Emma jele a családi napköziben a Csiga. Nomen est omen alapon szólni fogok a bölcsis néniknek = Áginéni és Jojinéni-, hogy cseréljék ki vagy sajtkukacra, vagy gilisztára. Majd egyik nap begépelem a listát, amit összeírtam arról, hogy mit eszik Emma. Bár a lista nem rövid, mondhatni alig valamit. Bár azt mondtam, én ugyan nem leszek olyan anyuka, akinek a gyereke csak sültkrumplit eszik, ma már ott tartok, hogy tökre örülök annak, ha látom, ahogy benyom mondjuk 10 szál hasábburit. = Tyumpi.
Amikor Emm már napok óta csak virslit, kukoricát és krémtúrót eszik, és minden mástól hisztérikus üvöltésbe tör ki, akkor megnyugvásként -a magam számára -bevetem a sültkrumplit. Szóval itt tartunk. És a sok lázadás, küzdés és szenvedés után már eljutottam az apátia szintjéig- azaz megtiltottam mindenkinek, hogy etesse, -hogy erről beszéljünk- ide is azért ne írtam még erről, mert herótom van attól, hogy egész nap csak ez a téma. Evett? Mit evett? Mennyit evett? Jé, pedig ezt szerette...... és így tovább.......És persze emiatt aztán úgy is néz ki,mint egy giliszta.
Ja, és persze kapott már az orvostól Maltofert, meg állítólag vitaminkeveréket is kellene kapnia,de egyelőre nem kap, majd az első náthánál veszek neki.
A bölcsiben fel is ajánlották, hogy ha ez így lesz, nem kell majd ebédet fizetnem, mert azért kicsit túlzás egy banánért vagy három falat almáért- ennyit eszik tízóraira- napi 600 Ft.
Szeptmberben 9.9 kiló volt, aztán lett 10.10. A következő orvosi randinkon boldogan mondta a védőnő: 9.9.!!!!! Mire felvilágosítottam, hogy legutóbb 20 dkg- val több volt. Azóta visszanyerte, tehát mondhatni, hogy a gyerek súlya az elmúlt két hónapban stagnál, viszont hosszában nőtt. Végül is ez a lényeg, hogy fejlődik. De én az etetéssel kapcsolatos küzdelmekbe- kb egy éve kezdődött, de komolyabban május óta megy- ezennel belefáradtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése