Talpraesett

Emlékszem, amikor Emma megszületett,  a Suttogóban volt egy felosztás, hogy milyen babatípusok vannak- és bár az én gyermekemre a Talpraesett baba jellemzője is ráillett, mivel rengetegett bőgött, kis súllyal született, nyeklett és nyaklott, és olyan kis szerencsétlen, törékeny volt- nem gondoltam, hogy ez a jó választás és inkább egy másik kategóriába soroltam. Sajnos a könyvet azóta kidobtam, mert teljesen használhatatlannak bizonyult-  de most visszagondolva- ezt eltalálta- a gyerek tényleg baromi talpraesett. Ez részben jó, hiszen pl ami én Balatonon a kertet irtom,  elindul a faluban és két percen belül összebarátkozik valakivel, és ezt már 4 évesen is megcsinálta- csak akkor még felnőttekkel barátkozott- főleg kutyásokkal- ma meg már korabeli barátokra lel. És így nekem sokszor könnyebb, hiszen csinálhatom a dolgom, nem kell őt szórakoztatnom. Másrészt meg folyton aggódom- és mások is mindig szólnak- hogy ez a túlzott bizalom sem jó, meg persze a túlzott önállóság, magabiztosság sem. Itt a házban- ahol másfél éve lakunk- is mindenkit ismer, jóban van, és van pár kedves szava- persze ezek a szavak nagyrészt őróla szólnak- hogy most ő mit fog csinálni, hova megy, mit fog kapni és mi fog történni- esetleg tegnap mi volt, honnan jön, mit csinált. Egy tízperces séta alatt tíz kutyát megsimogat, a környék összes kutyáját ismeri név szerint, eljutni az óvódába- a csoportig-  az öt perces út számunkra 15 percig tart- mert megáll dumálni mindenkivel, mindenhová beköszön, szóval eszméletlen pofa. És én nekem nincs szívem ezt kinevelni belőle- szerintem idővel úgyis elnövi- viszont annyi szeretetet és pozitív visszajelzést kap, amennyit én úgysem tudnék egymagam adni, tehát ebből a szempontból is jó dolog .Nemrég lepattantunk a Velencei tóhoz, ahol rögtön öribari lett egy kislánnyal, akihez nem csak apuka ,de két kutya is tartozott:

 és a Balatonon is megvannak a forrásai, hová menjen, ha anya kertészkedik....

Olyan furcsa, hogy még a mi gyerekkorunkban simán lehetett 6 évesen a  boltba menni kenyérért meg fagyizni a haverokkal, addig mára különlegesen érdekes egy kislány, aki ugyanezt teszi., szóba áll idegenekkel, kutyát simogat, rollerozik... Ha a gyerekem egyedül biciklizik előttem 10 méterre, már tuti elkezdenek a felnőttek forogni, hogy hol van a szülő, és sokszor csúnyán néznek rám, én vagyok a felelőtlen, aki megengedi neki, hogy előtte bringázzon 10 méterrel.... Brrr... Hanyag,  szörnyű anyuka...Persze, folyton magyarázni kell neki, hogy merre meddig, mit szabad és mit nem ,és arra is emlékeztetni kell, hogy ő még csak 6 éves, és nekem is a gyomromba áll a görcs, mikor eltűnik a Plázában- vagy felnézek a mozgólépcsőre, ahol 10 perce mozgólépcsőzik, és nincs ott....De mindennek ellenére én inkább örülök, hogy ilyen, és büszke vagyok rá....

Óvodai nyűgök

Bár nagyon szerettem ezt az ovit, és mindenkit benne, igazi akolmeleg jellege van- volt- ez az év nem sikerült olyan felhőtlenre, mint ahogy azt egy anyuka tervezi a gyermekének. Egyik óvó nénink már nem kezdte velünk a tanévet, és sajnos január elején  el is hunyt. Nagyon megterhelő volt ez nekünk, felnőtteknek is, főleg azért, mert igazán semmi információt nem kaptunk róla, és én ebből arra következtettem, hogy előbb-utóbb visszatér a munka világába. Mert az emberek akkor titkolóznak, ha nem akarják, hogy később rajtuk csámcsogjanak, szóval tényleg nem gondoltam, hogy nagy a baj. A gyerekeknek hamar elfogadható válasz volt az-mármint még a tanév elején-  hogy az óvónénijük beteg, és otthon van, egy idő után már nem is emlegették- persze azért, mint utólag megtudtam, néhányuk igen -  Emma nem- pedig szerette nagyon. Aztán még a temetés előtt- néhány nagyon okos szülő- közölte, hogy már pedig ők nem fognak hazudni a gyereküknek ( de mi lett volna a hazugság????)- tehát megmondják, hogy mi történt. Persze akár igazuk is lehetett, a gond igazán az volt, hogy ezt ilyen antidemokratikusan, egyszerűen csak bejelentették, és nem érdekelte őket senki más véleménye. És persze ez azt jelentette, hogy akkor a többieknek is meg kellett mondani, sőt, óvó néni- akinek a másik kb 20 éve volt a párja- vállalta magára ezt a feladatot, egy nappal a temetés előtt- szóval amikor még nagyon friss az élmény.  Emma mondjuk nehezebben dolgozta fel, mert ő olyan szerencsés volt eddig, hogy nem kellett találkoznia a halállal- de azóta is foglalkoztatja. Ha elpusztul egy halunk, ha bármi ilyesmiről hall- pl most néztük meg a Dzsungel könyvét nem régen- elég sok kérdést tesz fel. 

Aztán az egyik kisgyerek - mármint nem emiatt, csak mellesleg- nagyon kriminálisan kezdett viselkedni, agresszív lett, ordibált, jeleneteket rendezett- szerintem elköltözött az apukája, az anyja meg folyton a telefonon lóg, elmerült a saját bánatába- pszichológusnál is voltak, kicsit már normalizálódott a helyzet- de a gyerekemnek ez sem tett jót.  Aztán persze mivel az egyetlen dolgozó óvó nénire hárult minden meló,  valami szívproblémával vagy három hétre kiíratta magát- mert kipurcant- akkor szegény gyerekek csak tengődtek, mint ha valami megőrzőbe adtam volna be a lányomat - és most- mert persze már olyan nagyok- megindult a ronda beszéd. Amúgy itt is igaz, hogy az óvónők le vannak terhelve- és alig marad energiájuk a figyelésre. Vannak jó kis foglalkozások, programok, bemutatóórák- de amúgy meg szegényeknek már nincs erejük még azt is figyelni, kiből hány hülye  és egyéb szitokszó szalad ki. Elkezdték csúfolni egymást, bandázni- szóval itthon is osztom az észt, még szerencse, hogy az én gyerekem mindent elmesél, mert én kicsi kora óta faggatom, és már meg is tanultam kiszedni belőle a dolgokat. Persze általában a kérdés és a válasz között több óra is el szokott telni, de mivel tudja, hogy érdekel, előbb-utóbb mindig kijönnek belőle a dolgok. Szóval ezért is örülök kicsit annak, hogy vége lesz már az óvódás időszaknak, elbúcsúzunk a kölyköktől is- akiknek nagy része amúgy ide, a szomszédunkba, a körzetes iskolába fog járni- meg a kedves szülőktól is, akikből már annyira elegem lett, hogy a mostani, legutolsó értekezletre már el sem mentem. Persze eddig sem, csak akkor tényleg nem is tudtam volna, mert dolgoztam- most meg igen, de közöltem, hogy sajnos nem tudok, és kész. És reménykedem, hogy az új iskolában mind a szülői, mind a gyerekközösség kicsit rendezettebb lesz.

És egy fotó az idei farsangról: Emma Aranyhaj, van egy bohócunk, és a két kislány, aki hetekig állította, hogy ők Anna és Elza lesznek, de aztán anyukának ez a jelmez sikerült.... mindegy, a hercegnőség a lényeg:) Háttérben egy Transformers- vagy valami ilyesmi:)

6 éves nagylány -iskolába megy

 Repülnek az évek, Emma iskolába megy. Jelenleg még persze az óvoda utolsó hónapjait tapossa, nagy élvezettel, mert igazán jól érzi magát. Szerintem én sokkal jobban izgulok, mint ő.  

Nagyon jó kis iskolát választottunk,  az ő személyiségének megfelelőt,  és az új tanító nénik is szimpatikusnak tűnnek. Egy olyan kislánynak, aki szépen énekel, táncol, folyton mozog de ugyanakkor rajzolni is imád- természetesen művészeti iskolát kellett választani, nem küldhettem valami versenyistállóba, ahol már az első évben 45 percből 45-öt kell esetleg egy helyben ülni. 

Amit bírok amúgy, hogy ilyenkor mindenki elkezdi mondani a magáét,  az óvodai anyukák is felfújják magukat, aztán dől belőlük az okosság..... Jó volt ez a három és fél év arra nekem is, hogy megedződtem, és már csak elnézően mosolygok, nem szeretnék velük vitába szállni. Végtére is tanárként én töltök lassan 20 éve napi rendszereséggel több órát oktatási intézményekben, ők meg ugye már jó néhány éve nem.....

Az egyik ilyen kedvencem : ' tanítsák meg írni ,számolni, az a lényeg. Hiába csilivili minden, ha aztán olvasni meg nem tud.....' A másik kedvencem a ' jó szigorú tanító néni', de azt is szeretem, hogy ' én is egy egyszerű, vidéki általános iskolába jártam, aztán tessék, ét diplomám van..... ' Persze nem gondolom azt, hogy én tudom a tutit, de legalább én a  gyerekem személyiségéhez választottam iskolát, mert mondjuk az a gyerek, aki mindennap fél órát tölt a tükör előtt, és azt ordítja ,hogy ' let it goooo, let it goooo....' az menjen zenei tagozatra, és óbégasson a színpadon. Meg persze- miután én is ilyenben nőttem fel, tudom- ez egy közeg is. itt van egyben táncos, néptáncos, zenész, színpadi ember, színész, festő, egyéb művészlelkek, szóval itt neki is könnyebb lesz majd megtalálni azt, ami valójában érdekelni fogja. És aztán persze legyen állatorvos vagy tudom is én - könyvelő, de tudja, hogy mik azok a dolgok, amiben ő örömét leli, amivel feltöltődhet vagy kikapcsolódhat. És járjon majd színházba, hangversenyre, Operába meg táncházba úgy, ahogy mi tesszük, és ahogy teszem én még ma is az általános iskolai osztálytársaimmal. Olvasni ugyan mindnyájan tudunk, közülünk került ki a városi gyerekkönyvtáros, a hírlap egyik szerkesztője, van könyvelőnk és nem mellesleg lassan világhírű operaénkesnőnk is, számítőgépes szakember,  jogász, zenészek  laboráns, óvónő és sorolhatnám még bőviben, de ami a lényeg, hogy mindnyájan a mai napig a művészetekben  és a kreatív tevékenységekben találjuk meg a hétköznapokban az örömöt. Szóval lehet, hogy hazabeszéltem, amikor végül a gyerekemet az én iskolám jogutódjába adtam be - ami ma már teljesen más iskola, a szellemisége mégis ugyan az- de szerintem olvasni majd megtanul velem este az ágyban mese olvasás közben, számolni meg elég, ha tud százig- de tuti soha nem fog unatkozni életében, ugyanúgy , ahogy én sem teszem, és a fő tevékenysége nem a tévénézés lesz felnőtt korában sem.