Most olvastam a júliusi bejegyzésemet, és erről jutott eszembe, hogy azóta is voltunk párszor a 'mányos' játszótéren- Emma mánynak hív mindent, ami ízlik neki, de főleg a nassokat. Ha főzök valamit, és nem tudom eldönteni, mi a véleménye róla egy kanál után, megkérdezem: Emma, ez mány? Mire ő jó esetben nagy komolyan bólint, és közli: mány. Szóval így beszélgetünk mi.
A minap egy ismerős anyukával mentünk- én nem oda indultam, de ő nagy okosan gyalog jött a 15 hónapos gyerekével, így messzebbre nem jutottunk volna. Ő is teljesen lehidalt az ottani állapotokon. Mindenki, aki érkezett- ott már ugye a nyarat együtt töltött igazi baráti brancs jött össze- hozott valamit a gyerekeknek, a csúcs a nyalóka volt: öt -hat gyerek nyalókával a szájában motorozott, csúszdázott és rugdalta a másikat- mi a csipsz kibontásakor jöttünk át a " Kavicsos játszótérre,' amit húsz méterre van kevésbé barátságos, de nem osztanak ételt. Előtte Emma bekajált valami mogyorós kukoricakunkorból, ami nem volt olyan szörnyen egészségtelen, addig ott állt az osztásnál:)- amíg a zacskó el nem fogyott.
Mivel most tanulunk motorozni, egyik este, elég későn elindultunk motorral csak egy kis körre- Kavicsos játszótér, Mányos játszótér és vissza. Ez gyalog mondjuk kis játékkal a játszótereken húsz perc, Emmának motorral akkor még 1 óra volt. Mire a mányos játszótérre értünk, már besötétedett, de még voltak gyerekek szülőkkel, viszont nem az Emma korabeliek, hanem nagyobbak. Láss csodát, náluk is ott volt a padon a zacsi. Emma a sötétben odavágtatott-naná, ezért rongyolt a motorral egészen odáig- kivett egy valamit- a szülők persze észre sem vették- mondtam neki, hogy ennyi volt, egyet vehetett, és tényleg, el is fogadta. Kicsit homokozott, felült egy-két játékra, majd jöttünk vissza.
Szóval ennyit a mány motiváló erejéről és a szokásokról, ami bizony már ilyen kicsi korban hipp-hopp kialalkul.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése