Mesterségem címere....

Ha a gyermek

- már néhány napos korában élénk figyelemmel nézi a könyvespolcon sorjázó könyveket: könyvtáros lesz, mindenki megláthassa, esetleg író.

- pár hónapos korában már igen mozgékony, lábát a szájába dugja és rúdtáncot jár a kiságy rácsaira tapadva: akrobata lesz, valóságos kis cirkuszi nő...

- érdeklődő tekintettel bámul a kamerába , pózol, mórikálja magát: fotómodell lesz, esetleg színésznő...

- a zöldséges néni kezében jól érzi magát, míg anya válogat, és közben a számológépet nyomkodja: maga is zöldséges lesz egy nap, na....

- Anya papucsának látványára képes a fél szobán öt másodperc alatt átmászni, majd azt elégedetten forgatja, nyalogatja: cipész lesz, suszternő....

- Előszeretettel spiccel, mely már most előrevetíti, hogy ez a gyermek egy nap kis balerina lesz....

- Az újságokat, magazinokat miszlikbe tépi, forgatja, gyűrögeti: talán csak nem újságírónak készül?


Legalább is, a nagymamama szerint.... És a gyermek még csak hat és fél hónapos!!!
Továbbra is árgus szemekkel figyeljük, miben tehetséges, mire mutat hajlamot, hiszen a tehetséggondozást a mai világban nem lehet elég korán kezdeni!!! Ma kicsit nyűgös volt, amikor elvettem tőle a kanalát és nem hadonászhatott vele tovább a tányér körül... Lehet, hogy egy nap gasztroblogja lesz ?????

Mérföldkövek

Most olvastam , hogy gyermekeinknek a legtöbb, amit adhatunk: gyökerek és szárnyak- és ez nagyon megtetszett. Mert hogy én is pont ezt éreztem fontosnak, csak nem tudtam volna ilyen gyönyörűen megfogalmazni. És bár nem akartam ezt a blogot olyan klasszikusra alakítani, mint amikor anyuka leírja, hogy ma hogyan ébredt, és mit evett a gyerek, mégis úgy gondoltam, több olyan eseményt is leírok majd ezután, amit szeretnék emlékezetessé tenni.... Ezt az ötletet az adta, hogy akármerre járok, és dicsérik Emmámat, mindig hozzáteszik- a kicsi idősebb eladók pl. boltokban- hogy ’ Én már nem emlékszem, olyan régen volt....” Hogy mikor ülnek a babák vagy mikor sírnak az idegenektől... És tényleg, én is alig emlékszem már, hogy mikor volt, mikor Emma először kezdte nézegetni a halait a forgón- persze még szerencse, hogy a digitális fényképezőgépen ott a dátum- emlékszem, milyen fantasztikus érzés volt, hiszen ez volt az első lépés a világ felfedezésének útján. És azóta is hétről hétre megélem ezt a csodát, ahogy egyre ügyesebb lesz és persze egyre önállóbb- és elrémiszt a gondolat, hogy egyszer majd nekem is azt kell mondanom- nem emlékszem, olyan régen volt.... Én emlékezni akarok- hogy a hozzátáplálást gyereknapon- május utolsó napján kezdtük el, az első igazi büdös kakit június elsején láthattuk, pont hat hónapos volt, amikor először evett őszibarackot, és harmadikán nevetett először hangosan- szándékosan. Negyedikén pedig- anya szülinapján - két kézre támaszkodva felült, azóta pedig már az egy kézzel támaszkodást gyakorolja. És szíve szerint húzná már fel magát állásba is, még szerencse, hogy a fejecskéje miatt ez még túl nehéznek bizonyul....Persze nyilván nagylány korában nem fogja ez majd ennyire részletesen érdekelni, de talán majd jólesik neki, és örülni fog, hogy anyának ez fontos volt, emlékszik a mérföldkövekre.

Emma nem alszik

Emma nem alszik...

Holnap elutazunk,csak egy napra.... Nekem még meg kell sütnöm egy adag süteményt, mert a délutáni próbálkozásommal nem akarom terhelni a vendégség többi résztvevőjét. Még este hétkor leszaladok a boltba a hozzávalókért. Ehhez képest mégis időben megy Emma fürdeni, minden a szokásos módon történik. Az esti szopizás után azonban nem alszik el. Vadul cuclizik, a szemét dörzsöli. Játszik a kezemmel. Megfordul. Visszafordul. Beszélget, gőgicsél, megfogja a feje fölötti párnát, játszik vele. Tekereg. Becsúszik az ágy és a fal közé, vigyorog. Megfordul. Vadul cuclizik. Elkapja a kezem, azzal játszik.... Adok a kezébe takarót, nem kell neki... Hozom a maciját, ezt már végső elkeseredésemben, nem alszik.... Fejét felemeli, kinyomja magát, térdre emelkedik ( ezt ma kezdte!!!!) közben gőgicsél, berreg.... Gondolom, zavarja, hogy meleg van.... Gondolom, zavarja, hogy nyitva az ablak és behallatszik a péntek esti autózaj.... Lehúzom a redőnyt, bár kint már egy órája sötét van... Becsukom az ablakot...Közben időnként a lelkére beszélek.... Néz rám, fogja a kezemet, jól érzi magát....Megszoptatom még egyszer... elszunnyad, majd gyorsan felélénkül.... Játszik a kezemmel még egyszer... Forgolódik.... Bekapcsolom a számitógépet, a zúgásától hátha elalszik, mint sokszor máskor.... A lelkére beszélek... Már kilenc óra... Negyed tíz... Odabújok megint hozzá....A szobát nem tudom elhagyni, mert félek, hogy legurul az ágyról.... Csak mocorog, mozgolódik, forgolódik.... Már tisztába is tettem.... Mi lehet vele? Kávét nem ittam, túl nem altattam, nyugodt napunk volt ( talán az a baj???? ) A süteményt nem tudom megsütni... Háromnegyed tíz.... Na jó, elég volt, beteszem a kiságyba, nappal ott alszik, hátha most is elfog, de ha nem, legalább ott biztonságban van, míg én a konyhában tüsténtkedem....A melegtől eltekintve tényleg csak arra tudok gondolni, hogy a gyakori szemdörzsölés, vad cumizás és nyűgösség ellenére ma nem fáradt ki... Délelőtt voltunk sétálni, és azt végigaludta, tehát ott sok inger nem érte, itthon pedig már unalmas neki a játszószőnyeg- konyha- kiságy- anya-nagymama öle ötszög.... Délután is sétáltatni kell, hogy lásson, telítődjön, talán többet emberek közé menni.... De az is lehet, hogy átragadt rá az én utazási lázam, a ’ mindent elraktam e ’( négy pelenka, váltóruha, ünneplőruha, fényképezőgép....) és a ’ még gyorsan kiteregetek- vasalok- porszívózok pörgése....

Emma ma negyed tizenegykor aludt el, a kiságyában, ahol napközben is alszik.... Még szerencse, hogy azért szoktam igyekezni, hogy időben lefektessem( este 8), mert utána jön az én időm, amikor azt csinálok, amit csak akarok!!!De sebaj, nem is az a lényeg, hogy elvesztettem a mai napi saját időm, hanem, hogy mindeközben egy pillanatra sem vesztettem el a türelmem, és nem lettem kicsit se mérges.... Büszke vagyok magamra....A gyerekem amúgy is teljesen levesz a lábamról: ha kicsit hangosabban szólok rá vagy magyarázok neki valamit, rámmosolyog, sőt: vigyorog, azt hiszi, viccelek.... Ő még nem érti, mi az, ha valaki mérges rá, és ez olyan jó.... És persze ezzel engem is mindig helyre tesz: hogy is lehetek vele ingerült, és hogyan is várhatnék el tőle még bármiféle tudatosságot.... Hiszen még csak most tanulja az életet.... És persze, ezzel együtt, az elalvást is.