Mivel tavaly este 8 után indultunk el a Múzeumok Éjszakájára, különösebb előkészület és programterv nélkül- elég nagy csalódás volt, mert akkor bizony már nem nagyon volt semmi –legalább is olyasmi, ami az éppen itt vendégeskedő szerb rokonságot is lenyűgözte volna... Na, meg nekem az volt Emma születése óta az első kimenős estém, hát elég szomorú voltam... A budapesti tempóhoz szokott embernek bizony furcsa, hogy vidéken a Múzeumok Éjszakáját is úgy értelmezik, mint a Szilvesztert- éjfélkor már mindenkinek otthon a helye. A programok nagyrészt 6-8 óra között lemennek, és másfél évet kellett lehúznom ebben a városban, hogy sikerüljön akklimatizálódnom: Emmával már fél öt körül elindultunk.
Kinéztem neki egy bábjátékot a Múzeumban, ami ötkor kezdődött, és reménykedtem, hogy jön majd egy busz, mert mostanában annyit gyalogoltam, hogy nagyon fájnak a lábaim. A dolog ezután úgy indult, hogy Emma a házból kilépve elvesztette a buborékfújóját- amit feltétlenül szökségesnek tartott magával hozni az eseményre- de csak kb 10 méterrel később kezdett kiabálni, hogy ’bubo, bubo!!!!!’-én visszamentem, megkerestem, majd mentünk tovább. Megláttam, hogy jön egy busz, elkezdtem sietni, mire Emma ismét kiabálni kezdett. Megijedtem, hogy megint elvesztett valamit, megálltam, körülnéztem, és ennyi pont elég volt, hogy lekéssük a buszt. Pontosabban, biztos megvárt volna minket, csak bunkóságnak tartottam volna, hiszen megvár, akkor felcígölöm a babakocsit, nekiállok apróért kotorászni a jegyhez, és addigra minden utas anyázik, mert már két perce állunk ott. Szóval inkább hagytam, és gyalogoltunk. Igen ám, de a városban ezen a napon két utcában is volt fesztivál, és az egyik éppen felénk volt. Volt ott egy nagy felfújható, színes ugrálóvár, és Emma már messziről meglátta, és kiabálni kezdett. Amúgy is mindig kiabál, ha nem arra megyünk, amerre ő szeretné, ugyanis ő mindig a belvárosba, az Országalmához szeretne menni, mert imádja, meg benne a kis szökőkutakat is, tehát ha másfele veszem az irányt, nyafog. Most is közölte ily módon, hogy nem kell neki a kultúrprogram, mit neki múzeum meg bábelőadás valami szép tanulságos történettel, mikor igazi vurstli, wircsaft is van itt kérem .Odabumliztunk, levettem a cipőjét, beleraktam az ugrálóvárba, majd ő abban a pillanatban belémkapaszkodott, és kijött. Szerintem megijedt attól, hogy nem stabil, kemény volt a talaj, hanem süppedős,és ez elég is volt neki ahhoz, hogy ne menjen bele. Megspórolt nekem 400 Ft-ot, szóval örültem. Ezek után végigmentünk a vásári bazáron, nézelődtünk, majd szerettem volna a Múzeum felé venni az irányt, de megint csak nem engedte: az Országalma felé kellett menni, nem volt mese. Itt kiszórakozta magát, mire beleraktam a babakocsiba, és elmentünk a Múzeumig- ahhoz képest, hogy fájnak a lábaim, elég nagy kerülővel. Itt kb pontosan abban a pillanatban ért véget a bábelőadás, mert jöttek kifele a kiskölykök. Azért egy Pásztorjátékot megnéztünk, kint volt az udvaron, és Emma jókat rohangált. Nekem azonban nagyobb élmény volt, mert életemben először voltam azon az udvaron, amit iskolás koromban szinte mindennap bámultam- egészen bennfentesnek éreztem magam:)
Ezek után ettünk fagyit, rohangált még a főtéren, voltunk az Óramúzeumban, két kiállításmegnyitón, az egyik helyen igazi baglyot néztünk, és két koncerten. Emma nagyon élvezte, ha a közönség tapsolt, ő is tapsolt, mindenki rajta röhögött, milyen édes. Összevissza rohangált,ugrált,táncolt, nagyon önálló volt, ment mindenfele nélkülem, mint a meszes. A másik koncerten is, ami egy nagyon hangulatos helyen volt, és annyira élvezte a kintlétet és a játékot, hogy a Babamúzeumba már nem is mentünk be. Na, majd jövőre. És persze a dolognak úgy lett vége, hogy egyszer csak elesett, ordított, felvettem, megpuszilgattam, és irány a babakocsi és alvás. Az a típus, aki minél fáradtabb, annál inkább felpörög, na ezt az apukájától örökölte, az is ilyen. Szóval magától már nem tud leállni.
9-re értünk haza-akkorra, amikor tavaly kb a városba értünk- és tényleg mindent beleadtunk- nagyon jó buli volt.
Kinéztem neki egy bábjátékot a Múzeumban, ami ötkor kezdődött, és reménykedtem, hogy jön majd egy busz, mert mostanában annyit gyalogoltam, hogy nagyon fájnak a lábaim. A dolog ezután úgy indult, hogy Emma a házból kilépve elvesztette a buborékfújóját- amit feltétlenül szökségesnek tartott magával hozni az eseményre- de csak kb 10 méterrel később kezdett kiabálni, hogy ’bubo, bubo!!!!!’-én visszamentem, megkerestem, majd mentünk tovább. Megláttam, hogy jön egy busz, elkezdtem sietni, mire Emma ismét kiabálni kezdett. Megijedtem, hogy megint elvesztett valamit, megálltam, körülnéztem, és ennyi pont elég volt, hogy lekéssük a buszt. Pontosabban, biztos megvárt volna minket, csak bunkóságnak tartottam volna, hiszen megvár, akkor felcígölöm a babakocsit, nekiállok apróért kotorászni a jegyhez, és addigra minden utas anyázik, mert már két perce állunk ott. Szóval inkább hagytam, és gyalogoltunk. Igen ám, de a városban ezen a napon két utcában is volt fesztivál, és az egyik éppen felénk volt. Volt ott egy nagy felfújható, színes ugrálóvár, és Emma már messziről meglátta, és kiabálni kezdett. Amúgy is mindig kiabál, ha nem arra megyünk, amerre ő szeretné, ugyanis ő mindig a belvárosba, az Országalmához szeretne menni, mert imádja, meg benne a kis szökőkutakat is, tehát ha másfele veszem az irányt, nyafog. Most is közölte ily módon, hogy nem kell neki a kultúrprogram, mit neki múzeum meg bábelőadás valami szép tanulságos történettel, mikor igazi vurstli, wircsaft is van itt kérem .Odabumliztunk, levettem a cipőjét, beleraktam az ugrálóvárba, majd ő abban a pillanatban belémkapaszkodott, és kijött. Szerintem megijedt attól, hogy nem stabil, kemény volt a talaj, hanem süppedős,és ez elég is volt neki ahhoz, hogy ne menjen bele. Megspórolt nekem 400 Ft-ot, szóval örültem. Ezek után végigmentünk a vásári bazáron, nézelődtünk, majd szerettem volna a Múzeum felé venni az irányt, de megint csak nem engedte: az Országalma felé kellett menni, nem volt mese. Itt kiszórakozta magát, mire beleraktam a babakocsiba, és elmentünk a Múzeumig- ahhoz képest, hogy fájnak a lábaim, elég nagy kerülővel. Itt kb pontosan abban a pillanatban ért véget a bábelőadás, mert jöttek kifele a kiskölykök. Azért egy Pásztorjátékot megnéztünk, kint volt az udvaron, és Emma jókat rohangált. Nekem azonban nagyobb élmény volt, mert életemben először voltam azon az udvaron, amit iskolás koromban szinte mindennap bámultam- egészen bennfentesnek éreztem magam:)
Ezek után ettünk fagyit, rohangált még a főtéren, voltunk az Óramúzeumban, két kiállításmegnyitón, az egyik helyen igazi baglyot néztünk, és két koncerten. Emma nagyon élvezte, ha a közönség tapsolt, ő is tapsolt, mindenki rajta röhögött, milyen édes. Összevissza rohangált,ugrált,táncolt, nagyon önálló volt, ment mindenfele nélkülem, mint a meszes. A másik koncerten is, ami egy nagyon hangulatos helyen volt, és annyira élvezte a kintlétet és a játékot, hogy a Babamúzeumba már nem is mentünk be. Na, majd jövőre. És persze a dolognak úgy lett vége, hogy egyszer csak elesett, ordított, felvettem, megpuszilgattam, és irány a babakocsi és alvás. Az a típus, aki minél fáradtabb, annál inkább felpörög, na ezt az apukájától örökölte, az is ilyen. Szóval magától már nem tud leállni.
9-re értünk haza-akkorra, amikor tavaly kb a városba értünk- és tényleg mindent beleadtunk- nagyon jó buli volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése