Keresztelő és szépségverseny:)

Ma nagy öröm ért : amikor elmentem a fényképekért- amiket  amúgy azért csináltattam, mert Emma kedvenc tevékenysége mostanság a fényképalbum nézegetés- a Fényszövös hölgy közölte, hogy menjünk nyárom fényképeztetni, mert a gyerek olyan szép- és minden évben rendeznek szépségversenyt. Emlékszem, gyerekkoromban mekkora szám volt, ha valaki valamelyik fényképész kirakatába kikerült- már persze nem én meg az osztálytársaim, csak valakinek a valakije- mentünk csoportosan megnézni mondjuk az osztálytársam nagymamájának a szomszédjának az esküvői fotóját, és irigykedtünk, meg nyilván titokban arra gondoltunk, hogy hátha egyszer mi is kikerülünk... Erről jut eszembe, nem is abba a Fényszövbe kéne akkor vinni a gyereket, hanem a Fő utcaiba, ott mégis jobban lehet büszkülni...:)

Szóval tudom persze, hogy fizetni kell érte, meg minek nekünk beállított műtermi fotó, mikor térdig járunk a digitálisokba,  de hát az anyai hiúság ugye... És ráadásul legalább meg lesz egy évig, mit adunk a rokonoknak ajándékba....De mégis, a szülők tényleg sokszor a gyerekeikbe élik ki a saját álmaikat. És mig később már esetleg káros lenne- öt évesen ne legyen nekem kis majom, aki dicsekszik a nagycsoportban, hogy őt kirakták a kirakatba, mert olyan szép- addig most még örülhetek helyette nyugodt lélekkel én. Amúgy a múltkor egy előadáson hallottam, hogy amikor az én generációmhoz tartozó anyukák sokat és sokáig szoptatnak- mi, akiket viszont nem, vagy alig szoptattak, mert akkor nem vették még ezt olyan tragikusan- szóval, hogy ilyenkor mi is gyógyulunk- nem csak a testkontaktus miatt- amit szintén nem kaptunk meg- hanem mert visszaállitjuk a világ kerekének helyes forgását. Tehát számomra ilyesmi lesz ez a kirakat dolog is- ha már én nem kerültem ki,  legyen ott a gyerekem.:)

A másik ilyen a keresztelő.

Van ugyanis egy elméletem- amit a saját kis életemmel tudok példázni: ha valaki valamit nem ott és akkor csinál meg, amikor annak ideje van, akkor utána vért kell izzadnia, hogy bepótolja. A legutóbbi példám az egyetem: míg egy tanárképző és egy bölcsészkar elvégzése között  a különbség egy év, és nulla forint huszonévesen, ez később pontosan három év, több százezer forint és vért izzadás, munka és gyerek mellett, ráadásul mindezt a szabadidőben kell  elvégezni. De ilyen az autóvezetés is: 17-18 évesen lazán, iskola után megcsinálják a kölykök- felnőtt fejjel már sokkal  nehezebb ez is. Na, és persze a keresztelő. Ha valaki templomban szeretne esküdni, és nincs megkeresztelve- szintén hónapokig tartó procedúráknak néz elébe.

Na, nem mintha  már az  alig egy éves gyermekem esküvőjére készülnék, de én megfogadtam, hogy Emma mindent akkor fog csinálni,   amikor annak ideje van, már, ami rajtam múlik. Babakorában lesz megkeresztelve, középiskolában szerez jogositványt, és minden egyébben is támogatom, ami a jövőjéhez fontos lehet. Persze nem bankigazgatót szeretnék belőle faragni, hanem olyasvalakit, aki lehetőség szerintolyan dolgokkal tölti az életét, amelyeket maradéktalanul élvezm legyen az hobby vagy munka, karrier vagy magánélet. És akkor megint csak én fogok gyógyulni....:)

Igy aztán most anyám közel hetvenéves barátnője, aki igen talpraesett - magára vállalta, hogy szerez nekünk egy jófej papot, akit nem zavar majd sem az, hogy én nem vagyok megkeresztelve, sem Emma zaklatott családi állapota és ortodox keresztény apja- és összehoz bennünket. Én eddig csak elméletben terveztem a dolgot- mivel egy templomba belépve azt sem tudom, hol kell a papot keresni- anyám meg tól képmutató ahhoz, hogy pl a saját egyházközségében bevallaná János atyának, mondjuk azt, hogy ő nem kereszteltette meg a gyerekeit- szóval  hiába fizet ott ezer éve adót, Mimike addig állhatottt volna féllábon, mig ő egy szót is szólt volna  az érdekünkbe a keresztelőről. Na, mondjuk  mindig is ilyen volt, nem tudom, nekem is hogy jutott eszembe őt megkérni- nyilván csakis a már befizetett adó miatt:)-de szerencsére végre sinen van a dolog, remélem simán fog menni:)

Emma rág...

Hát, nagyon szerettem volna valami olyan címet adni, hogy tél végi hírek,de  nincs rá garancia, hogy vége a télnek, csak azért, mert február utolsó napja van....
Minden esetre azóta, hogy leírtam, hogy Emma nagy ló létére hogyan papizik, komoly előrelépéseket tettünk. Már harap az én szalámis kenyeremből reggelinél. Ebédre lehet neki finoman darabos dolgokat adni- rendszeres figyelmeztetéssel, hogy :'Emma, rágjál- a fogaiddal!'- anyám  szerint ezt felesleges mondani, de nem igaz, mert azt is mindig mondani kell neki, hogy az orrával szagoljon-egyébként megkóstolja a dolgot-például beleharap a szappanba. Szóval nekik még ezt is ki kell a kis agyukban alakitani- hogy mi, mire való....Na, szóval már az alma rágásával is próbálkozik- tegnap még az egész kijött belőle, ma már csak az, ahol volt egy kis héj is... Fejlődünk, és hát a szándék  a lényeg.  Ma már mazsolát is evett- feltételezem, hogy egészben nyelte le....És a babakocsiban egyedül elfogyasztott egy banánt.Mondjuk banánt eddig is evett, de ennyire önállóan nem. Szóval itt igazából nem is a rágás a lényeg talán, hanem, hogy a gyereknek meg kell érnie annyira, hogy akarjon egyedül enni, azaz ő  akarja fogni az ételt, a kanalat stb- addig tk mindegy, hogy papizik vagy anya eteti, szerintem ez lehet a forduló pont. És nyilván  a szopizás is akkor kezdi majd kevésbé érdekelni. Ma pl a cumisüvegből is egyedül  akart inni, hurcolta magával, aztán csócsálta ki, ami benne volt. Szóval nagylány lett a lányom, na.

Papizás 15 hónaposan

Itt még valaki áll....

Emma-élelmedett kora ellenére- még mindig papizik. Bár a védőnő már10 hónapos korában  felvette, hogy kezdhetek neki kis kenyérkatonákat adni szalámival vagy sajttal, ezzel a mai napig kudarcot vallanék, ha egyáltalán megpróbálnám. Azt ugyanis rágni kellene, és Emma csak olyasmit hajlandó elrágni, ami édes- pl keksz- illetve belefér még a kenyérhéj, a kifli-  illetve bármi, amit szaladgálva is meg lehet enni. De sem gyümölcsöt, sem mást nem hajlandó. Szóval pépesítek lelkesen, és várom a pillanatot, amikor rámutat az én ételemre, hogy azt szeretné. Ezzel persze két probléma is volt eddig- ezt kezdtem most orvosolni.

 Az egyik- hogy az etetőszék alját le kellett venni, és a kisszékben ült -mit állt- hónapokon át- mivel ülni nem volt hajlandó, és hát többször ki is  zakózott belőle. Most azonban észrevettem, hogy az utóbbi kb két hétben már leült- én ugyanis hónapok óta nem szóltam neki- egy  két heti kísérlezetgetés után feladtam, mert annyra ellenállt és cirkuszolt, ha le akartam ültetni, és nem akartam étkezési zavaros gyereket nevelni- szóval kb 4-5 hónap állás után magától leült. Igy most előkerült az alja, és végre egy szintbe került velünk. A másik probléma az, hogy mi soha nem eszünk egyszerre, tehát látni sem látja, mi lenne a cél. Igy aztán most próbálom bevezetni, hogy legalább napi egyszer lásson enni valakit, együnk vele együtt, aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz.Minden esetre a narancs és mandarinevésnél bejött ez a taktika, mert  bár nem eszi, de lelkesen szívogatja a levét,  és mára pohárból ivást is megkívánta, úgyhogy a héten kapott is egy  zománcozott  bögrét, amin egy baba pórázon vezet egy nyányát- nagyon imádja. Szóval azért itt is fejlődünk:)

Emma legújabb dilijei:)

Nos, Emma néha annyira vicces, és okos, hogy nem is tudom, hová lehet ezt még fokozni.  A ' minap egy új állatos könyvet nézegettünk, amiben fókabébi is volt, ezt eddig nem ismerte. Csak úgy ötletszerűen megkérdeztem: ' és hol van az emberbébi?'- erre a fejére kezdett mutogatni.... Teljesen elhűltem, honnan tudhat ilyent.  Ilyenkor persze agyondicsérem, és aztán észreveszem, hogy idővel elkezd kamuzni. Pl. mostanában mindenre azt mondja, hogy meme. A kaját és vizet tudom, hogy az jelenti, de  már másra is használja, gondoltam, kiderítem, még mire. Van egy könyvünk, a Tavaszi Böngésző, rengeteg minden van egy lapon. Mondom neki : 'Emma, mutasd meg, itt hol van meme?'- Mire egy könyvre mutat. Hajtunk, a másik lapon megint megkérdezem: " Itt hol a meme?'- mire egy babakocsira mutat.:)-szóval néha csak bepróbálkozik, mert szereti, ha megdicsérem, meg másoknak is eldicsekedem vele, hogy ő milyen okos. Ugyanez a fényképalbumoknál: nem mindig tudja, ki kicsoda, de próbálkozik.

A másik vicces, ahogy tudomásomra hozza, hogy  melyik dalt énekeljem- szintén a könyvekben rámutat valamire.  De mivel én néha már unalmamban verem a ritmust kopogtatva mondjuk a könyvlapon, mikor már századszor kell ugyanazt elénekelni- ő is ugyanazt csinálja. Szóval a malacon kopogtatás -ha nem veszem észre, egyre agresszívabban, miközben néz rám - az Egy kis malac röfröf röf, bálnáknál  a Nem tudja a bálna... bogaraknál a Katalinka szállj el, és így tovább. Amit nagyon szeret, azt megjegyzi, ha több napig nem is kerül a kezünkbe az a könyv vagy lap. Ma egy polipon kopogtatott- hirtelen nem is tudtam, hogy mit kér, hiszen  polipos dalunk nincs. Na, kiderült, hogy azt szerette volna, hogy  megszámoljam a csápjait, ugyanis azt is nagyon szereti- ha a kezemen mutatva számolok. Ő is rázza a kezét, és mutatja két ujját....:)

Igy azonban nem tudom, mikor fog beszélni, hiszen, ha én mindent megértek, akkor ugye mire fel. De a fejrázás már nagyon jól működik: eddig csak étkezésnél használtuk, de ma már pl egy könyvre is mutatta, hogy azt speciel nem szeretné, ha nézegetnénk. Szóval fejlődünk.