Cirkusz és köszönés

                                                                      Egy balatoni reggel.......

Tegnap elmentünk cirkuszba- gondoltam, ha már ilyen eseménytelen ez a nyár, legalább ennyi legyen. Emmán időközben kitört a póni mánia is- vettem is neki négyet, amiből már egyet elhagytunk- szóval a cirkuszban voltak pónik meg kutyák, meg bohóc- egészen jó volt szerintem, és saját magához képest Emma is egész sokat ült- kb a felét- igaz, hogy keresztanyja ölében. Ahhoz képest, hogy annak idején a Mazsola és Tádét végigrohangálta, ebben is egész jól fejlődünk.

Na, kérdezem ma, Emma mi volt a legjobb a cirkuszban? Mire ő: ’ A vattacukor’.

Jó, utólag már azt mondta, hogy a lovacskák, de hát mindig az első válasz az őszinteJ- hozzáteszem, életében először evett ilyesmit, szóval tényleg nagy élmény volt neki.

Mostanában annyi jó dumája van, hogy már írni kell- de még így is sok elveszik- most mondjuk éppen nem találom a papírt sem, ahová felírtam, de ha meg lesz írok egy külön bejegyzést.

Most zárásképpen csak a tegnapit: Nevelem ugye a gyereket, és az állomáson, az újságostól kijőve, szóltam neki, köszönjön a néninek. Igazából kísérletnek szántam, mit fog mondani, mert ugye felváltva mondunk csókolomot meg sziát.  Mondott is valamit, de nem hallottam. Visszakérdeztem: ’ Emma köszöntél?’ – ’Igen.’ ’És mit mondtál? ’ ’Azt, hogy köszönöm szépen.’

Hát én is meg az újságos csaj is majd betojtunk a röhögéstől.

 

Nyár, szomszédolás és szobatisztaság

Lassan vége a nyaralásnak, és igazán most kezdem csak élvezni. Kissé idétlenre sikerült ebben az évben, mert minden héten valamiért el kellett mennem, ráadásul megint anyagi katasztrófa fenyeget. Ami ugye elég szar, ha pont a nyaralásra esik, ez nem a garasoskodás ideje. De már túltettem magam rajta lelkileg, próbálok arra koncentrálni, hogy más annak is örül, ha egy hétre eljut valahová.  Mondjuk mi nem is nyaralunk túl intenzíven, egy majdnem három éves mellett ezt nem is lehet. Egyrészt  ő nem azt igényli, hogy utazzunk, kis falvakat látogassunk meg vagy folyton kiránduljunk- ezt inkább én élvezném- másrészt meg ez is csak társasággal  jó, ami itt nekünk most itt nincs. Emma azt szereti, ha a strandon rohangálhat, a játszóházban lehet, a szomszédban lehet a kis újdonsült barátnőivel- pontosabban azok játékaival- a Pipacs utcában szaladgálhat, labdázhat, fogócskázhat.  Amúgy pont az e heti Nők lapjában volt, hogy a gyerek tényleg nem igényli a folytonos programokat- ez kell neki, a szabad rohangálás, tevékenykedés. Másrészt nekem itt is házimunka van- bár főzni igazából nem nagyon szoktam- de rendrakás, bevásárlás, mosogatás, mosás- szóval fél napot is el lehetne itt molyolni a házban, ha nem figyelnék arra, hogy ugyebár mi most tulajdonképpen nyaralunk. És a harmadik dolog, hogy Emmának még nagyon szüksége van a délutáni alvásra- ez pedig minden programot- még a strandolást is megnehezíti. Nem akarok nagyon negatív lenni- de ha délelőtt megyünk le- akkor befelhősödik, és délutánra kezd ragyogni a nap- amikor már nem érdemes lemenni, mert mondjuk Emma ötig alszik,  és utána még összeszedelőzködünk, a játszóház pedig hatkor zár. Ha délutánra tervezem a lemenetelt- akkor tuti délelőtt ragyog, és délutánra felhősödik be. Ha pedig egész nap ragyog- akkor én Budapestre vagy haza utazom- vagy éppen visszafelé-  Emmával vagy nélküle, de a strandolás mindenképpen kiesik. Ez a nyár ilyen volt.  Minden évben el szokott jönni az idő- amikor mondjuk a nyaralás felénél vagyunk vagy egy kicsit már túl rajta,- amikor egy reggel úgy kelek fel, hogy jaj de jó, ezer éve itt vagyunk összefolynak a napok, az események, és még egy csomó hátra van- na számomra ez az igazi nyár, és ez az igazi nyári élmény. Amikor kényelmesen reggelizünk, teszünk veszünk- pl virágot locsolunk- játszunk vagy olvasunk egy mesét  reggel is az ágyban - szóval ez az érzés, idén- még eddig kimaradt. Volt egy –két jobb nap, ilyen szétfolyós, pihenős,de ez a ’hú de hosszú még a nyár’- szóval ez elmaradt.

Emma összehaverkodott  szomszéd kislányokkal, ami igazán annak köszönhető, hogy két napra az apukájukra lettek bízva, aki úgy gondolta, hogy ha már a három lány ilyen jól érzi magát együtt, hát nyomuljunk együtt strandra le, fel stb- végül is így könnyebb. Jó is volt, de előfordult, hogy nálam az ő kettője játszott,festett, evett- nála meg az enyém- de legalább lesz min röhögni tíz év múlva. A strandon is persze egyszerre csináltak a gyerekek mindent- mentek trambulinozni- a második napon Emma apának szólította a szomszéd apukát, de csak azért, mert gondolom, a lányokat utánozta, akik kifelé ordibáltak neki az ugrálóból. Röhögtem, mondtam neki, na, ezt megnyerted- reméljük azért a gyereknél ez csak egy múló szeszély volt. A szomszédék egyébként sokkal rendszeresebbek meg rendesebbek, szabályosabbak mint mi, és ez jót tesz Emmának- pl. már  rá lehet beszélni néha, hogy kis copfot, frizurát csináljak neki reggelenként, aztán néha már cipőben is hajlandó járni- mióta itt vagyunk tk folyton mezítláb van-  hiszen a szomszéd csajokon is van szandi. A szobatisztasága is tényleg egyik napról a másikra kialakult- szerintem  ez is annak köszönhetően, hogy látta a két lányt folyton pisilni.

Mondjuk erről az ’ egyik napról a másikra’ dumáról meg van a véleményem, mert igaz, hogy nálunk is ez történt, de az kellett hozzá, hogy

1.       TAVASZ  óta ’ cseszegetem’ ezzel a gyereket, persze többnyire finoman, de napi szinten, hogy kellene már ezzel a pelenka dologgal valamit kezdeni, bilizünk, bugyikat kapott, és pl ugye szerbiai nagymama is biliztette, a családi napköziben biliztették, tehát látta, hogy ez egy természetes dolog, ami elől nincs kibújás és lassan kezdte annak is venni.

2.       Mutogatom neki a többi gyereket, aki ugye szintén szépen bilibe pisil és kakil.

3.       Hetek óta itt vagyunk, kertben, szabadban, strandon és semmi gond, ha  bepisilt, rengeteget volt meztelenül, oda pisilt és kakilt, ahová akart.

4.        Olvastam egy könyvet Vekerdytől, és ő írta, hogy ne zavarjon minket, ha néha becsurrant, bekakil, mert ha látja, hogy ezt is természetesen fogadjuk, egy idő után őt fogja zavarni, hogy csurog a cucc.

5.       És ezek után ugye a szomszéd kislányok példája már csak ráadás volt.

Ennek ellenére azért inkább a kertbe megy, és csak ritkábban ül a bilire- ez az igazi  élmény, kint a szabadban, leguggolvaJ- de a lényeg, hogy már magától szól, nem kell fél óránként megkérdezni. Ja, erről jut eszembe, voltak vendégeink, köztük Flóra, aki három hónappal fiatalabb Emmánál, és természetesen már hetek óta szobatiszta. A szüleivel minden évben egy napot töltünk itt együtt, dumálunk, kajálunk, mikor mit. Na, mit látok, hallok? Hogy Flórácskát olyan fél óránként megkérdezik, hogy ’ Nem kell pisilni?’- és apuka felemeli, és megpisilteti. ( Amúgy Emmára ez is nagy hatással volt. azóta jár a kertbeJ.) JA, mondok- és nálam tk ez törte át a gátat- így az én gyerekem is szobatiszta. Ha félóránként megkérdezem tőle, meg ráültetem a bilire, tuti ő sem fog bepisilni. Na, aztán ez lett tehát a vége- kb két hetet voltak itt- és Emma már csak alváshoz használ pelenkát, és szól, ha van valami történés, és már előtte, és nem utánaJ

Emma vásárol

Nos, az előző bejegyzéshez még csak annyit, hogy rájöttem, hogy tök büszke vagyok a gyerekre, hogy visszadumál, mert ez azt jelenti, hogy még soha senki nem mondta neki eddigi élete 32 hónapjában, hogy nem szabad bárkinek azt mondania, amit gondol. Erről ugye nem volt szó. És ez nagyon jó, mert hogy én amúgy is próbálom őt nagy szabadságban nevelni, hogy minél magabiztosabban és természetesebben,  mozogjon majd a világban,  próbálom nem folyton megfélemlíteni meg fenyegetni- ami amúgy nagyon nehéz úgy, hogy közben azt is szeretném, hogy alapvető dolgokat viszont megtanuljon, ami veszélyes, attól azért tényleg tartson, vagy pl pont, hogy illemtudó legyen. De igen is, merje elmondani a véleményét, bárhol, bárkinek a többin majd idővel finomítunk, de ez alapvető azt hiszem a sikeres élethez.

Na, a másik sztori, most Emma két napig a mamáékkal volt, mert nekem el kellett utaznom, és Mama elvitte a boltba, és közölte vele, hogy mutassa meg, anya mit szokott venni- na nem mintha otthon nem lett volna neki elég kajája, keksze, virslije, mélyhűtőben lefagyasztott dolga, de hát anyám már csak ilyen. Szóval Emma nagy bölcsen rámutatott egy doboz  almalére- ugyan 25%- os, mi meg 100%-osat szoktunk venni, mindig ugyanazt a márkát lasan másfél éve- de nem érdekes,  ő látott almát egy dobozon, az megtetszett neki, hát rámutatott. Aztán kapott túrós sütit, müzli szeletet, bepakolt még egy óriás Túrórudit is- na, és akkor itt vérszemet kaphatott. Én nem is tudtam róla, csak egy nap megyünk együtt a boltba, és rámutat egy rózsaszín hercegnős Chio chipsre, majd közli: " Mama vett nekem ilyent'. Nem akartam elhinni, de aztán megnéztem, hogy mi van benne- 86% kukoricadara- meg az ára sem volt húzós- szóval akkor már annyira nem zavart. De először nem értettem, mi üthetett anyámba, aztán jutott eszembe ez a sztori, Hogy ő megkérte a gyereket, mutassa meg, anya mit szokott venni.  És az én gyerekem két és fél évesen akkora disznó hogy így kihasználta a lehetőséget.:)

Amúgy tényleg ez van, anyuka megnézi- kukoricadara, igaz, hogy amúgy meg sós, meg a maradék 14 % tiszta ízfokozó meg ki tudja mi- az ára is normális, rá van írva, hogy nem tartalmaz ezt meg azt- amit ugye mi nem szeretünk- és már meg is van a beetetés. Mert a lényeg nem az, hogy ez most milyen, hanem. hogy ott van rajta a kis Chio jel, amit a gyermek így megismer, megkedvel, és majd bátran veszi meg az összes többi- ennél már valójában százszor egészségtelenebb termékét-meg mert ugye megszokta, hogy ilyent is szoktunk venni. Én amúgy is látom, hogy a személyes példa a legnagyobb tanítómester, hogy hiába mondom el százszor, hogy köszönje meg, ha én nem köszönök meg dolgokat és így tovább. Tehát a gyermek látja, hogy ilyesmit ' szokás ' venni, ott a példa, és ott is az engedelmes fogyasztó. Na persze éppen ezért, ha csak egyszer -egyszer kap, az úgysem számít.

Aki már nagy

Emma a strandon össze-vissza rohangál, én meg messziről figyelem, mert felesleges folyton utána menni. Egyszer –mikor éppen a karomban tartom, úgy beszélgetek- odajön egy idősebb, nagydarab nő, és közli, hogy ez a kislány egyedül akart bemenni a vízbe. ( Amúgy be is megy, de egyrészt bokáig ér a víz, másrészt annyira nem is szeret benne lenni, harmadrészt meg ugye figyelem.) Szóval, elmesélte, hogy ő szólt neki, hogy ne menjen be, mire ez a csöpp gyerek visszabeszélt!!! ( Persze mondtam neki, hogy köszönöm, és persze, milyen jó, hogy figyelt.  ) Kérdezem- nem tudtam röhögjek e vagy felháborodjak- hogy aztán mit beszélt vissza? –Mire ő:’ Hát mondtam neki, hogy nem mehetsz be egyedül, mert még kicsi vagy’- mire ő: ’Nem vagyok kicsi!’