Összes oldalmegjelenítés

2012. augusztus 27., hétfő

Nyár, szomszédolás és szobatisztaság


Lassan vége a nyaralásnak, és igazán most kezdem csak élvezni. Kissé idétlenre sikerült ebben az évben, mert minden héten valamiért el kellett mennem, ráadásul megint anyagi katasztrófa fenyeget. Ami ugye elég szar, ha pont a nyaralásra esik, ez nem a garasoskodás ideje. De már túltettem magam rajta lelkileg, próbálok arra koncentrálni, hogy más annak is örül, ha egy hétre eljut valahová.  Mondjuk mi nem is nyaralunk túl intenzíven, egy majdnem három éves mellett ezt nem is lehet. Egyrészt  ő nem azt igényli, hogy utazzunk, kis falvakat látogassunk meg vagy folyton kiránduljunk- ezt inkább én élvezném- másrészt meg ez is csak társasággal  jó, ami itt nekünk most itt nincs. Emma azt szereti, ha a strandon rohangálhat, a játszóházban lehet, a szomszédban lehet a kis újdonsült barátnőivel- pontosabban azok játékaival- a Pipacs utcában szaladgálhat, labdázhat, fogócskázhat.  Amúgy pont az e heti Nők lapjában volt, hogy a gyerek tényleg nem igényli a folytonos programokat- ez kell neki, a szabad rohangálás, tevékenykedés. Másrészt nekem itt is házimunka van- bár főzni igazából nem nagyon szoktam- de rendrakás, bevásárlás, mosogatás, mosás- szóval fél napot is el lehetne itt molyolni a házban, ha nem figyelnék arra, hogy ugyebár mi most tulajdonképpen nyaralunk. És a harmadik dolog, hogy Emmának még nagyon szüksége van a délutáni alvásra- ez pedig minden programot- még a strandolást is megnehezíti. Nem akarok nagyon negatív lenni- de ha délelőtt megyünk le- akkor befelhősödik, és délutánra kezd ragyogni a nap- amikor már nem érdemes lemenni, mert mondjuk Emma ötig alszik,  és utána még összeszedelőzködünk, a játszóház pedig hatkor zár. Ha délutánra tervezem a lemenetelt- akkor tuti délelőtt ragyog, és délutánra felhősödik be. Ha pedig egész nap ragyog- akkor én Budapestre vagy haza utazom- vagy éppen visszafelé-  Emmával vagy nélküle, de a strandolás mindenképpen kiesik. Ez a nyár ilyen volt.  Minden évben el szokott jönni az idő- amikor mondjuk a nyaralás felénél vagyunk vagy egy kicsit már túl rajta,- amikor egy reggel úgy kelek fel, hogy jaj de jó, ezer éve itt vagyunk összefolynak a napok, az események, és még egy csomó hátra van- na számomra ez az igazi nyár, és ez az igazi nyári élmény. Amikor kényelmesen reggelizünk, teszünk veszünk- pl virágot locsolunk- játszunk vagy olvasunk egy mesét  reggel is az ágyban - szóval ez az érzés, idén- még eddig kimaradt. Volt egy –két jobb nap, ilyen szétfolyós, pihenős,de ez a ’hú de hosszú még a nyár’- szóval ez elmaradt.

Emma összehaverkodott  szomszéd kislányokkal, ami igazán annak köszönhető, hogy két napra az apukájukra lettek bízva, aki úgy gondolta, hogy ha már a három lány ilyen jól érzi magát együtt, hát nyomuljunk együtt strandra le, fel stb- végül is így könnyebb. Jó is volt, de előfordult, hogy nálam az ő kettője játszott,festett, evett- nála meg az enyém- de legalább lesz min röhögni tíz év múlva. A strandon is persze egyszerre csináltak a gyerekek mindent- mentek trambulinozni- a második napon Emma apának szólította a szomszéd apukát, de csak azért, mert gondolom, a lányokat utánozta, akik kifelé ordibáltak neki az ugrálóból. Röhögtem, mondtam neki, na, ezt megnyerted- reméljük azért a gyereknél ez csak egy múló szeszély volt. A szomszédék egyébként sokkal rendszeresebbek meg rendesebbek, szabályosabbak mint mi, és ez jót tesz Emmának- pl. már  rá lehet beszélni néha, hogy kis copfot, frizurát csináljak neki reggelenként, aztán néha már cipőben is hajlandó járni- mióta itt vagyunk tk folyton mezítláb van-  hiszen a szomszéd csajokon is van szandi. A szobatisztasága is tényleg egyik napról a másikra kialakult- szerintem  ez is annak köszönhetően, hogy látta a két lányt folyton pisilni.

Mondjuk erről az ’ egyik napról a másikra’ dumáról meg van a véleményem, mert igaz, hogy nálunk is ez történt, de az kellett hozzá, hogy

1.       TAVASZ  óta ’ cseszegetem’ ezzel a gyereket, persze többnyire finoman, de napi szinten, hogy kellene már ezzel a pelenka dologgal valamit kezdeni, bilizünk, bugyikat kapott, és pl ugye szerbiai nagymama is biliztette, a családi napköziben biliztették, tehát látta, hogy ez egy természetes dolog, ami elől nincs kibújás és lassan kezdte annak is venni.

2.       Mutogatom neki a többi gyereket, aki ugye szintén szépen bilibe pisil és kakil.

3.       Hetek óta itt vagyunk, kertben, szabadban, strandon és semmi gond, ha  bepisilt, rengeteget volt meztelenül, oda pisilt és kakilt, ahová akart.

4.        Olvastam egy könyvet Vekerdytől, és ő írta, hogy ne zavarjon minket, ha néha becsurrant, bekakil, mert ha látja, hogy ezt is természetesen fogadjuk, egy idő után őt fogja zavarni, hogy csurog a cucc.

5.       És ezek után ugye a szomszéd kislányok példája már csak ráadás volt.

Ennek ellenére azért inkább a kertbe megy, és csak ritkábban ül a bilire- ez az igazi  élmény, kint a szabadban, leguggolvaJ- de a lényeg, hogy már magától szól, nem kell fél óránként megkérdezni. Ja, erről jut eszembe, voltak vendégeink, köztük Flóra, aki három hónappal fiatalabb Emmánál, és természetesen már hetek óta szobatiszta. A szüleivel minden évben egy napot töltünk itt együtt, dumálunk, kajálunk, mikor mit. Na, mit látok, hallok? Hogy Flórácskát olyan fél óránként megkérdezik, hogy ’ Nem kell pisilni?’- és apuka felemeli, és megpisilteti. ( Amúgy Emmára ez is nagy hatással volt. azóta jár a kertbeJ.) JA, mondok- és nálam tk ez törte át a gátat- így az én gyerekem is szobatiszta. Ha félóránként megkérdezem tőle, meg ráültetem a bilire, tuti ő sem fog bepisilni. Na, aztán ez lett tehát a vége- kb két hetet voltak itt- és Emma már csak alváshoz használ pelenkát, és szól, ha van valami történés, és már előtte, és nem utánaJ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése