Az én szabadidőm

Nemrégen bejelöltem a Facebook-on Rubint Réka oldalát, mivel a gép feldobta a lehetőséget, én pedig gondoltam, lesznek jó kis receptek, hírek az Update életmódról, meg hát amúgy sem árt, ha az embert néha emlékeztetik arra, hogy tegyen valamit az egészségéért.
Na, meg is kaptam, ebben nincs hiány. Bár az üzenetek nagy része arról szól, most éppen mit csinál a család és azon belül Réka így, karácsony táján- természetesen rendszeres tájékoztatást kaphatunk arról is, mikor, milyen erősségű edzéssel kedveskedett magának a Fitness lady. Egyik reggel éppen itthon zsibbadtunk - ami nem véletlen, így a két ünnep között- megfogadtam ugyanis, hogy klasszikus téli szünetet tartok, és nem csinálunk semmit, ami a ’ feladat’ kategóriába tartozik. Egyébként nemrég olvastam, hogy a test is követi az évszakok változásait, hiszen az évezredek alatt alkalmazkodott, és míg nyáron magunktól is könnyedebbek és energikusabbak vagyunk, télen igenis tunyábbak és lustálkodásra vágyóbbak. És ez így van jól, így van meg az élet ritmusa, így tudunk töltődni is. Szóval még pizsamában, olyan fél 11 táján megnéztük Emmával anya leveleit és a Facebook-ot - ezt általában mesenézés előtt szoktam gyorsan lebonyolítani, mert Emma sokszor követeli, hogy ilyenkor anya is üljön ott vele együtt. ( Mióta sikerült normális kommunikációval rendezni a filmnézés ügyet, napi egyszer - kétszer rövid időre nézhet kizárólagosan Bogyó és Babócát. De megtanulta, hogy ha anya azt mondja ennyi volt, akkor ennyi. Néha napokra el kellett dugnom a laptopot, de kb. két hónap alatt sikerült az életünkbe beilleszteni. )
Szóval mit pillantunk meg még pizsmában, a meleg szobában, zsibbadtan a kilenc órai keléstől?
Réka beszámolóját arról, hogy ő bizony már túl van egy komoly futáson ( ilyenkor a stopper óra fotóját is mellékelni szokta, hogy az ellenségei is lássák, igaz, tényleg 4-5 perc alatt fut le egy kilométert. ) Az aznapi edzés már csak azért is nehéz volt, mert az előző napi brutál kemény edzés után még komoly izomláza is volt. Majdnem odakommenteltem, hogy én momentán másfél órája a szőnyegen játszom az egy darab gyerekemmel és az új karácsonyi játékokkal, de aztán mégsem tettem. Egyrészt nem akarom az ellendrukkerek táborát erősíteni. Másrészt, lehetséges, hogy ő már hétkor felkelt, és egészen fél tízig, pontosan két és fél órát foglalkozott a gyerekeivel, mielőtt felkerekedett futni, másrészt a téli szünetben ők is a nagymamánál vannak, tehát kicsit több lehet az ideje magára is.
De amire igazából rájöttem, az valami más. Nézegettem a falra feltett fotóit, ami között sok olyan kép is van, ami a lakásukban készült. És soha, egy képen sem láttam még egy darab könyvet vagy újságot sem. Ezzel persze nem arra akarok utalni, hogy nincs is nekik, mert nyilván van, több polcnyi is, ha más nem, táplálkozás és sport témájúak. De nálunk, az én pesti lakásomban sem lehetett , és itt, a mamánál sem lehetne igazából egyetlen spontán fotót sem elkészíteni úgy , hogy ne látsszon rajta valahol legalább egy könyv vagy magazin. Egy polcon, egy asztalon, a földön is akár vagy az ablakpárkányon. Még a radiátoron is vannak. Egyértelmű tehát, hogy a könyv és az olvasás nem olyan része az életüknek, a mindennapjaiknak, mint mondjuk nekem, nekünk. Míg nekem az a hobbym, hogy a kérdéseimre és életem történéseire válaszokat keresek, és ezért folyton érdekesebbnél érdekesebb életmóddal, élettel, ételekkel, pszichológiával, metafizikával vagy akár filozófiával, vallástörténettel kapcsolatos könyveket és lapokat olvasgatok, - vagy nyelvet tanulok- addig ők ezt az időt sportolásra szánják. Meg is fordíthatom: ha képes lennék arra, hogy mondjuk egy évig azt a napi egy, kettő, esetlegesen három órát, amit ezzel töltök, csakis a testedzésre és az egészséges étkezésére fordítanám, ha nem is lennék olyan izmos, mint ő - hiszen neki évtizednyi munkája van ebben- de biztos, hogy nem kellene többé szégyenkeznem a dudorodó hasam és a 40 –es ruhaméretem miatt. ( És aggódnom az élethosszom miatt.) Azt mondanám tehát, hogy egy évig semmi könyv, magazin, és amikor eszembe jutna, hogy jó lenne egy kicsikét olvasgatni, rögvest a földre vetném magam, és húsz percig hasizmoznék. Amikor a gyerek elalszik, délután leugranék kocogni, este pedig átmennék néhányszor a közeli fitness terembe, a többi napon meg főznék vagy egyszerűen lefeküdnék kilenckor. A baj tehát az, hogy az emberek többsége, aki magát okolja azért, hogy miért nem tud ő is elmenni akár minden nap sportolni, ezt nem látja - hogy míg mi úgy szeretnénk ezt megvalósítani, hogy az igazán szeretett tevékenységeinkről sem akarunk lemondani - hiszen a munka és házimunka után legalább ennyike tiszta élvezetet szeretnénk- addig nekik ez a főfőfő hobbijuk- sőt, tulajdonképpen a pénzkeresetük is. Tehát jó, hogy így élnek: ha én is kiszakíthatnék három órát a munkaidőmből, még hármat a szabadidőmből is, rögtön nem lenne probléma, hogy mikor főzzem meg azt az egészséges ételt, és mikor menjek el futni vagy kondizni. Tulajdonképpen ez a felfedezés nem változtat a tényeken: hogy többet kellene mozognom, hogy jó lenne magamat energikusabbnak érezni, néha méregteleníteni, lefogyni és jó ételeket adni a testemnek. Csak kicsit úgy érzem, hogy amikor Réka ott vigyorog a Facebook-on napi kétszer nárcisztikus késztetéseire hallgatva és bemutatva nekünk a feszes hasizmát és az egy gramm zsírt sem tartalmazó testét, - akkor egy kicsit provokál is minket- lám, lám, én képes vagyok rá, három gyerek mellett is, a hideg télben is. Ti meg ott lustálkodtok a tévé előtt, a könyveitek, a CD-itek, a varrógépetek, a gyöngyfűző készletetek, esetlegesen a gyerekeitek között. Azt nem látjuk, hogy itt nem puszta lustaságról van szó - hanem arról is, hogy mi ezt szeretjük. Ha ezt csinálhatjuk, akkor tudjuk legyőzni a hétköznapok stresszét, a rohanást, az ingerlékenységet, és ha megfosztanánk tőle magunkat, akkor lennénk kibírhatatlanok, nyűgösek és idegesek. Engem ez tölt fel, és végtelenül fájna, ha úgy menne el az életem, hogy nem tudnám elolvasni azt a sok könyvet, ami megtetszik, amit megveszek, feltornyozok, és nagy gyönyörrel végigolvasok. És ahogy én kínlódnék attól, ha most fel kellene öltöznöm, és el kellene mennem futni ebben a nyákos, nyirkos, szürke gusztustalan decemberben, úgy szenvedne Réka is, ha azt a feladatot kapná, hogy mondjuk olvassa el három nap alatt A ’ Boldogságterv’-et vagy az ’ Okosan nevelni tudni kell’-t, vagy Faludy egyik önéletrajzi könyvét, akár az edzése vagy az alvás ideje rovására is. ( Ezeket olvastam-olvasom most.) Mondom ezt úgy, hogy amúgy imádok futni, de csakis akkor, ha nincs rajtam hat kiló plusz, és amikor nem kell három réteg ruhát magamra venni, és lehetőség szerint minden zöld és csicseregnek a madarak. Nem véletlen az sem, hogy főiskolás koromban jártam a legrendesebben sportolni, akkor, amikor ’ főállásban’ tanulhattam és olvashattam, és így, a szabadidőmben már tényleg mást akartam csinálni.
Ezzel a kis eszmefuttatással tulajdonképpen csak annyit értem el, hogy a fitnesszguruk által mesterségesen gerjesztett lelkiismeret furdalást végre a helyére tehetem, és azt mondhatom, hogy nem időm nincs rá, és nem lusta vagyok, egyszerűen csak nekem más dolgok okoznak örömet, és ezért másra szánom az a kevéske szabadon felhasználható időmet.

Karácsony és kalendun

Emma annyi ajándékot kapott az elmúlt néhány hétben, hogy felsorolni is nehéz. Volt ugye a születésnap kis babakonyhával, sok mesekönyvvel, egy puzzle-val, amit tőlem kapott, és anyukákat és kicsinyeiket kell összepárosítani. Továbbá a börzén beszereztem egy Thomas-os párosítót, potom 500 Ft- ért, Mija nénitől pedig kapott egy kis szintetizátort. Aztán a Mikulás főleg tyutyót és tyotyit hozott ugyan, de ott is befigyelt egy mesekönyv, a bilizésről. A Jézuska hozott aztán építőkockát a tavalyi mellé, rajztáblát, kettőt is, egy krétásat, nagyot, és egy kicsit műanyagot, amin nyomdázni is lehet. Malacperselyt, Duplót, arckirakó puzzle-t, egy CDs mesekönyvet dalokkal, továbbá a két ünnep között itt volt Emma keresztanyja, és tőle is kaptunk mesekönyveket, és egy olyan krétát, amivel a csempére lehet rajzolni. Aztán ugye a jótékonykodásból itt maradt egy babaház a kis cicával, ja és az egyik fő ajándékot, a Bogyó és Babócát társast majdnem el is felejtettem. Vannak aztán a kis apróságok, mint egy-két kiscsengő, labda, kisautó, angyalka, kisbéka stb. Már tényleg olyanok vagyunk , mint egy játszóház, és a szoba befogadóképessége gyakorlatilag ki is merült, én pedig szinte egész nap pakolok, megfelelő kis bizbaszokat a megfelelő kis dobozkába, meg hát ugye a gyereknek azért eddig is voltak játékai, amiket továbbra is szeret, mint a gyöngyfűző, a formaberakó vagy az állathangokat kiadó és éneklő nyomkodós házikó.
Na, mindeközben persze itt volt az adventi kalendárium ideje is , amit 24 gyufásdobozból készítettem el, és többször utána kellett tölteni mert ' Az anygyal tett beleanygyal!!!!!!' ordítás naponta többször elhangzott, mikor megpillantotta a 'kalendumot' a polcon, és hát magyarázzuk el egy kétévesnek, hogy csak naponta egyszer lehet kinyitni egy fiókocskát, mert ha többet nyit ki, hát biza már 14-ére elfogy a muníció , nem hogy 24- éig, Jézuska születésnapjáig kitartana. Mert hát egy angyal végül is akárhányszor, akármit képes beletenni, nemdebár? És ha már reggel kivettünk egyet, persze, ohgy a délutáni alvás után már kívánja az a gyerek a következő nyitást. Amúgy érdekes volt, hogy azért nem tettem bele kis játékot, mert hogy ha egyszer csokit vagy pl kedvencét, a szív alakú győri kekszet megtalálja, akkor utána csalódás lesz, ha nem lehet megenni azt, amit talál. Ehhez képest, a legnagyobb kedvenc a béka alakú gumicukor volt, amiről a mai napig nem tudja, hogy meg lehet enni. Ezt várta a legjobban, velük is aludt, és néha öt béka sorakozott az ágyban ( a többi kötelező tartozék mellett, csak úgy, mellesleg)- mert hirtelen mind megvolt, és szorongatni kellett őket.

Szóval most éppen az a téma, amikor felnéz a húsz új játéka közül a polcra, hogy 'anygyal' már nem tesz többet bele, mert vége annak az időszaknak, kész, punktum.Lassan fogadja el, de azóta a kalendun új tartalommal töltődött meg: játszani lehet vele. nyomkodni, húzkodni, strapálni, hiába mondom, hogy akkor jövőre mibe teszi anygyal?

24 gyufás skatulya a ráragasztott anyaggal együtt sem kerül 300 Ft-nál többe, de szemmel láthatólag legalább annyira el lehet benne merülni, mint a hatezer forintos duplóban vagy a mamák és ivadékaik párosításában.

Karácsonyi jótékonyság:)

Már tavaly írtam, ha jól emlékszem, hogy szeretném, ha Emmával lennének hagyományaink- és az egyik ilyen, hogy a szülinapja - karácsony táján jótékonykodjunk. Na, idén azt találtam ki, hogy gyűjtsünk a megyében található gyermekotthonoknak, pontosabban én a városinak akartam, de egy telefonhívás után kiderült, hogy az egy igen frekventált intézmény, mindenki nekik akar segíteni, míg a kis vidékiek jóval rosszabb helyzetben vannak, tehát persze, hogy majd ők eldöntik a megyénél, mit csináljanak az adományainkkal. ( Nem én voltam amúgy az egyetlen, akinek ez eszébe jutott, a Vöröskereszt is komolyan támogatta idén a Gyermekotthonok 800 gyermekének karácsonyát.:)))))) )

Szerencsére a klubunkban mindenki lelkesedett, és így körülbelül 15 doboz játékot, gyermekruhát és egy doboz édességet gyűjtöttünk össze. Emma persze igazán ebből semmit nem érzékelt, az adományokat a pincében tároltuk, papírdobozokban- max annyit látott, hogy anya dobozokba tuszkol dolgokat. Igen ám, de az utolsó napon az egyik anyuka még átküldött két nagy dobozt és két szatyrot- ezek pedig az előszobában landoltak. Az egyikben, egy gyönyörűszép babaház volt- én önkéntelenül kiemeltem, és felkiáltottam: 'Azta, micsoda szuper babaház, ba--us, ez a Móni, még ilyent is küldött nahát........'-valami ilyesmit. Nem tudom, ez volt e Emmára akkora hatással- mert az már megfigyeltem, hogy az ajándékoknál nagyon fontos neki a körítés- vagy az, hogy a házban egy kis cica lakott- igazából kutya, de tényleg nincs nagy különbség- és Emma meg megőrül az ilyen kis mütyürökért.

A ház kb fél ötkor érkezett hozzánk, Emma még fél 10 kor is azzal játszott. Az egész világról megfeledkezett. Nyitogatta, csukogatta az ajtókat, ablakokat, a cica kinézett az erkélyen, három fotel volt még a berendezés. azokat is pakolgatta- mondtam neki, hogy ez nem az övé, és holnap elvisszük- de egyre jobban fájt a szívem. A gyerek Bogyó és Babócát sem akart nézni, semmit nem akart, csak a ház előtt guggolt és 'cica, cica' felkiáltással játszott.

Egész este a Vaterát meg a Tesz-veszt néztem, de így karácsony előtt minden szóba jöhető babaház már le volt foglalózva- a többi meg drága volt vagy vacak. Másnap is még gondolkodtam mi legyen, a végül felhívtam az anyukát, és megkérdeztem tőle, egy jelképes összegért cserébe megtarthatnánk e a házat. Vázoltam a helyzetet, és persze megengedte, hogy megtartsuk- megyegyeztünk, hogy a jövőre esedékes gyűjtéskor tovább adjuk- feltéve, ha a gyerek addig ráun. Mert persze nekem amúgy lelkiismeretfurdalásom lenne, hogy kisajátítok egy gyermekotthoni játékot, de így, hogy csak úgy élem meg, hogy kölcsönvettük egy évre- már más a helyzet.

Szóval azóta is töretlen a lelkesedés. A minap a börzén nagyon olcsón hozzájutottam egy Thomas-os párkeresőhöz, amit amúgy imád- én is nagyon klasszat vettem neki szülinapjára- a Mikulás hozott egy jó kis könyvet, a szerbiai nagynénitől egy kis játékkonyhát kapott- és még sorolhatnám- de semmi nem ér fel ezzel a kis műanyag babaházzal, meg a marokra fogható kis cicával, amit ingyen és kölcsönbe kaptunk egy jótékonysági gyűjtőakció keretében:)))))))

Emma szülinapja

Nos, csak röviden, hogy ezt is megőrizzük az utókornak. Emma második születésnapja nagyjából ugyanúgy zajlott le, mint az első: két torta a két nagymamától, a szerb rokonok érkezése, rengeteg ajándék kipakolása- bár én mindig kérem, hogy fejenként csak egyet hozzanak, de persze ha évente kétszer jönnek, ezt nem tudják betartani. Apa akkor már majdnem egy hete itt volt, vele is vettünk egy csomó dolgot- de azt elraktuk karácsonyra, meg már abból is, amit ő hozott előörsként- de még így is igazi játékdömping hullott a gyerekre ebben a pár hétben, így, karácsony előtt. Igazából fel sem fogja, van olyan könyv, amibe még bele sem nézett, és nem is erőltetetem, hiszen így lesz meglepetés később is. Szóval két torta, vacsora, reggeli, másnap séta a városban- Emma pedig természetesen nagyon is élvezte. A csúcsok csúcsa megint a tüzijáték volt a tortán - amikor is megszólalt a fúrógép. Tuti ugyanazok a hülye szomszédok voltak, akik végigfúrták az októbert - na de szombat délután fél ötkor!!!!!!!!! Meg van örökítve, ugyanis a videón is hallatszik. Emma annyira meg volt illetődve az ölemben, hogy fel sem tűnt neki, pontosabban szerintem azt hitte, a gyertyához tartozik a hang. Na, mondjuk az volt a szerencse, mert igen csak mentem volna megint ordibálni a szomszéd lépcsőházba.

A szerb rokonokban amúgy az a jó, hogy mindig produkálnak valamilyen kusturicai vagy inkább hrabali sztorit, és így jól megférnek itt a blogban. Miután nyáron ugye anyukának sikerült kierőszakolnia, hogy a két hét esős idő alatt jöjjenek a faházunkba minket meglátogatni a Balatonon, lett köztünk kisebb fajta összezördülés. mert az ilyen ember olyan, hogy megy a hülye feje után, nem hallgat senkire, és amikor kiderül, hogy tényleg hülyeséget csinált, akkor gyorsan próbál valamit találni a másikban, ami miatt gyorsan rá lehet kenni a dolgot, hogy ő jól jöjjön ki belőle. Nálunk ugye az volt, hogy nagymama, aki évi mondjuk háromszor három napig látja a kis unokáját, be akarta bizonyítani ,hogy jobban ért a gyermek táplálásához, mint én, aki 365/ 24 -ben nyomom- többnyire egyedül. Miután ezt szóvá tettem, megsértődött, és hazament. Ebben csak az volt a jó, hogy Emma apukájának is mennie kellett, aki amúgy egy hetet szeretett volna a lányával tölteni.

Na, ezek után nagymama olyan fél évet gondolkodott azon, hogy nem volt teljesen fair amit csinált- azért ebben én is és Emma apukája is segítettünk neki- és ezért most egészen szépen viselkedett. Azon kívül, hogy megkértem, hogy ne bontsuk ki Emmának mint a 8 szatyor ajándékot- de ő nagy vidáman megtette- más nincs a rovásán, erre meg nyeltem egy nagyot. Ja, és az egy szatyornyi ételt- pontosabban édességnek látszó tárgyat- műkaját meg diplomatikusan visszaküldtem vele. Mondtam, hogy nagyon köszönjük, de mi ezt nem fogjuk soha megenni, én fogyókúrázom, Emma nem kap ilyesmit ( pl mű mézeskalács volt meg négercsókhoz hasonló borzalmak....)-náluk viszont biztosan elfogy, tekintve, hogy Emma apukájának is max két évre van a cukorbetegségtől, a 107 kilójával és a napi egy csomag gumicukorkájával. ( gondoltam, legközelebb elviszem a DM-be, és közlöm vele, hogy itt bármelyik kaját megveheti nekünk:)))))))- ha már ilyen táplálási ingere van.)

Na, szóval a hrabali sztori mostanra az volt, hogy éppen a belváros szépségeit mutogattam nekik, az adventi forgatagban sétálgattunk, amikor hirtelen Emma nagybácsija közölte, hogy indulás hazafelé, mennek. Én erre sem szóltam, mert eredetileg is azt mondták, hogy dél körül indulnak, de azért gyanús volt ez a hirtelen felindulás. Nyomták a dumát, hogy hamar sötétedik, meg Igor fáradt stb- tudtam, hogy ezek nyilván, shoppingolni akarnak menni, valami Tesco-t útbaejteni. Az nem is esett le, hogy most Bp felé mennek, mert vettek autópálya jegyet- szóval, hogy oda akarnak beugrani.

Elmentek, integettünk, és másnap reggel anyós riadtan hív, hogy fontos dolgot kell, hogy megtudjak. Na, mondom, már megint milyen baromságba keveredtetek.

Kiderült, hogy persze, hogy shoppingolni mentek, és persze, hogy Bp-en, ámde még a magyar hiperszuper elektronikai áruházakban sem lehet ám Euro-val fizetni- legalább is készpénzzel- szóval szépen elbattyogtatták őket váltani. És igen, az történt: valami csaló átvágta őket a váltó előtt a jobb ajánlatával- és kb százezer forintjukkal meglógott. 140 ezer helyett ajánlott 145-öt, és valahogy úgy lehetett, hogy a két húszezres megvolt, de közötte ötszázasok voltak, tehát kb ennyit vesztettek. Persze nagyon sajnálom őket, mert nem érdemelték ezt meg, ők is sokat dolgoznak a pénzükért, és keményen.

Csak két dolog volt érdekes- az egyik, hogy előttem titkolták, hogy odamennek- nyilván azért, mert ők is érezték, hogy nem valami fair eljönni az unoka szülinapjára, majd fél nappal előbb lelépni egy szaros fényképezőgép vásárlása miatt- ráadásul itt, nálunk is van Média Markt, -az adventi vásártól öt perc sétára- ezért nem kellett volna Bp-re menni. Mi itt főzünk, sütünk, strapáljuk magunkat, ők meg csak a vásárlásra tudnak gondolni.:)))))) És ugye égett a képük ezek után ezt bevallani.

A másik, hogy mindezt nekem azért kellett bevallani, mert ha a rendőrség engem hív, akkor tudjak a dologról, engem adtak meg, mint kontaktot. Na, itt már aztán tényleg kacagtam. Most ezek komolyan gondolják, hogy a magyar rendőrség foglalkozik egy percig is ezzel az üggyel? Ha esetleg véletlenül meglesz a pasas, és tanúk kellenek, akkor sem hiszem , hogy egy szerb állampolgárt hívnak majd ide szembesítésre, tolmáccsal, költségtérítéssel stb.

Szóval igazán kacagtató volt a naivságuk, de persze, mint mondtam, közben nagyon sajnáltam is őket, hiszen ezek szerint ők hittek benne, hogy esetleg még történik valami.

