Voltunk Szerbiában esküvőn, melyet részletesen nem taglalnék, mivel szégyenletesen bántak velünk, legalább is az első nap. Miután itt az a szokás, hogy a házban jön össze a vendégsereg - mi pedig a házban laktunk- az első nap kilakoltattak bennünket, holmistul, gyerekágyastul, mindenestül. Miután előző nap este én kb két órán át csomagoltam ki a cuccainkat, és rendezgettem el őket. Emma játékait és ágyát átvitték egy másik házba, a ruháink egy részét az emeletre, egy részük pedig ott maradt a szobába, ahová előző este bepakoltam őket, ahová azonban vendégeket ültettek, szóval elég vicces volt, ahogy pl az ő nagy kajálásuk közben én Emmának kerestem bugyit, mert azt gondolom ezek után nem kell taglalni, hogy az egész idő alatt a holmijaimat kerestem.
Szóval a többit már nem is említem, minden esetre abban biztos vagyok, hogy ez volt életem első és utolsó szerb esküvője. Ahhoz képest, hogy büszkék rá, hogy hogyan tudnak mulatni, elég langyos volt a hangulat, bár az is igaz, hogy vasárnap volt, és másnap mindenki ment dolgozni. De ha akkora legények, ez nem kellett volna, hogy visszatartsa őket. De nem is a langyossággal volt a baj, hanem hogy a lagzinak nem volt olyan dinamikája, mint itthon. Csúcspontjai, pihenő részei, nem voltak ’szereplők’ feladatokkal, mint nálunk- vőfély, örömszülők, beszédek, játékok, semmi. Szóval ez nagyon elszomorított, mert erre kíváncsi lettem volna. Mindenki rázta magát a dübörgő zenére, mint egy pesti pincekocsmában szombat este a nép, oszt ennyi. Kasztanyettát ráztak, és nagyon büszkék voltak rá, hogy náluk ez a hagyomány. Hát......
Emma apukája egész este a gyermekével a kezében táncolt, illetve fogócskáztak, meg én is vele, a végén Emma már annyira fáradt volt, de csak szaladgált körbe, körbe... A zene piszok hangos volt, úgyhogy mi le is léptünk fél tízkor, én 11 kor édesdeden aludtam, ilyen esküvőn sem voltam még...
Emma rendkívül okos apukája egészen éjjel háromig nem ivott semmit, mert neki meg volt tiltva, tekintve, hogy a vendégeket kellett furikáznia, meg minket, és Emmával demonstrálnia- ha már elrángattak. Mire azonban vége lett a lagzinak, gyorsan megivott három sört meg néhány pálinkát, hogy nehogy már ő ne rúgjon be a testvére esküvőjén. Tök jó. Elcipel minket 350 kmre, fél napot utazunk a csotrogány autóján, ezek után egy napig rá sem néz a gyermekére, mivel az édesanyja rohangáltatja, majd másnap négy óra alvás után másnaposan, berekedve nyög és meg akar halni ( a következő nap meg ugye mi már megyünk haza...)- ami szintén azt jelenti, hogy nem fog a gyermekével foglalkozni. Persze azért én ezt nem engedtem, de beígértem neki, hogyha szépen helytáll délelőtt aludhat, amig a baba is alszik.... És így is lett... Ja, persze a séta végén haza kellett futnia, mert rájött a szapora... Sör, pálinka.....Az előző napi nagy dajdajozástól meg berekedt, és mint Don Corleone suttogott... Szóval az emberi hülyeség végtelen, főleg, ha Emma apukájáról van szó...
Szóval a többit már nem is említem, minden esetre abban biztos vagyok, hogy ez volt életem első és utolsó szerb esküvője. Ahhoz képest, hogy büszkék rá, hogy hogyan tudnak mulatni, elég langyos volt a hangulat, bár az is igaz, hogy vasárnap volt, és másnap mindenki ment dolgozni. De ha akkora legények, ez nem kellett volna, hogy visszatartsa őket. De nem is a langyossággal volt a baj, hanem hogy a lagzinak nem volt olyan dinamikája, mint itthon. Csúcspontjai, pihenő részei, nem voltak ’szereplők’ feladatokkal, mint nálunk- vőfély, örömszülők, beszédek, játékok, semmi. Szóval ez nagyon elszomorított, mert erre kíváncsi lettem volna. Mindenki rázta magát a dübörgő zenére, mint egy pesti pincekocsmában szombat este a nép, oszt ennyi. Kasztanyettát ráztak, és nagyon büszkék voltak rá, hogy náluk ez a hagyomány. Hát......
Emma apukája egész este a gyermekével a kezében táncolt, illetve fogócskáztak, meg én is vele, a végén Emma már annyira fáradt volt, de csak szaladgált körbe, körbe... A zene piszok hangos volt, úgyhogy mi le is léptünk fél tízkor, én 11 kor édesdeden aludtam, ilyen esküvőn sem voltam még...
Emma rendkívül okos apukája egészen éjjel háromig nem ivott semmit, mert neki meg volt tiltva, tekintve, hogy a vendégeket kellett furikáznia, meg minket, és Emmával demonstrálnia- ha már elrángattak. Mire azonban vége lett a lagzinak, gyorsan megivott három sört meg néhány pálinkát, hogy nehogy már ő ne rúgjon be a testvére esküvőjén. Tök jó. Elcipel minket 350 kmre, fél napot utazunk a csotrogány autóján, ezek után egy napig rá sem néz a gyermekére, mivel az édesanyja rohangáltatja, majd másnap négy óra alvás után másnaposan, berekedve nyög és meg akar halni ( a következő nap meg ugye mi már megyünk haza...)- ami szintén azt jelenti, hogy nem fog a gyermekével foglalkozni. Persze azért én ezt nem engedtem, de beígértem neki, hogyha szépen helytáll délelőtt aludhat, amig a baba is alszik.... És így is lett... Ja, persze a séta végén haza kellett futnia, mert rájött a szapora... Sör, pálinka.....Az előző napi nagy dajdajozástól meg berekedt, és mint Don Corleone suttogott... Szóval az emberi hülyeség végtelen, főleg, ha Emma apukájáról van szó...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése