Emmának csütörtökön lesz a szülinapja, jön a szerb rokonság, anyám teljesen be van sózva, pedig szerintem egész jól kitaláltuk, hogy mi hogy legyen, ráadásul csak egy éjszakára jönnek, szóval nem nagy strapa. Veszek lufikat, anyám ajándéka lesz a torta- ami gesztenyés lesz, hogy Emma is ehessen belőle- gyertya, marcipán figura, ahogy dukál, gyerek ünneplőben, már három napja tanítom gyertyát elfújni, pont ma reggel pakoltam el- azaz adtam fel, mert állandóan azt akarta, hogy gyújtsam meg- na, mondom, elfújni nem tanítom meg, viszont piromániás lesz...
Emma folyton mutogat az ujjával, hogy hova menjünk, mit nézzünk meg, legszívesebben egész nap cipeltetné magát szerteszét a lakásban, és mutogatna, mi legyen...Ebben persze főleg anyám a partner, én két percig cipelem, és ha ez nem elég, felkötöm a hátamra, aztán bámészkodjon onnan.
Már hetek óta Mikulás lázban égünk, teledekoráltam a szobát Télapóval, hóemberrel, rénszarvassal, vettem egy kis mese könyvet is erről, sőt, tőlem szülinapjára is ilyen könyvet kap ( A hóember karácsonya)- mert rájöttem, hogy ha most megveszem neki, akkor már jövőre tudjuk nézegetni az ünnep előtt. Persze kilátásba helyeztem, hogy ha jól viselkedik, csokit is kap...
Ezen kívül vettem koszorút és gyújtottunk adventi gyertyát, sütöttem mézeskalácsot- szóval próbálom kialakítani, hogy hogyan is lesz nálunk majd az ünneplés – milyen hagyományaink lesznek- mert szerintem ezekkel adhatunk a legtöbbet a gyerekeknek felnőtt korukban legyenek szép emlékei. Nálunk itt a városban amúgy is komoly adventi időszak van- olyan vásár, mint Bécsben, a Püspöki Palota meg a Tanácsház udvarán életnagyságú Betlehem, igazi birkákkal stb- szóval van mire építeni
Mivel pont Emma szülinapján megyünk a védőnőhöz méretszkedni, és a kinőtt ruhákból szoktunk vinni neki, hogy szétossza a szegény gyerekeknek ( persze a legszebbeket eltesszük a barátnőimnek:)))- és most is van egy pakk- azt is kitaláltam, hogy akkor majd Emma szülinapján mindig jótékonykodunk valamit, akár ilyesmit, hogy a játékaiból vagy a ruháiból adunk stb- szóval, hogy ne csak magára gondoljon ilyenkor. Nekem ezek a dolgok kimaradtak, mert hát hol volt a hetvenes és nyolcvanas években akár Betlehem meg Advent meg adományozás, - és néha kicsit sajnálom, hogy annyi mindent kellett a saját bőrömön megtanulnom,felfedeznem miközben az évek meg repültek szóval szeretnék Emmának kicsit egyértelműbb, pontosabban részletesebb értékrendet adni, mint amit én kaptam.
Bár Emmababa még nem indult el, de már nincs messze a napja- vettünk itthoni kis szandált hatezerért nyár végén leárazva, és most kapunk tízezerért kinti cipőcskét- és ezt tényleg nem érdemes bizományiban venni, hacsak nem ismerős a bizományis, és félrerakja a szinte új cuccokat.:).
Na, leírom még, miket tud ez a kis Csoda: kutyát és cicát utánozni, továbbá oroszlánt, ( váááááá ) megmutatja, minek, hol a szeme, szája, orra stb, énekli a hinta- palintát, szóval állandóan hintázni járunk, mutatja, hogy csinál a csigabiga ( az ujjával). Csip- csóka, süti süti pogácsa még a repertoár része, beszélni még nem beszél, de persze nem is kell neki, hiszen mindent megértünk . Tud puszit adni, fogat mosni, odaadni dolgokat, ha kérem. Most éppen a kigyósziszegést tanuljuk. Imádom, főleg, ha puszit ad! Attól végem van... És már hisztis! Én persze nem törődöm vele, persze, ha olyanért visít, ami akár jogos is lehet, akkor teljesítem, de ha nem, akkor nem, és nálam abba is hagyja rögtön. De anyámnak, hogy hogyan tud!!! Ebből is látszik, hogy a gyerekekek mennyire tudják, kinél meddig lehet elmenni....A minap vettünk Télapós szalvétát is, és mivel nagy volt a sor a pénztárnál, odaadtam neki nézegetni. Mikor ki akartam venni a kezéből, hogy kifizessük, tiszta erőből szorította, és teleorditotta a boltot.( Mondjuk fáradt is volt.) A pénztárosnő- miután mondtam neki, mi a probléma- gyorsan legelsőnek blokkolta szalvétát, és vissza is adta a kezébe, rögtön szent lett a béke. Szóval jön a nehéz kor
De előtte még: egy szülinap, a Mikulás és a karácsony....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése