Gyermekem egészen kis kora óta megőrül az állatokért. Mondhatnánk, hogy persze, minden gyerek, de szerintem nem. Ismerek is jó párat, akit teljesen hidegen hagynak, de jómagam is ilyen voltam. Először olyan 10-12 éves korom körül jött rám, hogy papagájt szeretnék, nyilván ébredező anyai ösztöneimet kompenzálandó. Emma azonban élete első négy évét egy macskával töltötte, még az első szava is az volt: 'nyányá', a második pedig az, hogy 'dede'- ami a delfinből eredt ugyan, de minden létező állatot magába foglalt egy darabig. Ő volt a balatoni telkünkön a nagy ' Dedevadász'- ezt a sztorit ma is szereti- ami azt jelentette, hogy rámutatott a kertben található nagy barna meztelencsigákra: ' Dede'- a barátnőm pedig felszedte őket egy kis vödörbe, majd mikor Emma már nem látta, likvidáltuk őket.
Jöhetett kutya, macska, csiga, Emma mindent imádott, aztán Szerbiában a nimfapapagáj, akit majdnem ,hogy naponta emleget. A hétvégén voltunk másodszor papagájkiállításon, de voltunk már macska kiállításon is, és persze a dínókért is megőrül. Elég sokszor járunk állatkertbe, cirkuszba, mindenhová eljutunk, ahol állat van, na és a heti rendszerességű lovaglást nem is említem, mert arról majd külön bejegyzést is készítek. Szóval nem tudom, hová fajul az állatimádat, egyelőre van három halunk ( Petra, Lili és Cukiság- Lili amúgy albínó aranyhal.)
Még a mamánál laktunk, amikor ott is beleszeretett egy kutyába, Milinek hívják. A gazdája és még néhány más kutyás, mindig a házunk előtti padon üldögéltek, Emma meg ott dzsemborizott velük, még egyedül is leengedtem, mert figyeltek rá. Milli tulajdonosa azonban azt mondta Emmának, hogy a rózsaszín biciklijéért odaadja neki a Millit, és hazahozhatja. Ment ez pár napig, mire egy nap mélyen Emma szemébe néztem, és közöltem vele, hogy a bácsi csak viccelt, és a kutyák nem változtatják meg a gazdájukat, ha csak nincs rá tényleg nyomós ok. Máig emlékszem, ahogy a könnyek összefutottak a szemében egy pillanat alatt- kb egy éve történhetett pedig - és a bácsi is bólogatott, hogy igen, csak viccelt, mivel vele is közöltem, hogy úgy érzem, Emma túlságosan komolyan vette ezt a 'játékot'- minden este 'cirkusz' volt ugyanis, hogy ma sem hoztuk haza a Milli-t. Szóval végül beigértem neki, hogy a 10. szülinapjára kap egy kutyát.
Amikor ideköltöztünk, egy nap arra lettem figyelmes, hogy az Emma épp nagy hangon meséli az alattunk lakó Józsibácsinak, hogy ő kap egy kutyát. Józsi bácsi riadtan nézett rám, hogy ugye nem igaz? Mert a kutyatartáshoz itt a lakók beleegyezése is szükséges.Én meg azt sem tudtam miről van szó. Minden esetre Józsi bácsi szívéről is nagy kő esett le, mikor megtudta, hogy a dolog legkorábban 5 év múlva esedékes- ha egyáltalán.:)
Ezen a képen Emma látható Millivel, karácsony estéjén, amint mentünk a Mamához, éppen arra sétáltak, ahogy kiszálltunk az autóból. Tavasszal pedig kiderült, hogy a gazdája elvitte Millit falura, a testvéréhez - ahol neki is van egy háza- mert úgy érezte, hogy a panelban nem érzi jól magát. Pontosabban, szerintem fáraszthatta, hogy naponta kétszer 1-2 órát kell sétáltatnia, mert már ő sem volt fiatal. Szóval ,lehet, hogy ez a kép pont azt a pillanatot örökíti meg ,amikor Milli és Emma utoljára látták egymást.
