Munkába állás

 Na, amúgy azt nem is említem, hogy hogyan élünk, mióta visszatértem a munka frontjára. Csak arról jutott eszembe, hogy ugye beteg vagyok kb egy hónapi meló után. Úgy le vagyok pukkanva, mint régebben olyan február körül- amikor egyébként minden rendes, becsületes tanár minimum egy tüdőgyulladással dől ki, aki nem, az nem is dolgozott rendesen. A kollégáim már meg is nyugtattak, hogy ez egész évben így lesz, ha három évig otthon voltam. Mondjuk nekem előtte már volt egy félállásom, de az nem volt túl strapás, ráadásul kint volt a friss, egészséges természetben, szó szerint -egy kis erdő szélén.

Szóval a gyerek hétkor kel azokon a napokon, amikor én hatkor- amikor pedig alhatnék tovább, akkor mondjuk negyed hétkor. Ezért aztán én esténként vagy szintén kidőlök tízkor, vagy nem- mint ma sem- és akkor ugye az ember néhány hétnyi  hat óra alvás után lebetegszik, mert hát feltöltődni is kellene valamikor.  Ha kidőlök este, akkor semmit nem csináltam- jó esetben nem is kell- ha nem dőlök ki, és csinálom amit kell vagy szeretnék, akkor másnap vagyok tiszta kóma. Ha hazajövök, anyám a kezembe nyomja a gyereket- ha akkor jövök haza, amikor még alszik, és arra gondolok, hogy esetleg ebédelhetek nyugodtan, vagy olvasgathatok egy kicsit- a gyerek tuti tíz percen belül felébred, vagy éppen aznap nem is aludt el. Ha nem jövök haza- mert bent maradok dolgozatot javítani vagy készülni- mivel azt itthon nem tudok- anyám nyávog, hogy ő meg nem tud lemenni a Spar-ba vagy egyéb tartalmas programot csinálni magának. Szóval kb annyi saját időm sincs, amennyit a Wc-n tölthetek, mert  Emma még oda is benéz, főleg, ha ugye munkanap van. Ilyenkor tényleg csak vele foglalkozom délután meg este- hiszen sokszor délután látom először- és este fél tízig mondjuk nem is bírom lerakni, és utána ugye meg már nem fogok leülni semmi komolyabb dolgot csinálni, vagy főzni vagy olvasni- kipakolok másnapra és kész. Az az igazság, hogy már halálosan depressziós lennék, ha nem tudnám, hogy hamarosan jön az óvoda. Akkor majd tényleg bent maradhatok  fél négyig javítani meg készülni, és úgy megyek érte- és semmi melót nem hozok haza, és délután meg hétvégén néha el tudok majd menni moziba vagy masszázsra vagy  bárhová, de nélküle- mert anyámnak akkor már lesz arra kapacitása. Persze, nem teljesen lesz akkor sem fenékig tejfel, hiszen ilyen remek fizetések mellett kell majd délután is dolgoznom, és akkor is ő fog majd Emmára vigyázni, vagy érte menni. De azért hetente egyszer talán tudok ilyesmit is csinálni, és ahhoz képest, hogy az elmúlt három évben évente kétszer sikerült, ez is nagyon nagy dolog lesz.

Igazából nekem gyerekkorom óta az volt a rémálmom- és nem is csoda, hogy csak ilyen későn lettem anyuka- hogy ebből fog állni az életem. Elmegyek dolgozni, aztán gyerekezés,  bevásárlás, vacsora, fürdés, tv-nézés, alvás, másnap  előlről. Ebből nyilván az is látszik, milyen színvonalas, tartalmas családi életet éltünk- meg az is, hogy a monotóniatűrésem már akkor is pocsék volt- ami azóta is meghatározza az életem. Szóval, hogy  nem lehet, hogy ennyi az élet.  Az amúgy érdekes, hogy azon is elgondolkoztam, hogy miért csinálja mégis mindenki, ha ez ennyire szarnak tűnik, de arra a döntésre jutottam, hogy nyilván a társadalmi konvenciók. a mintakövetés, mindenki ezt csinálja, miért, mit lehet még?
 És igazán ez is volt a baj, hogy ezt nem pontosítottam, hogy mi az, ami ezt kompenzálná. Természetesen -13 évesen- a szocializmus végnapjaon, amikor már lehet küldöldi magazinokhoz is jutni, sőt utazgatni is-  gondolhatjuk, hogy a gazdagság, esetleg sok külföldi út, világlátás- mondjuk ezekre a mai napig vágyom:)- a siker, pénz csillogás.... De ha ez nincs?
Persze, ma már látom, hogy az én családomról is szegénységi bizonyítványt állít ki  az, hogy 13 éves korom körül megállapítottam, hogy ez valami borzasztó, hogy ez vár rám: elvégzek egy főiskolát, férjhez megyek, szülök két gyereket, oszt csáó. Szóval, ebben az van feketén fehéren, hogy nem láttam, az ember mit kap azért cserébe, amit ad. Nem láttam, magam körül egymást szerető embereket, egymás társaságát öszintén  élvező embereket- mármint családilag, mert persze az osztálytársaimmal nagyon élveztük egymást. Én velem sem éreztette senki, hogy jó, hogy vagyok, jó az, amit csinálok, hogy jó velem együtt lenni, egy családban lenni. Nem tudtam,  hogy az életet, a családi életet, az emberi kapcsolatokat,de még az egyedüllétet is  meg lehet tölteni értelemmel, érzelmekkel, élményekkel, hogy az életnek van egy bizonyos sója, fúszere, amit ha jól tudunk adagolni, akkor a mindennapok is igazán élvezetesek lehetnek. Igazából ezt a mai napig tanulom, és próbálom gyakorolni, mém most is, ebben az egy hónapban, amikor tényleg néha gépnek érzem magam...
Szóval ez a " rémálom "- munka család, munka család,- ami persze már így benne élve egyáltalán nem is tűnik annak- egy hónapja része az életemnek, és amúgy még mindig csodálkozom, hogy hogyan tudják ezt emberek mondjuk évtizedeken át csinálni- de azért remélhetőleg  boldogulni fogok vele én is-legalább is ,amíg egy ilyen kis csodálatos Manóval kell a napjaimat megosztanom.

Elfelejtett nyári bejegyzés:)

Amikor a szomszéd lányok is itt voltak, egyszerre ugye háromfelé kellett figyelnem- érdekes tapasztalat volt. Sőt, inkább négy, mert ugye három gyerek, plusz amit éppen csinálok.  Egyszer csak jön Lili -  szomszéd két és fél éves, hogy menjek gyorsan, mert találtak a kertben egy kígyót. Közben én tettem vettem, Emma is bejött valamivel, és mondtam neki, hogy most várjon egy kicsit, mert  a Lili azt állítja, hogy a kertben talált egy kígyót, és ki kell mennem megnézni, bár szerintem nem az. Mire Emma, teljes vehemenciával: ’ De, tényleg, ott egy kígyó.’

Na, kimegyek, és először megijedtem, mert azt hittem, egy szardarab - ugye macskák mellett, meg kertben kakáló gyerek mellett ez nem lehetetlen - de aztán kiderült, hogy egy döglött meztelen csiga. Én amúgy a meztelen csigát utálom, de ez már kicsit ki volt száradva, inkább olyan hernyószerű volt. Magyaráztam nekik, hogy mi ez, de a két darab két és fél éves ragaszkodott hozzá, hogy márpedig az egy kígyó, és punktum, én tévedek, nekik pedig igazuk van. És ott támogatták egymást a hülyeségben velem szemben- meg kellett adnom magam, esélyem sem volt- aztán röhögtem csak szét magamat. Amúgy egy gyerekkel is sokat lehet nevetni, de ha többen  együtt vannak, az az igazán vidám- ahogy így társak lesznek a kis agyszüleményeikben, nagyon szórakoztató nézni, hogy működik a pici agyuk, és hogy imitálják a felnőttek világát meg beszélgetéseit.:)

Lecsófőzelék-fesztivál

' Én szeretem a lecsófőzeléket anya, szeretem...'- közölte Emma, miután a lecsófőző balhén senki nem kínálgatta lecsóval, mert én mondtam, hogy ő nem eszik, kár a gőzért.  Mindenki békésen falatozgatott körülötte, beszélgettünk, ő meg rágta a száraz kenyeret. Ilyenkor persze nagy a szája. De ha eléraknánk, rögtön bevallaná, hogy nem szeretni.

Amúgy a Lecsófesztivál külön érdekessége volt a háttérben egy árnyékrendezvény, gyönyörű környezetben az Órabörze. Míg ugye a fesztivál igazi prolivircsaft körhintával, kínai bóvlit áruló árusokkal, törökmézzel meg sok fröccsöző emberrel- és persze vagy 200 bográccsal- itt antikváriusok voltak kipakolva, órákkal, nagyi porcelánjával, egyéb régiségekkel, nagy  Magyarország térképekkel, ezzel- azzal, és maga a Püspök úr is idesétált   néhány reverendás kísérőjével- hátha sikerül valami szép darabra szert tenni- a saját fülemmel hallottam.  Hogy a rendezvény  az egészen jobboldali emberek és értékek őrzőinek  kis  finoman burkolt szombati találkája volt, azt leginkább csak onnan lehetett tudni, hogy  feltűnően sok embernek volt kackiás kihúzott bajsza, és két utcával arrébb Jobbikos  újságot osztogattak- szóval aknamunkát végeztek a Lecsófőző miatt a városba beszivárgott népesség között.:) Hangulatos volt minden esetre.:)

 

A fesztiválozásnál mi pedig eljutottunk oda-lévén a gyermek már lassan három éves- hogy ki kell alakítanunk a magunk kis szabályait, ha nem akarom, hogy állandó cirkusszal , ' Anya ezt is akarom meg azt is akarom' felkiáltásokkal és frusztrációkkal  teljenek ezek az események. Vagy hogy ne akarjak menni, mert a gyerekkel nem lehet bírni. Vagy hogy 5000 Ft-ot költsek alkalmanként hülyeségekre.

 

Van egy baráti család, akik azt csinálják, hogy elmennek az első wurstliig, az első édességesig és léggömbösig, mind a három gyerek választhat valamit, majd egy óra múlva távoznak a helyszínról, és az ilyen napokra- mint ugye pl. a május 1-je  - általában valami nagymama látogatást vagy hasonlót terveznek be, hogy a gyerekek még szerencsésnek is érezhessék magukat, hogy előtte egyáltalán kilátogattak. Így apuka laza 8000-ből megússza az egészet, és nincs nyafogás meg döntésképtelenség. Persze három gyereknél nyilván nem is megy máshogy, de nálunk ugye csak egy van, másrészt meg igazából én is élvezem az ilyen alkalmakat, főleg, ha kézműves vásár is van.

 

Szóval azt találtam ki, hogy az a szabály, hogy mindenből egyet lehet- tehát egy ugrálóvár vagy körhinta vagy egyéb - egy édesség, és egy ajándék- szerencsére elég sok lufit szoktak ilyenkor osztogatni, szóval remélem ezeket a 2000 Ft- os ezüstcsodákat megúszom. Ha nem, akkor az az ajándék.

Már most is így csináltuk- és teljesen jól jött ki- ajándékot is normálisat vettünk- egy kis Hello Kitty-s  posztótarisznyát, nagyon édes, és végre Emma odadugdoshatja a cumiját meg az egyéb feltétlenül magunkkal szállítandó  apró mütyürjeit. És egy hazai kézművestől vettük a sajátkészítésű dolgát, nem valami kínai csodát, és  drága sem volt.

 

Amúgy nagyon jól lehet már a gyerekkel  egyezkedni, ebben is sokat változott- mintha kezdene kilépni a dackorszakból- meg lehet vele ilyeneket dumcsizni- akár már előző este- egyre többet segít az összepakolásban, beteszi a ruháit a szennyesládába,  áthozza a cuccait a másik szobából. Mondjuk most kicsit beteg vagyok, és erre hivatkozva kértem meg, hogy segítsen, mert tényleg nincs erőm egész nap utána pakolni. És nagyon jó érzés, amikor látom, hogy  akkor most  tényleg fele annyi idő alatt leszünk készen, mert ő is rakodik.

 

Szóval nagyon jó kislány lett, ha szépen, türelmesen magyarázok neki, akkor csinálja is, néha azért rá kell szigorúan nézni, vagy éppen kiabálni,  de akkor is mondja, hogy ' jó leszek' meg ' többet nem csinálok ilyent' .- Amúgy nem megfélemlítve mondja, hanem kicsit színészkedve, szóval már tudja, hogy mi az, ami ' bejön.' És a mütyürjeivel is ilyent játszik- hogy az egyik mondja neki, hogy ne csinálja, de az csak csinálja, és akkor  az bizony rossz. Szóval egyik mütyürje neveli a másikat. ' Nem szabad a kakit megenni...' ' De én szeretem a kakit'- ' Nem szabad a kakit megenni, az egészségtelen, és megfájdul a pocikád...'

Amúgy az is észrevettem, hogy tényleg fontos, hogy ha van egy-két eseménydúsabb nap, akkor itthon is legyünk, meg ne történjen semmi, mert akkor dolgozza fel az élményeit, így, játszva, és azt olvastam, hogy azok a gyerekek lesznek figyelemzavarosak, akiknek nem adatik meg ez a feldolgozás.

Na, visszatérve a Lecsófőzésre, sikeresen lebonyolítottuk első olyan közös vásárunkat, amiben már ő is saját akarattal, komoly szókinccsel és elképzelésekkel vett részt, és sikerült mindenben ügyesen kompromisszumot kötnünk.

Szöveg....

Még nyáron Juju néni megkérdezte: ' és mondd csak, hol lehet ilyen gyönyörú szempillákat kapni?"

Emma rögvest rávágta: ' A bótban.'

És hogy a fogyasztói társadalom életformája mennyire nem marad hatástalan a gyermekre, egy másik példa: van a mama szobájában egy álarc a falon, a Velencei karneválról, amelyik természetesen könnyezik. Emmát mindig nagyon foglalkoztatja, ha valaki sír, könyvben is, képen is, tehát itt is megjegyzi: 'Sííír, mér síííír?' Mire én :' Szomorú, mert elhagyta  a szerelme. '

Mire Emma: ' Veszek neki új szerelmet, és akkor nem fog sírni.'

Na, ennyi. Tanulhatnánk a gyerekek probléma megoldási ötleteiből. Nem ám itt nyaffogni hónapokig vagy évekig egy elveszett pár után....

A plüssállatai is beülnek az autóba, aztán mennek pl. dolgozni vagy vásárolni. Egyik nap, pedig amikor megkérdeztem, hogy hová mennek, azt válaszolta: ' Hát Budapestre, vagy a bótba tejér, mert eeefogyott nekik, nincs itthon.

Ebből látszik, milyen érdekes és izgalmas is anya élete: vagy dolgozni megy, vagy a boltba tejért, vagy Budapestre. Mit mondjak, jobban örülnék, ha a plüssállatok wellnesshotelbe vagy Kubába mennének mondjuk talán:)

Ezeket a töltelék szavakat amúgy még mindig nem használja elég jól: ma is közölte, mikor kedvenc kutyáját meglátta a játszótéren: ' Egyáltalán itt van a Molly, egyáltalán anya!!!!

 

Mai termések

Emma a parkban átnyújt nekem egy követ: ' Boldogságban adom neked...'
.'

Tanítgatom: 'Piros, fehér zöld, ez a magyar...'.
       Emma: ' Ászló'.


Az a szörnyű, hogy volt ma még kettő nagyon aranyos, és máris elfelejtettem- persze, még eszembe juthat- de ha nem írom fel, egyszerűen kiesnek.

Írok még hozzá majd újabbakat:

' Induljunk, fél óra van.'

Nyáron a Balatonon Lili és Emma együtt esznek. Odateszem Emmának a ' tusigombócot'- Emma megpiszkálja, majd közli Lilivel: ' Ez még fojjó. ' Mire Lili nagy komolyan.: ' A tied még folló?

Igazából be lehet rajtuk tojni a röhögéstől

Emma szövegel

Azt hiszem, most van itt a legjobb dumák időszak-  Emma már jól beszél, választékosan, a világról viszont még finoman szólva - nincs teljes képe- ebből adódóan jön a napi öt vicces dolog, amiből jó, ha egyet megjegyzek ,vagy leírok. SZóval most részletenként közlöm, mert egyszerre soha nem lesz rá időm.

Aszongya tegnap Emma, nézzünk a laptopon Vikjammekkint.  Olyan ötször visszakellett kérdeznem, mire megvilágosodtam, hogy Villám McQueen -re utalt. És honnan az info?  Egyszer dvd-s bácsitól kapott egy ilyen papírt, aztán itthon megnéztünk egy öt perces részletet belőle, hogy tudja, miről volt szó. Ez amúgy nem volt rá hatással, a Balatonon az egyik szomszéd kislánynak azonban ilyen papucsa volt, és folyton ott hagyta nálunk, ezért napirendi téma volt a Villám McQueen-es papucs. És itthon egyik vacsora közben hirtelen eszébe jutott.... 

 

Azt mondja Emma egyszer a Balatonon, amikor éppen a teraszon ücsörögtünk, ő az én ölembe, hogy menjünk ki a teraszra. Mondom neki, hogy de hiszen kislányom a teraszon vagyunk. Nem, erőlködött tovább, a teraszra... Ezen elvitáztunk egy darabig, mire megmutatta a ház mögött a kertet, hogy ő arra gondolt.

Rájöttem, hogy én, rendes anya, mindig azt mondtan neki délutáni elalváskor, hogy anya kimegy a teraszra, és ott őrzi az ő álmát. Aztán szépen fogtam magam, és hátra, a kertbe ültem a nyugágyba. A terasz dolgot csak azért mondtam, hogy nehogy eszébe jusson félni, bár az is igaz, hogy ha elaludt, akkor mentem csak hátra. És ő szépen felébredt, kijött, megtalált engem hátul, és összekapcsolta a kis eszével, hogy akkor az a terasz, hiszen én ott őriztem az ő álmát....:)

 

' Fújjunk buborékot mondjuk talán'

 

' Azt hittem, hogy nekem nincs ilyen. De mindenképpen biztos egyáltalán van.' ( ezzel szerintem azt akarta mondani, hogy ' ezek szerint van"- és ezt  egy Mickey egeres melegítő alsóra mondta, amit még Szerbiában kapott, de mivel azóta folyamatosan 30 fok volt, még egyáltalán nem is volt rajta, és elfeledkezett róla.)

 

Megkötöttem valamit, mire Emma : ' Megkötelezted?'

 

Balatonon a boltba menvén mindig meg kellett állni egy bizonyos helyen ahol sok csiga volt - szerintem nagyrészt döglöttek. Egy nap arra mentünk oda, hogy lenyírták a füvet- csigákkal együtt. Megnézegettük a helyzetet, és elmagyaráztam neki, hogy a kerítésen belüli csigák jobban jártak, mert ott ugye nem járt az önkormányzati fűnyíró. Ez mély nyomot hagyhatott benne, mert másnap, mikor egy nő a kertje körül a kerítésen kívül nyírta füvet, Emma megszólalt: ' A néni megfűnyírózta a csigákat."

 

Anyám hol lejött, hol hazament , azzal párhuzamosan ,ahogy én közlekedtem- és ez leginkább a beteg, öreg macskámat viselte meg. Egyik reggel Emma sommásan meg is állapította a macskát elnézegetve: ' A Pipinek hiányzik a mama.'