Amikor a szomszéd lányok is itt
voltak, egyszerre ugye háromfelé kellett figyelnem- érdekes tapasztalat volt.
Sőt, inkább négy, mert ugye három gyerek, plusz amit éppen csinálok. Egyszer csak jön Lili - szomszéd két és fél éves, hogy menjek
gyorsan, mert találtak a kertben egy kígyót. Közben én tettem vettem, Emma is
bejött valamivel, és mondtam neki, hogy most várjon egy kicsit, mert a Lili azt állítja, hogy a kertben talált egy
kígyót, és ki kell mennem megnézni, bár szerintem nem az. Mire Emma, teljes
vehemenciával: ’ De, tényleg, ott egy kígyó.’
Na, kimegyek, és először
megijedtem, mert azt hittem, egy szardarab - ugye macskák mellett, meg kertben
kakáló gyerek mellett ez nem lehetetlen - de aztán kiderült, hogy egy döglött
meztelen csiga. Én amúgy a meztelen csigát utálom, de ez már kicsit ki volt száradva,
inkább olyan hernyószerű volt. Magyaráztam nekik, hogy mi ez, de a két darab
két és fél éves ragaszkodott hozzá, hogy márpedig az egy kígyó, és punktum, én
tévedek, nekik pedig igazuk van. És ott támogatták egymást a hülyeségben velem
szemben- meg kellett adnom magam, esélyem sem volt- aztán röhögtem csak szét
magamat. Amúgy egy gyerekkel is sokat lehet nevetni, de ha többen együtt vannak, az az igazán vidám- ahogy így
társak lesznek a kis agyszüleményeikben, nagyon szórakoztató nézni, hogy
működik a pici agyuk, és hogy imitálják a felnőttek világát meg
beszélgetéseit.:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése