Annak idején, mikor Emmával homokozni kezdtünk, olyan húsvét táján, nem nagyon értettem, hogy az Emma korabeli gyerekes anyukák miért is erőltetik ezt a dolgot. Először is, a gyereket egyáltalán nem érdekelte sem a sok szép süteményforma, sem maga a tevékenység, maximum elnézegette egy –két percig, hogy ki, mit csinál. A következő fázis az volt, amikor elkezdte kicsavarni mások kezéből a lapátot, vödröt, mikor mi tetszett meg neki. Nem akart ugyan ő játszani velük, de hát olyan szép az a Nyányás vödör, nyilván, ha szépen csavarja ki, az övé lehet. Na, aztán ment az ordítás, ha kiderült, hogy mégse. Ezek után egy darabig nem homokoztunk, illetve ekkor fedeztem fel a dél körüli játszóterezés előnyeit, meg az olyan homokozókét, melyek csak magukban árválkodnak itt a lakótelepen, de játszótér nem nagyon van körülötte. Itt ugyanis egyedül voltunk, és én szépen homokozhattam. Emma már néha odasandított, de a jég akkor tört meg, amikor először vette kezébe a lapátot. Megtanulta, hogy lehet szépen a vödörbe tenni a homokot, közben pedig anyát instruálni, hogy mikor melyik homoksüteményt süsse meg. Innen már csak egy lépés volt a homokozás kimondott megkedvelése, amikor olyan május - június körül már nagyon sok homokozó játék volt behajigálva a homokozókba, már senkiben nem dúlt a tulajdonosi önérzet, és bevezették azt a szabályt, hogy mindenki a máséval játszik. Ez ugyan íratlan szabály volt, de szemmel láthatólag mindenki betartja. Nem illik tehát odamenni játékok nélkül mondván, hogy a gyerek úgyis a máséval játszik, és úgyis annyi van ott, hiszen mi élmény jut akkor a többi gyereknek? Ők kénytelenek lesznek a sajátjukkal játszani, szegény kis lúzerek?
Szóval innentől fogva kimondottan szeretett Emma homokozni. Még ugyan mindig kellettem a süteménysütéshez, de legalább már ő is aktívan részt vett a játékban. Mindeközben lementünk a Balatonra, ahol hatalmas homokozó, rengeteg ott felejtett játék, és mindig kellően vizes homok várta a töpszliket a strandon. Emma lassan rászokott arra, hogy már ő teszi bele a homokot a süteményformába, ő is borítja ki, közben pedig ütemesen ütögette a vödör, a formák tetejét a lapáttal, nyilván látta másoktól, hogy ezt így kell. A végeredmény amúgy sem érdekelte, sőt, gyakran azon borult ki a bili, hogy ki teheti először tönkre a megsütött csodát. Ha én sütök valamit, és a más gyereke csap rá először, hát az kérem óriási skandalum. Mert, hogy a dolognak ez volna a lényege. Hogy utána jól szét lehet tapicskolni.
Nyár végére a gyereket ki sem lehetett szedni a homokozóból. Elszaladgált benne, itt ütögetett egy kicsit, ott tapicskolt egy keveset, gereblyézett, ásott, sütött, avatkozott, csak egy kis szőke buksit láttam hol itt, hol ott felbukkanni, lemerülni, miközben végre én is elmerülhettem a magazinjaimban, és újból úgy strandolhattam- ücsörögve, olvasgatva-, mint gyermektelen szingli koromban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése