Stílusikon

Emmának egyre határozottabban alakul az ízlése, és Isten látja lelkemet, nem én befolyásoltam- de mivel annyira felismerhető, persze, ha látok valamit, amiről tudom, hogy megőrülne érte, megveszem- mármint, ha olcsó, és ha amúgy is szükségünk lehet rá.  Az általa kedvelt darabok jellemzői:

    -rózsaszín vagy lila illetve az ezek közötti árnyalatok
   - van rajta valami csillámos vagy csillogó
   - ezüst vagy arany színú illetve csillogó
    -   hercegnős
    -  nagyon nőcis pl csipke vagy  fodor.
Emellett persze jöhet minden, ami Hello Kitty-s vagy cicás, Minnie egeres, de a Hercegnős felülírja még ezeket is.

Annak idején emlékszem, tudatosan vettem neki barna meg kék cuccokat is , hogy ne egy rózsaszín habcsók vagy fagylalt legyen, és szereti ezeket is, szívesen hord farmert meg mondjuk barna kabátot is, de amitől elalél, az egyértelműen a fenti lista, és szerintem ő a legrózsaszínebb lány az oviban. Cipőt ezüstöt, aranyat választ, ha lehet- esetleg szóba jöhet még ugye a lila és a rózsaszín, de egyelőre nem ölt nála ez beteges méreteket, tekintve, hogy még csak három éves, és tekintve, hogy nem szoktam minden nap kikérni a véleményét arról, hogy mit méltóztat felvenni, bár az tény, hogy azért a boltokban mindig figyelembe veszem az ízlését.

Tegnap vettem neki egy napszemüveget, na, nem mintha olyan jó idő lenne, csak tavaly lemaradtam a dologról, mert mire vettem volna, a megfizethető áruakat mind elkapkodták, és nem is jött utánpótlás.

Ki is választottam egy lilát, ami jó rugalmas anyagból volt, sportos típus, azaz elképzelhető volt, hogy egy strandi- homokozói vagy játszótéri strapát is kibír.... Sajnos nagy lett. Így aztán úgy döntöttem, hogy ma együtt visszamegyünk- és így cseréljük ki egy másikra. Aggódtam azonban, mert tudtam, hogy lesz majd ott néhány, amelyik jobban fog neki tetszeni- és kevésbé jó minőségüek, azonban drágábbak.

Na, nem is csodálkoztam, amikor kiválasztotta az egyiket azok közül, amelyeket tegnap már be is tettem a kosárba- csak pont a törékenységére való tekintettel tettem vissza. A darab ciklámen színű,és oldalt ezüst cirádák vannak- pillangók meg virágkacsok- nagyon elegáns.  Termászetesen ebben jött már haza, és mindenkinek odamutatta a képét- zöldségesnek, pénztárosnak- hogy csodálják meg, mi van őrajta.
A csúcsok csúcsa azonban az lett, amikor a turkálóban az egyik dobozból kihúzott egy selyemsálat- csak itthon vettem észre, hogy kézi festés- lila és rózsaszín virágokkal,ezüst keretezéssel- és kérte, hogy ezt vegyem meg neki, mert ez neki annyira tetszik. Na, mondom, itt a tavasz, egye fene- amúgy 150 Ft volt- és hazafelé már ezt is a nyakában kötöttem.  Úgy nézett ki az én három éves lányom, mint Jacqueline Kennedy- selyemsál, napszemüveg- mindkettő elegáns- megmondom őszíntén megirigyeltem, hogy három évesen ilyen ízlése meg stílusérzéke van, de leginkább a magabiztosságát irigyeltem, ahogyan kiszúrta a dolgokat, kiválasztotta, és határozottan ragaszkodott hozzájuk.

Én még mindig keresem a stílusomat- pontosabban most keresem megint, hiszen elmúltam negyven éves, komoly munkám van, egy kisvárosban élek,  és a gyerekszülés előtti hippicuccok, tornacipők és szűk kis pólók korszaka  -el kell ismernem-  lejárt. Sokat nézelődöm a boltokban, sokat vacilálok, és néha én is arra gondolok, hogy ha a fehér és fekete kombinációjánál képes  lennék megmaradni, nagyon megkönnyíteném az életemet-  időt is és pénzt is spórolnék, ráadásul kevesebbet  aggódnék .

És a három éves gyerekem mindeközben pontosan ezt csinálja: van két szín, amit preferál, ezek jöhetnek szóba, megvan a stílusa- ezüst, csillogó, elegáns... És kész. Minden helyzetben, minden választékból pillanatok alatt választ, és aztán hordja is a dolgokat, nem lapul semmi a szekrény mélyén, amire ő egyszer azt mondta, hogy az kell neki. 

 

Másrészt meg persze büszke is vagyok, mert a magabiztosságát én neveltem belé, vagy legalább is nem törtem le a genetikailag magával hozott temperamentumát, önbizalmát, mindig támogatom a döntéseit, sokszor hagyom választani, sokszor megdicsérem, ha valami eredetit talál ki, még akkor is, ha sokszor értelmetlen vagy még ha nem is olyan  nagy szám, mert fontosnak tartom, hogy így nőjön fel, hogy tudja, hogy az élet erről szól,  hogy vannak választási lehetőségeink, és az ember tevőlegesen részt vehet a saját életében, pontosabban részt kell vennie, és magának kell meghoznia minden olyan döntést, ami az ő  személyes életét érinti. Persze nem a selyemsálra gondolok, hanem például  arra, hogy milyen hobbit választ majd, mi érdekli, mi lesz a foglalkozása, és hogy egész életében egy dolgot akar e csinálni, vagy tízévenként váltani akar. És bár még hosszú az út odáig, azt hiszem, Emma jó felé halad  a határozottságával és magabiztosságával.

 

.