a’ mit egyen Emmácska ebédre?’-majd, ha felfalta az egészet ( mert amúgy az lenne a vacsora is) ’ Mit egyen vacsorára???'
A gyerek most már egész napos elfoglaltság lett, bár alszik még délelőtt egy órát, délután már sokszor csak séta közben kummant egyet, ( majd ha elhagyja a délelőttit, akkor fog rendesen délután aludni) és ha anyám átviszi magához kicsit, én olyankor rendet rakok, mosok, főzők, takarítok, szóval már reményem sincs olyasmire, hogy olvasás, újságolvasás, levelezés-vagy csak a szakdolgozat kárára. Mindig figyelni kell rá, mit csinál, folyton pakol, szemetest, fiókot, polcot, dobozokat, szennyesládát, és amíg valamit elpakolok utána, kipakol valami mást. Ráadásul egyre nagyobbakat esik-tele van foltokkal...
Amúgy meg igencsak étkes. Képes lenne egész nap enni- a konyhában rendszeresen körbe mászik, és ha nem talál valamit a földön- leesett bulátát, fél kekszet -hát kinyitja a szemetest, és onnan falatozik.
Egyik nap látom, hogy leányom kenyeret eszik, mondom anyámnak, miért adtál neki, mikor mindjárt vacsora? Kiderült, hogy ő sem adott neki, hanem Emma a szemetesből szolgálta ki magát, csak anyám is azt hitte, hogy tőlem kapta...:))) Az etetőszéke mellett van egy doboz, amiben reklámszatyrokat tartunk ( ebbe bele is esett az etetőszékből a minap, mert folyton balettozik benne, nem hajlandó ülve enni...)- ebbe is belerejt kajamaradékokat, mint egy kis hörcsög, szintén bulátát, kenyérhéjat, és oda is belekotor időnként, aztán kikap valamit. Útközben is elmajszol egyet- egyet, s bár azt olvastam, nem szabad a gyerekeket étkezések közötti nassolásra szoktatni, de amikor nem ebédel ’szépen’, viszont több órás túrára megyünk a városba, kénytelen vagyok bulátát vagy kiflit adni neki. Tegnap bekerült szókincsünkbe az ’ üdítő’, ami persze bébiital – elméletileg egészséges- le is cummantotta a két decit egy délután alatt. Egy szó mint száz, Emma nagyon jó étvágyú baba. Kedvenc játéka is ehhez kapcsolódik: mindent megkóstoltat velem- ételt, játékot egyaránt, sőt, a saját ujját is- amit én elcuppogok, majd kijelentem: ’ Juj, de finomat főzött Emma!' A másik : 'Süti, süti, pogácsa..'- Reggel fél nyolckor félálomban már ezt kell énekelnem neki....Ezt is naponta kb ötvenszer játszuk el, ebből is látszik, hogy az étkezés központi szerepet kapott Emma életében...
Azt hiszem, a kontraszt most a legnagyobb, ha visszagondolok az egy évvel ezelőtti helyzetre: akkor még bőven a pocakomban ücsörgött, most pedig már ért, követi az utasításokat, sőt, önállóan kezdeményez játékot, utasítgat bennünket ujjacskáját kinyújtva, hová vigyük, mit nézzünk meg, kedvenc tárgyai és tevékenységei vannak azaz egyre határozottabban formálódik a kis egyénisége.
A gyerek most már egész napos elfoglaltság lett, bár alszik még délelőtt egy órát, délután már sokszor csak séta közben kummant egyet, ( majd ha elhagyja a délelőttit, akkor fog rendesen délután aludni) és ha anyám átviszi magához kicsit, én olyankor rendet rakok, mosok, főzők, takarítok, szóval már reményem sincs olyasmire, hogy olvasás, újságolvasás, levelezés-vagy csak a szakdolgozat kárára. Mindig figyelni kell rá, mit csinál, folyton pakol, szemetest, fiókot, polcot, dobozokat, szennyesládát, és amíg valamit elpakolok utána, kipakol valami mást. Ráadásul egyre nagyobbakat esik-tele van foltokkal...
Amúgy meg igencsak étkes. Képes lenne egész nap enni- a konyhában rendszeresen körbe mászik, és ha nem talál valamit a földön- leesett bulátát, fél kekszet -hát kinyitja a szemetest, és onnan falatozik.
Egyik nap látom, hogy leányom kenyeret eszik, mondom anyámnak, miért adtál neki, mikor mindjárt vacsora? Kiderült, hogy ő sem adott neki, hanem Emma a szemetesből szolgálta ki magát, csak anyám is azt hitte, hogy tőlem kapta...:))) Az etetőszéke mellett van egy doboz, amiben reklámszatyrokat tartunk ( ebbe bele is esett az etetőszékből a minap, mert folyton balettozik benne, nem hajlandó ülve enni...)- ebbe is belerejt kajamaradékokat, mint egy kis hörcsög, szintén bulátát, kenyérhéjat, és oda is belekotor időnként, aztán kikap valamit. Útközben is elmajszol egyet- egyet, s bár azt olvastam, nem szabad a gyerekeket étkezések közötti nassolásra szoktatni, de amikor nem ebédel ’szépen’, viszont több órás túrára megyünk a városba, kénytelen vagyok bulátát vagy kiflit adni neki. Tegnap bekerült szókincsünkbe az ’ üdítő’, ami persze bébiital – elméletileg egészséges- le is cummantotta a két decit egy délután alatt. Egy szó mint száz, Emma nagyon jó étvágyú baba. Kedvenc játéka is ehhez kapcsolódik: mindent megkóstoltat velem- ételt, játékot egyaránt, sőt, a saját ujját is- amit én elcuppogok, majd kijelentem: ’ Juj, de finomat főzött Emma!' A másik : 'Süti, süti, pogácsa..'- Reggel fél nyolckor félálomban már ezt kell énekelnem neki....Ezt is naponta kb ötvenszer játszuk el, ebből is látszik, hogy az étkezés központi szerepet kapott Emma életében...
Azt hiszem, a kontraszt most a legnagyobb, ha visszagondolok az egy évvel ezelőtti helyzetre: akkor még bőven a pocakomban ücsörgött, most pedig már ért, követi az utasításokat, sőt, önállóan kezdeményez játékot, utasítgat bennünket ujjacskáját kinyújtva, hová vigyük, mit nézzünk meg, kedvenc tárgyai és tevékenységei vannak azaz egyre határozottabban formálódik a kis egyénisége.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése