Nos, Emma ma a negyedik alkalommal volt bölcsiben, és az érkezés így nézett ki: bevágtatott a terembe felöltözve, cipőstül, azt kiabálva, hogy ' Áginéni, Áginéni', majd vadul játszani kezdett, és a rácson keresztül úgy kellett könyörögnöm neki, hogy ugyan már jöjjön kilevetkőzni, és hogy a váltócipőt ráadhassam. Úgy két perc után vonakodva kijött, és szó szerint minden erőmmel kellett lefognom, hogy arra a 20mp-re ott tarthassam az ölembe. Ehhez képest, a velünk együtt érkező kislány, Luca, aki szintén csak heti kétszer jön, de már sokkal régebben kezdte, miután levetkőzött, megállt a rácsnál,az anyukája leguggolt mellé, és onnan nézett percekig befelé. Bentről a gondozónők hívogatták, kintről az anyukája próbálta rábeszélni a belépésre. Hát, én már el is mentem, miután a gyermekem rám sem bagózott, ők még mindig ott tanakodtak. majdnem szégyelltem magam. Bezzeg a más gyereke azt kiabálja, hogy 'Anya, anya, a rácson kifelé, az enyém meg befelé azt, hogy 'Áginéniáginéni.......' Ráadásul, amikor megérkeztem, nagyon megörült, odaszaladt, odaadta kezembe Co-t, majd nyugodt lélekkel visszaült mesét hallgatni, és mesekönyvet nézegetni. Itthon persze nem lehet neki mesélni, legalábbis úgy, hogy a könyv sorait olvasom, mert nem hagyja.
Szóval megint szégyelltem magam, csak az vigasztalt, hogy Ági néni szerint rendszeresen emlegetett.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése