Összes oldalmegjelenítés

2012. május 26., szombat

Változások

Emma végre elkezdett  szerepjátékokat játszani és  elvonatkoztatni. Eddig nem nagyon játszott egyedül, de egy ideje feltűnt, hogy sokat elmolyol magában, és minden féle kis bizbazt pakol- ami persze eddig is megvolt, de ezek már nem mindig azok, aminek látszanak. Például begyűjtött három fakanalat, amivel eleinte még kavargatott, de aztán később már virágok voltak.  Elkezdtek a gumiállatkát beszélgetni egymással, sőt, a kis Hello Kitty-s műanyag bútorok is szerepet kapnak, -ha ötször nagyobb állatka is van az asztal elé ültetve, mint amilyennek tervezték. Ugyanez folytatódik a fürdőkádban is,és egyre lelkesebben főz a kis konyhájában is. Elég keveset vagyunk itthon- én is mindig viszem valahová, anyám is két órákat játszóterezik vele, de ma pl. már itthon is maradtam vele, mert érzem, hogy ő most inkább erre vágyik, hogy itthon pakolgassa a kis játékait, és a fantáziáját használhassa. Azt látom, amit pl soha nem szerettem más gyerekek szobájában látni- hogy bármi lehet bármi, és ezért nem rendeltetésszerűen használja a játékait, és ez látszólag nagy összevisszaságot  eredményez- többféle, össze nem illő dolog és játék összekombinálva. Persze a saját gyerekemnél már érdekes, hiszen kíváncsi leszek, mi van a kis fejében,
A másik nagy változás, hogy végighallgatja a meséket, akár úgy is, hogy én mesélem. Sokáig nem volt rá kíváncsi, mi van a képek alá, mellé írva, sőt, nem is engedte, hogy mondjam, csak nézegetett, aztán nekem kellett mesélni, hogy mi micsoda, esetleg mit csinál, de ha kihagyott egy oldalt vagy akár többet is, az ellen nem volt apelláta.  Aztán már egyre bonyolultabb történeteket várt, és mostanra már el is olvashatom, ami ott van,bár  átlapozás most is van.:)
Eljutottam oda, hogy meghoztam a döntést: be fogunk iratkozni a gyerekkönyvtárba, ugyanis így könnyebb lesz majd választanom a könyvesboltban.  Eddig viszonylag könnyű dolgom volt, mert mindent megkedvelt, ha jól tálaltam, de most már válogatósabb. A könyvek pedig elég drágák ahhoz, hogy  jól meggondoljam, melyikre lesz valóban szükség. Szóval reszkessenek a könyvtárosok, mert  hamarosan érkezünk- Emma amúgy éppen két és fél éves.:)
Közben pedig természetesen nyomulnak az én mesék is, na ebből is gyűjtök egy csokorra valót.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése