Még egy hete sincs, hogy nagymama felkerekedett nyaralni, és vitte magával a macskát is, mivel Pipike nagyon szereti a kertet, a zöldet, a madárcsicsergést, és azt, hogy szabadon kószálhat. Bár már12 éves, és nem csak egyre öregebb, de kövérebb is, már nem mozog annyit, mint régebben, amikor alig lehetett becsalogatni a nyaralóba. Ketten maradtunk Emmával itthon, és hát persze az ő kis világa rögtön megbillent. Bár még az elején biztos voltam benne, hogy egy nap, és már nem is emlegeti őket többé- nem így lett. Minden napot úgy kezd, hogy 'mama'. Naponta tízszer kell neki legalább elmondani, hogy a mama elment nyaralni, bár ő ugye még nem tudja, hogy ez mit jelent. Erre csak annyit válaszol, hogy : 'nyányá'. Igen- mondom- Nyányá is elment nyaralni. Mire ő: 'mama'. Esetleg: 'baba'- mivel a fényképezőgép memóriakártyáját a fényképésznél hagytam, így ő nem nézegethette, és arra is azt mondtam neki, hogy a baba- azaz a fényképezőgép is elment nyaralni. Meglát egy lábost a gáztűzhelyen: 'mama'. Hát, ez elég sértő rám, álljon meg a menet, én is szoktam főzni!!! Az első nap, mikor meglátta, hogy jön ki a kávéfőzőből a kávé: 'mama'. Holott azt is én készítem be már az utóbbi hónapokban. Esti fürdés után be akar a szobájába menni: 'mama'. Szóval nem is folytatom, mindenről a mama jut eszébe, mint József Attilának, reméljük azért nem éri maradandó trauma.
Azért itt van közben az anyás korszak is: belekapaszkodik a lábomba, odabújik:'anya'. Hát mit lehet erre mondani? Hogy a jó édes anyukádat, azt, hát engedj már wc-re menni? Vagy : éppen főzök, ne akadályozz? Hát nem, az ember elolvad, legalább egyvalaki szereti, Istenem.... És felveszi, és összepuszilgatja azt a kölyköt.
A másik új, hogy egyedül játszom. Emma elkezd formaberakózni, majd a kezembe adja: 'Anya...' Fakockából építünk, rámnéz : 'anya'. És a legjobb a homokozó, mert Emma naponta egyszer elvisz engem homokozni is: kérdezgetem, milyen formából süssek, és ő mutogatja. Már másokéit is odahozza, hogy akkor most abból. Szóval ő nézi, én csinálom, így játszunk mi mostanság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése