Összes oldalmegjelenítés

2012. október 28., vasárnap

Tévézés


Csak a mostani tv ellenességemhez egy kis adalék:
http://csaladhalo.hu/cikk/hatter/kisgyerekeket-pusztit-kepernyo

Ehhez még annyit, hogy Emmát már napok óta alig engedem ide a laptophoz, mert úgy éreztem, az a napi fél óra is sok volt, amit legálisan itt tölthetett- illetve sokszor lett belőle akár egy is -mert nem lehetett elrángatni, cirkuszolt, mindig vita volt belőle stb- szóval rájöttem, hogy egyrészt azt kell neki mondani, hogy 1 dolgot nézhet, és  ezt szépen, szájbarágósan elmagyaráztam neki- ez egész jó bejött, mert ezt jobban megérti, mint azt, hogy fél óra- illetve amit már írtam, hogy nagyon le kell őt kötni, hogy ne is akarjon nézni - és ez is bejön.
Ám ehhez képest ma úgy indult a -vasárnap - reggel, hogy Emma fél hatkor felébredt, és ment volna szokás szerint Mamához- amit nem engedtem, odabújt mellém,és magyaráztam neki, hogy
még éjszaka van, aludni kell. Persze egyikünk sem aludt, és ő olyan öt percenként megkérdezte, hogy mikor lesz már reggel. Mikor láttam, hogy már dereng- montam neki, hogy most már mehetsz mamához- mert anyám 100 éve, ha esik, ha fúj, reggel fél hétkor felébred.  Na, ittentől fogva nem sok mindenre emlékszem- én kb fél tízig aludtam- és persze ezalatt Emma elérte, hogy anyám bekapcsolja neki a tv-t- mert hogy azt a fél órát reggelente nézte eddig is a laptopon-  szóval arra ébredtem, hogy a gyerek már egy órája japán animákat vagy mi a tepertőt néz, amiből semmit sem ért, de azért lelkesen bámulja. Délután meg apáméknál voltunk, ahol apám az egyik tv-n meccset nézett, a feleség a másikon teniszt, és Emma időről időre mindkettőjüket rávette, hogy kapcsolgassák neki, és mutassanak neki mesét. A papát amúgy is rendszeresen terrorizálja, hogy ' Papa, nyomjál mesét.'- és akkor a papa ugye nyom,- szóval azért nem gondolom, hogy szélmalom harcot folytatok a tévézés ellen, mert   még így is azt hiszem, az én gyerekem viszonylag keveset találkozik a klasszikus tévézéssel- de lehetne még kicsit finomítani. Az egyetleg kivétel a reggeli - hétvégi tévénézés lesz- illetve film nézés-  a gyerekszülés óta most először jutottam el oda, hogy képes vagyok  9-fél tízig is aludni- és ennek én nagyon örülök, három évnyi állandó éjszakai kelés,  felébredés, hajnali kelés és idegbaj után- szóval itt a cél szentesíti az eszközt- de amúgy szigorú vagyok.:)
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése