Terrible twos

Eljutottunk
ide már elég régen, de most kezd tetőzni Emmánál az, amit az angolok egyszerűen
csak így emlegetnek, mi pedig –jobb híján- dackorszaknak hívjuk. Szóval,
reggeltől estig semmi nem jó, és ha valami jó, akkor meg az nem jó, hogy
egyszer vége van. Ma délelőtt megint kimentünk a csónakázó tóhoz, de már a
biciklinkkel, Emma a bicikliülésben. Szerinte amúgy ez tandembicikli, hiszen
ketten ülhetnek rajta, és mint ahogy ezt már a Bogyó és Babócából megtanulta,
ha ketten ülhetnek rajta, az nem lehet más, mint tandembicikli. Szóval
órákig kint voltunk, és mindenféle neki tetsző dolgot csináltunk, homokoztunk,
szaladgálhatott össze- vissza, néztük a kacsákat és a futrinkákat, fejjel
lefele csúszhatott a csúszdán- olyan volt a vége, hogy vízszintes lett, így
megállt rajta- amúgy magát a biciklizést is abszolút élvezi, és örül, ha azzal
megyünk. Hazafelé még meg kellett állni egy másik parkban is. Ezek után délután
lementünk még a Mányosra, majd mikor elindultunk haza, közölte, hogy a Mama még
a Kavicsosra is el szokta vinni. Na, mondom, és a Mama kivisz bringával a Csónakázó
tóhóz? Pofám leszakadJ Nos, itt is engedélyeztem neki
tíz percet, amíg én egy ismerős anyukát gyorsan kifaggattam az óvodai
helyzetről- és ezek után hazafelé nem átallott még ordítani, hogy ő a Kakasosra
is be akar menni. Szóval az egész nap annak a jegyében telt el, hogy részben mi
együtt legyünk, hiszen hét közben már teljes napot alig tudunk eltölteni,
másrészt hogy Emma játszóterezzen, és öt
játszótér után képes ordítani a hatodikért. Reggel ordít azért, mert nem
engedem, hogy a rózsaszín lakkcipőjét vegye fel a kiránduláshoz, sőt, a pöttyös
gumicsizmát sem engedem 25 fokban, és többnyire a ruhák miatt is ordít, ha
éppen valami miatt nem tetszik neki. Mostanában már öltözködéskor elterelem a
figyelmét, hogy ne reklamáljon, elég nekem összekombinálni, hogy színekben is
passzoljanak, az időjáráshoz és az alkalomhoz is megfeleljen, plusz réteges is
legyen- nem kell, hogy még ő is belehuhogjon. Minden esetre azt már megüzentem
Szerbiába is, hogy bármit vesznek, azon legyen macska, tündér, pillangó, virág
vagy katica, mert egyébként vagy irdatlan cirkusz lesz, vagy nem veszi fel.
Természetesen a kaja sem jó. Nem jó, ha a banánból lóg egy szál, nem jó a
krumplipüré, miközben eszi, ordítja, hogy nem jó. ’ Nem jó, főzelék, nem jó’. Mondom neki,
Emma, ez nem főzelék, ez krumplipüré. Mire ő : ’ Nem, jó, kumpipüjé, nem nyóóóóóóóóóóó’.
Neki nem probléma, bármire képes módosítani.:)
A
játszótéren, ha már menni akarok, még kell egyet csúszni. Ha ez meg volt, még
kell egyet hintázni. Ha ez is megvolt, odarohan a homokozóhoz, akkor is, ha
előtte homokoztunk 15 percet. Ha
kiszedem, menni kell a motorhoz, delfinhez, nyúlhoz, mikor, mi van. És ha
megfogom, és közlöm, hogy indulunk, akkor jön az ordítás. Pedig még egy hónapja
is tök jól meg lehetett vele beszélni, hogy lassan hangolódjon rá, hogy
indulunk. Persze ez megy az esti játéknál, a délutáni alvásnál is. A
laptopon a mesenézésnél. Sosincs olyan,
hogy megbeszéljük, hogy mondjuk csak egyet lehet nézni, és ne lenne ordítás
belőle. De persze, ha ötöt nézhet, akkor is jön a hatodikért a hiszti. A
múltkor azon is ment a balhé, hogy nem jó boltba mentem. ’ Nem a nagy bobba,
nagy bót nem jóóóóóóóó’ Persze ezek általában kimerülnek egy ilyen
csatakiáltásban, és elfogadja, hogy márpedig odamegyünk, de tényleg bármiért
képes reklamálni. Tüzetesen meg kell tárgyalni, pl melyik előkét veszi fel. Ha
újat veszek elő, el kell magyarázni, hogy a másikat most betettem a szennyesbe.
Ha játszunk, tuti nem jó, amit én javaslok, és a mesekönyv sem, amit én
választok, de csak akkor, ha meg is kérdezem. Ha nem kérdezem meg, csak
elkezdek mondjuk építeni vagy egy könyvet mesélni, már rohan is …
Énekelni pedig már csak azt énekelhetem, amit
ő engedélyez illetve kér. Egyébként csak ő énekelhet, nekem kuss van.:) Azért
nem adom fel, és időnként igenis éneklek, aztán a gyermekem vagy hagyja, vagy
nem. Néha egyenesen közli, hogy semmit ne énekeljek SEMMIT!- amúgy szerintem
jogos, mert mostanra- nem túlzok, de száz dalt biztos tud, és ez néha már neki is sok. A ’ Lánc lánc eszterlánc
kezdetűt például három variációban
énekeljük, háromféle szöveggel és dallammal.
Az ég a gyertya ég-nek két variációja van, csak úgy mint a Csiga bigának.
Van Halász Judit, ott a Maszkabál, Weöres Sándor versek, rengeteg népdal és
gyerekdal, továbbá néhány szerb dal, és –eddig-kettő angol. A ’ Twinkle
Twinkle’ ugyebár a Hull a pelyhes dallamára. Ugyanakkor olyan is van- amit Emma
szintetizátorról ismer- aminek nem is
tudja szövegét, csak a dallamát, ilyen pl az Old Mc Donald had a farm kezdetű.
Szóval nem csoda, ha már nem akar semmit hallani, és erre két megoldása van. Az egyik, hogy tk egész nap egyetlen egyet
énekelünk- Tegnap pl azt, hogy Zíbor zábor, ma pedig a London Bridge –t. A
másik, hogy kitalált egy halandzsaszöveget:
Tap tap, tapi tap, tapi tapi tapi tapp- és ezt mondja pl a zsip zsupp
dallamára. Szerintem így pihenteti a kis agyát.
Na,
mindegy, a lényeg, hogy Emma Diktátor uralkodik néhány hete, eddig még jól
bírom, hiszen tudom, hogy most tanulja kezelni az érzelmeit, és azt is tudom,
hogy el fog múlni, meg azt is, hogy ha most nem hagyom, hogy megtaláljuk
–együtt- a határokat- akkor az egész további életét megnehezítem. Minden esetre
azért esténként már nagyon ki vagyok purcanva.

És még egy jó hír, mit mond a kalkulátor?

Emma was born on December 2, 2009 and is 2 years and 3 months old. You have 252 days - 0 hours - 0 minutes - and 0 seconds until your child is out of the terrible twos phase.

Nyuszika hozzon........

Mivel
mindig ideje korán elkezdem a gyermeket az éppen közelgő ünnepre felkészíteni,
már jó ideje lebeg a levegőben, hogy jön a Nyuszika, és majd hoz valamit.
Egyelőre ott tartunk, hogy csoki tojást fog hozni, A többiről bölcsen
hallgatok, mivel még én sem tudom pontosan, hogy a sok ötletből mi lesz az,
amit valójában meg is fogok venni. Jelenleg egy nyuszis nyomda, és gyurma a
biztos. A vágható gyümölccsel kapcsolatban elbizonytalanodtam, mivel annyit
azért nem játszik a konyhájában, továbbá láttam akciós Hello Kitty kicsi
cicákat is bútorral, ami tök jó lenne a babaházba, viszont jobban belegondolva
pár műanyag vacak. Továbbá lesz névnapja is hamarosan, és a jó idő
beköszöntével az is látszik, hogy most egy darabig azért itthon nem fogunk
nagyon sokat játszani. Szerencsére.
Azért Emma lelkesen töri a fejét, hogy mit hozzon a Nyuszika, persze hozzon Tádé
cicát meg plüsscicát, de meglepődve hallottam a minap a József napi vásárban,
hogy a Nyuszika hozzon cicás sapkát is. Az történt ugyanis, hogy Emma egyetlen
tavaszi sapkáját sem volt hajlandó felvenni a meleg beköszöntével, pedig volt
vagy három, ezért valóban elgondolkodtam azon, hogy akkor kell vennünk-
együtt-egy újat. És mivel így fény derült a turpisságra, azaz, hogy a sapkákkal
az a baj, hogy nem pillangó illetve cica van rajtuk, az ügy meg is oldódott,
mert kapott tehát egy cicásat a vásárban. Azóta persze 25 fok van, és nem is
kell sapka:) ( Ma hallottam
egy anyukától egy jó ötletet, miszerint rávasalható matricákkal kell az ilyen
problémákat orvosolni, azt hiszem, nálunk ez működni fog.)
Az elmúlt két napban azonban rádöbbentem, hogy igazán nem is kell semmi a
gyereknek. Tegnap, a ’ Kirándulásban’ egy órát szaladgált egy kopár kis
szigeten a csónakázó tavon egy szál bottal, azzal ütögette a fákat, nézegette a
futrinkákat és hangyákat, a többi gyereket, és egy óra után úgy kellett
elcsalni, mert egyáltalán nem unta még. Utána egy másik parkban tíz percig
ütögetett egy bottal három narancshéjat a porban- direkt figyeltem, meddig köti
le. Az utóbbi időben pedig szenvedélye lett a lakásban található gyufák
elcsenése. Bármit képes ezekkel is játszani- ha megfenyegetem, hogy elveszem,
ha kiborítja, akkor csak rázza, mint egy kisbaba a csörgőt. Egyébként ki és
bepakolja őket a dobozból, továbbá a fülébe dugdossa, esetleg az enyémbe- néha
az orrába is illetve bármibe, ami a keze ügyébe kerül- például süteménybe. Persze nem nagyon engedem és hagyom, ki tudja, mennyire mérgező is, de nem is tudom minden percben figyelni, ő meg ezt azért elég jól ki tudja használni. Nyilván ez is a legvonzóbb benne, hogy
elvileg nem szabadna velük játszani.
A lényeg, hogy bár nyilván nem fogom kibírni, és Nyuszika is bőkezű lesz,
igazából, egy tíz darab per csomagos gyufával okozhatnám neki a legnagyobb
örömet- amivel hivatalosan is azt csinálhatna, amit csak akar.

Dumák

Emma szirénázást hall, és kommentálja: "rendőrmentő".

Ma szép idő volt, ezért kirándultunk. Emma értelmezése szerint: Emma megy anyával és viszi katicát is Kirándulásba!- új helység szép országunk térképén.

Túra a nagyvárosban

Budapesti túra

A február második felében
beköszöntő télben mind én, mind Emma elkezdtünk elvágyódni, ami nála Bájgi, keresztanyja folytonos emlegetésében
mutatkozott meg. ’ Ki engedte meg, hogy oda felállj?’-kérdeztem pl tőle, mikor
az ablakpárkányon egyensúlyozott, ami csak azért különösen érdekes, mert
helyhiány miatt nálunk az is polcként funkcionál. ’ A Bájgi.’ –felelte. Ehhez
hasonló párbeszédek naponta tízszer elhangoztak. Többször fel kellett hívni őt telefonon, de ez sem volt elég, így aztán
megbeszéltem magammal, hogy amennyiben szép lesz az idő, március elején
fellátogatunk egy napra. Budapest nincs nagyon messze, és sokkal kényelmesebb
egy napra menni, mint hálózsáktól és alvós plüssökön keresztül a fogkefékig és
a kisjézusig mindent bepakolni neki is
és nekem is , szóval most egy darabig még egy napos kirándulásokban
gondolkozom.
Szerencsém volt, mert tényleg
szép idő lett, és az egész kirándulás annyira jól sikerült, hogy ha órákat
töltöttem volna az internet előtt a program megszervezésével vagy az időpont
kiválasztásával, akkor sem lehetett volna jobb.
Emma már a vonaton elemében
érezte magát- kis Siemenssel mentünk, hogy biztos legyen helyünk, és hogy
tudjon rohangálni. Rögtön barátkozott- persze csipsztulajdonos és
ropitulajdonos kisfiúval- illetve mindenkivel közölte, hogy ő bizony Budapestre
utazik a Bájgihoz. A megérkezés utáni
első órát tisztába tétellel és kajálással töltöttük, de mindezek után
keményen elkezdtük élvezni a környezetváltozást. Nem mentünk messze, csak a
Millenáris parkig, ahol rögtön két játszótér is kellette magát, továbbá
lehetett a parkban rohangálni, hídon egyensúlyozni, és a vadiúj lila tavaszi
cipőjével egy gödör vízbe beleállni. Mondanom sem kell, hogy minden
ruhadarabból volt nálam váltó, csak kinti cipőből nem.
Bent, a Millenáris fogadóban volt
egy nagyon jó program, a baj csak az volt vele- majdnem elhűltünk, mikor
megláttuk- hogy nagyon drága volt. Mivel
azonban délután kettő körül már a kinti lehetőségeket nagyjából kimerítettük,
úgy döntöttem, mégis menjünk be, ha már felutaztunk, és más programhoz már idő
sem igazán maradt volna, mondjuk átbumlizni az Állatkerthez – nem beszélve arról,
hogy az is kb annyiba került volna. Végül is nem jövünk minden hétvégén.
Kiderült aztán, hogy nagyon jó döntés volt, mert Emma istenien érezte magát, és
mi is. Amíg én a ruhákat meg a babakocsit adtam be a ruhatárba, Emma máris
odavágtatott a BogyóésBabócás standhoz, ahol szépen kért egy Mazsolát és
Tádét. Úgy hogy meg kellett vele
beszélni, hogy akkor az áprilisi névnapjára kap egy Tádét anyától, ezt pedig
most szépen visszateszi. (Amúgy azóta a lista így néz ki: Egy Tádécica, egy plüsscica, egy Mazsola és
egy plüsskutya. És hol van még április!!!!!!!!!!!!)
Volt játszóház kiskonyhával, legóval, duplóval,
terepasztallal, golyós hempergő és
ugráló vár, lehetett rajzolni, volt lufihajtogatás, és volt, amit Emma ki sem
próbált, mert annyira lekötötte a többi dolog. Felváltva játszott, ugráló
várazott és hempergett, annyira fáradt volt közben, hogy néha már feldőlt-
mivel délután nem aludt- de nem volt
hajlandó egy percet sem ülni vagy pihenni. Így aztán olyan sokat
keresztanyjával sem volt, mert többnyire egyedül rohangált, mi meg dumáltunk.
Ráadásul- pont azért, mert jó idő volt,
kevesen is voltak- egy ilyen program minőségét azért nagyban
meghatározza, hogy úgy kell e mondjuk odaverekednünk magunkat mindenhez, vagy
nagy területen, messze el lehet látni, lehet a gyereket szaladgálni hagyni vagy
folyton figyelni kell e rá. Így már nem tartottam a drága jegyeket sem hülyeségnek.
A nap fénypontja pedig a Kolompos
koncert volt, amit Emma először a golyós hempergőből nézett csak, ütemesen
rugózva a zenére- de aztán sikerült kicsalogatnom, és egyszer csak azt láttam,
hogy már egészen közel jutott a színpadhoz. Mondom Bájginak, te figyelj, ez
mindjárt felmegy. Hát, így legyen ötösöm a lottón, mert a következő számnál
felhívtak egy kislányt, akinek szülinapja volt, és mondták, hogy jöhet az is,
akinek szintén mostanában volt. Nyilván ez a nagyobbaknak szólt, akiknek az
apukájuk nem rendelt ilyen köszöntést, hogy ne legyenek emiatt traumáik felnőtt
korukban, de az én lányom csak meglátta, hogy indulás van a színpad felé, és
már ment ő is felfelé. Derekasan
helytállt végig, én persze kameráztam, mint a félőrült, és csak kb. a ’ fellépés’ felénél kezdte észrevenni, hogy
most itt ő valamibe jól belecsöppent- azaz hogy közönség van lent- és akkor
ijedt meg egy kicsit- de én vadul integettem neki, és így szépen végigcsinálta
a körtáncot, és mindent. Nagyon büszke voltam és vagyok rá, hogy ilyen önálló, meg
arra is hogy nem hiába járunk lassan
több mint egy éve táncházba, mert abszolút otthon érezte magát, nagyon
természetesen viselkedett.
És a hazaút is jól sikerült, mert
ahogy kiértünk az állomásra- csak úgy lazán,
nem időre mentünk- , rögtön indult is hazafelé egy gyors vonat. Összesen
kb 20 percet aludt Emma- a villamoson meg még öt percig a vonaton- de legalább
a hazaúton már nyugodt volt, könyveket nézegettünk, ült babakocsiban, és pihegett meg falatozgatott.
Szóval még sok ilyen szuper kirándulást kívánok magunknak.
Még zárójelbe leírom, hogy
mostanában jóformán egész nap énekel, a legújabb kedvenc:
’Elvesztettem zsebkendőmet, (
eddig a túrót ettem dallamáraJ)
szidott anyám érte
Annak adni, odaadni, csókot adni
érte
Szabad szombat, szabad szombat,
szabad szappanozni….’
És megkérdeztem, Emma, mi az,
hogy szidott anyám érte?
Hát, hogy azt mondja anya, nem szabad ilyent
csinálni!
És még csak 27
hónapos!!!!!!!!!!!!!!!!!

Emma oviba megy ?

Bár az óvodába járás még úgy
tűnik, várat magára- miután megint bevezették újfent azt a szabályt, hogy csak a 3. évét betöltött gyermek mehet oviba- mégis mostanában kell beiratkoznunk illetve az igényünket jeleznünk. Ki is néztem Emmának a katolikus ovit, elsősorban azért, mert gondolom, ott igazán jól és
szeretetteljesen bánnak majd a gyerekekkel, és nem csinálnak olyan dolgokat,
amiktől én rettegek- nem egrecéroztatják, nevelik folyton folyvást vagy dirigálják, nem rombolják az énképét, nem valami buta liba- ám magát nagyon
műveltnek gondoló- óvónő éli ki nevelési vágyát-amely valójában baszogatás- az
én gyermekemen, mert azt nem viselném el. Szóval kellően kulturált közegnek
tartom ahhoz, hogy nagyjából azt kapja, amit tőlem is itthon.
Garancia sajnos nincs arra, hogy felvesznek
minket, bár hangsúlyoztam, hogy az intézmény szellemisége az, ami miatt
elsősorban oda szeretném adni a gyermekemet, és nem az, hogy az ovi nem körzetes:), tehát budapesti lakosként is
nyugodtan pályázhatunk. Mindennek
ellenére, nem élünk házasságban, a
gyerek zabigyerek:),
és apukája is csak egy egyszerű
földműves- még jó, hogy az én végzettségemnek örültek, és megfelelőnek találták
az apácák az intézmény színvonalához. Persze, ha ezt tudom, mondhattam volna,
hogy apa mérnök, de ki a franc gondolta, hogy az ilyent ma nemcsak hogy
megkérdezik, de még le is írják. Mert ugyan az iskoláját még mindig nem fejezte
be, de ha egyszer – a jövő évtizedben talán- elvégzi, akkor viszont mérnök
lesz. A lényeg, hogy úgy érzem, egy öreghegyi orvos házaspárhoz képest
kimondottan hátrányban vagyunk, a jó hír viszont az, hogy a közelben még
pontosan négy óvoda van, amit bejárhatok, és ahová bekönyöröghetem a gyereket a
következő hónapok során, ha ide nem veszik fel.
Hogy mennyire nem vagyok otthon
ebben a világban, az is mutatja, hogy a gyereket sem készítettem fel eléggé.
Amint bementünk rögtön elkezdett játszani, ami még rendben is volt, hiszen
látszik, hogy jól szocializált, kiegyensúlyozott gyerek, ránk sem bagózott, el
volt egyedül, nem az anyukája szoknyájába kapaszkodó, félős nyúl. Na, de
annyira jól játszott, hogy itt is ment fel asztal tetejére- amire mindenkiben
meg szokott hűlni a vér, rajtam kívül- továbbá kiborított a feje fölé emelve
egy doboz duplót- úgy látszik a bölcsiben ezt Ági néniék nem veszik zokon- majd
mindezek után, mikor kérdezgetni kezdték, meg sem szólalt. Ilyen hülyeségeket kérdeztek, hogy pl: ’Mi a
kedvenc játékod? Mivel szeretsz legjobban játszani?’- persze hirtelen én sem
tudtam mit mondani, mivel a héten beteg volt, így főleg szegénykém videókat
nézett az ölemben, bágyadtan, szipogva és cumizva. Szóval hirtelen egyikünk sem
tudta a választ, miközben amúgy meg olyan másfél- két órát tudnék bárkinek
mesélni arról, hogy mit és hogyan szeret játszani, olvasni, csinálni- csak
persze ez senkit nem érdekelne ilyen mélységig.
Jól bemutatkoztunk, ez a lényeg,
szerintem egyikünk sem tett rájuk különösen mély benyomást, főleg, miután szóvá
tettem nemcsak azt, hogy hülyeségnek tartom ezt az új rendeletet (szemben azzal
,hogy akik dec 31- ig születtek, azok már szeptembertől mehetnek)- hanem
kifejtettem abbéli véleményemet is, hogy
nyilván a később születettek így hátrányba kerülnek, amit persze ők
hevesen tagadtak. Persze ezt mint pedagógus, és a hülye rendeletek avatott ismerője mondtam, és nem mint
potenciális szülő, de gondolom, azért nem lettem szimpatikusabb. Mindenki
tudja, hogy az intézmények a gyerekek után fejpénzt kapnak, és azt is, hogy az
ilyen intézmények szegények, tehát minden forrást megragadnak. Nyilván mindig lesz olyan, aki év közben kiveszi a
gyerekét, mert beteges, vagy elköltözik és máshová viszi, és olyankor majd egy
decemberi vagy márciusi gyermek anyukája beviheti a gyerekét a helyére. Olyan
ovi is lehet, ahol nincs ki a harminc gyermek csoportonként, és akkor ők is
felvesznek gyerekeket év közben, de biztos vagyok benne, hogy a ’
jobb’ ovikban, amik híresek arról, hogy jók,
a később születettek hátrányba kerülnek, még akkor is, ha körzetesek.
Amúgy az én negativitásomra jellemző, hogy egy másik anyuka- klubbeli- azon
aggódott, hogy nem veszi e el más –valóban hívő- gyerektől a helyet, mert neki
igazán nem volt fontos, hogy a gyermeke ide járjon, csak a párja szerette
volna. Szóval benne sokkal kevésbé merült fel, hogy nem veszik fel a gyereket,
pedig nem vallásos, nem házas, és a gyermekei apja már elvált, két gyerekkel.
Ami még szintén érdekes, hogy
–miközben azt mondom, hogy semmiképpen nem akarom, hogy a gyermekem majd valami
vizsgagyárba járjon, azt szeretném, ha Emma játszana, amíg csak akar, és még külön
órákra sem akarom járatni, már itt az ovinál így beizgulok. Mert persze- a
lakótelepi játszótérből kiindulva- nem szeretném, ha a gyermekem tudná, hogy mi
az, hogy Minimax vagy Cartoon Network, Barbi baba és Csillámpóni, McDonalds és gumicukor, illetve hogy tudná, és követelné is. Erre pedig egy katolikus óvodában nagyobb
esélyem van, mint a lakótelepiben. Másrészt viszont, ha valójában önfeledt és
teljesítménykényszer nélküli gyerekkort szeretnék neki, akkor lehet, hogy az lenne a
következetes, ha nemcsak óvodába, de még iskolába is a körzetes, prosztó
intézménybe adnám be, ezzel is jelezve, hogy nincs más feladat, mint ’lenni’.
Na, mindegy, várom az eredményt, körmömet
rágva.

Hét törpe ismét

Valahogy az elmúlt időszakban,bár nem nagyon meséltük és nem is emlegettük, Emma mégis megtanulta rendesena hét törpe nevét. Fel is sorolta őket, miközben éppen a mesekönyvet nézegette, mire én nagyon meglepődve megdicsértem: ’Nahát, így tudod őket?
Hát te nagyon ügyes vagy!’ Mire Emma tovább nézegette a könyvet, és egyszer
csak így szólt: ’ Szendi, Szundi , Tudor, Vidó, Hapci, Mojgó, Kuka. ( kis
szünet, vár, majd:)' Nagyon ügyes vagyok!’
Mostanában új szokása, hogy
kicsit elferdíti a dolgokat úgy, ahogy neki tetszik. Például, ha megkérdezem,
hogy valamit kitől kapott, azt az embert említi, aki éppen hiányzik neki. Az
elmúlt hetekben ez a keresztmamája, Bájgi volt, amióta pedig meglátogattuk, éppen
Ági néni az, mivel Emma beteg volt, így az e heti családi bölcsis alkalmat
kihagyta. Kitől kaptad ezt a nyuszit? - kérdem én ,mire ő: ’ Ági nénitől. ’
Szóval már a mókuska sem a fára, hanem az asztalra mászik, -mint ő- és gyakran
hangzik el az is, hogy ki mit mondott-remek alkalmat teremtve arra, hogy a
benne lévő érzelmeket, vágyakat, feszültségeket kifejezze. Mit mondott Bájgi a telefonba? –Azt, hogy hoz
tyutyótyotyit ( Persze nem tett említést semmi ilyesmiről).
Tegnap elég ingerült voltam vele
délután, mert az egész heti munka után
szerettem volna vele jót játszani meg mesélni, a laptopot is két napja
eldugtam, hogy az se akadályozza meg őt a játékra való koncentrálásban- és e helyett
az lett, hogy egész délután nyafogott, semmi nem volt jó neki, a játékokat
dobálta, kiöntögette, taposta, ahelyett, hogy értelmesen játszottunk volna.
Este- fürdés után- a Bogyó Babócás mesekönyvét nézegette - itt is mindenkit fel
tud sorolni, még olyan figurákat is, akiket én nem tudnék- mire egyszer csak
megszólalt: ’ Mit mondott Pihe?’- és rögtön válaszolt is : ’ ’Azt, hogy ne
csinálj hülyeségeket, Emma!’

Nyelvi sokszínűség , avagy Emma -továbbra is- beszél

Emma már felfogja, hogy apa és anya nem egy nyelven beszélnek, pontosabban már szóvá is teszi.

Ha tüsszent, megkérdezi: ’ Apa mit mond? ’- ’Pisz macsa!’
’ Anya mit mond? ’– ’Hapciiiiiiii!’
Na, de persze tovább is van, hiszen a családi napköziben komolyan veszik a szociális nevelést, tehát :
’Ági néni mit mond? ’- Egészségedre!!!!!!’

Fordítva is játszunk, anya kérdez, Emma válaszol. Ekkor a vége így hangzik:
’ Ági néni mit mond?’- ’ Édességedre!’

Naná. Így legalább van valami értelme.

Legújabb dumák:

’ Egyszer egy királyfi, mit dondót magába, hihihi, hahaha, mit dondót magáába ..
Fel kéne öltözni , gazdag bíró lányát, hihihiiiii, hahaha…….. gazdag bíró lányááááááááát

esetleg: meg kéne kéretni, kocsisi ruhába, hihihi, hahahahaaaaaaaaa

Emma már borzasztó sok dalt tud, hol jobb, hol gyengébb szövegtudással, de nekem nem szabad beleszólnom. Vagy abbahagyja rögtön, vagy ordít: ’ Anyanemongya, anyanemongya. Amúgy is nagyon szeret rövidíteni, így ebből idővel az lett, hogy : ’ Anyamongya….. Anyamongya…..’- Így aztán nem könnyű kitalálni, mikor,mit akar. Egyéb rövidítések: ’ penka- pelenka, nyalka- nyalóka.

A csúcsok csúcsa ma az volt, amikor -nem is vettem észre- rábólintottam, amikor megakadt a szövegben, majd folytatta. Persze azért, mert segíteni már nem merek, csak feszülten vártam, mi lesz. Erre abbahagyta, majd rámszólt: ' anya ne csináljon így, hogy : -és bólintott egyet.'. majd miután megígértem, hogy persze, nem fogok, újból elkezdte a dalt.
Általában elég nehéz megérteni, mit mond, főleg, ha még cumit is tuszkol a szájába. Ezzel együtt nagyon sokat tanul nap mint nap, új szavakat, és néha már ki is javítom, pl. ha kétszer ragoz ( Emmátot)- illetve az új ’hiba’: ’megmutati’ és társai. Már szavakat is lehet neki tanítani, mindent megért, nagyon okos. Most, hogy Bp-en voltunk- erről majd írok külön- levett mindenkit a lábáról azzal, hogy vadidegenek csak olyan költői módon nekiszegeznek egy kérdést- pl. ’Hát te hová utazol?’ –mire ő szabatosan válaszol: ’ Budapestre megyek.’ A másik ilyen az volt, mikor odarohant a Bogyóbabócás standhoz, ahol szintén megkérdezték: ’ Mit szeretnél?’ – Erre ő közölte, hogy ’ Mazsolát és Tádét.’ Mire én odaérkeztem, már ott szorongatta mind a kettőt a kezében.
Ez persze azért is van, mert kisebb egy picit méretre, mint a többi 24-27 hónapos, ezért persze meglepő, amikor kiderül, hogy már így dumál.
Amúgy már nézünk angolul nursery rhyme-okat is, és azokat is teljes természetességgel hívja a címükön, próbálja énekelni, tanulgatja a szövegeket ugyanúgy, mint a magyarokéit, és szemmel láthatóan egyáltalán nem zavarja, hogy ez egy másik nyelv. Mondjuk én mindig is azt gondoltam, hogy a korai nyelvtanulásnak ennyi értelme van, hogy természetessé teszi azt, hogy nyelvek léteznek, és azokat el lehet sajátítani. Mondjuk Emma már az anyaméhben legalább három nyelvet hallott, szóval neki ez tényleg természetes, de jó látni, hogy ennyire.

A minap megtaláltam azt a papírt, amire annak idején feljegyzeteltem ,hogy mely dalokat szoktam neki énekelni ill. verseket mondani. Ez még azelőtt volt, hogy az ilyen jellegű könyvekből bevásároltam volna, tehát azok voltak főleg, amik eszembe jutottak, ill. amik a Cini-cini muzsikában benne voltak, szóval olyan 5-6 hónapos koráig főleg innen mazsoláztam. Most kisérletezek vele, hogy egyet-egyet eléneklek vagy szavalok, amiket már régen -akár másfél éve is- nem hallott- mert mások vették át a helyüket. Mindegyiket imádja, és kéri, hogy ismételjem, tehát, nagyon mélyen nyilván emlékszik rájuk. És sokkal hamarabb- néhány ismétlés után- már mondogatja őket. Én élvezem, hogy így kísérletezgetek, a nyelvekkel is, meg a kis memóriájával is.

Mazsola és Tádé

Mazsola és Tádé

Itt, a mi kis városunkban elég ritkán van olyan (kultúr) program, amelyet esetlegesen egy két éves is élvez. Ilyen a Babaklub és a Gyerek táncház, talán a játszóház is, minden esetre nagyon megörültem neki, mikor megláttam, hogy ide látogat a Mazsola és Tádé bábelőadás. Főleg, mivel Mazsola nekem is a fő kedvencem volt kicsi koromban. Rohantam is jegyet venni, mert késtem én már le Halász Juditot, meg Alma koncertet is, ami amúgy nem nagy baj, hiszem megyünk még eleget.
A lényeg, hogy amint elkezdtem emlegetni Emmának, hogy megyünk bábszínházba, az volt a válasz, hogy : ’Emma fé.’ Pontosabban ezt már én húztam ki belőle, miután azt kiabálta, hogy ’Nemmegyünkbábszínházba! Nem kell! Nem kell!’- ezt használta a ’nem akarom’- ra mostanság, pont a héten kezdett el nemakaromozni- az én tanításom nyomán. Aztán persze rájöttem, hogy az a baj, hogy annak idején, amikor még egészen pici volt, mindig úgy báboztam neki, hogy elváltoztattam a hangom, na, milyenre, persze, hogy mélyre. Idővel, viszont pont a mély hangtól kezdett el félni- talán azért, mert ritkán találkozik igazán mély hangú emberekkel- és nyilván így a félelem áttevődött a bábokra is Ebben a korban amúgy is bármilyen képtelenségtől képesek félni, de Emma a hangokra van kiélezve. Mit volt, mit tenni, be kellett kapcsolni you tube- on Mazsolát,hadd lássa Emmababa, miről is van szó, ne má’ hogy élete első bábszínházában bőgni kezdjen.
Természetesen ez is szerelem lett első látásra, különösen Tádéval, aki természetesen cica. Amúgy nálunk még mindig nagy siker a Dzsungelmánia, a könyv is, és a megmaradt sok matrica is, egy külön dobozban vannak, és rendszeresen nézegetjük őket. Hát, hogy mennyi cica él a dzsungelben! A repülőkutyától a tigrisen keresztül a makikig és mókusokig Emmának minden második állat ellentmondást nem tűnően cica. Nem csoda, ha Tádé is az.
Így már megnyugodva indultunk –volna – a bábszínházba, de valami miatt- lehet, hogy az izgatottságtól- Emma aznap délután egy szemhunyásnyit sem aludt- ami amúgy jóformán soha nem fordul elő. Így aztán az előadáson pontosan 10 percet volt képes az ölemben ülni, addig, amíg tartott a zacskó ropi és a két deci juice, amit uzsonna gyanánt vittem. Utána fel alá rohangált, illetve azt nézte, mások hogyan nézik a darabot. Persze azért követte az eseményeket, közben sokszor percekig is figyelt, de aztán megint rohangálni kezdett.- a legtöbb mesét ismerte is már addigra, tehát nem kellett guvadtan ülnie. Mivel elég hátul ültünk, előre mentem , hátha onnan jobban követi, na meg onnan jobban láttam, merre megy, nem zavar e valakit stb. Igazából nem mondhatom, hogy mindez tehát azért volt, mert kétévesen még nem érett egy 60 perces előadásra, hiszen nála kisebb babák is szépen végigülték a darabot. Sajnos rá a fáradtság így hat, amúgy is sajtkukac, és nem gondolom, hogy végigülte volna, ha alszik előtte, de mondjuk a felét biztos.
A végén azért nagyon meglepődött, amikor kijöttek az emberek a paraván mögül, talán akkor figyelt a legkoncentráltabban.
És minden jó, ha jó a vége, Emma azóta is lelkes, ha szóba kerül a bábszínház, és már akart is menni a holnapi Kipp-Kopp-ra is, a lépcsőházban van egy reklám róla, és mindig figyeli - amúgy még a fél hetes előadásra kaptam is volna jegyet- de két hetente sajnos nem fogunk menni, még fejlődjön egy kicsit az egyhelyben ülési rekordja. De azért örülök, hogy jó élmény volt neki, és ő is lelkes Mazsola rajongó lett, főleg azért is, mert a két Mazsola könyvet még kb. 10 éve vettem meg jövendőbeli gyermekemnek azzal a tudattal, hogy EZT biztos, hogy nem hagyhatja ki.

Telepátia
Budapesti kirándulás

Farsangó

( A cím onnan ered, hogy Emma Katica lesz a farsangon, azaz Emma Katicafarsangó. Így értelmezte, legalábbis.)

Az egész úgy kezdődött, hogy még tavaly, az egyik turkálóban megláttam egy rakás gyerekjelmezt. Nosza, el is döntöttem, hogy az elkövetkezendőkben innen fogok mazsolázni, ha majd eljön az ideje. Idén már januárban el is mentünk, hogy még megelőzzük a februári rohamot, ám nagy csalódásomra csak Halloween tökjelmezekkel volt tele az egész hely. Gondoltam, csak nem égetem a gyereket ilyen cuccban, viszont nagy szerencsémre megpillantottam egy pont nagyjából Emmára passzoló katicás gumicsizmát, amiért fájt volna a szívem, ha ott hagyom, mivel Emmának katicás esőkabátja is van. Ezt még tavaly vettem a Brendonban, és mivel igen drága volt,- legalább is ahhoz képest, hogy jó esetben hányszor lesz rajta- két számmal nagyobbat vettem, hogy legalább 3 éves koráig jó legyen rá :). Így jött tehát az ötlet, hogy Emma katica legyen a farsangon, így a csizmát is nyugodt lelkiismerettel megvehettem, és a jelmezkérdés is meg volt oldva. Persze őt is megkérdeztem a tárgyban, és rögvest rá is bólintott, annak ellenére, hogy nem igazán tudhatta még akkor, hogy miről is van szó. A szilveszteri fejdíszek kiárusításán vettünk még csápokat is, és teljes lett a kép.
Nos, eljött a bölcsis- azaz családi napközis –farsang, én már vasárnap sütöttem zabpelyhes kekszet, és bevonultunk anyámmal együtt, mert én munkából siettem csak oda. A gyerekek nagyon édesek voltak, mindenki szépen ült az asztalnál, és várták, hogy történjen valami, szemmel láthatólag fogalmuk sem volt róla, hogy most mi lesz. Volt, akit nem is öltöztettek be, de persze ők is tudták, hogy buli lesz. Aztán szép lassan beindult a dolog, először a sütik kipakolásával- Emma rögtön eldöntötte magában, hogy jó dolog ez a farsang- aztán volt zene, tánc, jelmezes felvonulás, majd játék, ezerrel. A végére mi, szülők is beszélgettünk, lazultunk, szóval nagyon jól sikerült.
Ezek után Emma már lelkesen készült a második farsangra is, ami viszont a táncházban volt. Mivel a bölcsiben az egyik kislány tündér jelmezben volt, és Emma teljesen beleszeretett, voltak próbálkozások az irányban, hogy ő a farsangon Tündér lesz, de aztán sikerült meggyőznöm, hogy az majd csak jövőre lesz, most pedig legyen inkább még egyszer katica.
A táncház alatt végig a kis esőkabátjában, a kapucnival és fejdísszel rohangált, táncolt, figurázott, tök meleg volt, de őt ez nem zavarta, és a végén itt még egyenként be is mutatták őket, volt zsűri és díjkiosztás. Nagy örömömre Emma – a legkisebb katica- az első helyezettek között végzett- kapott ’tyutyótyotyit és nyalkát.’ Ez volt a legnagyobb szám, mivel életében először evett nyalókát, hazafelé a babakocsiban el is nyalogatta. Szóval nagyon jól sikerült a farsangi időszak, és nagyon örülök, hogy Emma jó emlékekkel élte meg élete első ilyen alkalmait. Bár mi nem böjtölünk, de mint már írtam, fontosnak tartom, hogy az életünknek minden szempontból legyen ritmusa, napirend, hetirend, az évkörben is legyenek hagyományaink, és ebbe a farsangi időszak nagyon szépen belepasszol. Amúgy is meggyőződésem, hogy sokkal könnyebb a telet átvészelni, illetve az élet sokszor eseménytelenebb időszakait tartalommal megtölteni, ha a téli és nyári szüneten kívül is van az életünkben olyan dolog, amit érdemes várni, és amire jó szívvel lehet visszagondolni. Szóval a január ezentúl a farsangra készülés ideje lesz, a jelmez kitalálásával, adott esetben elkészítésével, és már most várom a következőt.:).