Cickom, cickom, tyutyó és tyotyi

Elöljáróban elmesélem, hogy Hernyó Henrikből három nap alatt kígyó lett. Már nagypapáéknál is úgy ment ma a sztori, hogy 'Emma, mit találtunk a kukoricában, tudod, amit aztán anya beledobott a szemetesbe? - ' Kígyó!! Kígyó!!!! 'Szóval így születtek ezek szerint a történetek a sárkányokról, az óriásokról és a szörnyekről is....... Teltek a napok, egyre nagyobbak lettek a lények, és ha esetleg még nyelvi akadályok is jelentkeztek- mondjuk két nép fiai között- már meg is volt a legenda.........Mint ahogy Emma szókincse is bizonytalan még.......

De mányügyileg már fejlődtünk, és vannak alcsoportok is: Cukor- azaz tyutyó- és Tyotyi- azaz csoki. Amúgy már nem is lehet követni, hogy mit, hol, mikor tanul, egészen régi dolgokra is emlékszik, és elég egyszer említeni valamit, már meg is jegyzi, Szóval nem tudom, hol tanulta, de tudja. Én amúgy nagyon figyelek arra, hogy nehogy megsértsem a kis önérzetét, és nem szoktam kinevetni, de a tyutyónál röhögök mindig, és utána is mondom, pedig tudom, hogy nem szabadna. De szemmel láthatólag nem zavarja. Van ugyanis olyan, hogy mondok valamit, és akkor szól , hogy 'nem'- szóval, hogy ne utánozzam..

Mivel készülünk a karácsonyra, illetve most még inkább télre- vettem Emmának egy könyvet- Mackóék karácsonya a címe, és igazi böngésző- ilyent is szerettem volna ugyanis: amiben van adventi koszorú, meg hó, meg szánkó, meg mikulásvirág, szóval minden, ami a télhez tartozik, hogy lehessen róla beszélgetni, ráhangolódni. Na, de sajnos ezek a Mackóék főleg a mézeskalácssütésben élik ki magukat, ezért minden képen különböző formájú mézeskalácsok láthatók, nyersen, kisütve, fellógatva stb. Emma pedig éppen a héten kapott Győri édes kekszet- a 'teljes kiőrlésűt', mézeset- ami vicc, mert alig van benne ilyen liszt vagy éppen méz- szóval volt itthon ilyesmi.És így adta értésemre, hogy szeretne belőle: Rámutatott a képre, és azt mondta: 'olyan- jó.' 'Olyan- jó.' Mivel én nem értettem, többször is elmondta. Ugyanis, ha nem kér valamit, az ugye NEM - de ha kér akkor az JÓ. Kérsz krémtúrót? - Jó. Szóval így beszélgetett velem: 'olyan' - mutatja, hogy mire gondol- JÓ. Beleegyezett, hogy adjak neki:)))))) olyan édes volt, hogy bár tudja azt is, hogy 'adide'- mégsem ez jutott eszébe, hanem így próbálta értésemre adni, hogy abból hajlandó lenne fogyasztani, ha kapna:))))))

És végül a dalolás: Emma egyre több dalt énekel velem, ami azért fantasztikus, mert sokszor olyan dalokat, amiket pl. nyáron énekeltem neki utoljára. Tehát nem most tanulja ezeket, hanem az elmúlt két év éneklése most áll össze, most látszik meg az eredménye. Amúgy amikor még Emma a pocakomban volt, egyik barátnőmnek a gyermeke éppen annyi idős volt, mint most Emma. Meglátogattam őket, és a kisfiú egész nap énekelt- pontosabban énekeltette az anyukáját, és ő is dalolt vele, nagyon nehéz dalokat, mint a 'Most viszik, most viszik Danikáné lányát'- meg a 'Gábor Áron rézágyújá'-t, persze a szöveget alig lehetett érteni, de akkor is tudta, na. ( Moht vihi, moht vihi - erre emlékszem:)))) És engem az, amit akkor és ott láttam, nagyban motivált abban, hogy Emmának születésétől fogva mondókáztam meg énekeltem. Még emlékszem, amikor először lapozgattam a Cini-Cini muzsikát, és jutottak vagy nem jutottak eszembe a dalllamok........Emma kb két hetes lehetett...És olyan jó ha az ember a gyerekével énekelhet együtt!!!! Fantasztikus érzés, ahogy megpróbál bekapcsolódni, most a 'Tyitykom, tyitykom' megy- és büszkén mondhatom, hogy még tisztán is énekel- ahogy eléri, hogy ' vagyon, vagyon'- szerencsére nem az apja borzalmas hallását örökölte.

Biga-Biga és mások

Emma jele a családi napköziben a Csiga. Nomen est omen alapon szólni fogok a bölcsis néniknek = Áginéni és Jojinéni-, hogy cseréljék ki vagy sajtkukacra, vagy gilisztára. Majd egyik nap begépelem a listát, amit összeírtam arról, hogy mit eszik Emma. Bár a lista nem rövid, mondhatni alig valamit. Bár azt mondtam, én ugyan nem leszek olyan anyuka, akinek a gyereke csak sültkrumplit eszik, ma már ott tartok, hogy tökre örülök annak, ha látom, ahogy benyom mondjuk 10 szál hasábburit. = Tyumpi.

Amikor Emm már napok óta csak virslit, kukoricát és krémtúrót eszik, és minden mástól hisztérikus üvöltésbe tör ki, akkor megnyugvásként -a magam számára -bevetem a sültkrumplit. Szóval itt tartunk. És a sok lázadás, küzdés és szenvedés után már eljutottam az apátia szintjéig- azaz megtiltottam mindenkinek, hogy etesse, -hogy erről beszéljünk- ide is azért ne írtam még erről, mert herótom van attól, hogy egész nap csak ez a téma. Evett? Mit evett? Mennyit evett? Jé, pedig ezt szerette...... és így tovább.......És persze emiatt aztán úgy is néz ki,mint egy giliszta.

Ja, és persze kapott már az orvostól Maltofert, meg állítólag vitaminkeveréket is kellene kapnia,de egyelőre nem kap, majd az első náthánál veszek neki.

A bölcsiben fel is ajánlották, hogy ha ez így lesz, nem kell majd ebédet fizetnem, mert azért kicsit túlzás egy banánért vagy három falat almáért- ennyit eszik tízóraira- napi 600 Ft.

Szeptmberben 9.9 kiló volt, aztán lett 10.10. A következő orvosi randinkon boldogan mondta a védőnő: 9.9.!!!!! Mire felvilágosítottam, hogy legutóbb 20 dkg- val több volt. Azóta visszanyerte, tehát mondhatni, hogy a gyerek súlya az elmúlt két hónapban stagnál, viszont hosszában nőtt. Végül is ez a lényeg, hogy fejlődik. De én az etetéssel kapcsolatos küzdelmekbe- kb egy éve kezdődött, de komolyabban május óta megy- ezennel belefáradtam.

Puzzle

Büszkeségem, 'ededü' játszik........

Hernyó Henrik

Emma, aki igazi állatimádó, tegnap egy újabb élménnyel lett gazdagabb: a kukoricán, amit Mami szervált a piacon, találtunk egy hernyót. Emma nagyon lelkesen nézegette, és mivel a Bogyó és Babócában is van nevük az állatoknak, Hernyót elneveztük Henriknek, megtekintettük a szemét, ( temeeeeee) a lábait, az orrát, (ojjaaaaaa) fülét, száját, majd leültünk ebédelni. Persze nem akartam, hogy a randa, zöld henger ott kunkorodjon, amíg eszünk, tehát belehajítottam a szemetesbe, gondoltam, csak lesz majd vele valami. Igen ám, de a kupac tetején éppen egy szép fehér papír volt ( hoppá, hát igen, még nem gyűjtünk minden papírt szelektíven), és ezen landolt az állat. Ezután persze az étkezés úgy nézett ki, hogy Emma minden kanál előtt felállt, hátranézett és hangos 'Henrik!' azaz 'Henji' kiáltással nyugtázta, hogy még megvan. Ezek után még egy krémtúrót is elfogyasztott, az is bekerült a szemetesbe, és úgy 10 percre elfelejtődött Henrik. Elalvás előtt azonban újra Emma eszébe jutott, mire én is megtekintettem mi történt vele: Hát belemászott a krémtúrós dobozba, és ott lehelte ki lelkét. Hogy a cukros sziruptól elfogyasztásától e, vagy beleragadtak a kis lábai,nem tudom, minden esetre Emmának megmutattam, hogy MÁR bizony Hernyó Henrik is alszik. ( De még hogyan......).

Azóta időnként eszébe jut, és ' Kuka! Kuka''- azaz kukac felkiáltással követeli- mire azért pontosítunk, hogy most vajon Henrikre gondol e? És ha igen, megmutatom neki, hogyan, és hol mászott ki az ablakon, mert hát a hernyók nem szeretnek ám bent a házban, csak kint a zöld fűben, a szép természetben. Erre Emma kinéz az ablakon, hátha meglátja, majd lemondóan újabb tevékenységbe kezd. Nagyon megszerette a kis zöld hernyócskát.

Emma és a bölcsi

Nos, Emma ma a negyedik alkalommal volt bölcsiben, és az érkezés így nézett ki: bevágtatott a terembe felöltözve, cipőstül, azt kiabálva, hogy ' Áginéni, Áginéni', majd vadul játszani kezdett, és a rácson keresztül úgy kellett könyörögnöm neki, hogy ugyan már jöjjön kilevetkőzni, és hogy a váltócipőt ráadhassam. Úgy két perc után vonakodva kijött, és szó szerint minden erőmmel kellett lefognom, hogy arra a 20mp-re ott tarthassam az ölembe. Ehhez képest, a velünk együtt érkező kislány, Luca, aki szintén csak heti kétszer jön, de már sokkal régebben kezdte, miután levetkőzött, megállt a rácsnál,az anyukája leguggolt mellé, és onnan nézett percekig befelé. Bentről a gondozónők hívogatták, kintről az anyukája próbálta rábeszélni a belépésre. Hát, én már el is mentem, miután a gyermekem rám sem bagózott, ők még mindig ott tanakodtak. majdnem szégyelltem magam. Bezzeg a más gyereke azt kiabálja, hogy 'Anya, anya, a rácson kifelé, az enyém meg befelé azt, hogy 'Áginéniáginéni.......' Ráadásul, amikor megérkeztem, nagyon megörült, odaszaladt, odaadta kezembe Co-t, majd nyugodt lélekkel visszaült mesét hallgatni, és mesekönyvet nézegetni. Itthon persze nem lehet neki mesélni, legalábbis úgy, hogy a könyv sorait olvasom, mert nem hagyja.

Szóval megint szégyelltem magam, csak az vigasztalt, hogy Ági néni szerint rendszeresen emlegetett.....

Emma családi napközibe megy

Emma 22 hónapos, és eljött az ideje, hogy családi napközibe menjen. Elsősorban azért, mert amennyiben én munkába állok - ha lassan és vonakodva is- nyilván nehéz lesz azzal együtt mondjuk beszoktatni őt, tehát most sokkal kényelmesebb ez így, hogy csak erre koncentrálhatunk karácsonyig, a többit pedig utána meglátjuk: lesz e rá keretem, nem lesz e beteges és így tovább.
Amiért azonban nagy hirtelenjében úgy döntöttem, hogy máris elkezdjük, -még ha heti két napban is- annak két másik oka is volt. A legfőbb az, hogy egyszerűen már nagyon elegem lett abból, hogy mindent, ami számomra fontos- legyen az szórakozás vagy éppen kötelező jellegű tanulás- mindig este, hullafáradtan kell csinálnom, és ez már lassan két éve így megy. Amióta Emma megszületett én egyfolytában tanulok- befejeztem az egyetemet, szakdolgozatot írtam , államvizsgáztam, és már csak egy kis incifinci nyelvvizsga lenne hátra. És eltelik egy nap, délután, míg alszik vagy az óráimra készülök, néha pihegek is egy kicsit- vagy főzök, mosogatok, pakolok- és mire leülnék mondjuk németezni- felébred, vagy el kell mennem. Megszólal a fúrógép. Becsönget a népszámláló. Nem folytatom. És este, mire ágyba teszem, sokszor már kilenc óra. Még nem nyitottam ki az internetet aznap, nem olvastam híreket, leveleket, nem csináltam semmit, amit szeretek, pl blogírás, olvasás, kötés- még el kell pakolnom, és talán fél tizenegykor le is tudnék ülni németezni. Baromi jó. Viszont , amíg az incifinci nyelvvizsga nincs meg, nincs bruttó –váááááááá- 12 ezer forint fizuemelés, magasabb kategóriába lépés, és nyilván limitáltabbak lesznek az álláskeresési lehetőségeim is. Ezzel együtt persze nem is vagyok benne biztos, hogy akarok én középiskolában tanítani, de ez más téma, még érlelődik.
Szóval, kitaláltam, hogy beadom Emmát, és amíg ott van, lesz olyan három órám,de akár négy is- amíg csak a tanulásra koncentrálhatok, délelőtt, frissen, üdén. Meg persze mást is csinálhatok, pl átgondolhatom, megtervezhetem a napokat, készülhetek órákra- mindezt az olvasóteremben, a bölcsitől öt perc sétára. Este korábban fekhetünk, reggel korábban kelhetünk, és így könnyebb lesz majd visszaszokni nekem is a munkába.
A másik ok viszont az volt, hogy úgy éreztem, egy kicsit többet is kellene már látnia a világból, mint engem meg anyámat itt a panelban, hogy mindhármunknak jót tenne, ha kicsit ritkábban lennénk összezárva. Anyám agyába, testébe a kritika olyan szinten berágta már magát, hogy onnan már soha többé senki ki nem veszi, szó szerint a vérévé vált. Állandóan kritikus megjegyzéseket tesz pl. Emma táplálékára, aki emiatt feljogosítva érzi magát arra, hogy nemet mondjon nekem. Emiatt az evés pl. tiszta kínszenvedéssé vált- állandó hasgörcsöm van attól, hogy na, ma vajon mit nem fog megenni, mit utasít el. Nos, erre tökéletes lesz ez a heti két nap: látja, hogy ott mit kínálnak neki, a többi gyerek mit eszik, vagy éppen hogyan- és talán ő is elfogadóbb lesz az itthoni étellel kapcsolatban is,meg általában az ételekkel kapcsolatban, mert most az, hogy válogatós, az nem írja le, hogy mit művel az étkezéseknél.
A másik, hogy egy kicsit szocializálódik, nevelődik- nem azért, mert én itt itthon nem bírok vele- szerencsére elég jó gyerek- hanem egyszerűen mert abból tanul, hogy mások között van, és másokat lát. Ez egy kis családi napközi, két néni van 7 gyerekre, szóval igazán jó helye lesz, és pl. megtanul dolgokat kérni, megköszönni stb- amire itthon a füle botját sem mozdítja.
Mivel Emma nagyon önálló gyerek, és imádja a közösséget, a játszóházakat, a pörgést és nyüzsgést, ma, az első nap meg voltam győződve róla, hogy nem lesz semmi baj. Azonban két dologgal nem számoltam- a korai kelés- na, ma még csak fél tízre mentünk, és szerintem később sem megyünk fél kilenc előtt- amitől a gyerekek kicsit kábábbak és anyátlanabbak, mint máskor- és az, hogy most osztoznia kell a felnőttek figyelmén másokkal- ez igazán még soha nem fordult elő. Amikor mentem érte- egy órára hagytam csak ott- simán jött velem, nem akart maradni, szóval ebből látszott, hogy ez még fura lesz neki egy darabig. De hát épp azért szánok rá sok időt- aztán majd meglátjuk hogyan alakul.
hordozóhét

Mondókázás

Most jött el az az idő, hogy Emma már a verssorokat is próbálgatja utánam mondani.
Egy mai párbeszéd:

Emma: 'pont, pont...'
Anya: ' vesszőcske, készen van a....
Emma: 'BAGYA!'

Szóval, mi gyorsan elintézzük a török basát, minek annyit szarakodni.

Emma továbbá ma megtanulta élete második szerb szavát, ha ez így megy tovább, 80 éves korában, már egész jó el fog boldogulni, mondjuk, mint turista. Az úgymond túlélő szintet már ütni fogja.
Van egy videónk az első szülinapjáról, melyen a két torta látható ( dóda)- továbbá egy nagy tűzijáték, és apa óbégat valami dalt, ami arról szól, hogy éljen Emma soká. Na, ezt annyit néztük- hallgattunk, hogy ma Emma magától elkezdte énekelni: 'zsivelá, zsivelá.......' Holnaptól megint hallgattatom vele a szerb dalokat.......