Nemrégen bejelöltem a Facebook-on Rubint Réka oldalát, mivel a gép feldobta a lehetőséget, én pedig gondoltam, lesznek jó kis receptek, hírek az Update életmódról, meg hát amúgy sem árt, ha az embert néha emlékeztetik arra, hogy tegyen valamit az egészségéért.
Na, meg is kaptam, ebben nincs hiány. Bár az üzenetek nagy része arról szól, most éppen mit csinál a család és azon belül Réka így, karácsony táján- természetesen rendszeres tájékoztatást kaphatunk arról is, mikor, milyen erősségű edzéssel kedveskedett magának a Fitness lady. Egyik reggel éppen itthon zsibbadtunk - ami nem véletlen, így a két ünnep között- megfogadtam ugyanis, hogy klasszikus téli szünetet tartok, és nem csinálunk semmit, ami a ’ feladat’ kategóriába tartozik. Egyébként nemrég olvastam, hogy a test is követi az évszakok változásait, hiszen az évezredek alatt alkalmazkodott, és míg nyáron magunktól is könnyedebbek és energikusabbak vagyunk, télen igenis tunyábbak és lustálkodásra vágyóbbak. És ez így van jól, így van meg az élet ritmusa, így tudunk töltődni is. Szóval még pizsamában, olyan fél 11 táján megnéztük Emmával anya leveleit és a Facebook-ot - ezt általában mesenézés előtt szoktam gyorsan lebonyolítani, mert Emma sokszor követeli, hogy ilyenkor anya is üljön ott vele együtt. ( Mióta sikerült normális kommunikációval rendezni a filmnézés ügyet, napi egyszer - kétszer rövid időre nézhet kizárólagosan Bogyó és Babócát. De megtanulta, hogy ha anya azt mondja ennyi volt, akkor ennyi. Néha napokra el kellett dugnom a laptopot, de kb. két hónap alatt sikerült az életünkbe beilleszteni. )
Szóval mit pillantunk meg még pizsmában, a meleg szobában, zsibbadtan a kilenc órai keléstől?
Réka beszámolóját arról, hogy ő bizony már túl van egy komoly futáson ( ilyenkor a stopper óra fotóját is mellékelni szokta, hogy az ellenségei is lássák, igaz, tényleg 4-5 perc alatt fut le egy kilométert. ) Az aznapi edzés már csak azért is nehéz volt, mert az előző napi brutál kemény edzés után még komoly izomláza is volt. Majdnem odakommenteltem, hogy én momentán másfél órája a szőnyegen játszom az egy darab gyerekemmel és az új karácsonyi játékokkal, de aztán mégsem tettem. Egyrészt nem akarom az ellendrukkerek táborát erősíteni. Másrészt, lehetséges, hogy ő már hétkor felkelt, és egészen fél tízig, pontosan két és fél órát foglalkozott a gyerekeivel, mielőtt felkerekedett futni, másrészt a téli szünetben ők is a nagymamánál vannak, tehát kicsit több lehet az ideje magára is.
De amire igazából rájöttem, az valami más. Nézegettem a falra feltett fotóit, ami között sok olyan kép is van, ami a lakásukban készült. És soha, egy képen sem láttam még egy darab könyvet vagy újságot sem. Ezzel persze nem arra akarok utalni, hogy nincs is nekik, mert nyilván van, több polcnyi is, ha más nem, táplálkozás és sport témájúak. De nálunk, az én pesti lakásomban sem lehetett , és itt, a mamánál sem lehetne igazából egyetlen spontán fotót sem elkészíteni úgy , hogy ne látsszon rajta valahol legalább egy könyv vagy magazin. Egy polcon, egy asztalon, a földön is akár vagy az ablakpárkányon. Még a radiátoron is vannak. Egyértelmű tehát, hogy a könyv és az olvasás nem olyan része az életüknek, a mindennapjaiknak, mint mondjuk nekem, nekünk. Míg nekem az a hobbym, hogy a kérdéseimre és életem történéseire válaszokat keresek, és ezért folyton érdekesebbnél érdekesebb életmóddal, élettel, ételekkel, pszichológiával, metafizikával vagy akár filozófiával, vallástörténettel kapcsolatos könyveket és lapokat olvasgatok, - vagy nyelvet tanulok- addig ők ezt az időt sportolásra szánják. Meg is fordíthatom: ha képes lennék arra, hogy mondjuk egy évig azt a napi egy, kettő, esetlegesen három órát, amit ezzel töltök, csakis a testedzésre és az egészséges étkezésére fordítanám, ha nem is lennék olyan izmos, mint ő - hiszen neki évtizednyi munkája van ebben- de biztos, hogy nem kellene többé szégyenkeznem a dudorodó hasam és a 40 –es ruhaméretem miatt. ( És aggódnom az élethosszom miatt.) Azt mondanám tehát, hogy egy évig semmi könyv, magazin, és amikor eszembe jutna, hogy jó lenne egy kicsikét olvasgatni, rögvest a földre vetném magam, és húsz percig hasizmoznék. Amikor a gyerek elalszik, délután leugranék kocogni, este pedig átmennék néhányszor a közeli fitness terembe, a többi napon meg főznék vagy egyszerűen lefeküdnék kilenckor. A baj tehát az, hogy az emberek többsége, aki magát okolja azért, hogy miért nem tud ő is elmenni akár minden nap sportolni, ezt nem látja - hogy míg mi úgy szeretnénk ezt megvalósítani, hogy az igazán szeretett tevékenységeinkről sem akarunk lemondani - hiszen a munka és házimunka után legalább ennyike tiszta élvezetet szeretnénk- addig nekik ez a főfőfő hobbijuk- sőt, tulajdonképpen a pénzkeresetük is. Tehát jó, hogy így élnek: ha én is kiszakíthatnék három órát a munkaidőmből, még hármat a szabadidőmből is, rögtön nem lenne probléma, hogy mikor főzzem meg azt az egészséges ételt, és mikor menjek el futni vagy kondizni. Tulajdonképpen ez a felfedezés nem változtat a tényeken: hogy többet kellene mozognom, hogy jó lenne magamat energikusabbnak érezni, néha méregteleníteni, lefogyni és jó ételeket adni a testemnek. Csak kicsit úgy érzem, hogy amikor Réka ott vigyorog a Facebook-on napi kétszer nárcisztikus késztetéseire hallgatva és bemutatva nekünk a feszes hasizmát és az egy gramm zsírt sem tartalmazó testét, - akkor egy kicsit provokál is minket- lám, lám, én képes vagyok rá, három gyerek mellett is, a hideg télben is. Ti meg ott lustálkodtok a tévé előtt, a könyveitek, a CD-itek, a varrógépetek, a gyöngyfűző készletetek, esetlegesen a gyerekeitek között. Azt nem látjuk, hogy itt nem puszta lustaságról van szó - hanem arról is, hogy mi ezt szeretjük. Ha ezt csinálhatjuk, akkor tudjuk legyőzni a hétköznapok stresszét, a rohanást, az ingerlékenységet, és ha megfosztanánk tőle magunkat, akkor lennénk kibírhatatlanok, nyűgösek és idegesek. Engem ez tölt fel, és végtelenül fájna, ha úgy menne el az életem, hogy nem tudnám elolvasni azt a sok könyvet, ami megtetszik, amit megveszek, feltornyozok, és nagy gyönyörrel végigolvasok. És ahogy én kínlódnék attól, ha most fel kellene öltöznöm, és el kellene mennem futni ebben a nyákos, nyirkos, szürke gusztustalan decemberben, úgy szenvedne Réka is, ha azt a feladatot kapná, hogy mondjuk olvassa el három nap alatt A ’ Boldogságterv’-et vagy az ’ Okosan nevelni tudni kell’-t, vagy Faludy egyik önéletrajzi könyvét, akár az edzése vagy az alvás ideje rovására is. ( Ezeket olvastam-olvasom most.) Mondom ezt úgy, hogy amúgy imádok futni, de csakis akkor, ha nincs rajtam hat kiló plusz, és amikor nem kell három réteg ruhát magamra venni, és lehetőség szerint minden zöld és csicseregnek a madarak. Nem véletlen az sem, hogy főiskolás koromban jártam a legrendesebben sportolni, akkor, amikor ’ főállásban’ tanulhattam és olvashattam, és így, a szabadidőmben már tényleg mást akartam csinálni.
Ezzel a kis eszmefuttatással tulajdonképpen csak annyit értem el, hogy a fitnesszguruk által mesterségesen gerjesztett lelkiismeret furdalást végre a helyére tehetem, és azt mondhatom, hogy nem időm nincs rá, és nem lusta vagyok, egyszerűen csak nekem más dolgok okoznak örömet, és ezért másra szánom az a kevéske szabadon felhasználható időmet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése