A Babaklubban, ahová tartozom, és ahol a levelezőlistáról nagyon sok hasznos dolgot tanulok nap mint nap, időről időre felvetődik egy ötlet, hogy rendeljünk együtt valamit. Persze, ha olyasmiről van szó, amit boltban egyáltalán nem lehet kapni, akkor nincs kifogásom ellene, rendeltem én is már Angliából kiscipőket Emmának, itthon is puhatalpút, vagy éppen bio antibiotikumot rendetlenkedő bélflórám megregulázására. Amitől kiakadok, az mindig olyasmi, hogy: ’gyerekjátékot lehetne innen és innen, megnéztem a helyi boltban, és itt 150 Forinttal több! ’ Rendeljünk többen, mert csak tízezer forint felett ingyenes a kiszállítás, és akkor milyen jó lesz nekünk. Vagy éppen azért kér rendelőtársakat, mert akkor ha ugye tíz ember még jelentkezik, akkor mondjuk csak fejenként száz forint a postaköltség, és máris 50 Forinttal olcsóbban jutott hozzá a rumbatökhöz. Na, ezektől megy fel a vérnyomásom teljesen. A múltkor is azért háborodtam fel a budapesti bolti eladók viselkedésén, mert itt, a kisvárosban ez annyival pozitívabb. Ha öt percig csak kérdezgetem az eladót, aztán tíz percig meg nézelődöm, és kimegyek vásárlás nélkül, akkor mosolyogva köszön el, és nyilván azért, mert gondolja, hogy majd visszajövök vásárolni is. És én vissza is megyek. A játékboltba is, a bioboltba is. És nem csak magunknak veszek ott, hanem akár ajándékba is. És persze melegen ajánlom másoknak is. A kedvesen elköszönő eladó jó hiszeműen nem feltételezi, hogy hazarohanok, és kevéske szabadidőmben az Internetet bújom, majd kiguglizom, hogy innen 50 km-re, a nagykerben majd 200 Ft-ért olcsóbban juthatok hozzá az ő árához képest egy amúgy is viszonylag drága dologhoz, és rögtön rendelőtársakat keresek, vagy olyan valakit, aki éppen megy arra, és majd a több ezer áru közül kikeresi nekem azt az egyet, amit így én olcsóbban kapok meg. Az eladó- jogosan- azt feltételezi, hogy van annyi eszem, hogy elgondolkodom azon, hogy ha mindenki így tesz, akkor 10 év múlva már egy darab helyes kis boltocska sem lesz a belvárosban, és ha akarja, ha nem, a fél életét az Internet előtt töltheti majd, és ha tetszik, ha nem, rengeteg postaköltséget kell kifizetnie, vagy mehet helyette a hypermarketekbe, és veheti azt, amit ott talál. Nem tud majd a gyerekével sétálgatni, biciklizni menni stb- mert minden szabadidejét a beszerzendők beszerzésével fogja tölteni a gép előtt. Nem válogathat a gyermekével önfeledten egy helyes kis játékboltban vagy könyváruházban, mert nem lesznek már ilyenek. És akkor majd valaki kitalálja, hogy legyen egy mozgalom: a vissza a városba a kisboltokat című, és az lesz a trendi, aki akár a duplájáért megveszi majd azokat a dolgokat, amiket most száz forinttal drágábban sem hajlandó, mert nehogy már hülyének nézzék őt, és nehogy már többet fizessen, ha olcsóbban is meg lehet kapni. Persze most is vannak már ilyen kezdeményezések, amelyek a helyi vásárlást ösztönzik, a törzsvásárlói kártya, ami mindenféle kedvezményre jogosít, nekem csak az a bajom vele, hogy a felesleges vásárlást is ösztönzi, azaz csak azért, hogy kihasználjam, és visszanyerjem az éves dijat, olyant is megveszek-igaz, hogy olcsóbban-amire igazán nincs is szükségem. Szóval ehelyett sokkal hasznosabb lenne, ha az emberek egy kicsit elgondolkoznának- hogy a kisboltokban a plusz árban mit is fizetnek meg. Az élményt. A személyes kapcsolatot. A közelségét- hogy idehozzák nekem ’kézhez ’ a dolgot- tulajdonképpen a postaköltséget, a benzinköltséget. Azt, hogy egy kellemes séta keretében vagy a munkahelyről hazatartva beszerezhetik a szükséges dolgot. Nem kell külön a hétvégén családi program keretében felkerekedni, időt szánni rá, más, értelmes tevékenységektől venni el az időt. Persze, lehetséges, hogy van, aki nem tud mit kezdeni magával, hát ebben éli ki saját fontosságát. Vásárolok, tehát vagyok. És mivel trendi vagyok, Interneten vásárolok. Remélem, ez csak egy múló divat, és a mostani mániákusok egyszer csak rájönnek, hogy mennyivel jobb- és egyszerűbb igazi, életszagú boltocskákban vásárolni, készpénzzel fizetni, és saját magunk hazacipelni. Nem szívesen képzelem el a lányomat egy olyan világban, ahol az emberek napi 8 órát ülnek egy gép előtt munka címén, majd még kb kettőt, amikor vásárolnak, banki és egyéb ügyeket intéznek, majd ezek után még 2-3-at szórakozással töltenek- leveleznek, csetelnek, filmet néznek és társasági életet élnek. Majd lefekszenek aludni, és másnap kezdik újra. De ehhez már nekünk, szülőknek is észnél kell lennünk. És valahol itt elkezdeni: megvenni azt a rumbatököt 150 Ft-tal drágábban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése