Levelezés

Hát persze, hogy írtam a listára, és itt a kedvenc válaszom- főleg, mert ma vendégségben voltunk, és ott is pontosan ezt- a levélben említett ovit - javasolták- Szóval igazam van. Szóval tényleg jól láttam. És tényleg lehet máshogy. Most pedig nekiállok reménykedni.:)

Szia,

Biztos, hogy sokféle ovi van, sokféle elvet alkalmaznak, van
egészen kötött szabályokkal dolgozó intézmény is. Több szülőtől hallottam,
hogy itt az összes gyerek például csak egyszerre kezdheti meg a tízórait,
uzsonnát, sőt egyszerre mehet vécére alvás után, magyarul amelyik gyerek már
fent van, valahogy ki kell várnia a többit, amíg felébrednek, addig
"tartogatja" (ezt aztán végképp nem is értem)... A legmegdöbbentőbb számomra
az volt, hogy voltak szülők, akik kifejezetten örömmel mesélték ezeket, hogy
így legalább "rendet tanul a gyerek"...
Sz tavaly novemberben kezdte az óvodát, a B--ban, nagyon szeretjük,
elsősorban családias, szeretetteljes hangulata miatt. Persze, nyilván itt is
vannak kötöttségek az intézmény jellegéből, a rá vonatkozó szabályozásból
adódóan, de kifejezetten ésszerűen történnek a dolgok. Pl. ahogy reggel a
gyerekek érkeznek, a tízóraizás folyamatos, hiszen van, aki korábban kelt,
van, aki reggel otthon nem bír még enni, már hamarabb éhes, a később érkező
vagy otthon jól bereggeliző meg még nem. Aki akar, odaül az asztalhoz és
eszik, vagy később csatlakozik. Uzsonnával ugyanez a helyzet. A délutáni
alvásból a kelés folyamatos, aki felébredt, felkel, s ha éhes, eheti az
uzsonnát, az álomszuszékok (pl. az én fiam is) meg még van, hogy akkor is
alszanak (pedig a többiek ott játszanak-esznek mellettük), amikor már jön a
szülő értük. Ilyenkor kelés és a dajka néni elcsomagolja az uzsonnát, ha a
szülő nem akarja/tudja megvárni, amíg a gyerek asztalhoz ül és megeszi.
Sz egy ideje csinálja például, hogy nem mindig kér tízórait, de nem
aggódom ezen, mert ebédig mindig van előttük gyümölcs vagy nyers zöldség (ha
udvaron vannak, oda is viszik nekik), és akkor azt eszi. Egyébként sokszor
látom délutánonként most, hogy rosszabb idő van és alvás után újra nem
vitték ki őket, hogy a gyerekek ülnek a szőnyegen, óvó néni mesél és közben
mindenki a középre tett nagy tál almából/répából eszeget.
Félreértések elkerülése végett itt is vannak szabályok, ebédelni pl.
egyszerre ülnek le stb. Szóval ezek szerint ez egy szabadabb szellemű ovi?
Én úgy gondolom, h ez így normális, meg hogy nagyon szerencsések vagyunk,
hogy megtaláltuk ezt az óvodát és ezeket a pedagógusokat, akikről csak a
maximális megbecsülés hangján tudnék mesélni, bocs, hogy az evés-alvás
témára hegyeztem ki, de úgy tűnt, hirtelen ezek tűntek fel leginkább.
Amúgy nem egyszerű az ovikezdés se gyereknek se óvónőknek, és egyetértek az
előttem szólókkal, hogy néhány hónap után sokkal gyorsabban fog menni a
rendrakás, az öltözés, s talán azok a dolgok, amik most Neked szemet
szúrtak, elsimulnak majd, mire Emma ovis lesz.

Szép óvodás napokat, kevés aggódást kívánok

Sziasztok,

A tanácsotokat szeretném kérni óvoda -üggyel kapcsolatban. Emma decemberben
megy óvodába, és az óvó nénik mondták, hogy nézzünk be néha, hogy már előre
hangolódjon Emma az ovira. Na, ma benéztünk, és egy kicsit ki vagyok akadva.
Pont rosszkor mentünk mondjuk, mert éppen befejezték a gyerekek a délelőtti
játékot, és jött a tízórai, meg a kinti levegőzés, szóval annyit láttam,
hogy olyan 10 percig pakolták el a játékokat a gyerekek, aztán le kellett
ülniük a szőnyegre, majd jött a tízórai, aztán vagy 20 percig öltöztették
őket- pedig hárman voltak 11 gyerekre- majd kint voltak mindösszesen 25
percet. De mindeközben folyton utasítgatták őket, mit csináljanak, mit ne,
volt egy kisfiú, aki néha elsikoltotta magát- folyton csesztették, hogy
hagyja már abba- és általában is öt perce votunk ott, de már Emma is
legalább öt- de inkább tíz tiltást- utasítást, nem szabadot kapott- nem
lehetett akárhová vinni a játékokat, mindenki tök csöndbe volt, csendben is
ettek- minden gyerek - egy-két kivétellel- olyan engedelmes, bamba, olyan
megadó volt- az a helyzet, hogy az én gyerekem nem ilyen, és nem is akarom,
hogy ilyen legyen. Az rendben van, hogy kellenek a szabályok meg
alkalmazkodjanak egymáshoz, legyen rendszer- csak nekem ez így túl sok volt
hároméveseknek.
Ráadásul Emma még cumizik alváskor- és már a családlátogatáskor utalgattak
rá, hogy ott majd nem lehet, és hogy addig még van bőven időm leszoktatni-
de én nem is akarom- majd leteszi magától, csak nem fog még 10 évesen is
cumizni.

Szóval azt szeretném kérdezni- hogy mindenhol ez megy e, ez e a normális és
általánosan elfogadott - ekkora e a szervezettség, az irányítás, vagy ez
kivétel, hogy vannak e ennél jóval szabad szelleműbb vagy egyszerűen csak
lazább ovik, melyek azok, vagy tényleg kell e ez, jó e ez a gyereknek- bár
erről nehéz meggyőzni:) Én emlékszem a saját ovis éveimre, és én csak a nagy
szabadságra emlékszem, pedig nyilván ott sem csinálhattam azt folyton, amit
akartam, de semmiféle állandó utasítgatásra nem emlékszem, meg néma csendre
sem- mondjuk szerintem ezt itt sem ők várták el, csak szegény gyerekek
annyira el voltak már anyátlanodva, szóval, hogy nem volt bennük élet.:)
Mivel nem vagyunk bejelentett  lakosok, örültem, hogy ide is
felvették, és igazán nem hiszem, hogy tudnánk ugrálni, csak tényleg érdekel,
hogy mi a helyzet- mert ismerem a gyerekem, és úgy érzem, hogy neki ez sok.

Üdvözlettel és előre is köszönöm a válaszokat.

Óvodalátogatás

Amikor itt voltak az óvó nénik augusztusban, mondták, hogy menjünk be majd időnként, hogy megmaradjon Emmának az emlék. Na, mi be is mentünk vagy kétszer, de mindig olyan fél öt körül, ovis már nem volt a teremben, így aztán Emma  szaladgált egy kicsit kint az udvaron, meg látta az óvónénit, a helyet, ennyi. Ez is hasznos volt persze, de ma megint bementünk- őszi szünet révén délelőtt- és áldom az eszemet, hogy bementünk, mert igazán hasznos volt.

Mikor megérkeztünk, egy óvó néni kísért el minket- Emma a folyosón meg akart állni játszani valami alagútszerűségben, de ez a néni közölte vele, hogy most ne másszon be abba, majd csak tavasszal. Aztán elértünk a csoportig, itt ugye csak úgy lehetett bemenni, ha először levetkőzik. Emma el is kezdett játszani rögtön egy kis műanyag bevásárlókocsival, de amikor fel akarta vinni a galériára- közölték vele, hogy nem lehet a galériára semmit felvinni, sem lehozni róla- szóval a játékokkal csak azon az emeleten lehet játszani, ahol a helyük van. Ráadásul sajnos rosszkor is érkeztünk, mert éppen pakoltak el  a játékokat, hogy egyenek, ezért Emma még kb két percig tologathatott egy kis babakocsit, de aztán le kellett parkolnunk, mert a gyerekeknek a szőnyegre kellett ülni, gondolom, ez ilyen jelzés értékű dolog volt, hogy most vége a játéknak, tízórai jön, majd ki az udvarra. Na, itt már Emma nem akart odaülni, pedig vagy tízszer kértük. Aztán az asztalhoz sem akart odaülni enni, azaz öt percnyi óvodai tartózkodás után- miközben olyan kb tíz vagy tizenöt db tiltás illetve utasítás hangzott el, az én gyerekem bedurcizott, és odaült az ölembe. Szívem mélyén igazat adtam neki, ha nem így képzelte el az óvodát, hanem a családi napközihez és a játszóházhoz hasonlóan valami olyan helynek, ahol szabadon lehet mozogni meg lélegezni. A gyerekek tök csöndben megették az almát és banánt- majd kb fél óráig tartott, amíg hárman- a két óvónéni és  a dajka felöltöztette őket- icipicit még én is segítettem- és összesen 11 gyerek volt!!!  Természetesen Emma halálra unta magát ezalatt, és amikor jött egy másik csoport, akik már nagyobbak voltak, tehát pillanatok alatt kicsörtettek az udvarra- Emma utánuk slisszolt.  A csoportbeli gyerekek- akik közül már páran készen voltak, és a fal mellett kellett nekik sorakozni, várni a többieket- döbbenten kérdezgették, hogy hová lett Emma? Mondtam, nekik, hogy ő bizony már kiment- hát persze, délelőtt ő minden nap játszóterezik, már alig várta, hogy kint rohangálhasson az udvaron- mire az óvó néni fennhangon kioktatta a többieket, hogy bizony, Emma nagyon nagy rosszaságot csinált, és eszébe se jusson senkinek őt utánozni. Jó, persze, megértem az ő szempontját, nem hagyhatja, hogy a gyerekek azt csinálják amit akarnak, de könyörgöm, ketten 11 gyerekre csak tudnak már figyelni, vagy éppen az egyikük kimehetne előbb azzal a négy- öttel, aki először van kész.- A dinamizmus teljesen hiányzott belőlük- az, hogy itt energiától duzzadó háromévesekről van szó, akiknek baromira nem mindegy, hogy 25 vagy 35 percet lehetnek kint- mert kb ennyiről volt szó- de ők a maguk szemével nézték- az ő munkaidejük ha sietnek, ha nem, ugyanannyi ideig tart, hát akkor minek sietni.

Még az udvaron is megpróbálták őket beszabályozni az elején, de aztán lelazultak- persze azt is megértem, hogy azon a hatalmas udvaron kijelölnek egy helyet, ahol kb a gyerekeknek lenni kell, de az most megmondom, hogy az én gyerekem nem fog ott maradni. Majd talán, ha nagyobb lesz, és már csoportban játszanak.  De szerintem ez sem gond, elszaladt majd öt perc múlva- mikor már mindent kipróbált- visszajött.

Szóval azért közben az is kiderült, hogy Emma a kajálást egyfajta hatalommal való visszaélésnek tekinti- azaz itt most konkrétan  bosszúból -dacból nem evett- és valószínűleg annak idején nálam is erre fejlesztette ki a nem evést.

Az egész óvódában számomra az volt a döbbenetes, hogy mennyire múködik az, amit kultúrális antropológiából tanultam- hogy az intézmények nevelik, idomítják hosszú éveken át  az engedelmes állampolgárokat - hogy két hónap alatt mit sikerül ' varázsolni' -az olyan kis szabad lelkekből, mint Emma az állandó utasítással, tiltással, adott esetben megszégyenítéssel, nem tudok jobb szót rá, de ' csesztetéssel.' Volt ott egy halál édes dundi kislány, Merci, aki ma volt először- na ők ketten Emmával  még ugye a 'normális' rekaciókkal rendelkeztek, a többiek pedig már abszolút idomultak, pedig mindegyik legkorábban szeptemberben kezdte. Jó példa volt rá az a döbbenet, ahogy teljesen értetlenül álltak azelőtt, hogy Emma ÖNÁLLÓ DÖNTÉST HOZOTT-azaz kiment egyedül, miután negyed órája várt arra, hogy elinduljunk. Merci volt az egyetlen, aki amikor megérkeztünk, odapenderült az ajtóhoz, és csevegni kezdett velük- belőle még nem ölték ki a természetes kíváncsiságot- benne még nem merült fel az, ami nyilván a többiekben már folytonosan, hogy ' ezt vajon szabad?' A bölcsiben is mindig az van, ha megérkezünk- a gyerekek odatódulnak, mert érdekli őket ki jön, a másik ember - itt   a többiek már csak lassan oldódtak.

Ezzel a dologgal igazán még nem tudok mit kezdeni, fogalmam sincs, hogy Emmának ez jót fog e tenni- vagy írjak a levelelzőlistára, kérdezzem meg ,hogy más oviban is ekkora  e a fegyelem, és ha azt mondják, hogy nem, akkor kezdjek e másik helyet keresni neki.

Ami biztosan jót tesz neki az az, ha  megtanulja, hogy ha mondanak neki valamit, akkor nem csak az ötödikre kell elkezdeni a füle botját mozgatni, hanem esetleg már előbb. Az is jó, hogy kicsit rendszeresebb lesz,  pl. az tetszett,  hogy együtt kell elpakolni a játékokat-ezt esténként mi is bevezetjük itthon-  bár nálunk tutira emlékszem, semmi ilyesmi nem volt az oviban. Az is jó, hogy pl már elkezdtünk ma kapásból egyedül öltözni, vetkőzni- ahogy az ovisok- meg arra is tanítom, hogy wc-zésnél tanulja meg le és felhúzni a ruháját- egy hónap elég lesz rá szerintem. És az is jó, ha megtanulnak egymásra figyelni, együtt mozogni, végül is a közösségi létnek az alkalmazkodás a feltétele, és arra, hogy ezt megtanulja, egy ilyen kis ovis csoport tökéletesen alkalmas. Ami viszont nem tetszik az az, hogy biztosan kell e három éveseket ilyen szigorúan fogni, biztos, hogy basztatni kell azért egy kisfiút, mert sikongat- tiszta jókedvéből meg gondolom feszültséglevezetésből- hogy néma csöndben kell e enniük , hogy naponta kétszer muszáj e 10-15 percig játékot pakolniuk, szóval, hogy én azt hittem, hogy az oviban egész nap játszanak a gyerekek és ma arra kellett rájönnöm, hogy baromira nem. Mondjuk -ha egyszer mennek ki egy nap- akkor ki és bejövetellel együtt legalább 30 perc az öltözés- a kajálás ha háromszor van az mondjuk  legyen összesen 45 perc, pisilés, kézmosás 30  perc, játékpakolás 20 perc, alvás két óra, ez összesen négy óra, tehát ha én reggel fél kilencre viszem és  délután fél négykor megyek érte, az hét óra, és ebből ő játszhatott- jó esetben hármat- de ebből is biztos van irányított, amikor mondjuk közösen gyurmáznak stb- tehát amikor igazán szintén nem azt csinálja, amit lehet, hogy magától szeretne. Míg itthon ugye ez úgy néz ki, hogy két óra alvás, max fél óra kaja, és a többi mind játék, mert lehet játszani öltözködés közben és tk bármi közben. És azt csinál amit akar, és  senki nem mondja neki, hogy most inkább ne ezt, hanem azt, és beteszem neki az összevágott gyümölcsöt a szőnyegre, ha jól játszik, és nem kell tízórai előtt összepakolnia a játékait.:)

Szóval jó is ez részben, másrészt meg elkeserítő, hogy már ilyen pici korban  idomulni kell, egyenné kell válni, egyformává,  hogy aki kilóg azt megszégyenítik- ' freaks stand out-'-   az rossz és csúnyán néznek rá.

 

 

 

 

 

 

Tévézés

Csak a mostani tv ellenességemhez egy kis adalék:
http://csaladhalo.hu/cikk/hatter/kisgyerekeket-pusztit-kepernyo

Ehhez még annyit, hogy Emmát már napok óta alig engedem ide a laptophoz, mert úgy éreztem, az a napi fél óra is sok volt, amit legálisan itt tölthetett- illetve sokszor lett belőle akár egy is -mert nem lehetett elrángatni, cirkuszolt, mindig vita volt belőle stb- szóval rájöttem, hogy egyrészt azt kell neki mondani, hogy 1 dolgot nézhet, és  ezt szépen, szájbarágósan elmagyaráztam neki- ez egész jó bejött, mert ezt jobban megérti, mint azt, hogy fél óra- illetve amit már írtam, hogy nagyon le kell őt kötni, hogy ne is akarjon nézni - és ez is bejön.

Ám ehhez képest ma úgy indult a -vasárnap - reggel, hogy Emma fél hatkor felébredt, és ment volna szokás szerint Mamához- amit nem engedtem, odabújt mellém,és magyaráztam neki, hogy

még éjszaka van, aludni kell. Persze egyikünk sem aludt, és ő olyan öt percenként megkérdezte, hogy mikor lesz már reggel. Mikor láttam, hogy már dereng- montam neki, hogy most már mehetsz mamához- mert anyám 100 éve, ha esik, ha fúj, reggel fél hétkor felébred.  Na, ittentől fogva nem sok mindenre emlékszem- én kb fél tízig aludtam- és persze ezalatt Emma elérte, hogy anyám bekapcsolja neki a tv-t- mert hogy azt a fél órát reggelente nézte eddig is a laptopon-  szóval arra ébredtem, hogy a gyerek már egy órája japán animákat vagy mi a tepertőt néz, amiből semmit sem ért, de azért lelkesen bámulja. Délután meg apáméknál voltunk, ahol apám az egyik tv-n meccset nézett, a feleség a másikon teniszt, és Emma időről időre mindkettőjüket rávette, hogy kapcsolgassák neki, és mutassanak neki mesét. A papát amúgy is rendszeresen terrorizálja, hogy ' Papa, nyomjál mesét.'- és akkor a papa ugye nyom,- szóval azért nem gondolom, hogy szélmalom harcot folytatok a tévézés ellen, mert   még így is azt hiszem, az én gyerekem viszonylag keveset találkozik a klasszikus tévézéssel- de lehetne még kicsit finomítani. Az egyetleg kivétel a reggeli - hétvégi tévénézés lesz- illetve film nézés-  a gyerekszülés óta most először jutottam el oda, hogy képes vagyok  9-fél tízig is aludni- és ennek én nagyon örülök, három évnyi állandó éjszakai kelés,  felébredés, hajnali kelés és idegbaj után- szóval itt a cél szentesíti az eszközt- de amúgy szigorú vagyok.:)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kipp-Kopp

Újfent bábszinházban voltunk, és nagy örömmel jelenthetem, hogy a gyerek megérett rá. Annak idején a Mazsolát végigrohangálta, és amikor a végén megkérdeztem, hogy kivonuláskor megsimogatja e a Mazsola bábot, nagyon határozottan rávágta, hogy ' NEM'!- most viszont végignézte az egészet. A felét az ölemben, a másik felét egyenesen a színpadra helyezve az állát- ké-három másik kisgyerekkel. Sőt, még azt is megértette nagyrészt hogy miről szólt- bár persze azért nem teljesen.  A végén pedig nyomult a tömegben, és percekig simogatta a bábokat- különösen a kislány gesztenyelány tetszett neki.

Ami viszont furcsa volt, hogy mekkora zaj volt. A Mazsola annak idején egy sokkal kisebb színházteremben volt, ahol tök sötét volt- a rohangáló gyereket alig láttam, mindig kúsznom kellett utána- és nagyrészt csönd. Nem mondom, hogy némaság, de teljesen normális halk neszezés- itt viszont majdnem hogy folyamatos ordibálás, zaj, akkora, hogy majdnem megfájdult a fejem a végére. Csak azért nem lettem ideges, mert jön az őszi szünet, és már lelazultam rá.:) De nem csak a zaj volt érdekes, hanem, hogy senki nem szisszegett, pisszegett- senkit nem zavart- legalább is azon a felén, ahonnan a zaj jött. Szóval igazából büszke is voltam Emmára ,hogy előre ment a színpadhoz ,mert lehet, hogy ő sem tudta úgy élvezni onnan távolról, ahol ültünk, a zaj miatt.

A jegyirodás pasi mondta amúgy- amikor mondtam neki, hogy nem baj, ha nem egymás mellé hanem egymás elé szól a jegyünk, mert Emma úgyis közlekedni fog közben- hogy a mai gyerekeknek nagyon magas az ingerküszöbjük, és nehéz áttörni. Most egy kicsit meg is sajnáltam a bábszínházat, mert tényleg nagyon népszerű- mi, szülők lelkesen visszük a gyereket, hiszen nekünk is nagyon jó élmény volt annak idején- de a mai gyerekeket már alig köti le. Talán majd a kőszínházakban, ahol lehet komoly díszleteket csinálni, meg baromi nagy bábokat és effekteket- megmarad, de ezek a kis vándorbábosok, aki egyedül vagy kétszeméllyel mennek a kis hagyományos bábjaikkal  majdnem, hogy ugyanúgy pusztulásra vannak ítélve- mint a vándorcirkusz- a rajzfilmek, az animációk megölik őket- már persze, ha hagyjuk.

 Bekeményítettem amúgy megint a  filmnézéssel- rájöttem, hogy még szigorúbbnak kell lennem- pont emiatt az ingerküszöb-dolog miatt. Napok óta alig nézhetett Emma bármit is- talán ennek is köszönhető, hogy úgy bámulta a bábelőadást- mert észrevettem, hogy egyre rövidebb ideig köti pl. le egy-egy könyv- míg régebben két hétig is néztünk egyet- egyet, ma-mióta könyvtárba járunk-  három nap után megunja- ugyanígy van a játékokkal is- mondjuk ott annyival jobb, hogy kis szünet után később megint élvezi.

Szóval, hogy ha sok újdonság éri- újabb és újabb kis filmek, könyvek, játékok, egyre rövidebb ideig tart a varázs. - A két hete börzézett nagypónival már jóformán nem is játszik- mondjuk azért, mert mütyürözni szeret inkább- ugyanez a helyzet a Fifi babával, de pl a puzzle-okat ugyanúg kirakja minden nap- mert abból csak kb négy van, és nem kap hetente újat . Tehát azokkal játszik, ami van.

Szóval, most meg is nyugodtam egy kicsit, mert látom, hogy míg egyrészt kellenek az ingerek bizonyos szempontból a fejlődéshez- ugyanakkor bizonyos mennyiségű inger meg már visszavet- legalább is egy háromévest. Tegnap tehát szétvágtam apróra egy csomó szívószálat, és abból csináltunk kígyót , hétvégén meg egy papírfarmot hajtogattam neki állatokkal- ezzel egész héten játszott- és csak 350 Ft volt.:) Csináltunk képeket színes levelekből meg rózsasziromból- amit együtt szedtünk- és így tovább- most kezdek ilyen jellegú játékokra ' hajtani'- és a gyermekem ingerküszöbét a való világban található dolgokhoz igazítani-a virtuális helyett.Persze annak azért örülök, hogy a kedvenc filmjei a Vuk és a Szilaj.:) -

 

 

 

Dumál, énekel...

' Most megyek indulni valahová....'

és a Vuk ( azaz Buk ) nálunk így hangzik: ' Fenn vagyok az égen, felkiáltok én is, hip hopp, jön Vuk!!!'

Mai szövegek

Mai dumák:

1.  Emma befészkelődik az ölembe, majd közli: ' anyafotel.'

2. Hol voltatok ma a mamával?  ' A Teszkoópba.'

3. 'Anya, te most cica vagy, megmarókázom a fejed, úgy... '  Majd nagyon elgondolkodik ,és rám néz: ' 'Neked van farkad?'
Mesélem ezt a sztorit Mamának, mire jön a folytatás... 'Anya, neked van farkad? ' Nincs...'
'Semmi baaaj, majd kinőőő.'

4. Emma telefonál a dvd távirányítóval. ' Maradj csendbe, a béjjőm hív.' Ki hív?  ' A béjjőm. Vele telefonálok.'   Ebből is látszik, hogy a gázbojler cseréje egy hét alatt  elég sok telefonba került...:)))

Mikulásosdi

A lakásban tettem vettem, amikor egyszer csak égett szagra lettem figyelmes. Néztem a konyhában- de ott nem sokkal előtte zártam le valamit. Anyám füstölőzött- szóval igazán nem volt egyértelmű a dolog, de mégis idegesített. Én, az örök pesszimista- rögvest elkezdtem szagolgatni a laptop-ot, mint az egyetlen elektronikus készüléket,  ami az időtájt használatban volt- semmi. Na, és akkor - hirtelen  felfedeztem a turpisságot, az Ikea állólámpánkban égett valami. Az a valami egy nyúl volt, egy plüss nyúl. Szépen felnyársalódott az égőre, és kiégett belőle egy darab, belül persze műanyag volt- rá is égett rendesen . Éppen véletlenül amúgy a nyúl is ikeás volt. " Emma, te bedugtál valamit ide a lámpába?' " Igen, bedugtam"-közölte a gyerek a legnagyobb természetességgel. Persze mikor kihúztam a nyulat, meg látta az én ideges arcomat, már megijedt, a végén nekem kellett még őt nyugtatgatni . Szóval kiderült, hogy ő Télapósat játszott. Felmászott az emeletes ágyára- amin amúgy nem alszik- és amit ezért sok plüssállatot, figurát tartunk, azaz tárolóhelyként szolgál, és onnan a lámpán keresztül dobott le dolgokat, mert azt játszotta, hogy ő a Mikulás, aki a kéményen keresztül osztja a játékokat- Így jár, aki már október közepén ilyen meséket olvas a gyereknek. Szóval elmesélte, hogy  a  Hello Kitty kijön, a Tádé is kijön, de a nyúl, az nem.

Én meg persze szépen felkapcsoltam a villanyt, nyilván nem figyeltem, van e benne nyúl vagy sem- és ez lett a vége. Amúgy annyira megijedt, hogy végül ki kellett dobni a nyulat, és fél óráig kellett mesélni, hogy minek volt égett szaga, hol volt égett szag, és mi történt. Mivel láttam rajta, hogy tényleg be van rezelve, megnyugtattam, hogy jól van, nem történt semmi baj, megtaláltuk, megoldottuk, holnap veszek új égőt, csak többet ne csináljon ilyent - végül annyira megnyugodott, hogy utána már úgy mesélte az egészet a Mamának, mint valami baromi jó sztorit, mint ha valami nagyon jó dolog történt volna.... Na ja, nem sok kellett, hogy ne gyulladjon ki a szoba, a műanyag belsejű nyúl és az ikeás rizspapír kombináció lámpa--- még szerencse, hogy jó az orrom, továbbá utálom ha bármi szag terjeng a lakásban- mert így  viszonylag korán felfedeztem.

 

Családi napközi

Lassan egy éve jár Emma a családi napközibe, eleinte hetente kétszer, az utóbbi időkben már csak egyszer, június óta azonban ott is alszik. Ma jöttem rá, hogy már csak négyszer megy, és indul az óvoda, mivel a most következő két hétben- a szünetek miatt - nem fogom vinni- szóval még négy alkalom novemberben, és kész. Bár horror összeg, amit egy ilyen helyen- bármilyen konstrukcióban- ki kell fizetni, mégis, most olyan szomorú lettem, mintha az én életem egy korszaka zárulna le. Emlékszem, tavaly, amikor elkezdtem vinni, azért döntöttem úgy, mert besokalltam attól, hogy miután  gyerek és munka mellett befejeztem az egyetemet- folytathattam az esti tanulást- az alapfokú nyelvvizsgához. Csakhogy amíg egy  szakdolgozatot fél év alatt meg lehet írni a gyerek alvásidejében is,  egy nyelvet hullafáradtan, szivacs állagú aggyal este kilenckor már nem lehet megtanulni, nyelvtani szabályokat meg szavakat memorizálni egyszerűen képtelenség . Szóval elegem lett abból, hogy én akkor kezdek tanulni, mikor más elégedetten hátradől, és kinyit egy könyvet esti lazításként. Aztán hamar rájöttem, hogy ez neki legalább olyan jó, mint nekem, aki tanulhattam végre napközben.

Megtanult egy csomó  dolgot, amit itthon sokkal macerásabb lett volna- pl a kézmosás, ami ott rituálé szerűen működik, itthon meg úgy néz ki, hogy ötből ha egyszer megmossuk, amikor kellene, akkor jó. Azt, hogy szabályok vannak, amit mindenki elfogad- hogy ülünk szépen az asztalnál, hogy vannak nem-ek meg nem szabadok- és érdekes módon ezeket ott sokkal természetesebben fogadta el, mint itthon.

Mindig örültem, ha láttam, mennyire jól alkalmazkodik, milyen természetesen mozog, mennyire magabiztos, egyszerűen csodáltam, mert én felnőtt fejjel sem tudok ennyire feloldódni egy új helyen és beleilleszkedni ilyen pillanatok alatt. Gyerekkoromban is  az a típus voltam, aki leült hátrahúzódva a többiektől, és tök sokáig csak néztem őket, mire áttört a gát, és bemerészkedtem. Speciel a bölcsiben ezt minden egyes nap reggelén megtettem, később már csak az első napokon, de szerintem még akár a főiskolán is- már mindenki ismerte egymást a csoportunkból, egy csapatban ültek, én meg csak csodálkoztam, hogy ezek hogyan vannak már itten ilyen jóban, mikor még csak három napja járunk??

Az utóbbi időben sokat dicsérték is Emmát , hogy nyáron mekkorát nőtt, komoly lett, már nem rohangál össze vissza mint egy őrült, hanem leül, szépen eljátszik, mindent tud, mindent ért, és ahhoz képest, hogy csak heti egyszer jár, egyáltalán nem érezni rajta, hogy kivülálló lenne, tudja mindenkinek a nevét, és mindenkivel próbál játszogatni is. A legutóbb éppen azon röhögtünk, hogy a Zselykét irányítgatta egész nap- amikor a 3 éves dirigálja a 2 évest- ez igazán vicces- de mindketten úgy élték meg, hogy ez egy jó játék. Emma tolta a babakocsit pl, és Zselykének is oda kellett menni tolni, és akkor nagy boldogságban együtt tolták.

 

Szóval most összeszorult a szívem, mert egy szép időszakot zárunk le. Egyrészt reményteli volt már tavaly ilyenkor is,  mert tudtam, hogy lassan el kell kezdenem dolgozni, és nagy reményekkel voltam afelé, hogy találok munkát, hogy jót találok- aztán  úgy nagy általánosságban is hittem, hogy minden jól alakul- a nyelvvizsga, a pénzügyek, és persze azt is tudtam, hogy Emma minél nagyobb lesz, nekem ezek a dolgok- saját élet,  önálló élet, pénzkeresés is egyre könnyebb lesz. Ráadásul mindig, amikor olyasmit teszek, ami nem lenne feltétlenül kötelező- mint mondjuk magán bölcsibe járatni a  gyereket, akár csak heti egy napra is- mindig arra gondolok, hogy ez nekem is jó 'befektetés'- mert az az általános tapasztalatom, hogy minél többet feccölünk egy gyerekbe- és itt törődésre, gondoskodásra, foglalkozásra, jó nevelésre és jó élményekre gondolok- annál jobban meghálálja majd azzal, hogy sikeres életet fog élni, ami nyilván majd számomra is sikerélmény lesz. Tehát amikor el kell olvasnom este az ötödik mesét is, és reggel hajmosás helyett inkább egy puzzle-t rakok ki, vagy amikor leviszem inkább a játszótérre, amikor látom, hogy már tapadna oda a  laptophoz,  pedig nekem is sokkal kényelmesebb lenne az a variáció- mindig erre gondolok. A minap voltunk börzén, ahol láttunk egy gyereklaptopot, és megnézegettük, miközben az eladója elmesélte, hogy ez arra volt nekik, hogy amikor a gyerek már baromira elunta a tv-zést, akkor még ezzel- a nyomkodható műanyag csodával - elvolt egy darabig! Az hittem, nem hallok jól, mert ezt  minden lelkiismeretfurdalás nélkül  mondta, mintha a gyerekjáték egyetlen funkciója az lenne, hogy pásztorként megőrizze kussba a mi kis báránykáinkat.

Szóval ne áltassuk magunkat, azért ez a kis különbség- hogy a gyerek már három évesen is napi három órát tévézik- vagy ez idő alatt egy felnőtt foglalkozik, játszik, beszélget vele-  azért szépen ki fog jönni valahol a jövőben- és én, aki nem túl okos gyerekeket tanítok középiskolában, kb sejtem, is, hogy hol. Nem csak az iskolai eredményekben, de a motiváltságban, érdeklődésben, kreativitásban, nyitottságban,  ambícióban, lelkesedésben- és még sorolhatnám azt hiszem. Úgyhogy úgy érzem, jó befektetés volt ez az egy év- és nem utolsó sorban Emmának itt sikerült megismerkednie a férfi-női alapvető különbségekkel is. Egyik nap hazaindulás előtt még beszaladt kezet mosni a mosdóba. Jobbra tőle Ferike ült a vécén-pontosabban trónolt, fontos dolga volt. Emma elsuhantában odanézett, majd lazán odavette: ' Nekem puncim van.'- majd ment tovább dolgára.:))))))))

Óvónénik

Lassan tényleg itt az ősz, már hideg van, esik, de én még mindig a nyári sztorikon csámcsogok, még ott tartok. Szóval augusztus végén voltak nálunk az óvónénik családlátogatáson. Nagyon rákészültem, tulajdonképpen már júniusban rendet raktam a szobában, elpakoltam egy csomó felesleges dolgot stb, hogy a nagy nyaralás után már ezzel ne is kelljen foglalkozni. Így is lett, és ráadásul mivel előző nap jöttünk haza a Balatonról, még két bőröndöt ki sem pakoltam, annyival is levegősebb volt itt minálunk.

Gyereket szépen felöltöztettem, magam is kirittyentve- és csodák csodája tök pontosan megérkeztek az óvónénik. Nyilván a délutáni látogatást nálunk kezdték- na, meg már rutinos rókák, tényleg tudják, mennyi idő kell erre nekik. Ja, amúgy a felöltöztetésről annyit, hogy Emmát szó szerint le kellett tepernem, fognom és percekig rajta feküdnöm, mire megértettem vele, hogy márpedig azt veszi fel, amit én mondok. Még nyáron kaptunk Amerikából- haj- egy Calvin Klein ruhácskát, de persze nem sznoboskodásból akartam ráadni, hanem egyrészt mert a Balatonról hazahozott ruhák nagyrésze gyűrött és koszos volt- az ünneplők meg még szintén  piszkosak a júliusi családi buli után- másrészt meg ez a ruha pont jó volt rá, tehát jövő nyáron már úgyse lesz jó. Magyarul, a gyerek kb. ez egy alkalommal viselte életében, oszt kész, majd megkapja kis újonnan született unokatestvére.   És akkor kitalálta, hogy a nadrág része neki nem jó. Hozzáteszem, egyszer a felső már volt rajta, és akkor is rögtön közölte, hogy az alsó nem jó, mire- mivel éppen Alma koncertre mentünk, szabadtérre, - én rögvest ráhagytam, hogy ok, akkor veszünk hosszú nadrágot. És valószínűleg azért lázadt most ennyire, hogy mi az, hogy most meg nem mondhat nemet. Anyámat is ki kellett kergetni a szobából, mert ő meg huhogta, hogy' hagyjad, na, adjál rá valami mást és kész'- mert anyám élete legnagyobb parája az, hogy ' mit szólnak a szomszédok'- ennél nagyobb csak egy van, hogy a Fidesz csökkenti a nyugdíjakat. És persze  Emma visított, mint egy malac.  De nekem már annyira eldurrant addigra az agyam, hogy mondtam, hogy nem, ez a gyerek most, ha cigánygyerekek potyognak az égből, akkor is felveszi ezt a nadrágot. leizzadtam, szó szerint kiült rám a pára, mire rábirkóztam, de nekem lett igazam- és az egészet csak zért írtam le, mert ma jutott eszembe, hogy kb azóta van az, hogy azt adok rá, amit akarok. Persze azért meg szoktam kérdezni, de már lehet vele erről normálisan tárgyalni. Szóval tényleg igaz, hogy meg kell nekik néha szó szerint mutatni, hogy kinél van az erő, és biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok  egyedül az az anyuka, akinek így eldurrant az agya, mikor a dackorszakban lévő gyereke már kb 3-4 hónapja egrecéroztatja, meg jeleneteket csinál reggelente, hogy mit méltóztatik felvenni meg mit nem, szóval ki kellett mondani már végre,  hogy itt kérem azt történik, amit én, a felnőtt mondok, és erre pont az óvónők látogatása előtti 10 percben került sor.

Minden szépen és jól sikerült, persze nem is titkolták, hogy küldetésük is van, feladatuk- megtudni mindent a gyermek családi hátteréről-  ki apuka, hol van apuka, miért van ott ahol van, és  küld e pénzt stb-  én meg úgy gondoltam, végül is jó esetben négy évig ott lesz a gyerekem, most mit alakoskodjunk, szóval a lehető legtermészetesebb módon válaszolgattam.

Emmának is tetszettek a nénik, mondjuk igazán nem mutatta meg milyen szépen tud beszélni, természetesen sem énekelni, sem szavalni, semmit nem volt hajlandó, és még azt sem volt képes megmondani, hány éves- pedig tudta, de elbohóckodta. Mutogatta a játékait, aztán ennyi. A látogatás csúcspontján- amikor már agyondicsérték, és nem igazán tudta, hogy mivel fokozhatná még a hatást-  M. néni fejéhez vágott egy szilveszteri fújókát- de mondanom sem kell, ezzel azért nem aratott osztatlan sikert. Minden esetre még ez is jól jött nekem, mert M. néni rögtön mondta Emmának, hogy azt kell mondani, h ogy bocsánatot kérek- és azóta ezt mi is bevezettük- addig nem erőltettem, mert nem gondoltam, hogy értené, miről van szó. De hát egy óvónő csak tudja, hogy mikortól működik valami, szóval  legalább a gyerek már ezt is tudja,

Azóta voltunk kétszer az oviban, egyszer bent is, egyszer csak az udvaron- hogy nehogy elhalványuljon ez  szép emlék decemberig. De sajnos  mindig csak  későn tudunk menni, és így az ovistársakkal nem nagyon találkozik. Minden esetre van már oviszsákja, tornazsákja, mesepárnája és festőköténye- a többi még következik- de már nagyon készülünk.