Na, a lényeg, hogy lesznek anekdotáink, amiken majd könnyesre röhögjük magunkat Emmával, ha felnövünk illetve megöregszünk.

Advent

A szülinap és a Mikulás története előtt egy kis emlék a idei ádventi időszakból ( mely a szülinap, a szerb rokonság látogatása mellett álláskereséssel és egy jótékonysági akció lebonyolításával telt. Még jó, hogy belefért egy kis barátnős buli, meg shoppingolás is. Addig énekeltem Emmának, hogy ' Anyám, édes anyám, elfeslett a csimmám.....' -hogy láss csodát, tényleg szó szerint elfeslett, úgyhogy kénytelen voltam venni egyet, - nagyon kis dögös csizma lett. Mióta anyuka vagyok, most először érzem magam csinosnak, pedig még mindig van rajtam olyan 5-6 kiló felesleg. Ja, igen, az adventi időszak továbbá meg van spékelve egy kis Norbi update fogyókúrával is, mondjuk inkább életmóddal. Továbbá szombaton börzézni voltunk, árultam és vásároltam, és van még egy jó hír is ,de az titok.Szóval igazán eseménydús és izgalmas az idei ádventünk. A belváros pedig idén is gyönyörű.)

Tyetty és egyéb dumák

1.

Emma fürdés előtt anyám szobájában ugrabugrál. Mikor megyek érte, anyám közli, hogy talált egy kis kekszet, pontosabban müzliszeletet, és azt eszi.
Mikor áthoztam a szobánkba, vetkőztetem, kérdezem tőle: -Emma, mit találtál, müzliszeletet?
- Nem müzliszelet, tyetty!!!!!
- Tyetty? -kérdezem komolyan. ( Tudom, hogy nem szabad utánozni, de akkor is......)
Emma ordít: -NEM TETTY! TYETTY!
- Keksz?
Elégedetten bólint:- Igen. Tyetty.

2.

Énekelünk. A daloskönyvben a bogarak a méhkaptárban eszegetnek, iszogatnak, természetesen mézet, egy maci pedig benéz az ablakon. Mutatom neki, és mondom, hogy persze azért, mert a maci szereti a mézet. És ki készíti a mézet?- kérdezem oktató jelleggel. Mire ő:
A Mama.

3.

Nagy szöveg most az 'elvette, leszedtette, odatette...'- a múlt idő képzése, és az az élmény, hogy el tud valamit mesélni.
Minap jövök haza, Emma szalad elém: 'Mama elvette!!!!!!'
'Mit vett el?'- kérdem én.
-'Télapót. Mama elvette Télapót.'
Kiderült, hogy anyám kapott valakitől egy csokimikulást, de mivel Emma úgyis térdig jár most az édességben- úgy döntött, majd egy másik unokájának adja, és bent hagyta a táskájában. Emma pedig kikutatta.
Anyám mindezt úgy fogta fel, hogy a gyerek árulkodik.:)))))Persze nekem ez jó, de azért nem árulkodott, csak ezt élvezi, hogy már el tudja mesélni, mi volt.

4.
Tegnap a Tavaszi Böngészőt nézegettük- már jó régen volt utoljára a kezünkben- Emma egyszer csak rámutat egy nőre, aki a vonatból száll ki:- Mama. És tényleg, anyám vett magának egy új télikabátot, és pont olyan szőrmegallérja van, mint a képen látható alaknak.
De ezután jött csak az igazi dicséret: Az utolsó oldalon apácák ücsörögnek, fagyizgatnak a tóparton- hm, így én is tudnék Istennek tetsző életet élni- és a szemüvegesre rámutat Emma, majd közli: ' Anya.'
Emma nagyon élvezi, ha néha szemüvegbe lát- de hát amúgy is kérem, igen, két éve az anyukája igazi apácaéletet él, végre, hogy valaki észrevette, és még értékeli is........:)))))))