A legszebb emlék a háromnapos esküvő túra alatt a Palic- i állatkert volt, ahová hazafelé mentünk be. Bár az állatkert jobban figyelembe veszi az emberek igényeit, mint az állatokéit, már ami a hely kihasználást illeti- ettől eltekintve gyönyörű, és érdemes elsétálgatni benne. Persze folyamatosan fejlesztik, és biztos, hogy 10 év múlva már egészen hasonló lesz az Edinburgh- ihoz, ahol csak messzelátóval lehetett állatot látni, akkora területeik voltak. Azért egy gyereknek mégis csak ez az igazi, amikor tőle két méterre van a medve, vagy egy méterre a strucc. Tudtam, hogy Emma élvezni fogja, hiszen az állatmenhelyet is élvezte, ahová húsvétkor mentünk nyulat simogatni, és a kutyákat is élvezi az utcán- de tényleg nagyon tetszett neki.A legjobb azonban az volt, hogy már megérkezésünkkor lógott az eső lába, dörgött és villámlott, mégis másfél órát tudtunk sétálgatni és nézelődni, és ennyi elég is volt Emmának. És amikor beültünk az autóba, eleredt a zuhé, de akkora, hogy később meg is kellett állnunk egy időre megvárni, amig lecsillapodik. Szóval az istenek is azt akarták, hogy Emma állatkertbe menjen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése