Szabad strandolás

Ma délelőtt végre eljutottunk a  szabad strandra, és hála Istennek, Emma itt is nagyon jól érezte magát. Birtokba vette a játszóteret -  pedig olyan, mint az itteni, csak hát ez valahogy most érdekesebb volt, meg még a vízbe is bement, csak a bébi úszó részt hiányolta. Ennek ellenére tökéletesen érezte magát. Jó, hogy átmentünk, mert aztán délután esett az eső, és csak öt után derült ki, akkor meg már csak sétálni mentünk, gumicsizmában. Most lett – így az ötödik napon olyan nyaralós hangulatom. Biztos azért, mert ahogy elállt az eső, mindenki kiözönlött az utcára, tele volt babakocsis, gumicsizmás-motoros kisgyerekes csoportokkal. és olyan jó volt, hogy nekem is ez volt az első gondolatom, hogy sétáljunk egyet- ez olyan igazi balatoni nyaraló program- spontán, egyszerű, pontosan olyan, mint 35 éve, az én gyerekkoromban. Akkor egy esős délutánon, mikor végre kisütött a nap, mindenki pontosan ezt csinálta, csak akkor még a gyerekek nem motoron jártak, hanem biciklin, triciklin, vagy gyalog. És ugyanoda is mentünk a kis öbölbe, a csónakkikötőbe, ahol igazán semmit nem lehet csinálni, max. megnézni, fogtak e valamit a horgászok, meg gyönyörködni egy kicsit a tarka csónakokban és a nádasban- de gyereknek kitűnő. Láthatnak kishalakat, békát, szedhetnek virágot- mi kell még? Szóval Emmának is tetszett. Reggel amúgy, amint mentünk át a szomszéd faluba, azt kiabálta, húú, szászszor voltunk már itt, százszor!- szerintem csak arra reflektált, hogy mindig mondom neki, hogy tavaly sokszor voltunk itt vagy ott, csak már nem emlékszik. És lehet, hogy erre a szép útra- a balatoni biciklikörút része, igazán hangulatos- tényleg emlékezett, mert sokat szoktunk rajta sétálni, miután olyan sokszor volt szar idő tavaly is meg tavaly előtt is.

Mai párbeszéd: ( meglátunk egy rigót)

-          Húúú, mi az?

-          Egy rigó, szerintem.

-          Az Igojnak van tjaktojja.

-          Micsoda? Az Igornak van traktorja?

-          Nem, a jigónak van faktójja.

-          A rigónak? Milye van? Faktorja?

-          Faktójja.

-          Ja! A rigónak van farktolla!!! Hát milyen szavakat tudsz, Te Édesem, hát beszarás.

Na, visszatérve arra, hogy itt a környéken úgy tűnik, mi, a nyaralók lettünk a közellenség-  beszélgettem ma egy régi ismerőssel a szomszéd falubeli strandon, akinek akkora az unokája, mint Emma, ezért aztán mindig összefutunk a homokozó szélén. Ő mondta, hogy jövőre ezt a strandot is fizetőssé akarják tenni, és akkor még tovább fogják emelni az árakat, feltéve, ha nem lázadunk, mint állítólag Lellén, ahol még tüntettek is. És elmondta, hogy neki már évek óta annyira elege van ebből, hogy mindenáron csak a bevételre hajtanak, hogy ő nem is fogyaszt semmit a környéken, a füredi Tesco-ba jár, meg a Káli medence kis vendéglőibe, ott legalább a vendéglátásról szól a dolog. Hát, van egy kis igazsága, nekem viszont nincs autóm, tehát marad a helyi bolt. Persze mondhatnám azt is, inkább nekik legyen munkájuk, meg bevételük, mint egy angol multi cégnek- csak itt ez már tényleg nem a kölcsönös lojalitásról szól, hanem a másik lehúzásáról. Ma egy olyan strandi büfében ettünk, ahol hatan dolgoztak- abból ketten a konyhán, a másik négy tk semmit nem csinált- és ezt kell nekünk megfizetnünk. Pontosan egy ember is elég lett  volna,  és esetleg hétvégére, vagy estére több- de a tulajdonosnak jobban megéri hat embert foglalkoztatni- gondolom diákokat- zsebre, mint mondjuk kettőt, de azt rendesen dolgoztatva, bejelentve. És ezt nekünk kell megfizetni. Ki volt írva, hogy a krumpli nem mirelit, direkte figyeltem, olyan Family Frostos szalma krumpli volt, mint annak a rendje, még a lisztet is lehetett rajta érezni. Amúgy finom volt, de hát nevetséges akkor is. Nem az fáj, hogy ki kell fizetni, mert úgyis ki fogom, nem fogom a nyaralásomat a konyhában tölteni, hanem az, hogy tényleg itt nem létezik a vendéglátásnak az a fajtája, ami az örömszerzésről szól -  a vendégnek legyen élménye, érezze jól magát, érezze, hogy itt azt akarják, hogy neki jó legyen.

-