Szóval pontosan15 hónapja vagyok gyed-en lévő kismama, és ma- ennek örömére olyan igazi gyeden lévő kismamás napunk is volt. Reggel- fél tizkor- kikászálódván az ágyból láttam, hogy jelentkezett a védőnő, akit miután visszahivtam, közölte, hogyy ma szeretne jönni, mivel a gyermeket holnap oltásra kell vinnem, és valami papirt fog hozni. Nem mondtam a telefonba, hogy ez a gyerek bizony nem fog holnap oltást kapni, mert folyik az orra, térdig gázolunk a takonyba- lehet, hogy hiba volt, mert igy a délelőtt eléggé átrajzolódott - ugyanis rögvest nekiálltam rendet rakni. Én gyakran akkor kerülök a fürdőszobába, mikor Emma elmegy délutáni alvására- most gyorsan be kellett vonulnom, aztán kicsit kitakaritani a fürdöszobát- hátha kezet akar mosni- elpakolni a ruhákat, beágyazni, majd jött a szoba, a gyerek....És mindeközben Emma mit csinált? Kipakolt a konyhai faliszekrényből- macskakaját, hagymát, és egy gyümölcsteakeveréket, amiből közben evett is. Életében nem volt még el egyedül ennyi időt- több, mit fél órát elmolyolt ott,miközben beszélt is, a kis babanyelvén kommentálta a felfedezéseit. Aztán persze ő is kapott egy szivacsot, és segitett nekem felmosni, port törölni. A védőnő- természetesen Emma alvásidejének közepébe igérte magát-melynek következtében mindnyájunk napja még jobban felborult. Ez ugye különösen kellemetlen, ha anyuka tanitani jár,szakdolgozatot ir, és az a rohadt két óra van számára napközben, ami a saját önrendelkezési ideje- azaz még ez sem az, hiszen meg van szabva, hogy akkor kell az órákra készülni illetve kicsit a szakdolgozattal haladni. És akkor ugye arról még nem is beszéltem,hogy a gyerek ilyenkor annyira kiesik már a saját kis ritmusából, hogy akkor sem alszik el, amikor már lehetne. Na mindegy, a tanitás utáni következő programpont a játszóház volt, ahová egy környékbeli hordozós anyukával mentünk. Illetve, ott találkoztunk. Bár megkértem anyámat, öltöztesse fel a kölköt, mire hazaérek, hogy már indulhassunk is, a gyermek még –időközben összekoszolt- ruhácskában billegett otthon. Felöltöztetni olyan 20 perc volt, egy valaki fogta le, ketten öltöztettük, a játszóházban ugyanez hazafelé. Mondta is a gondozónő: ’Hát ez a kislány nagyon nem szeret öltözködni...’ Hát, nem, hogy rohadna meg a tél végre, hogy március másodikán hóviharban jöttünk végül haza, este hétkor.
Bár tk már nagyon szeretnék végre a saját lakásomban lakni, saját kis konyhával, fürdőszobai tisztitószerekkel, renddel, úgy, hogy mindennek helye van- most mégis örülök, hogy nem ott élek, mert igy elmondhatom ,hogy azért az elmúlt 15 hónapban nem a gyeden lévő anyukák tipikus napjait éltem- a délelőtt nem házimunkával telt, miközben a gyerek szabadon rámol a szekrényekből, hanem többnyire a gyermekkel való játékkal, pizsamában, ülve az ágyneműkupac tetején, könyvnézegetéssel, bábozással közös –a lakásban való-támolygással. Nem kell ebédet főznöm, nem kell- esetlegesen egy férjnek megfelelve- napközben mindent csillogóra sikálnom, meleg vacsorát elé tennem, és reggel hatkor –vele együtt- felkelnem.
Délután pedig Emmával vagy sétálunk, vagy itthon játszunk, nem megyünk csoportba, társaságba bandázni, és nem azért, mert nem tartom jó dolognak, hanem mert baromi jól elvagyunk itthon is.
Szóval sokszor irigylem a klasszikus anyukákat, akik apával, egy vagy több gyerekkel családosdiznak,háztartás vezetnek rendszeresen sütnek és főznek- akik délutánonként a barátnőikkel együtt sétáltatják a babákat, interneten fórumoznak ( bár ezt mondjuk én is csinálom,de főleg, mint olvasó- nagyon sok hasznos és okos dolgot tanulok)-családi oviznak- azaz napközben együtt bandáznak és igy próbálják a gyedes éveket túlélni- én igy is nagyon jól érzem magam, és fáj a szivem, ha arra gondolok, hogy nem is olyan soká – legkésőbb 9 hónap múlva- véget érnek ezek a szép, összebújós, kényelmes, napok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése