Lassan tényleg itt az ősz, már hideg van, esik, de én még mindig a nyári sztorikon csámcsogok, még ott tartok. Szóval augusztus végén voltak nálunk az óvónénik családlátogatáson. Nagyon rákészültem, tulajdonképpen már júniusban rendet raktam a szobában, elpakoltam egy csomó felesleges dolgot stb, hogy a nagy nyaralás után már ezzel ne is kelljen foglalkozni. Így is lett, és ráadásul mivel előző nap jöttünk haza a Balatonról, még két bőröndöt ki sem pakoltam, annyival is levegősebb volt itt minálunk.
Gyereket szépen felöltöztettem, magam is kirittyentve- és csodák csodája tök pontosan megérkeztek az óvónénik. Nyilván a délutáni látogatást nálunk kezdték- na, meg már rutinos rókák, tényleg tudják, mennyi idő kell erre nekik. Ja, amúgy a felöltöztetésről annyit, hogy Emmát szó szerint le kellett tepernem, fognom és percekig rajta feküdnöm, mire megértettem vele, hogy márpedig azt veszi fel, amit én mondok. Még nyáron kaptunk Amerikából- haj- egy Calvin Klein ruhácskát, de persze nem sznoboskodásból akartam ráadni, hanem egyrészt mert a Balatonról hazahozott ruhák nagyrésze gyűrött és koszos volt- az ünneplők meg még szintén piszkosak a júliusi családi buli után- másrészt meg ez a ruha pont jó volt rá, tehát jövő nyáron már úgyse lesz jó. Magyarul, a gyerek kb. ez egy alkalommal viselte életében, oszt kész, majd megkapja kis újonnan született unokatestvére. És akkor kitalálta, hogy a nadrág része neki nem jó. Hozzáteszem, egyszer a felső már volt rajta, és akkor is rögtön közölte, hogy az alsó nem jó, mire- mivel éppen Alma koncertre mentünk, szabadtérre, - én rögvest ráhagytam, hogy ok, akkor veszünk hosszú nadrágot. És valószínűleg azért lázadt most ennyire, hogy mi az, hogy most meg nem mondhat nemet. Anyámat is ki kellett kergetni a szobából, mert ő meg huhogta, hogy' hagyjad, na, adjál rá valami mást és kész'- mert anyám élete legnagyobb parája az, hogy ' mit szólnak a szomszédok'- ennél nagyobb csak egy van, hogy a Fidesz csökkenti a nyugdíjakat. És persze Emma visított, mint egy malac. De nekem már annyira eldurrant addigra az agyam, hogy mondtam, hogy nem, ez a gyerek most, ha cigánygyerekek potyognak az égből, akkor is felveszi ezt a nadrágot. leizzadtam, szó szerint kiült rám a pára, mire rábirkóztam, de nekem lett igazam- és az egészet csak zért írtam le, mert ma jutott eszembe, hogy kb azóta van az, hogy azt adok rá, amit akarok. Persze azért meg szoktam kérdezni, de már lehet vele erről normálisan tárgyalni. Szóval tényleg igaz, hogy meg kell nekik néha szó szerint mutatni, hogy kinél van az erő, és biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok egyedül az az anyuka, akinek így eldurrant az agya, mikor a dackorszakban lévő gyereke már kb 3-4 hónapja egrecéroztatja, meg jeleneteket csinál reggelente, hogy mit méltóztatik felvenni meg mit nem, szóval ki kellett mondani már végre, hogy itt kérem azt történik, amit én, a felnőtt mondok, és erre pont az óvónők látogatása előtti 10 percben került sor.
Minden szépen és jól sikerült, persze nem is titkolták, hogy küldetésük is van, feladatuk- megtudni mindent a gyermek családi hátteréről- ki apuka, hol van apuka, miért van ott ahol van, és küld e pénzt stb- én meg úgy gondoltam, végül is jó esetben négy évig ott lesz a gyerekem, most mit alakoskodjunk, szóval a lehető legtermészetesebb módon válaszolgattam.
Emmának is tetszettek a nénik, mondjuk igazán nem mutatta meg milyen szépen tud beszélni, természetesen sem énekelni, sem szavalni, semmit nem volt hajlandó, és még azt sem volt képes megmondani, hány éves- pedig tudta, de elbohóckodta. Mutogatta a játékait, aztán ennyi. A látogatás csúcspontján- amikor már agyondicsérték, és nem igazán tudta, hogy mivel fokozhatná még a hatást- M. néni fejéhez vágott egy szilveszteri fújókát- de mondanom sem kell, ezzel azért nem aratott osztatlan sikert. Minden esetre még ez is jól jött nekem, mert M. néni rögtön mondta Emmának, hogy azt kell mondani, h ogy bocsánatot kérek- és azóta ezt mi is bevezettük- addig nem erőltettem, mert nem gondoltam, hogy értené, miről van szó. De hát egy óvónő csak tudja, hogy mikortól működik valami, szóval legalább a gyerek már ezt is tudja,
Azóta voltunk kétszer az oviban, egyszer bent is, egyszer csak az udvaron- hogy nehogy elhalványuljon ez szép emlék decemberig. De sajnos mindig csak későn tudunk menni, és így az ovistársakkal nem nagyon találkozik. Minden esetre van már oviszsákja, tornazsákja, mesepárnája és festőköténye- a többi még következik- de már nagyon készülünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése