Néhány aranyköpés a közelmúltból...

Beszélgetünk Emmával....

-Anya, amikor még nem volt kalapács, az emberek hogyan törték fel a diót?
- Egy jó nagy kővel...
- És amikor még nem volt telefon, hogyan beszéltek egymással?
- Elmentek a másikhoz, és becsöngettek vagy bekopogtak, meglátogatták egymást.
- És amikor még nem volt vécé illatosító a vécén, akkor mi volt?
-Háát.... Akkor.... Baromi büdös volt, kislányom....

                                                                     xxx

Reggel nyolckor harangoznak. Emma szöszmötöl, rajzolgat , közben megszólal: ' Ház ezek tiszta hülyék, azt hiszik, már dél van!!!!!'

                                                                      xxx

Mama: Emma, mit vegyen neked a Mama névnapodra?
Emma: Lovat,...
Mama: Lovat? Milyen lovat, mekkorát?
Emma: A méret nem számít, csak nagy legyen....

                                                                      xxx

Mai Emma ( szenvedéllyel):
'Anya, ha te is csokiból lennél, meg én is, már egyikünk sem lenne meg, mert megettük volna egymást!!!!'

                                                                      xxx

Mai Emma ( egy apával töltött nap után, megfáradtan, kimerülten, a kádban):
-Anya, játsszál velem...
-Hogy hogy? Apával már nem akarsz???
- De.... Csak tudod.... Ő szerb. És az nem jó....:)))))))))))))))))))))

                                                                      xxx

És egy áprilisi történet, amikor nagyon elfáradtam és kimerültem szellemileg. Amúgy nem volt olyan vidám, mert legalább kétszer életveszélyes helyzetbe kerültünk vezetés közben, mindent elbénáztam, és már tiszta idegroncs is lettem, egyik éjszaka még pánikrohamom is lett. Aztán nagy levegőt vettem, és összeszedtem magam, azóta is regenerálódom. De félelmetes, hogy mennyire el tudunk szellemileg is fáradni.

Ücsörgök ma a Koronás Parkban- nagyon sokan voltak, ezen a szép napon hozzánk hasonlóan meglepő módon még több száz családnak eszébe jutott ide kijönni a kölkökkel- szóval ücsörgök, tömeg, gyerek eltűnt- de ez megszokott, mert részben eltűnős, másrészt meg a fene fogja fél percenként követni őt egyik játéktól a másikig. Nézelődöm, bambulok, elmélkedem,figyelem a felnőtteket, gyerekeket: egyszer csak a távolban meglátok egy kis csajt, gurul lefelé a zöld dombon, fehér ruhában. Kárörvendően rögvest eszembe jut: ' Na, örülhet az anyja...' Nézek körül, hol van, mikor fut oda ( ordítva...)
Aztán néhány pillanat múltán leesik: ÉN vagyok az anyja.
Az én gyerekem gurul lelkesen ...Mondjuk amúgy is elég nagy esélye van annak, hogy ha bármennyi gyerekből is csak egyetlennek jut eszébe fehér ruhában legurulni egy domboldalon, az az enyém lesz, de ez a kis történet leginkább azt mutatja, hogy magyar pedagógus így április vége felé amúgy még egyáltalán nincs lepukkanva szellemileg,hanem friss, hamvas, üde..