Nos, adós vagyok még a szülinap történetével, ami összességében jól sikerült. Akár azt is mondhatnám, hogy bár én lassan negyven éves vagyok, egyetlen születésnapomon sem volt ekkora felhajtás, mint most Emmánál, dehát nyilván azért is, mert nem szoktam hozzá, hogy ünnepeljenek, és inkább felnőtt koromban is kerülöm, hogy engem éltessenek.
Vettem lufikat, ám amint elkezdtem fújni őket, Emma elbőgte magát, ez furcsa, mert amúgy nagyon bátor kislány. Talán nem tudta hová tenni, hogy valami jön ki a számból. De aztán az étkező feldísztve már tetszett neki.
Apa és a szerb család már kora délután itt voltak, és apa egy –a képen is látható- rózsaszín csodával állított be. Emmának persze nagyon tetszik- állathangokat utánoz, zenél, és egy csiga van a tetején- nekem már nem annyira. Ha megkérdezett volna engem is, biztos, hogy nem ilyent választok, de mindegy, majd lassan megpróbálom megértetni vele, hogy a nagy döntésekből engem sem hagyhat ki. Szerintem most először úgyis a kismotor jön, amit lábbal hajt, aztán, ha már tekerni is tud, akkor a fele sallangot le lehet róla szedni, és akkor már kicsit jobban néz majd ki, és persze az is lehet, hogy diszkréten lent felejtem majd a Balatonon, és szerzek egy kisebb fémvázasat neki. Persze az, hogy Emmának tetszik, azért sokat számít, de elég furcsán fogunk majd a faluban festeni nyáron, amikor még kis napernyőt is lehet rá szerelni- olyant baldachinosat, mint amilyent az elefántokra tesznek Ázsiában- miközben hangosan béget, múzik és cserempel az eszköz- magyarul: mindenki rajtunk fog röhögni. Hát igen, apa ilyeneket nem vesz számításba, azt hiszem náluk annál jobb egy ajándék, minél nagyobb és csicsásabb, mi meg itt azért ezen a ponton már túljutottunk olyan 10-15 éve. Másrészt viszont a mi, felnőttek felelőssége, hogy a gyereket formáljuk, az ízlését is, a vágyait is akár- és szerintem a pink csoda erre igazán nem alkalmas.
Leviszem tologatni benne heti néhányszor- egyrészt, hogy kihasználjuk valamennyire, másrészt, mert akkor elég egy fél órát sétálni –a hidegre való tekintettel- teszünk a környéken egy kört, hintázunk egyet, és irány a jó meleg lakás. Tegnap, amikor hosszabb távra vittem babakocsival-már éreztem is a negatív hatását- a pink csodában ugyanis egészen előre lehet hajolni,sőt, fel is lehet állni útközben- Emma a babakocsiban is ezt tette- jobb híján most nem csatolom be, hagyom, hogy ott is előre húzza magát, és csak reménykedem benne, hogy majd észreveszem, ha elhagyom.:)
Visszatérve a szülinapra, a rokonság egész délután játszott vele, kapott tortát – gesztenyéset, amiből ő is ehetett- és szerintem nagyon jól érzékelte, hogy most ő a főszereplő, és a kedvéért történnek a dolgok, ezért van itt mindenki, van tüzijátékos gyertya meg sok sok ajándék. A Mikulást is megértette, mert amikor este kitisztítottuk az ablakot, hogy legyen a Télapónak hová tenni az ajándékokat, és reggel szóltam neki, hogy nézzük meg, hozott e valamit, rögtön odamutatott.Ebből gondolom, hogy a szülinappal is tisztában volt, hogy ez az ő különleges napja, már reggel, amikor én átadtam neki a gyönyörű leporellós mesekönyvet, amit persze azóta is nézegetünk.
Szóval jól sikerült a nap, és a következő is, eltekintve attól, hogy milyen, amikor 5-7 embert kell összeszervezni, megetetni, eldirigálni- úgy, hogy közülük legalább három biztosan mindig teljesen mást fog csinálni, mint amit mondunk, eltervezünk vagy kérünk. De ez már független a szülinaptól- a családi legendák körébe fog tartozni- hogy hogyan rángattam ki a nagyobbik tortát a nagymama kezéből, nehezen megértetve vele, hogy nem a félkiló csokis, hanem a gesztenyés lesz az, amiből Emma eszik- vagy hogy hogyan vesztettünk el mindenkit egy kétórásra tervezett belvárosi séta során- és hogyan került a mobiltelefonom kalandos úton Szerbiába majd 8 nap alatt vissza- és mindez csak azért, mert többnyire falra hányt borsó amit én mondok. De hát- mint szeptemberi enyhén sikertelen szerbiai utunk is mutatja- ehhez azt hiszem em hozzá kell szoknunk, mert ők már- a kedvemért- nem fognak megváltozni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése