És még egy levél, a szerbiai rokonlátogatásról:
'A mi kis dicsőséges szerbiai utunkról röviden: bár tíz napra mentünk, a hetedik napon hazamenekültem egy enyhén lázas és éjjel aludni nem tudó gyerekkel, összeszűkült gyomorral, enni képtelenül, én, a szoptatós anya. ( Szerintem tőlem ez is szép volt, hogy eddig bírtam.) Mikor elindultunk, gondoltam én, hogy lesz majd jó sok dolog, amihez jó képet kell vágni, és el is határoztam, hogy megerőltetem magam, és jó fej leszek, a gyerek nem traumatizálódik, ha egy hétig nem úgy történnek a dolgok, ahogy itthon megszokta. Tévedtem. Amit én nem tudtam, az az, hogy a dolgok összefüggnek, azaz, onnantól fogva, hogy a gyereket nem engedték mozogni, mászni, egyedül állni, a gyerek nem tudott nyugodtan ülni és enni, így aztán aludni sem, ( fél éjjel szopizott)- én egyre ingerültebb lettem.... A babák és mamák szimbiózisban vannak, ha ő nem érzi jól magát, én is egyre ingerültebb leszek, hiszen az én feladatom az ő jólétét biztositani, - ha ezt nem tudom, tüzet okádok- és hát én ezt egy módon tudtam megtenni: a fogzástól és a sok izgalomtól belázasodott gyerekkel hazajöttem.
Senki sem fogja el hinni, de egy hét alatt nemhogy Novi Sadba nem jutottunk el kirándulni ( mert hogy egy nagyon szép város és csak 50 km)- de a zrenjanini városközpontba sem egy sétára- mivel vagy mi mentünk vendégségbe, vagy hozzánk jöttek. Pontosabban Emmához, tehát nekünk is részt kellett venni. Mondtuk apával, hogy pénteken elmegyünk Novi Sadba. Mondták, azt nem lehet, vendégek jönnek. Mondtuk, jó, akkor szombaton megyünk... Mondták, nem lehet, nagy vendégség lesz. Mondtuk, jó, akkor vasárnap. Mondták nem lehet, megyünk Muzslára a nagymamához., mert búcsú van , és ilyenkor ott nagy vendégséget tartanak. Mondtam- magamban- jó, akkor hétfőn megyünk haza.:) Jóból is megárt a sok. Persze, azért maradtam volna, ha Emma tud aludni éjszaka, de ekkorra már nem tudott, nyöszörgött, sírt félóránként.
Szóval a szerbek azzal ütik agyon a szabadidejüket, hogy egymáshoz járnak vendégségbe, kávézgatni, sütire, pletykálgatnak, időnként meg nagy ünnepeket- azaz zabálásokat tartanak. Persze, hogy a jó oldaláról is emlitést tegyek, mindenki nagyon kedves , aranyos, segítőkész és mindehhez rengeteg ajándékot kaptunk.
Anyós egyfolytában azt hajtogatta, hogy minden úgy lesz, ahogy szeretném, és csináljak csak mindent úgy ahogy otthon, majd amikor letettem Emmát a földre, egyszerre hárman ugrottak felvenni, hiába mondtam, hogy játszóruhát adtam rá, és hogy otthon is így szoktuk. Ha a kezébe vett valami játékot, valaki rögtön kikapta belőle, hogy ez veszélyes, vagy nem jó, és különben is, minek veszi a szájába. Mi, a szülők, tehetetlenek voltunk. Ha felállt, rögtön elvitték mert – piszkos az a szék, ledőlhet az a kályha = egy kétszáz kilós vas kályha, öten nem tudnák megmozdítani- a papagáj megcsípi az ujját, és egyébként is minden vagy piszkos vagy veszélyes volt. Ha rövidujjúbban volt a gyerek, megkérdezték miért nem adtam rá még egy pulcsikát, ha pulcsikában volt, minek öltöztettem ilyen melegen, stb stb semmit nem tudtam jól csinálni, és bármit mondtam, mondták, hogy jó, persze, majd egy perc múlva úgy csinálták, ahogy nekik tetszett. Ezt nagyon jól lehet tolerálni például vendégségben úgy két óráig, még röhögni is lehet rajta, de amikor a gyerek etetés közben kényszermozgásos lesz, mert egész nap ’lefogták”, és a negyedét eszi annak, amit itthon, akkor már nem lehet röhögni, akkor orditani kell( ene...).
Mindeközben evés közben rögtön megjelent két- három ember, ordibálva ( ahol egynél több szerb van, ott már ordibálás van, ilyen a déli temperamentumJ, hogy egyél baba, azaz, szépen eszik, mire Emma 1- elkezdett berregni, mert hát valljuk be, ő is szereti a népszerűséget- és ezen mindenki hangosan kacagott- mire nekem abba kellett hagyni az etetést, mert hát ugye berregő gyerekbe pürét nyomni... 2- kiköpte ami a szájában volt, mire elkezdtek ordibálni: Ne adjál neki többet, jól lakott, nem kéri már nem látod??? Volt persze, hogy felkaptam, és otthagytuk őket- két ház van a telken- de öt perc múlva mindenki ott volt velünk megint, mintha mi sem történt volna...:)
Vasárnap, mikor ketten ugráltak, ha Emma felállt, és belekapaszkodott valamibe, már ingerülten megkérdeztem, hogy vajon hogyan lehet, hogy ez a gyerek életben maradt mellettem 9 hónapig, majd mikor kint hagytam az udvaron fél percre a babakocsiban, amig visszamentem takaróért, dédmama óbégatott, anyód meg fejvesztve rohant ki, hogy jaj kintvanagyerekazudvaron egyedül .megkérdeztem, hogy mégis, mi történik, ha itt marad egyedül, meghal??? És akkor éreztem, hogy a jó viszony megtartása érdekében sürgősen csomagolni kell, mert ennél már csak durvább leszek. ’
Azért természetesen jó pillanatok is voltak, mikor például nagypapa Emmával az egyik kezében - másikban egy fegyverrel járt fel s alá a szobában és hangosan kiabált, hogy ’ bumm bumm’ miközben Emma meg kacagott.... Másnap megmutatta, hogy üresek a tárak, mert hogy én előző nap mondtam, hogy ok, persze, de mint tudjuk, Zámbó Jimmy is azt hitte.... Hiába, na, minden magára valamit is adó szerbnek lapul három –négy pisztolya a tisztaszobában...) És a muzslai búcsú is jó volt.....
Most itthon pihengetjük ki a fáradalmakat, Emma fél nap alszik – fönt egyszerre három fogacskája tör kifele, jelenleg ugy néz ki, mint egy kis vámpir...Remélem hamarosan megint az én kis ördögfiókám lesz.'
'A mi kis dicsőséges szerbiai utunkról röviden: bár tíz napra mentünk, a hetedik napon hazamenekültem egy enyhén lázas és éjjel aludni nem tudó gyerekkel, összeszűkült gyomorral, enni képtelenül, én, a szoptatós anya. ( Szerintem tőlem ez is szép volt, hogy eddig bírtam.) Mikor elindultunk, gondoltam én, hogy lesz majd jó sok dolog, amihez jó képet kell vágni, és el is határoztam, hogy megerőltetem magam, és jó fej leszek, a gyerek nem traumatizálódik, ha egy hétig nem úgy történnek a dolgok, ahogy itthon megszokta. Tévedtem. Amit én nem tudtam, az az, hogy a dolgok összefüggnek, azaz, onnantól fogva, hogy a gyereket nem engedték mozogni, mászni, egyedül állni, a gyerek nem tudott nyugodtan ülni és enni, így aztán aludni sem, ( fél éjjel szopizott)- én egyre ingerültebb lettem.... A babák és mamák szimbiózisban vannak, ha ő nem érzi jól magát, én is egyre ingerültebb leszek, hiszen az én feladatom az ő jólétét biztositani, - ha ezt nem tudom, tüzet okádok- és hát én ezt egy módon tudtam megtenni: a fogzástól és a sok izgalomtól belázasodott gyerekkel hazajöttem.
Senki sem fogja el hinni, de egy hét alatt nemhogy Novi Sadba nem jutottunk el kirándulni ( mert hogy egy nagyon szép város és csak 50 km)- de a zrenjanini városközpontba sem egy sétára- mivel vagy mi mentünk vendégségbe, vagy hozzánk jöttek. Pontosabban Emmához, tehát nekünk is részt kellett venni. Mondtuk apával, hogy pénteken elmegyünk Novi Sadba. Mondták, azt nem lehet, vendégek jönnek. Mondtuk, jó, akkor szombaton megyünk... Mondták, nem lehet, nagy vendégség lesz. Mondtuk, jó, akkor vasárnap. Mondták nem lehet, megyünk Muzslára a nagymamához., mert búcsú van , és ilyenkor ott nagy vendégséget tartanak. Mondtam- magamban- jó, akkor hétfőn megyünk haza.:) Jóból is megárt a sok. Persze, azért maradtam volna, ha Emma tud aludni éjszaka, de ekkorra már nem tudott, nyöszörgött, sírt félóránként.
Szóval a szerbek azzal ütik agyon a szabadidejüket, hogy egymáshoz járnak vendégségbe, kávézgatni, sütire, pletykálgatnak, időnként meg nagy ünnepeket- azaz zabálásokat tartanak. Persze, hogy a jó oldaláról is emlitést tegyek, mindenki nagyon kedves , aranyos, segítőkész és mindehhez rengeteg ajándékot kaptunk.
Anyós egyfolytában azt hajtogatta, hogy minden úgy lesz, ahogy szeretném, és csináljak csak mindent úgy ahogy otthon, majd amikor letettem Emmát a földre, egyszerre hárman ugrottak felvenni, hiába mondtam, hogy játszóruhát adtam rá, és hogy otthon is így szoktuk. Ha a kezébe vett valami játékot, valaki rögtön kikapta belőle, hogy ez veszélyes, vagy nem jó, és különben is, minek veszi a szájába. Mi, a szülők, tehetetlenek voltunk. Ha felállt, rögtön elvitték mert – piszkos az a szék, ledőlhet az a kályha = egy kétszáz kilós vas kályha, öten nem tudnák megmozdítani- a papagáj megcsípi az ujját, és egyébként is minden vagy piszkos vagy veszélyes volt. Ha rövidujjúbban volt a gyerek, megkérdezték miért nem adtam rá még egy pulcsikát, ha pulcsikában volt, minek öltöztettem ilyen melegen, stb stb semmit nem tudtam jól csinálni, és bármit mondtam, mondták, hogy jó, persze, majd egy perc múlva úgy csinálták, ahogy nekik tetszett. Ezt nagyon jól lehet tolerálni például vendégségben úgy két óráig, még röhögni is lehet rajta, de amikor a gyerek etetés közben kényszermozgásos lesz, mert egész nap ’lefogták”, és a negyedét eszi annak, amit itthon, akkor már nem lehet röhögni, akkor orditani kell( ene...).
Mindeközben evés közben rögtön megjelent két- három ember, ordibálva ( ahol egynél több szerb van, ott már ordibálás van, ilyen a déli temperamentumJ, hogy egyél baba, azaz, szépen eszik, mire Emma 1- elkezdett berregni, mert hát valljuk be, ő is szereti a népszerűséget- és ezen mindenki hangosan kacagott- mire nekem abba kellett hagyni az etetést, mert hát ugye berregő gyerekbe pürét nyomni... 2- kiköpte ami a szájában volt, mire elkezdtek ordibálni: Ne adjál neki többet, jól lakott, nem kéri már nem látod??? Volt persze, hogy felkaptam, és otthagytuk őket- két ház van a telken- de öt perc múlva mindenki ott volt velünk megint, mintha mi sem történt volna...:)
Vasárnap, mikor ketten ugráltak, ha Emma felállt, és belekapaszkodott valamibe, már ingerülten megkérdeztem, hogy vajon hogyan lehet, hogy ez a gyerek életben maradt mellettem 9 hónapig, majd mikor kint hagytam az udvaron fél percre a babakocsiban, amig visszamentem takaróért, dédmama óbégatott, anyód meg fejvesztve rohant ki, hogy jaj kintvanagyerekazudvaron egyedül .megkérdeztem, hogy mégis, mi történik, ha itt marad egyedül, meghal??? És akkor éreztem, hogy a jó viszony megtartása érdekében sürgősen csomagolni kell, mert ennél már csak durvább leszek. ’
Azért természetesen jó pillanatok is voltak, mikor például nagypapa Emmával az egyik kezében - másikban egy fegyverrel járt fel s alá a szobában és hangosan kiabált, hogy ’ bumm bumm’ miközben Emma meg kacagott.... Másnap megmutatta, hogy üresek a tárak, mert hogy én előző nap mondtam, hogy ok, persze, de mint tudjuk, Zámbó Jimmy is azt hitte.... Hiába, na, minden magára valamit is adó szerbnek lapul három –négy pisztolya a tisztaszobában...) És a muzslai búcsú is jó volt.....
Most itthon pihengetjük ki a fáradalmakat, Emma fél nap alszik – fönt egyszerre három fogacskája tör kifele, jelenleg ugy néz ki, mint egy kis vámpir...Remélem hamarosan megint az én kis ördögfiókám lesz.'
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése