Emma mindent ért...

A legnagyobb élményem az elmúlt hetekben kétségtelenül az volt, hogy felfedeztem: Emma mindent ért. Persze, nem a relativitás elméletre gondolok, de hát azt én sem értettem soha... Hónapok óta-szinte Emma születése óta úgy éreztem, hogy magamban beszélek... És persze, hogy teljesen feleslegesen.... Egy kis tehetetlen csomagocskának verseket szavalni vagy esti mesét mesélni, amíg ő kifejezéstelen szemével a semmibe bámul... És később se lett jobb....hónapokon át a pelenkázó asztalon a tizenháromszor hasraforduló gyereknek izzadva és fújtatva magyaráztam, hogy, ha nyugton maradna, akkor negyed annyi idő alatt végeznénk, vagy a kiságyban ordító babának azt, hogy még csak reggel hat óra van, és tessék visszaaludni, mert anya még álmos....Hát tényleg falra hányt borsó volt, amit mondtam....És persze az utcán is furcsán néztek rám, hogy miért beszélek folyamatosan egy féléves vagy akár négy hónapos babához, főleg, miért olyasmit, hogy például hány perc múlva érünk haza, és akkor mit fogunk csinálni, hiszen ő csak üveges tekintettel meredt előre vadul cuclizva...De végre, meglett az eredménye!!!!

Ma amikor megkérem, hogy fogmosás után leheljen rám, akkor engedelmesen megharapja az orromat... És ha arra kérem, hogy adjon puszit a plüsskutyának is, akkor nemcsak akkor ad neki, de pár órával később is, amikor megint az útjába kerül, és én is ott vagyok.... Tud már simizi és pápát inteni, berregni, klaffogni, és a repertoár folyamatosan bővül. Meg tudja mutatni, mi, hol van....Persze, sokszor csak azt érti meg, amit ő akar. Például az, hogy az etetőszékben ülni kell, egyébként nincs kaja,- igen lassan jut el a tudatáig, de azt például, hogy ha szépen eszik, kap egy kis Balaton szeletet.... Azt csodák csodája, felfogja egy pillanat alatt... Mostantól fogva már nem lehet felelőtlenül igérgetni, aztán meg meggondolni magam. Mostantól fogva számít, mit mondok. Remélem, ez még legalább húsz évig ez így marad.....