Óvodalátogatás

Amikor itt voltak az óvó nénik augusztusban, mondták, hogy menjünk be majd időnként, hogy megmaradjon Emmának az emlék. Na, mi be is mentünk vagy kétszer, de mindig olyan fél öt körül, ovis már nem volt a teremben, így aztán Emma  szaladgált egy kicsit kint az udvaron, meg látta az óvónénit, a helyet, ennyi. Ez is hasznos volt persze, de ma megint bementünk- őszi szünet révén délelőtt- és áldom az eszemet, hogy bementünk, mert igazán hasznos volt.

Mikor megérkeztünk, egy óvó néni kísért el minket- Emma a folyosón meg akart állni játszani valami alagútszerűségben, de ez a néni közölte vele, hogy most ne másszon be abba, majd csak tavasszal. Aztán elértünk a csoportig, itt ugye csak úgy lehetett bemenni, ha először levetkőzik. Emma el is kezdett játszani rögtön egy kis műanyag bevásárlókocsival, de amikor fel akarta vinni a galériára- közölték vele, hogy nem lehet a galériára semmit felvinni, sem lehozni róla- szóval a játékokkal csak azon az emeleten lehet játszani, ahol a helyük van. Ráadásul sajnos rosszkor is érkeztünk, mert éppen pakoltak el  a játékokat, hogy egyenek, ezért Emma még kb két percig tologathatott egy kis babakocsit, de aztán le kellett parkolnunk, mert a gyerekeknek a szőnyegre kellett ülni, gondolom, ez ilyen jelzés értékű dolog volt, hogy most vége a játéknak, tízórai jön, majd ki az udvarra. Na, itt már Emma nem akart odaülni, pedig vagy tízszer kértük. Aztán az asztalhoz sem akart odaülni enni, azaz öt percnyi óvodai tartózkodás után- miközben olyan kb tíz vagy tizenöt db tiltás illetve utasítás hangzott el, az én gyerekem bedurcizott, és odaült az ölembe. Szívem mélyén igazat adtam neki, ha nem így képzelte el az óvodát, hanem a családi napközihez és a játszóházhoz hasonlóan valami olyan helynek, ahol szabadon lehet mozogni meg lélegezni. A gyerekek tök csöndben megették az almát és banánt- majd kb fél óráig tartott, amíg hárman- a két óvónéni és  a dajka felöltöztette őket- icipicit még én is segítettem- és összesen 11 gyerek volt!!!  Természetesen Emma halálra unta magát ezalatt, és amikor jött egy másik csoport, akik már nagyobbak voltak, tehát pillanatok alatt kicsörtettek az udvarra- Emma utánuk slisszolt.  A csoportbeli gyerekek- akik közül már páran készen voltak, és a fal mellett kellett nekik sorakozni, várni a többieket- döbbenten kérdezgették, hogy hová lett Emma? Mondtam, nekik, hogy ő bizony már kiment- hát persze, délelőtt ő minden nap játszóterezik, már alig várta, hogy kint rohangálhasson az udvaron- mire az óvó néni fennhangon kioktatta a többieket, hogy bizony, Emma nagyon nagy rosszaságot csinált, és eszébe se jusson senkinek őt utánozni. Jó, persze, megértem az ő szempontját, nem hagyhatja, hogy a gyerekek azt csinálják amit akarnak, de könyörgöm, ketten 11 gyerekre csak tudnak már figyelni, vagy éppen az egyikük kimehetne előbb azzal a négy- öttel, aki először van kész.- A dinamizmus teljesen hiányzott belőlük- az, hogy itt energiától duzzadó háromévesekről van szó, akiknek baromira nem mindegy, hogy 25 vagy 35 percet lehetnek kint- mert kb ennyiről volt szó- de ők a maguk szemével nézték- az ő munkaidejük ha sietnek, ha nem, ugyanannyi ideig tart, hát akkor minek sietni.

Még az udvaron is megpróbálták őket beszabályozni az elején, de aztán lelazultak- persze azt is megértem, hogy azon a hatalmas udvaron kijelölnek egy helyet, ahol kb a gyerekeknek lenni kell, de az most megmondom, hogy az én gyerekem nem fog ott maradni. Majd talán, ha nagyobb lesz, és már csoportban játszanak.  De szerintem ez sem gond, elszaladt majd öt perc múlva- mikor már mindent kipróbált- visszajött.

Szóval azért közben az is kiderült, hogy Emma a kajálást egyfajta hatalommal való visszaélésnek tekinti- azaz itt most konkrétan  bosszúból -dacból nem evett- és valószínűleg annak idején nálam is erre fejlesztette ki a nem evést.

Az egész óvódában számomra az volt a döbbenetes, hogy mennyire múködik az, amit kultúrális antropológiából tanultam- hogy az intézmények nevelik, idomítják hosszú éveken át  az engedelmes állampolgárokat - hogy két hónap alatt mit sikerül ' varázsolni' -az olyan kis szabad lelkekből, mint Emma az állandó utasítással, tiltással, adott esetben megszégyenítéssel, nem tudok jobb szót rá, de ' csesztetéssel.' Volt ott egy halál édes dundi kislány, Merci, aki ma volt először- na ők ketten Emmával  még ugye a 'normális' rekaciókkal rendelkeztek, a többiek pedig már abszolút idomultak, pedig mindegyik legkorábban szeptemberben kezdte. Jó példa volt rá az a döbbenet, ahogy teljesen értetlenül álltak azelőtt, hogy Emma ÖNÁLLÓ DÖNTÉST HOZOTT-azaz kiment egyedül, miután negyed órája várt arra, hogy elinduljunk. Merci volt az egyetlen, aki amikor megérkeztünk, odapenderült az ajtóhoz, és csevegni kezdett velük- belőle még nem ölték ki a természetes kíváncsiságot- benne még nem merült fel az, ami nyilván a többiekben már folytonosan, hogy ' ezt vajon szabad?' A bölcsiben is mindig az van, ha megérkezünk- a gyerekek odatódulnak, mert érdekli őket ki jön, a másik ember - itt   a többiek már csak lassan oldódtak.

Ezzel a dologgal igazán még nem tudok mit kezdeni, fogalmam sincs, hogy Emmának ez jót fog e tenni- vagy írjak a levelelzőlistára, kérdezzem meg ,hogy más oviban is ekkora  e a fegyelem, és ha azt mondják, hogy nem, akkor kezdjek e másik helyet keresni neki.

Ami biztosan jót tesz neki az az, ha  megtanulja, hogy ha mondanak neki valamit, akkor nem csak az ötödikre kell elkezdeni a füle botját mozgatni, hanem esetleg már előbb. Az is jó, hogy kicsit rendszeresebb lesz,  pl. az tetszett,  hogy együtt kell elpakolni a játékokat-ezt esténként mi is bevezetjük itthon-  bár nálunk tutira emlékszem, semmi ilyesmi nem volt az oviban. Az is jó, hogy pl már elkezdtünk ma kapásból egyedül öltözni, vetkőzni- ahogy az ovisok- meg arra is tanítom, hogy wc-zésnél tanulja meg le és felhúzni a ruháját- egy hónap elég lesz rá szerintem. És az is jó, ha megtanulnak egymásra figyelni, együtt mozogni, végül is a közösségi létnek az alkalmazkodás a feltétele, és arra, hogy ezt megtanulja, egy ilyen kis ovis csoport tökéletesen alkalmas. Ami viszont nem tetszik az az, hogy biztosan kell e három éveseket ilyen szigorúan fogni, biztos, hogy basztatni kell azért egy kisfiút, mert sikongat- tiszta jókedvéből meg gondolom feszültséglevezetésből- hogy néma csöndben kell e enniük , hogy naponta kétszer muszáj e 10-15 percig játékot pakolniuk, szóval, hogy én azt hittem, hogy az oviban egész nap játszanak a gyerekek és ma arra kellett rájönnöm, hogy baromira nem. Mondjuk -ha egyszer mennek ki egy nap- akkor ki és bejövetellel együtt legalább 30 perc az öltözés- a kajálás ha háromszor van az mondjuk  legyen összesen 45 perc, pisilés, kézmosás 30  perc, játékpakolás 20 perc, alvás két óra, ez összesen négy óra, tehát ha én reggel fél kilencre viszem és  délután fél négykor megyek érte, az hét óra, és ebből ő játszhatott- jó esetben hármat- de ebből is biztos van irányított, amikor mondjuk közösen gyurmáznak stb- tehát amikor igazán szintén nem azt csinálja, amit lehet, hogy magától szeretne. Míg itthon ugye ez úgy néz ki, hogy két óra alvás, max fél óra kaja, és a többi mind játék, mert lehet játszani öltözködés közben és tk bármi közben. És azt csinál amit akar, és  senki nem mondja neki, hogy most inkább ne ezt, hanem azt, és beteszem neki az összevágott gyümölcsöt a szőnyegre, ha jól játszik, és nem kell tízórai előtt összepakolnia a játékait.:)

Szóval jó is ez részben, másrészt meg elkeserítő, hogy már ilyen pici korban  idomulni kell, egyenné kell válni, egyformává,  hogy aki kilóg azt megszégyenítik- ' freaks stand out-'-   az rossz és csúnyán néznek rá.