Hasonlóan a legtöbb kezdő anyukához, én is a reklámok alapján képzeltem el, hogyan is néz ki egy –már ülni is tudó baba esti pancsolása. Kiskacsa úsztatás a fürdőhab halmok között, vidáman kacarászó és egyben vigyázban ülő kisded. Ezzel az álomképpel válogattam már Emma három hónapos korában a játékbolt kinálatából: anyakacsa három kiskacsával - nos, ez túl nagy a mi kis kádunkhoz- páros kacsák és magányos kacsák, a hagyományos sárga mellett rózsaszín és zöld színben is pompázó kacsák- továbbá egész kis tengeri állatka készlet lila polippal és narancssárga tintahallal.... Ennek megvásárlásában nem is a színvilág, mint inkább a rajta lévő felirat akadályozott meg, mely szerint három éven aluliaknak nem ajánlott , mivel akár le is nyelhetik. Bár nehezen képzelem el, hogy egy egyéves korú gyermek egy akkora lila polipot lenyomjon a torkán, mint ahogy azt is, hogy még jó néhány évig fürdéskor a gyerekemet akár egy pillanatra is magára hagyjam. Minden esetre ez a felirat egyben a valóságba is visszarángatott: lesz még alkalmam az elkövetkezendő hét- nyolc évben bőven elég fürdőjátékot, csempére ragasztható szivacsmatricát vásárolni és a játékipar kiapadhatatlan fantáziájú tervezőinek egyéb kádba szánt csodáiból válogatni. Igy aztán maradt egy ifjú kacsapár- apa csokornyakkendővel, anya a la natúr, mint a mesekönyvekben: sárga színnel és piros csőrrel.
Az, hogy a kiskacsa helyett a fördőkrémes doboz teteje, egy kis fürdőhabos flakon illetve bármi más, ami a fürdőkád közelébe került- jobban elszórakoztatja a lányomat- még nem is bánt annyira, hiszen ahogy nő -remélem- nyílnak még új perspektívák talán az ő fürdőkultúrájában is. De az, hogy a fürdés a nap legkimerítőbb pontja lesz abban a pillanatban, hogy gyermekemet ösztönei igen erőteljesen arra kezdik késztetni, hogy felálljon, nos, arra nem gondoltam. Ezen a ponton persze vége lett a fürdőkád állvány használatának is, miután majdnem fejjel a padlón landondolt a baba azt figyelve, lent, a földön milyen érdekes játékok is vannak... Az, hogy az egész napot azok között a játékok között tölti, ám akkor lényegesen kisebb érdeklődést mutat irántuk, nyilván nem jutott el a tudatáig, és hát végül is mennyivel érdekesebb lehet fejjel lefelé közéjük érkezni, és még egy laza mozdulattal a vízzel teli kádat is maga után rántani. Igy aztán a babakád ment a nagy kádba, anya pedig hajolgatás helyett térdelhet és nyöghet miden egyes felálláskor illetve végig a gyermek csutakolásakor, szóval a mi fürdésünk valószínűleg nem mutatható be egy reklámban anélkül, hogy az jelentős népesség csökkenéshez ne vezessen. Miután beleültetem egy szem magzatom a kádba, még beleültetem háromszor, ugyanis minden alkalommal feláll. Ezel után feladom, és elkezdem lemosni, ám abban a pillanatban, amikor azokhoz a részeihez érkezem, melyeket állva a legkönnyebb megtisztítani, leül, pontosabban lehuppan, esetleg beleesik, belefordul a vízbe, rosszabb esetben még bőgni is kezd, de mindezt csak szigorúan azután, hogy megkaparintotta a kád szélén lévő súroló körömkefét, és –korára jellemzően – megpróbálta megkóstolni. Ha elveszem tőle, szeme, mint egy igazi vadászé- kezdi pásztázni élénk izgalomban a kád peremén elhelyezett egyéb tárgyat- mit is lehetne még berántani magához. Persze mindeközben folyamatosan feláll és kapaszkodik, megcsúszik és visszahuppan, én, pedig mint egy ügyes zsonglőr, próbálom őt elkapni anélkül, hogy bármelyik végtagja kicsavarodna vagy meghúzódna .Azon csodálkozom, hogyan nem nyertem még vissza lánykori súlyom, mert hogy ekkorra már folyik rólam a víz, és izomlázam van a lábaimban és karjaimban egyaránt. Kiskacsa, bálna, fürdősmesekönyv, kisflakonok mindeközben parkolópályán- Emma semmiféle érdeklődést nem mutat irántuk.... Ezek után még következik a gyermek lefektetése, hajlemosás céljából:a pár hete még édesdeden a langyos vízben rugdalózó gyermekem már ezt orvtámadásnak veszi, és halacska módjára tekergőzik. Még tizenhárom felállás és az ’ Áll a baba áll ’ elóbégatása valamint tizenhárom homlok törölgetés után úgy döntök, itt az ideje a fürdést befejezettnek nyilvánítani. A fürdésünk a tükörben magunk nézegetésével eltöltött percekkel együtt sem tesz ki öt percnél többet- ezt a tempót tovább nem is lehet bírni, nem beszélve arról, hogy hátra van még a pelenkázóasztalon való krémezgetés és pelenkázás- harminc hasrafordulással. Hát... szerencse, hogy itt legalább nem felállni akar.... Egy biztos: ezek után esti pihenésként nem olyan teszteket töltögetek, amiből megtudhatom, mennyire is sajtkukac típus a gyermekem....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése