Nos, az áprilisi bejegyzések elmaradtak, egész egyszerűen azért, mert nem történt semmi. Befejeztem a szakdolgozatot, el is küldtem, most pedig az államvizsgára készülök. Mindeközben anyagi romlásba döntettem, és még azzal sem vigasztalhatom magam, hogy majd jobb lesz. Néha azt hiszem, ez már mindig így lesz, ez rendeltetett. Ami persze nem olyan vidám, ha az embernek van egy gyereke, akiről gondoskodni szeretne, és akinek nem szeretné elrontani nélkülözéssel a gyerekkorát.
A baba már nem is olyan baba, pontosan a tizenhetedik hónap végén abbahagytuk a szopit. Igazán már nem érdekelte, és gondoltam, megpróbálom, megnézem, keresi e, de azóta sem keresi, és mivel mindig is nyüsszögős, nyűgös fajta volt, én bizony nem látok különbséget a mostani és a régebbi viselkedése között, tehát azt hiszem, simán levált.
Végre lefogyhatok, bár kinozni nem fogom magam, azért sportolgatok, mivel az éhezésből már elegem van. A fogyás hét és fél kiló után megállt, és hónapok óta stagnált, kiváncsi vagyok, lesz e most majd valami folytatás.
A húsvát jól sikerült kerti nyuszival, állatotthoni nyúlsimogatással, ahol persze kutya és macska is volt, tehát azt hiszem kihoztuk belőle a maximumot.
Továbbra is nagy kedvenc Nyányá, már egyedül eteti parizerrel, nagyon édes, ahogy csinálja, a minap meglestem. Mindig kiveszi a hűtőből a felvágottakat, és hangos 'Nyányá 'kiáltással vinné neki. Ha rajta múlna, a macska már nem tíz, hanem húsz kiló lenne. Persze ilyenkor kicsavarjuk a kézéből, és csak néha vihet neki. Azt viszont zokon veszi, ha az állat, minden haverság ellenére máskor meg odacsap, ha pl a farkát akarja meghúzogatni, vagy rossz helyen simogatja.
Már tudja, és mondja is mi az a bibi, beléptünk abba a korba, amikor mindkét térde folyamatosan sebes, foltos, karcolásos lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése