Játék ( baba) múzeum

Régóta készültünk már a Babamúzeumba,  amit időközben bezártak, renováltak, kibővítettek, és átköltöztettek egy új épületbe, amit szintén felújítottak, renováltak, és ami történetesen az az épület volt ahol én életem 8 évét töltöttem- általános iskolás koromban.  Annak idején az épület azon szárnya, ahová én jártam, -és ahová most a múzeum költözött- már annyira le volt pusztulva, hogy mindenki meg volt róla győződve, hogy a világon nincs is annyi pénz, amiből azt föl lehetne újítani- mondjuk majdnem igazunk is volt. Életveszélyes volt a bejárat, ami annyira le volt kopva, hogy ha lefagyott, bárkinek esélyes lehetett  egy kisebb-nagyobb csonttörés.  Sötét volt- mondjuk ma is az- ami múzeumnak nagyszerű, hiszen az éles fény nem tesz jót a műtárgyaknak- iskolának  elég gáz. Tíz évesen az osztály fele  szemüveges volt, a többség aztán később elnőtte. A lépcsők már akkor korhadtak, csoda, hogy soha, senki nem sérült meg rajtuk- mondjuk el is mondták ezerszer, hogy azokon rohangálni nem lehet.  Az udvar akkora volt, hogy ha mindenki  kint volt- akkor már nemhogy szaladgálni, de menni is alig lehetett.

Amikor az épületet  később életveszélyessé nyilvánították és bezárták, több, mint húsz évig állt a város közepén lepusztulva, omladozva, szomorúan- mire nekiálltak rendbehozni. Mondanom sem kell, hogy amikor megláttam, hogy a megnyitón egyrészt ingyen lehet bemenni, másrészt meg az a jelmondat, hogy 'Vegyük birtokba az épületet!'-az elsők között akartam nyomulni, még akkor is, ha ez elsősorban a gyerekeknek szólt.

Mit ne  mondjak, én otthon éreztem magam az első perctől kedzve,  és ez azt hiszem látszott is rajtam, mert sokan tőlem kérdezték, mi merre van. Szegény múzeumnéniknek végül is ez az első munkanapjuk volt, én egy kicsit több időt töltöttem itt. Bátran állítom, hogy Emma születése óta ez volt az egyik legemelkedettebb élményem- látni valamit, amit hosszú időn át elveszettnek hittünk- szebben, mint amilyennek azt valaha is láttuk. Hányszor dugtam be az ablakon az orrom- ha éppen itthon jártam- beszagolva az omladozó épületbe, hogy valamit előhozzak a régi élményeimből- azzal a tudattal, hogy ide már soha nem jöhetek! Minden elismerésem a restaurátoroké, akik sok mindent nyilván nem anyagi okokból őriztek meg, hanem az autentikusság miatt, de mindezt úgy, hogy a új és a régi gyönyörű harmóniában, igazi ízléssel jelenik meg, és azt hiszem ezt pontosan azok tudják a legjobban értékelni, akik látták az épület belsőt  olyannak, amilyen volt. Micsoda fantasztikus érzés felfedezni a folyosó kő egy darabját egy lépcsőfordulóban-  gyönyörűen besimulva az épület egységébe és tudni, hogy mindenhol ilyen volt-  és tudni, hogy ezt most csak nekem érdekes  egyedül. Az akkoriban hatalmasnak tűnő falépcsősort- ami korhadt, rohadt, nyekergett és nyikorgott- meglátni felújítva, lefestve, - és aprócskán- a szűk folyosókat, ledöbbenve, hogy ezen rohangáltunk- és még megannyi apró emléket felidézve. Jaj. Nagyon meghatódtam, amikor megláttam pl, hogy m ilyen gyönyörű kiállítás van abban a teremben, ahol írni és olvasni tanultam, és megismertem azokat az embereket, akikkel aztán hosszú évekig a mindennapjaimat éltem. Csak lerogytam- mert közben ez egy előadóterem is- és hagytam Emmát randalírozni, miközben áradtak bennem az emlékek- hogy hogyan kaptunk pl. 7 évesen vagy öten osztályfőnökit azért, mert kint lógtunk az ablakban- ami amúgy tényleg életveszélyes lehetett, meg láttam a zongorát, és még a helyét is- ahol kezdő ütéseinket tettük abban a hitben, hogy a szamárindulót eljátszani hatalmas teljesítmény, és valóságos kis csodagyerekek vagyunk. És döbbenetes, de  az egész épület a felújítással az auráját is megőrizte- kivétel az udvar-, egyszerűen a sok évig ott lévő sok gyermeki lélek- az idétlenkedések, a felszabadultság, a nyihogó röhögés- ott maradt az épületben az elmúlt  évek alatt- és szerintem az én hangulatom is attól lett olyan - rámragadt, visszajött a gyerekkori érzés. Félelmetes belegodolni, hogy ezek   dolgok több, mint 25 sőt némelyikük 30 éve történtek-  hogy lassan része leszek a történelemnek- olyan dolgokra emlékszem, amire mások már nem:))

Nos, és mi érdekelte Emmát mindebből?

Egy kis vonat, ami kanyargott egy vitrinben, és egy hegy alatt vájt alagútból jött ki. Gyakorlatilag itt töltötte a napot, bár azért becsülettel megnézte a vitrinekben berendezett babaszobákat is,  és minden mást, amire felhívtam a figyelmét.  Délután még táncház is volt de ezt is hamar elunta, és csak a vonatnál kötött ki megint.

Amúgy délután akartam csak menni, de reggel  egy termelői vásárban voltunk, ahol azt mondták, délutánra nagy vihart ígértek, és én  úgy megijedtem, hogy mondtam, na, akkor most rögtön betekerünk a Babamúzeumba, maradunk, amíg kedvünk tartja, és legfeljebb délután már nem jövünk. Szerencsére azonban délután is be tudtunk menni, így esett, hogy a délutáni két óra alváson  kívül gyakorlatilag az egész napot ott töltöttük- én egy kicsit nagyobb eksztázisban, mint Emma. A kedvenc termünk felett- ahol két és fél évet töltöttünk- van a bálterem- akkoriban ez a rész le volt zárva, soha nem is láttuk, nem is tudtuk, mi van ott- ami elismerten a város legszebb terme lett, és ezentúl csak sátoros alkalmakkor lehet halandónak bejutni. Na, itt volt a táncház- ami ugye Emmát teljesen hidegen hagyta- ment helyette a vonattal rohangálni.

Mikor elindultunk végre hazafelé- kiderült, hogy ott hagytuk Tádét, meg még valami más fontos játékot- és míg én a játékokat kerestem- természetesen a vonatvitrines teremben- Emma eltűnt. Na, még egy alkalom, hogy pompás helyismeretemet megcsillogtassam:)- végigrohantam a termeken- és csodák csodája a kedvenc játékboltosunk örült meg nekem- az egyik teremben nagyobbaknak való játszóház volt- mert Emma oda tévedt be- és mint mondta, már kerestek- sejtették, hogy elszökött gyerek esete forog fenn. Külön szerencse, hogy tudtak anyukát is társítani a gyerekhez.:)

A nap másik nagy élménye ez volt- bár csak két és fél éve költöztem vissza- már tényleg itthon érzem magam- rengeteg ismerősöm van és sokan ismernek, itt is sok mindenkivel találkoztam, - ugyan ezek csak felületes ismerettségek, de ennyi is kell ahhoz, hogy valahol megmelegedjen az ember.

Mikor hazafelé tekertem- már viharos szélben,  egyre hidegebb időben- akkor csapódott  csak le igazán, hogy mekkora élmény is volt ez az egész- addig csak röpködtem egész nap.

Nos, holnap gyereknap- lehet, hogy megint bejutunk kicsit tobzódni.

Én mesék

Egyszer volt, hol nem van, van egyszer egy babalány, akit úgy hívnak, hogy Emma. Ez a babalány egy nap

. elment az nagymamájával a H. parkba, oda is a nagyjátszóházba ( ez egy nagy mászóka)- ahol a kedvenc csúszdái voltak, egy  egyenes, és egy tekergős. De jaj! volt ott egy kisfiú, akit úgy hívtak, hogy Lázár, és ez a Lázár olyan csintalan volt, hogy mindig rá akart csúszni Emmára. Hiába mondta neki az apukája: ' Lázár! Ne csússz rá a kislányra!'- és hiába mondta neki a mama, hogy . ' Kisfiú! Ne csússz rá az Emmára! '- mert ez  a Lázár olyan csintalan volt, hogy  csakazértis újból, és újból rácsúszott Emmára.

-elment az anyukájával a Plázába, nyúlsimogatásra. Nagyon jól megsimogatta a nyulat, hogy biztos hozzon Emmának sok- sok csokinyuszitojást és csokitojásnyulat. Ezután elmentek anyával  tojásfestéket venni. De jaj! Amint anya fizetett, Emma kiszaladt a boltból, de anya azt gondolta, biztos a nyúlsimogatáshoz ment. Azonban anya sehol sem látta Emmát, nem volt sem a nyulaknál, sem a folyosón, sem a boltokból nem hozta ki senki- anya nagyon megijedt. De akkor - hirtelen eszébe jutott, hogy Emma nem lehet  máshol, mint az Entőmentőnél- és gyorsan odasietett. Emma benne is ült az Entőmentőbe, és amikor anyát meglátta azt mondta: ' Anya, dobjál be száz forint  pénzt és nyomd meg a gombot.

Változások

Emma végre elkezdett  szerepjátékokat játszani és  elvonatkoztatni. Eddig nem nagyon játszott egyedül, de egy ideje feltűnt, hogy sokat elmolyol magában, és minden féle kis bizbazt pakol- ami persze eddig is megvolt, de ezek már nem mindig azok, aminek látszanak. Például begyűjtött három fakanalat, amivel eleinte még kavargatott, de aztán később már virágok voltak.  Elkezdtek a gumiállatkát beszélgetni egymással, sőt, a kis Hello Kitty-s műanyag bútorok is szerepet kapnak, -ha ötször nagyobb állatka is van az asztal elé ültetve, mint amilyennek tervezték. Ugyanez folytatódik a fürdőkádban is,és egyre lelkesebben főz a kis konyhájában is. Elég keveset vagyunk itthon- én is mindig viszem valahová, anyám is két órákat játszóterezik vele, de ma pl. már itthon is maradtam vele, mert érzem, hogy ő most inkább erre vágyik, hogy itthon pakolgassa a kis játékait, és a fantáziáját használhassa. Azt látom, amit pl soha nem szerettem más gyerekek szobájában látni- hogy bármi lehet bármi, és ezért nem rendeltetésszerűen használja a játékait, és ez látszólag nagy összevisszaságot  eredményez- többféle, össze nem illő dolog és játék összekombinálva. Persze a saját gyerekemnél már érdekes, hiszen kíváncsi leszek, mi van a kis fejében,

A másik nagy változás, hogy végighallgatja a meséket, akár úgy is, hogy én mesélem. Sokáig nem volt rá kíváncsi, mi van a képek alá, mellé írva, sőt, nem is engedte, hogy mondjam, csak nézegetett, aztán nekem kellett mesélni, hogy mi micsoda, esetleg mit csinál, de ha kihagyott egy oldalt vagy akár többet is, az ellen nem volt apelláta.  Aztán már egyre bonyolultabb történeteket várt, és mostanra már el is olvashatom, ami ott van,bár  átlapozás most is van.:)

Eljutottam oda, hogy meghoztam a döntést: be fogunk iratkozni a gyerekkönyvtárba, ugyanis így könnyebb lesz majd választanom a könyvesboltban.  Eddig viszonylag könnyű dolgom volt, mert mindent megkedvelt, ha jól tálaltam, de most már válogatósabb. A könyvek pedig elég drágák ahhoz, hogy  jól meggondoljam, melyikre lesz valóban szükség. Szóval reszkessenek a könyvtárosok, mert  hamarosan érkezünk- Emma amúgy éppen két és fél éves.:)

Közben pedig természetesen nyomulnak az én mesék is, na ebből is gyűjtök egy csokorra valót.

Jija jojjej

WC-n ülök, Emma megjelenik motorral szórakoztatni. Azt mondja: 'Anya, megyek a jojjejházba.' ' Hovaaa?'- eltelik egy kis idő, mire felfogom. ' Jaaaa! A rollerházba! '- ezt honnan szedte?-  'miért, szeretnél egy rollert?'-  ' Igen. Jija jojjejt.
Na ja. A lila a kedvenc színe.

Emmadumák1

Emmadumák

Gyorsan fel kell jegyeznem, mert olyan tempóban szaporodnak a megjegyzései, amin mindnyájan szétröhögjük magunkat, hogy a végén már nem lesz időm egyszerre leírni őket.

1.       Megyünk papához. Emma egész nap Pipinek meséli az eseményeket, mert anyám elutazott, és így a macska egyedül kuksol a szobában. Ő néha bemegy, és szórakoztatja. Szóval indulunk apámhoz, ő pedig így búcsúzik: ’Szia, Pipike, jövünk máskor is!!!!!’

Hát…. Mivel itt lakunk, kénytelenek vagyunk.

2.       Voltunk a Játékmúzeumban, ahol Emmát  bűvöletbe ejtette egy várdomb, amibe alagút van fúrva, és egy kisvonat jött ki rajta- azaz kőrözött egy terepasztalon. Másnap egész nap mindenből alagutat épített, többek között a homokozó játékaiból is.  Egyszer csak ideszól nekem: ’ Néézd Anyaaaa, építettem egy alagúúút!!!!!’

Tiszta Besenyő család.

3.       Dalvariációk: ’ Piros cica haj, hová lett a vaj…..’

’ Városi Péter jó reggelt……….’

’ pörgetem páromat, mint takács a borsót…’ és a legjobb: ’ zsip, zsup, kinder zsup…….’ Pedig esküszöm, életében csak két kinder tojást kapott, amit ugye a nyuszi tojt.

4.       Kapott Emma kereszt mamájától egy jó kis  DVD-t, címe és hőse- Emma szerint- Kiváncsi Váncsi.

5.       Mesélem a Tesz-Vesz Szótárt, most az a kedvenc. Van benne valamivel kapcsolatban egy kérdés: ’ Meg tudod mondani, mi ez? ’ Emma boldogan rám néz: ’ Mi ez. ’

6.       Emma egy ideje minden reggel úgy kelt, hogy elkezdte kiabálni: ’ Szia Miminyá…….’ Nem tudom, ez honnan ered, nyilván én köszöntem neki mindig, és ő itthon sokszor Mimi, - sajnos mióta ki tud egyedül is mászni az ágyból, már nem mondja, leszokott róla, maximum anyáz. De azért ez egy elég hosszú időszak volt, szerintem fél év legalább, amikor erre volt szerencsém ébredni. Na, egyik reggel viszem a családi napközibe, alszik mint a tej, fel kell ébresztenem. Magához tér a kezemben, majd megszólal berzenkedve: ’ Nem mondtam, hogy ’Szia Miminyá’!

7.       Apám mindig tv-t néz, mikor ott vagyunk- gondolom akkor is, amikor nemJ- szóval Emma bevágtat hozzá a szobába, és azt mondja: ’ Papa, nyomjál mesét! ’. és papa nyom.

8.       Megígértem Emmának, hogy vasárnap homokozunk, de folyton elmaradt, ezért  apáméktól ugrunk ki a közeli ligetbe egyet homokozni. Beküldjük Emmát, hogy kérdezze meg a papát ( aki ugye tv-t néz)- hogy velünk tart e. Emma kijön, és mondja, hogy a Papa nem jön. ’ Miért?’- kérdezzük reflexszerűen. Emma értetlenkedve: ’ Mert azt mondta.’

Hát igen, két és fél évesen még ilyen egyszerűek a dolgok. 

9.       Emmából néha kijön a birtokos, nem engedi, hogy használjam a laptopot, vagy, hogy egyek a leves gyöngyéből- ilyenkor meg is jegyzi: ’Anya, az nem a tiéd, az a tiém.’

Ugye, milyen logikus?